Liget.org »
2009 / 10 » Jámborné Balog
Tünde – Szindbád papnak áll
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1783
Midőn Szindbád – megutálván a világ hívságait és a nők csalfaságát – papnak
állt, azt gondolta, hogy most végre eléri a test békéjét és a lélek nyugalmát,
amire mindig is vágyott. Csöndes, falusi plébániára áhítozott, ahol hűvös,
árnyékos szobák mélyén viaszszag honol, sötét bútorok őrzik hajdani püspöki
látogatások emlékét, s ősszel egér motoz a falakat befutó vadszőlő ágainak
szövevényében. Az idő múlását a vén diófáról hulló levelek koppanása jelzi, és
ha a sarokban álló ingaóra elüti a kilencet, a megtért hajós leteszi megholt
elődeitől maradt, kopott breviáriumát Virág Benedek költeményeinek díszkiadása
mellé egy hatszögletű asztalkára, melynek ébenfa lapján ivorral berakott
elefántok járnak körbe-körbe, másfélszáz éve nem tartva pihenőt, és álomra
hajtja fejét levendulaillatú párnái között.
Szindbád olyan keskeny ágyat képzelt magának, mint a fiatal lányoké;
keményített, ropogós lenvászon huzat feszül dunyhán és vánkoson, nyugodtan
alszik benne, nem forgolódik, nem hányja-veti magát, mint egykor, amikor
mindennap más nő miatt szenvedett, s ha nagyritkán mégis álmodik, álmában nem a
régi asszonyokat látja, csupán étkekkel megrakott asztalokat. Az álom ilyenkor
nagy fazék töltött káposztát fest elé az éjszaka fekete kárpitjára; pirosra
sült malacot – szájában sápadt, zöldessárga citrom, mint hajdani pezsgős,
szilveszteri vacsorákon –; pácolt és spékelt nyúlgerincet vadasan,
zsemlegombóccal; kemencében sült fácánt s hozzá borban párolt vöröskáposztát; hosszúkás
tálra fektetett, felpördült orrú kecsegéket; gömbölyű hátsó sonkák rózsás húsát
és rezgő kövérjét, köré félbevágott keménytojásokat, ecetes tormát egy
kicsorbult porcelánbögrében, mert csak ezzel a csuporral kerek a világ;
kocsonyás tálat, mélyén hosszában és keresztben is eldarabolt, puhára főtt
disznókörmöt, gyenge pofahúst, tokaszalonna darabkákat, fülét-farkát, bőrös
csülökhúst, szeletke májat, de mindezt csupán sejteni lehet az áttetszővé
dermedt lében, melynek tetejére még kihűlés előtt piros paprikát hintettek
gondos kezek; és mielőtt a kakasok kukorékolni kezdenek, hogy régi árulásaira
emlékeztessék Szindbádot, egy hosszúkás tepsit is odarögtönöz gyöngyszürke
rizses és bíborlila véres hurkákkal, köréjük pirosló vékonykolbászok
tekergőznek, meg egy tányér pacalt, csípősen, köménymaggal! – mert a hajóst már
csak a gyomor örömei kísértik meg néhanap – s ha egy régi barát szemére vetné
falánkságát, szelíden azt válaszolná: a torkosság, barátom, még mindig a
legkisebb vétek a főbűnök között, és egy jó húsleves kedvére valóbb az
Úristennek, mint egy fancsali imádság.
Szindbád tehát lefekszik, kezét összekulcsolja a mellén, így lesz majd
nemsokára a koporsóban is, és hallgatja az éjszaka neszeit, a hazajáró
lelkek üzenetét. Hol szú perceg, hol padló reccsen, fémes pengés hallik az
ingaóra felől, és a kéményben huhogva sír a viharos északi szél.
Hasogat a térdem. Túl sokat térdepeltem bűnös asszonyok ablaka alatt,
sóhajt fel bűnbánóan Szindbád, ám az is lehet, hóesés készül, holnapra
megjön a tél. Ez az utolsóelőtti gondolata elalvás előtt, az utolsót már
félálomban csípi el: Reggel szólok a harangozónak. András napján leöljük a
hízót, akár a régiek.