←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 3   »   Handi Péter  –  Kísérlet
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1616

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

 

Közel áll hozzám Terry Eagletonnak a képletes birkózószőnyegre dobott gondolata az élet értelméről (The Meaning of Life; Oxford University Press, 2007) és ezen belül Isten szerepéről a teremtésben. Eszerint Istent nem vezérelte semmiféle cél a Világ létrehozásakor, hanem maga a teremtés aktusa, a kreáció volt a „cél” – gömb formába épített szerkezeti elemekkel. Ezután a Világ-projektet magára hagyta, alakuljon önállóan az elemek amőbaszerű mozgása mentén. Tehát létrehozásunk mellőzi a Tervezettséget, és szerepünk a koncepcióban csupán alkalmazkodás. A teremtésen belüli emberi lét értelme is alkalmazkodás ehhez a célnélküliséghez, a vagyunk kiteljesítése azzal a képességgel, hogy az adott – teremtett – viszonyok között fennmaradjunk.

 Eagleton röppentyűje azért rokonszenves, mert helyt ad – úgymond – a szellemi mozgásoknak is. Jó szavam tehát a kísérlet. Ahogyan például Szent Ágoston is kísérletezett, amikor az ideiglenes kivonulást próbálta a hanyatló Róma krízis-lápjából, a társadalomból. Ideiglenesen, hiszen kísérleti jelleggel. A kivonulás egyben újtípusú együttélés lehetőségét feltételezte, s az átgondolás utáni elvetés a létmegoldás újabb csíráját sugalmazta: akkor valahogy másként...

 Ha a Vallomások VI. könyvéből úgy olvasom az idézetet, hogy nem tudom, ki írta, talán egy mai, esetleg múlt századi, a polgári lét kényelmét kalandvágyból feladó újgazdag szekta naivan idealista és antifeminista programjára gondolok. Igen, a modernitás szellőjének lengedezését érzem, vagy a későbbi utópikus szocializmusét, netán a marxizmusét – mintha a kibucokat meg a közösségi lét egyéb formáit előlegezné.

 Az idézet szerkezetet taglal, egy életforma ideáját vázolja; menekülési modus vivendi – már akkor! – a „mindennapi élet zavaró gondjaitól”. Azt latolgatja, miképp lehet elvonulni a „világ zajától”. A Nagy Gondolat kivitelezésének azonban akadálya van; megfontolandó, mit szólnak ehhez az asszonyok. Ennél a pontnál elvetélt a terv, mint valami újabb menekülés a megvalósítás elől, amelynek körvonalai talán máris bonyolultnak és újabb gondokkal telinek tűntek. Ebben a kontextusban a női Nem – számomra – nem mint akadály jelenik meg, épp ellenkezőleg: kibúvó. Valami talán megmaradt a matriarchátusból, de inkább csak a nőuralom fantomfájásai ezek; passzív jelenlétük mint döntést segítő mechanizmus tesz pontot a kaland végére. Az ágostoni elképzelés – reform? – mégsem nevezhető utópiának, mert akkor még egy kipróbálatlan rendszer kísérleti léggömbje volt, más utat próbálgató ötlet csupán. A megvalósíthatóság is reálisnak tűnt, és csak a későbbi tapasztalatok teszik számunkra utópiává. Ami a vallomásrészlet mögött lapul, az a lassan felderengő ember- és lélekismeret. Hogy Augustinus megérezte, átlátta az ember igényeit-vágyait és alaptermészetéből eredő korlátait is – így hát mérlegelt, és döntött a kísérlet kivitelezése ellen.

 Persze beleesnék a „jó” és a „rossz” leegyszerűsítő csapdájába, ha morális értékkülönbséget sugalmaznék. Az eagletoni formula a mozgások szabadságáról is szól, hiszen a kísérlet eleve szabadságot intonál, mozgásteret feltételez. Augustinus átgondol egy lehetőséget – és némiképp „fordított logikával” azzal próbálkozik, hogy a Teremtő által felelőtlenül adott keretek között valamilyen fenntartható alkalmazkodási formulára leljen.