|
|
"POKOLI SZIMULTÁN JÁTSZMA"
Első képzettársításom a "képzelet" fogalmához egy kedves ifjúkori olvasmányom, ?k? betűkkel áll keményen a címe: A képzelet kínja. (Vajon mire következtetne ebből pszichológusom - ha lenne?)
Vladimír Paral regénye annak idején azért ütött
annyira szíven, mert anti-hősével, Marek Paarral szinte maradéktalanul
azonosulhattam. Olvasásakor egyidős voltam Marekkal, s nem sokkal
azelőtt magam is az övéhez hasonló kudarc-sorozatot éltem át szakmámban
(egy-két hónap elteltével megfutamodtam az érettségi utáni kőfaragó,
majd kőszobrász képzés nehézségei elől, elszenvedtem két sikertelen,
megalázó főiskolai felvételi vizsgát, s noha akkor már felvételt
nyertem kőrestaurátor szakra, tudat alatt ezt is kudarcként könyveltem
el, mivel nem az áhított SZOBRÁSZ szakra jutottam be), s a való életben
szerzett sebeket én is szertelen képzelgésekkel, "pokoli szimultán
játszmákkal" kíséreltem meg kompenzálni. Ez volt mindkettőnk "baljós
vezérmotívuma, és örökös átka".
Ez a "tisztességesen" posztmodern regény, amely nem a kordivat miatt íródott rá Stendhal Vörös és feketéjére
(Paral csak követte főhőse irodalmi olvasmányokból szárnyra kelt
képzeletét), szereplőin keresztül a képzelőerő szinte teljes skáláját
felvonultatja. Az egyik végletet természetesen Marek képviseli a maga
tükörszobaszerű, szimultán vágyálmaival. Az ellenkező véglet Karel Hakl
mérnök, akinek alakját és korai pályafutását így rajzolja meg az író:
"Világéletében tökéletesen híjával volt bármiféle, akár a legcsekélyebb
fantáziának is, amelyet... a rettegés helyettesített nála. A
textilgép-kereskedelemben dolgozó szürkécske hivatalnokká csúszván,
húsz évet élt le ebben a minőségben, szürkécske vidéken fekvő
szürkécske szülővárosának szürkécske lakásában, és szüntelen
szorongások közepette vészelte át a négyszeri igazgatóváltást...
diftériáját és kanyaróját, a saját aranyerét, a világháborút, majd az
évenkénti két náthát és egy tavaszt."
A két szélsőséges figura közötti széles
mezsgyén találunk olyat, aki hatalmas képzelőerővel rendelkezik a
munkájában, de fantáziátlan a szerelmi életben (B. Bukvaj), vagy épp
fordítva (O. Zalabák), s olyat is, aki a szeretőjéről képzeleg, ha a
feleségével van, s a feleségéről ábrándozik, ha a szeretőjénél
tartózkodik (A. Tittelbach). Ez utóbbi szereplő "baljós vezérmotívuma",
hogy "NEM VAGYOK HAJLANDÓ LEMONDANI SEMMIRŐL!" (kiemelés az
eredetiben), a 20. sz. végi, 21. sz. eleji emberiség egyik népbetegsége.
Azután ott van V. Artl, a vak vízügyi ellenőr,
akinek látókat megszégyenítően élénk képzetei vannak az imádott
patakokról, s végül meg kell még említenünk J. Novákot, alakjában Paral
Marek normális fantáziájú pandanját rajzolja meg. Nováknak pontosan
ugyanazokon a szakmai-hatalmi buktatókon kell keresztül evickélnie,
mint Mareknak, ő azonban minden akadályt simán vesz, sőt, azt a Dását
veszi feleségül, aki kezdetben Marekba szerelmes, s akiről anti-hősünk
is tudja, hogy ideális feleség lenne. Marek így fakad ki Novákkal
kapcsolatban: "...kár, hogy végül mindig ezek a józan, fantáziaszegény
emberek kerekednek felül. Mi lesz ebből az őrületesen szép világból, ha
minden bolond kihal?... az, akinek túlteng a fantáziája, alighanem
boldogtalanságra kárhoztatik."
Paral azonban nemcsak sokszínű szereplői
bemutatásával csillantja fel a képzelet kaleidoszkópját, hanem
rövidebb-hosszabb eszmefuttatásokat ír a kínokat okozó féktelen
képzelet természetrajzáról. Hogyan lehetséges, hogy hősünk nem pusztul
bele a valóság-képzelet-valóság-képzelet... darálójába? "A képzelet
azzal adja vissza meggyötört áldozata frissességét, és teszi képessé az
újabb kínok elviselésére, hogy a vigasztalan valóságra kábítóan tarka
flastromot ragaszt..."
Vajon vezet út a képzelettől a megvalósulás
felé? "...a képzelet, amely meggyötört áldozata előtt elzárja az
egyértelmű, határozott tetthez vezető meredek ösvényt, roppant
készségesen felhúzza a sorompót, amikor a (saját, valamint az
olvasmányokból merített) remény-, érzés-, szenvedély- és
vágyrakományokat fuvarozó teherautók... gördülnek az útra."
S mi van, ha a sors kegyéből (vagy fintorából?)
egy-egy képtelen elképzelés mégis megvalósul? "...a fantázia, az álom,
a vágy szülte képeket a gyötrő képzelet boldogtalan áldozata mindig
ragyogóbbnak látja, mint később a már meghódított puszta valóságot,
amelyet mindig megzavar egy szeplő, ránc, pattanás, kihullott
hajszál... s amelynek erejét veszi a szüntelen ismétlődés."
Mi a kiút hát az önéletrajzi ihletésű Marek
Paar (és boldogtalan olvasója, az ifjú V. Z. Zs.) számára? "A képzelet
kínja megrontja a rendben leélt élet boldogságát. Legfeljebb arra jó,
hogy inspirálja az embert... de ezt hagyjuk a művészekre" - előlegezi a
megoldást Paral a regény elején, hogy a végére regényírót faragjon
hőséből, aki majd mindazt, ami vele képzeletben megtörtént, valamint
képzelt képzeletében átélt, egy képzeletbeli regényben megírja.
VARGA ZOLTÁN ZSOLT
|