←Vissza

 

Liget.org   »   2009 / 2   »   Kállay Géza  –  A Bolond harmadik levele Cordeliának
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=1283

betűméret: nagyobb - kisebb  |  nyomtatás

Mióta legifjabb asszonyunk Frankhonba ment,
a bolond egészen elemészti magát bújában.

(Shakespeare: Lear király, I; 4)

Tettem, vettem.
Az ebéd végén édesapja egyedül
ült.
Üres asztal.
Lekerült minden: kihűlt szósz s a sült,
érintetlenül.
Egy pogácsa állt csak magában,
porcelántányér közepén,
rajta az apja úgy tűnődött,
mint búskomor sötét epén.
Szeme hirtelen odatévedt,
ahol maga ülni szokott;
kezét emelte,
a pogácsára
irtózatos nagyot csapott.
Szétporladt pogácsa, a tányér,
az asztal végig megrepedt,
a dördülésre rohant a háznép;
— a kézen mély sebből vér eredt.

Hogy mindezt megírom magának?
Ha megtehetném, sem teszem.
Sötét és vér mind telhetetlen,
tetézve csak csúffá teszem.
Ennyi maradt, és még sincs vége,
kevés is lehet végtelen,
az ég lehet földhözragadt,
a föld is lehet égtelen.

Mit meg nem tennék, megtettem volna
magáért: mondani nem lehet;
teszem azt: enni megehetném,
de nem érti; erről nem tehet.
Mércémmé tettem, önmagáért,
aminek néz: vagyok, teszem.
Álló pogácsa egymagában?
Minden tettem egy-egy tetem.

Terítenek –
már vacsorára,
kézen kötés, asztalban ék;
megint roskad, most ételektől.
Csak az üres. Ott. Az a szék.