Liget.org »
2008 / 9 » Kállay Géza
– Leontes a menzán
http://www.liget.org/cikk.php?cikk_id=84
Én, az Idő, szárnyam felöltve, rögtön
Suhanni kezdek. Megbocsásd e röptöm.
...a medve még föl se früstökölte... Most eszi javában...
Ha ez bübáj, legyen olyan szokásos,
Mint az evés.
William Shakespeare: Téli rege
Ford. Kosztolányi Dezső
Mert ellenkező turnusokban étkezünk,
csak darabokban látlak,
metonímiákban, Hermione.
Mikor megyek, jössz;
mész, mikor jövök, a tálcát a maradékkal
csúsztatod
a gurulós, velünk egy magas, rekeszes
kocsira, sietve;
időd rohan,
hajad előrehull,
a szemed már emlékezetből
- félig nyílt, penderedett fedelű konzervdoboz -
írom ide,
alá,
a kávé-feketét,
melybe belevesztem.
Senkire sem nézel,
elmerülsz,
hosszú ujjaid
a kocsi tetején az üres, ajakfoltos poharat igazgatják.
Abban is segítenék.
Rád néznék, egészedre,
a lehető
legkedvesebben, ahogy tudok.
Sohasem voltam képes betelni azzal, aki vagy.
A pufók, egyforma szakácsoktól
téged kértelek volna,
egybesütve,
vagy - a krémszínű tálcát a hosszú, vastag fém-rudakon türelmesen tolva -
minden részed, frissen sülve,
külön-külön;
legvégül sűrű lelked, mélytányérban
(nálunk levest a végén mérnek).
Mindenemmel fizettem volna érted,
könyékig, vállig vájtam volna
életem legaljára,
hiszen hányszor kifordítottam, kiforgattam
már apróért.
Mindig csak a szememmel ehettelek.
Vártam, ismertem, tudtam
az ürességet
a gyomrom táján, mikor
sehol se látlak
(egy felnyitott konzervdoboz már visszacsukhatatlan).
Kimentettelek volna az egymáshoz
csapódó hideg tálak, gőzölgő kondérok, forró tepsik közül,
intettem volna a főszakácsnak:
"őt magamnak kérem, főfogásnak",
kezembe-karomba fogtalak volna,
- hatalmas falat -
szorítani, ringatni még,
mielőtt éhen haltalak.
Mindez neked
s lehet, a mindent kitálaló
isteneknek sem találó:
érthetetlen, nehéz szagú,
emészthetetlen volna,
talán gusztustalan?
(A mélyítő mindig émelyítő?)
Bár az időnk rohan,
hátravan néhány turnus még.
Ha van.