←Vissza

 

Liget.org   »   2010 / 1   »   Mesterházi Márton  –  Irtózatos hazudság
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1870

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

A verselemzés

Ha figyelmesen olvassuk Vörösmarty Gondolatok a könyvtárban című versét, látjuk, hogy Babits fordított irányban, lentről fölfelé közelíti. Az igazság és szeretet uralma a 86. sorban említtetik; a hangyaszorgalom a 93., az ihlett órák a 94., az új kor Bábele a 96. sorban; a csillagokig fölért, a menny ajtaján benéző, s az angyalok zenéjét kihalló ember képe pedig a 97–99. sorban jelenik meg.
Ehhez képest az irtózatos hazudság a 38. sorban zárja le az ellentéteknek a 15. sortól a 37-ig sodró áradatát, s a kérdés, hogy „Ment-e / A könyvek által a világ elébb?” a 43–44. sorban ad új lendületet a versegésznek.
A maga kételyeivel birkózó Babits (ha csak ezt a tíz sort olvassuk, és a versről szóló további harmincat nem) figyelmen kívül hagyja, hogy a Gondolatok... az érett versek között korai, 1844 végén íródott, és akárhogy is: már-már hurrá-optimista.
Hol van még 1846, Az emberek eget ostromló keserűsége, a „Hiába minden: szellem, bűn, erény; ... Az emberfaj sárkányfog-vetemény: Nincsen remény! nincsen remény!” De ez kitérő. (Babits is kitér rá.)
Az igazi párhuzam-vers az Előszó. Pontosan tartja magát a babitsi elemzés irányához: első 17 sorában „úgy tűnt föl, hogy a világ, nagy szellemek gondolataival megtermékenyülve ...a tudomány s művészet vezető karjain biztos léptekkel halad az igazság és szeretet uralma felé.” („Midőn ezt írtam, ... / Küzdött a kéz, a szellem működött, / Lángolt a gondos ész, a szív remélt, / S a béke izzadt homlokát törölvén / Meghozni készült a legszebb jutalmat, / Az emberüdvöt, melyért fáradott.”)
Majd a 19. sortól a babitsi irtózatos – bár csak vizionált – kétely helyén és funkciójában megjelenik az átélt, megszenvedett vész (19–33. sor), melynek „lélekzetétől... a szellemek világa” – vagyis a kultúra, még ha csak kevesek kincse, ha csak illúzió, hazugság volt is – „kialutt, és... tél van és csend és hó és halál.”

A probléma

Babits Mihálynak A mai Vörösmarty című tanulmánya 1935-ben jelent meg
a Nyugatban. Én eddig, bevallom, nem ismertem; revelációként hatott rám. Ezt a hét oldalt újra és újra közre kellene adni, középiskolai tankönyvek-ben, szöveggyűjteményekben, rádióban felolvasásként fölvenni, és évente ismételni.
A Kell egy jó szó ezt nyilván nem teheti meg; a kiemelt tíz sornyi idézet pedig szükségképpen csonkít. De én mint a Jó szó szószólója bátran idézhetek még tíz-húsz sornyit annak bizonyítására, hogy Babits 1935-ben a kulturális és szociális problémánál mélyebb és általánosabb válságra kérdezett rá.
„Mi értelme... – kérdezte egy költő a Nyugat legutóbbi számában – irodalomnak és költészetnek, ’ha a fül, amely be kéne hogy fogadja, az éhség vérapadásától dobol, s a szájat, mely a dalt ismételné, vacogással tölti a hideg?’ Vörösmarty már 1844-ben kérdezte ezt a legmaibb kérdést: mi értelme az egész kultúrának, ha a legfényesebb elmék sem menthetik meg az ember fiát a süllyedéstől? ha a nép túlnyomó tömegei ’számon kívül maradnak, örvény nyomorban végnélkül keringők’? ha a ’nagyobb rész boldogsága’ sohasem érhető el? ha az embert baromnak tartják s színe szerint ítélik meg, s
’a rongyos ember bőszült kebele dögvészt sóhajt a hír nemzetére’?...
Milyen kor értené meg, ha nem épp a mienk, amelynek közvetlen élménye lett a civilizáció fölbomlása, az erkölcsbe és kultúrába vetett hit megrendülése, s a nemzetiség eszméinek kétségbeejtő konfliktusa az emberség eszméivel?”
És mi? Mit felelnénk ma Babits és Vörösmarty kérdéseire?
A lemaradt országokban a nyomor mélyebb, mint valaha. A tudományos haladásnak hála a népek hatékonyabban irtják egymást, mint valaha. A nem tetsző bőrszínű, vallású, anyanyelvű kisebbségeket ugyanolyan brutálisan nyomják el, mint valaha. Az elszegényedett, frusztrált közösségek ugyanolyan dögvészesen gyűlölik hol egymást, hol a szomszéd nemzetet, mint valaha.
A siker az erkölcs, a fogyasztás a kultúra. Hivatott szakemberek megmondják a nagyobb résznek, milyen deót használjon, hogy ne legyen büdös, mint a disznó; logókba és szlogenekbe sűrítik a politikát, hogy a nagyobb rész tudja, kire kell szavazni. Vörösmartyt és Babitsot pedig besorolják a nagyobb rész számára fölösleges és érthetetlen „magas”-kultúrába.
S e hivatott szakemberek tulajdonképpen írástudók, értelmiségiek. Ez az irtózatos hazudság, ez a szellem végső lezüllése.
De mielőtt végképp levennénk kezünket nyomorult korunkról, vegyük fontolóra Babits szavait: „Mi lehet ma nagyobb bűn és veszély, mint az a sötét megnyugvás a rosszban, amely kajánul és csüggedten ismételgeti: ez mindig így volt és mindig így lesz! Talán ez a megnyugvás teszi lehetővé a világ új katasztrófáját, talán ez a legnagyobb bűn az emberiség ellen!”
Mi dolgunk a világon? küzdeni.
Hát küzdjünk, a fene egye meg.