←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 3   »   Z. Karvalics László  –  Földfotó
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1621

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

 

Elegyítsük Petőfi verses gondolatkísérletét a Duna és a Tisza közti róna felhőközeli szemléléséről a Nazca-vonalak ismeretlen és titokzatos alkotóinak tudományával, s vegyük még mindehhez Christót, aki 1982-ben rózsaszín fóliával csomagolt be néhány kis szigetet Miami környékén, a Biscayne öbölben. Túllépve a természetadta kilátóteraszok spontán mámorán, „szívünk egyre az égbe húz”, azért hogy végre lenézhessünk: „fentről, hidd el, minden szép”.

 De mennyire magasra kell emelkedni, hogy kiderüljön: menekülés ez valamitől, vagy inkább közeledés-e valami felé? „Innen lentről semmi sem szép, mert / Kirajzolódnak a részletek. A ráncok mélyek, a szálak erősek. Elszabadulni nem lehet”. Petőfi idillje a múlté. „Nincsen illat sehol a világon / Hullák rothadnak Volgán és Dunán /. Aromaként öleli itt minden / Magába át a gyűlölet-ködöt. / Nagyon útálkozhatott az Isten, /Hogy ilyen csúnya planétát köpött!” Felhők örvényei, kék égitest? „A Földgolyón nyomor szivárog, mint hülyék orcáján a nyál”. Akarjunk egyáltalán felszállni? „Szállni, de hova? az egész föld nagyon kicsi már, / s ha a csillagokba röpülnénk, az is mindegy már: / magunkkal hordjuk mindenütt a falat, mely bezár.” Kórus: „Ó jaj nekünk, hogy így van immár mindíg, Szebb útra innen semmi el nem indít”.

 Ám ha egyszer csak a „vizes, vak szemmel” nézett „rossz, messzi csillagok” helyébe a képzeletet felváltó valódi látvány kerül, talán mégis megváltozhatnak a nézőpontjaink. Amint a Földgolyóról kívülről készült fénykép elérhető lesz

– mondja 1948-ban Sir Fred Hoyle – egy, a korábbi hatalmas erejű eszmékkel egyenértékű, új gondolat áradhat majd szét.

 És igen, az első műholdas földfotók együtt születnek meg az információs társadalommal, a múlt század hatvanas éveinek elején. Az első űrhajós „saját élménye” („Látom a Földet! Olyan gyönyörű!”) gyorsan közösségi élménnyé lett, és bolygónk látványa valóban az emberi tudat fejlődésének mérföldkövét jelentette.

 Csakhogy nincs megállás és kiszállás: alig ötven év telt el azóta, és már sokkal távolabbi képek is készülnek a bolygónkról. Rácsodálkozunk a Földre immár a Mars felől is: csöpp golyóbis. A Vénusz mellett keringő űrszondáról küldött, látható és infravörös tartományban készült felvételeken a Föld pedig már csak egyetlen pixelként, vagyis kiterjedés és részletek nélküli pontként jelenik meg. „Az apró bolygó éppen annyit ér / Kicsiny körében, mint a Végtelen Fény”. A szépség el is illan ezzel, de eltűnnek a részletek is, és marad a kérdés: ebből az egyetlen pontból vajon mi állapítható meg a bolygónkról? Eldönthető-e például ebből a távolságból, hogy van-e élet a Földön?

 Az eddig összegyűjtött negyven kép alapján a tudósok egyelőre nem tudják bizonyítani a földi életet, de már finomítják a kísérleteket, keresik a spektrum-variációkat, hiszen ha sikerülne alkalmas módszert találni, azzal talán megnyílna az út a lakható világok felfedezéséhez is. Alig néhány hete, 2008. november 13-án láthattuk az első képeket egy Naprendszeren kívüli (exo)bolygóról, a Fomalhaut nevű csillag körül keringő magányos planétáról, amely „alig” 25 fényévre van a Naptól. Mindössze annyit tudunk róla, hogy kora 200 millió év, tehát a körülbelül 5 milliárd éves Napnál sokkal fiatalabb objektum. A költőnek akár igaza is lehet: „és ha csak pislog már a Nap, / sarjaink bízóan csacsogva / jó gépen tovább szállanak / a művelhető csillagokba”. Valóban: mért ne lendülhetnénk „a végtelenbe / Különb, szebb Nap felé”?

 Látványos és izgalmas, poétikus és elgondolkodtató új festészeti irányként elképzelt Naprendszerek, soha-nem-volt bolygók kelnek életre vásznakon. Tényleg nem olyan nagy ugrás a lakhatóvá tételre, a terraformálásra készülődni, az elméből a vásznakra költöző képzeletvilág után immár valóságos beavatkozásokat tervezgetve.

 A Föld képe tehát nemcsak a határok felismeréséről szól, hanem a határtalanság új dimenzióinak érzékeléséről is. A kép út az új gondolathoz, az új gondolat út a megismeréshez. Collingwooddal szólva: „A gondolat felfedezése egyszersmind a gondolat megértését is jelenti.”

 De vajon a mikrokozmosz nem legalább ennyire érdekes? Az eleven sejten belüli folyamatokról készült három dimenziós kép is „az emberi tudat fejlődésének mérföldköve”, új gondolatokat nevelgetvén az Életről magáról. A működés közben lefényképezett agy látványa az Értelem mibenlétéhez nyitogat ajtót. És itt vannak a (világ)hálózatról, illetve annak forgalmát ábrázoló, másfél milliárd összekapcsolt embert egyetlen színes rajzba préselő szimulációk, hogy a Közösségre, a Társas mivoltra is tekinthessünk kicsit másképpen. Ugye hogy eközben még kevésbé jutnak eszünkbe a mókusok?

 

 

 

AZ IDÉZETEK FORRÁSAI

Napoleon Boulevard : Szállj velem! (1986) szövegíró : Erdész Róbert, Cziglán István, Vincze Lilla. József Attila (A Kozmosz éneke, Világ megokolt útálata, Március) Babits Mihály (Téli Barlang III.), Jurij Gagarin.

„Once a photograph of the Earth, taken from the outside, is available ..., a new idea as powerful as any in history will let loose.” Sir Fred Hoyle-t idézi: Peter Russell: The Global Brain, J.P. Tarcher, Los Angeles 1976 V.ö.: „S kereng a bolygó, mint fáradt agy este”. A Collingwood-idézetet l. Szvetelszky Zsuzsanna: Tükrünk, tükrünk... A hálózat képének hatása a társas tudatra www.utikonyv.hu/0-release-2/documentum.php?id=2290.