←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 11   »   Petrik Iván  –  Néhány lényegtelen kiegészítés a holdutazás tárgykörében
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1816

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Az ember történelme során, sőt, talán már korábban is sokféleképpen és sokféle indok miatt akart eljutni a Holdra. A múlt században aztán ez lekerült a mindenhonnan elvágyódók, az örök elégedetlenek, a félszeg öngyilkosok, a kishivatalnokok és a születési arisztokrácia napirendjéről. Nem csupán mert végre valahára megvalósult a nagy álom, és nem is azért, mert ehhez a lehető legellenszenvesebb mozgatórugó szükségeltetett: a hódításvágy tudományosan megalapozott gőgje. Mintha inkább csalódtunk volna kicsit. Unalmas lett, közhelyes. Túl közel került hozzánk, mindenféle értelemben. Azt már ne is említsük, hogy amennyiben bizonyos feltételezések beigazolódnak, talán sajtból van. Másrészt, aki holdvilágképű, lássuk be, nem vonzó. A költő is így dalol: „jó volna innen elmenni, de nem mehet mindenki a Holdra”. Nagyjából itt tartott az előadó a Néhány lényegtelen kiegészítés a holdutazás tárgykörében című előadásában, amikor Kovács, aki tagbaszakadt óriásként nőtt társai fölé, a nyúlánk papnál is magasabb volt, és szürke szemének pillantása ráncoktól barázdált homloka alatt minden asszonyt megigéz, menthetetlenül elaludt. Ha fölébresztik, anyja életére megesküszik, hogy nagyon is érdekli az előadás, de hát tegnap egész éjszaka hányt a gyerek, egy percet sem aludt. Ez természetesen hazugság. A gyerek ugyan hányt, de a felesége ápolta. Kovács a fal felé fordult, és fejére párnát húzva igenis aludt. Mégis: az előadás tényleg érdekelte. Alvásingere azonban lenyűgöző és legyőzhetetlen volt. Télen és nyáron, társaságban és magányosan, reggel és este. Álmodni viszont nem szeretett. Nem mintha túl gyakran zavarták volna nyugalmát rémálmok, inkább mert nem tudta másnap reggel (délben, este) felidézni ezeket. Kényelmetlen székén mind lejjebb folyva ezért horkantott olyan nagyot, amikor megjelent előtte Királyhegyi János. A Holdnak azon a hatalmas kiterjedésű kietlen részén álltak sűrű magányukban, sötéten, amit a földiek Mare Tranquillitatisnak neveznek, ha álmatlan éjszakáikon a csillagtalan égen erre a bolygóra téved tekintetük, és szükségét érzik, hogy nevet adjanak szabad szemmel is kivehető foltjainak. Királyhegyi, aki tagbaszakadt óriásként nőtt társai fölé, a nyúlánk papnál is magasabb volt, és szürke szemének pillantása ráncoktól barázdált homloka alatt minden asszonyt megigéz, szigorú tekintettel közölte: meg fogsz halni időnek előtte. Kovács nem szeretett volna időnek előtte meghalni, ezért, legnagyobb meglepetésére, visszakérdezett: ugyan, honnan veszi ezt, kedves Királyhegyi úr! Mi sem egyszerűbb ennél. Phlegmaticus alkat vagy Kovács, a Hold órájában születtél. Nedves és hideg a természeted, de rossz nedvességű, nyálas a tested. Állhatatlannak bizonyulsz cselekedeteidben, másra nem hallgatsz, senkinek nem engedsz. Öngyilkosságra is van hajlamod, de ne félj, mindenkinél lustább vagy, s az ilyen ember nem végez magával, bár emberkorba ritkán jut. Egy kicsit már túl is élted önmagad. Csütörtökön születtél, Kovács? – kérdezte Királyhegyi, majd eltávolodott, elhomályosult az álomkép, mintha elfordult volna, hogy megigyon egy pohár vizet vagy kifújja az orrát. Kovács azonban álmában történetesen tudta, hogy csütörtökön született, ettől visszatért, kiélesedett a kép. Szóval csütörtökön, akkor neked jegy van az altesteden. Van vagy nincs? Kovács mocorogni kezdett, közben keze a babszem nagyságú anyajegyénél teste és a szék közé szorult. Hát igen, szemed homályos, nincs nyugtod álmodban sem, idáig üldöznek gondjaid, mint végkimerülésig vonító kutyák. Bal kezével ekkor Kovács háta mögé mutatott. Távol, a pusztaság szélén apró fekete alakok tűntek fel érthetetlen gyorsasággal közeledve. Ez nem igaz! – kiáltott ijedten Kovács. Ha maga nincs, én nyugodtan végigalszom ezt az előadást. Hol, Kovács? Hol? A hetedik planétán vagy. Ennek a kísértet-fénye világítja meg sorsodat.

Kovács erre felébredt, s ezúttal pontosan emlékezett holdszagú álma minden részletére, mégis csupán egyetlen érzés lüktetett benne, hogy „jó volna innen elmenni”. Az előadás azonban még sokáig elhúzódott. Az előadó, aki tagbaszakadt óriásként nőtt társai fölé, a nyúlánk papnál is magasabb volt, és szürke szemének pillantása ráncoktól barázdált homloka alatt minden asszonyt megigéz, még hosszasan beszélt. Valamennyi járművet elősorolt, amellyel ember a Holdra akart jutni. Kísérletet tett egy részletes és átfogó tipológia megalkotására. Két alaptípust határozott meg: a szimpatetikus és az analógiás járművekét. Ezeket számos fő- és alcsoportra tagolta, amelyek még elemibb meghatározásokon nyugvó kategóriákat fogtak össze. Csak ha minden létező szempontot számba veszünk, akkor lehet meghatározni egy adott jármű pontos helyét a rendszerben. Azaz nem valamiféle technológiai-genealógiáról van szó, hanem totális „helymeghatározásról”, s ennek mindenhez köze van. A jármű működési elvéhez, anyagához, létrehozásának céljához és még sok más dologhoz. Egy holdutazáshoz tervezett hőlégballon például az analógiás járművek közé tartozik. Pontosabb meghatározása: holdalakúak főcsoportja, ellenállhatatlan vonzalom alcsoport, 45. 2-134/b. Ráadásul vannak a rendszeren kívül rekedt eszközök is: az épületek, építmény-jellegű szerkezetek. Kovácsot azonban, aki visszaaludni már nem tudott, untatta a furcsábbnál furcsább járművek végtelennek tetsző katalógusa. Hiszen ezek valóban teljesen lényegtelen kiegészítések! Az egyetlen fontos bizonyosság mindmáig ez: A Hold az utca végén vár, barátom.

 

Jámborné Balog Tünde: Utazások a labirintusban