←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 11   »   Mesterházi Márton  –  Milyen másnak lenni?
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1801

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Tehát romlottság, borzalom, kegyetlenség, bűn egyrészt, orcátlan álszentség másrészt. Erősen romantizált, furcsamód mégis igaz diagnózis.
A dolog talán ott kezdődött – mondhatni, a kutya ott van elásva – annál az aranyköpésnél, mely szerint az nem hír, ha a kutya megharapja a postást, az viszont hír, ha a postás harapja meg a kutyát, s az ettől az elásatás sorsára jut. Tehát ha Kovács János boldogan él a feleségével, vidáman és pontosan végzi bérelszámolói munkáját, hétvégeken pedig paradicsomot és paprikát szed a kiskertjében – az nem hír. Ha ugyanő agyonüti a feleségét (lehetőleg különös kegyetlenséggel), nagy összeget sikkaszt a cég béralapjából, kiskertjében pedig vadkendert termeszt – az hír.
A modern kor csakugyan Baudelaire tollára méltó romlottságának tünete, hogy a haladást és a civilizációt illető Jó Hírek gyakran a leggonoszabbak. Amikor dúsan termett táblánk aranyló vetése, akkor a csernozjom övezetben éhen haltak az ukránok; amikor rekordtermést adtak a rizsföldek, akkor több volt a tarkón lőtt kambodzsai, mint a jóllakott. Előbbi esetben nem volt apelláta, Sztálin csaknem személyesen diktálta a tudósítást; az utóbbi eset viszont csakugyan bűnt izzad magából: aki megtagadta volna, hogy Pol Pot tömeggyilkosságairól ekkorát hazudjék, nem kockáztatta a gulágot, annál is kevésbé, mert a „nemzetközi munkásmozgalom” pár hónap múltán más irányú utasítást adott.
De hagyjuk a pártutasításoktól messzire bűzlő sajtót. Az újságokat másfél évszázada azért írják tele a költő által oly haragosan fölemlegetett borzalommal, kegyetlenkedéssel, bűnnel, mert azt keresi a fizető kuncsaft, az olvasó. De miért érdekli a romlatlan olvasót – a derék Kovács Jánost – a romlottság? Érzésem szerint azért, mert az emberek óriási többségét titkon csudára foglalkoztatja, milyen lehet másnak lenni. Montesquieu franciái azon töprengtek, hogy is lehet valaki perzsa. Kovács János azon töpreng, hogy is lehet valaki híres, gazdag, sikeres – azaz bűnös.
Kovács úr élete során egyszer-kétszer (föltehetőleg inkább maszatolósan) megcsalta a feleségét. De milyen lehet gyermekrabló szexmániásnak, házasságszédelgőnek, prostituált-futtatónak lenni, azám, milyen lehet – huh – orgiázni? Kovács úr olykor zsebre vág egy zacskó gemkapcsot, egy csomag másolópapírt, főnöki hunyorításra jóváír húsz-harmincezer forint prémiumot. De milyen lehet milliókat sikkasztani, milliárdokkal spekulálni, tőzsdézni, üzletelni? Kovács úr utoljára kamaszként (talán-talán katonakorában) adott-kapott egy-két pofont. De milyen lehet bankot rabolni, szemrebbenés nélkül lelőni a biztonsági őrt, túszt szedni? Nem sorolom tovább a példákat. Amúgy a mai újságírásban a bűn uralmánál inkább bosszant – olykor bőszít – a színvonaltalanság. Ki használja nyelvtanilag pontosan, stilisztikailag helyesen a magyar nyelvet? Alany és állítmány, egyes és többes szám hol passzol? És hányszor áll határozó jelző helyett, hányszor értelmetlen a szórend? Rádióban-televízióban hányféle fogalmazásbeli és beszédhibát hallunk óráról órára!
De hagyján. Amióta a törvény a kiegyensúlyozott tartalom-szolgáltatást írja elő, azóta két egymást cáfoló párt-szóvivői nyilatkozat a hír, a riporter pedig (többnyire) puszta mikrofonállványként szemrebbenés nélkül tűri a legszemtelenebb mellébeszélést, a legelképesztőbb hazudozást.
Mármost lehet-e ma tisztességesen, színvonalasan – jól – újságot írni? Szerintem lehet, találunk is rá példát: némelyik hetilapban, ahová a minőségi újságírás visszaszorult. Kultúra kell hozzá, műveltség, makacs szorgalom, az olvasó megbecsülése, bátor kíváncsiság.
Mit kellene például az olvasó tudtára adni a sukorói beruházás ügyében? Lássunk néhány fontos kérdést.
Mekkora a szóban forgó terület? S mivel az olvasó nem jól számol hektárban: hány méterszer hány méter? Milyen a tó felől, milyen a domb felől? Mi van ott most?
Mit akar oda építtetni a beruházó? Hány épületet, mekkorát? Hosszúság, szélesség, magasság? Merre vezet milyen utakat? Honnan hozza a vizet, a villanyt, a gázt? Hány vendéget akar kiszolgálni, hány alkalmazottal? Hova teszi az embereket, hova a járműveket? Hova vezeti a szennyvizet?
Ha az újságíró mindezt kellőképpen az olvasó elé tárta, elkezdheti firtatni a vásárlás, az engedélyeztetés, a pörös eljárások ügyeit. Sine ira et studio. (Ám: con passione...)