láttam őket tegnap a metró ablakában
tükröződtek ültek ott lökődtek
a plakátok szája ahogy süllyedtek alá
a lépcsőn
az alagút üvöltő hangzásait túlkiabálta
súlykolta
CSAK HISZED HOGY VAN TITKOD és
ISTEN AZ AGYBAN és
ÉLVEZI HA SIKÍTANAK és
BELÉDVÁGJA MÉLYEN és tovább
lenn már az almazöld vagonban
a forró szélbe fagyott panoptikumban
az egész elvontnak tetszett
képzetes valónak
tudták hogy nem az
nézték néztem őket
töprengett a tükrözött a nő felé dőlt
láttam ezt a mozdulatot már tőle
az üvegen is megélt
a nő meg mintha várná
így voltak ott együtt
száguldott a metró lehet hogy retro
– versemben legyetek ne a vadvilágban
láttam őket tegnap a metró ablakában