Liget.org »
2008 / 9 » Lugosi Lou
– A vitrin
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=94
A Szinyei Merse utca 13 halottai születésük időrendjében mentek el - nem volt semmi kilengés, semmi fantazmagória. Senki nem előzte le a másikat, betartották az élet meg a halál sorrendjét. Amikor az utolsó családtag is kiköltözött, a szomszédok szétosztották a ruháit, és kabátjára sorsot vetettek.
A fekvőhelyeket, ahol a család tagjai világra jöttek, egymás után, mindig ugyanazokban az ágyakban, János kivitette az ajtón, le a lépcsőn, ott át a kapun, amelyet a házzal együtt a nagypapa papájának papája építtetett. Kint voltak az utcán - Emma elfordult, nem akarta látni, merre viszik.
Rettenetes - súgta fülébe keresztanya, aki sohasem szerette az utcát, a villamos zaját, a kocsiutat, a járdán pedig attól tartott, szembejöhet vele valaki, akit talán nem ismer. Most száznégy éves lenne, de a megrázkódtatás annyira összezavarhatta, annyira szétzilálta kiszáradófélben lévő lelke kaleidoszkópszerűen töredezett darabkáit, hogy fiatalkori, nyafka hangján mondta:
- Hová hurcolják az ágyam, Angyalka?, hiszen én ebben az ágyban születtem.
Emma jól tudta, hogy a szeméttelepre kerül, így ártatlan arccal, de hunyorogva füllentette:
- Múzeumba teszik. Virágok lesznek körülötte, rajta pedig csipketakaró, amit a rózsaszín csipkeabroszodból szabnak. A párna helyén meg az azsúrozott asztalközép, amellyel a vendégeknek terítettél. Szép lesz. Az emberek körülállják, és sóhajtozva susognak, mint a bodzalevelek: itt élt Rozália, és ez volt az ágya.
- Ma már ilyen múzeumok vannak? - kérdezte csodálkozva keresztanya.
- Hogyne! Halad a világ. Haladnia kell. Nagy divat ez most. Rengeteg fekvőhely, így, egymás mellett.
- Az, hogy "itt élt Rozália, és ez volt az ágya", nem rímel.
- Hát nem. Nem minden rímel, az biztos. De előfordul, hogy igazi bodzákat ültetnek a fekhelyek mellé, s azok ráhajolnak a takarókra.
- Ez szép.
Amikor kiürült a lakás, mert minden bútort elszállítottak az Elszállítók, a vitrin mégiscsak ott volt a sarokban. Nem vették észre? János visszahívta az embereket - "Itt felejtettek egy vitrint!".
- Nem vállaljuk - mondták a Vállalkozók. Tele van csecsebecsével. Ürítsék ki, de teljesen. Bár lehet, hogy üresen se vállaljuk. Három üvegoldala van, összetörik a teherautóban.
- Hadd törjön, minket nem zavar!
- Lehet, hogy magukat nem zavarja, de mi nem szállíthatunk üvegtörmeléket. Tilos.
- Azt mondtad, minket nem zavar, ha anyáék vitrinje összetörik egy teherautón? Hogy mondhattál ilyet!? - sutyorgott Emma.
- Nem látod, hogy tárgyalok? - kiabált a testvér. - Ha tárgyalok, ne zavarj! Ha tárgyalok, akkor tárgyalok.
- Visszajövünk. Talán be tudunk tratyálni valami külön engedélyt. Ürítsék ki!
A testvérek álltak a vitrin előtt és bámulták az ismerős tárgyakat, mintha kiállításon lennének. Nem gondoltak arra, hogy ez az egyetlen gyűjtemény, amelyik róluk szól. A kifestett bábuk és babák szép sorjában ültek a polcokon, átlátszó álomköpenyeikben, amelyek örökre védtek a hétköznapiságtól, mindentől, ami vásári, közönséges. Talán volt idő, amikor a sárga kacsa rikító zománca nem illett a furulyás Jancsi zöld gatyájához, de hatvan év alatt a színek is összeszoktak. Kicsi kristályvázák pörögtek régi nagymamák kincsestárából a rokokó ruhás herendi párocska körül, és iciri-piciri cserépben, zavartalanul virított egy megdermedt virág, "örök emlék" felirattal.
- Mit csináljunk? - kérdezte János. - Üresen kell átadnod a lakást. Oszszunk ketté mindent, ahogy régen is. Unokád van, vidd el a karácsonyi csengőt, amivel apa hívta az angyalt.
- Nem tudom használni. Ma már nem csengetnek, mert a gyerekek maguk díszítik a fát. Tudják, hogy nincs angyal.
- Nincs angyal? Ezt komolyan mondod?
Emma észrevette, hogy a testvére őszül. Vagy talán csak ferdén esett a hajára a fény.
- Van angyal, csak nem csenget. És nekem nem kell a csengő.
- Ezt felírom.
- Miért írod fel?
- Érdekesnek találom, hogy egyikünknek sem kell apa csengője, amit annyira vártunk.
- Most nem akarjuk. És azt is felírhatod, hogy szeretném, ha ez a vitrin, úgy, ahogy van, eltűnne. Mondjuk, szétzúzhatnád egy baltával!
- Látod az őzet? Nem látod?
- Az őzet és az összes kerámiát kirakhatnád a lakásodban. Nagy lakásod van.
- Nem illenek oda. Az ötvenes éveket idézik. Lerontanák az összképet. Ma már másképp látjuk az otthonunkat.
- Másképp, mint mikor? Továbbléptél, és véletlenül átlépted az életünket?
- Az idő lépte át. Gondolod, hogy épp a mi kasztninkat elkerüli? Felejtsük itt a sarokban. Majd észreveszi, aki kivette a lakást.
- Ezt nem tehetjük. Ez csalás. Tisztázzuk, hogy van benne egy szép vitrin.
- Talán ne mondjuk szépnek.
- Miért, talán nem szép? Úgy találod, hogy nem is szép?
- Nem tudom.
- Mit írjak akkor?
- Törd a fejed. Végül is te adod ki a lakást!
Másnap feladták a hirdetést: "Jól berendezett vitrinnel felszerelt, 75 négyzetméteres, második emeleti lakás kiadó. Szinyei Merse utca 13."