←Vissza

 
 
 
 
 
 

Finy Petra
FALONCUKOR


Karácsonykor kicsit többet mosolyognak az emberek
és kevesebbet sírnak, vagy legalábbis bemennek a WC-be zokogni,
hogy a mosolygósak nyugodtan mosolyoghassanak,
a vidámak pedig zavartalanul vidámkodhassanak,
a jókedvűekről nem is beszélve.
Ennyi figyelmesség kijár.
Nem kell mindig mindenkit bánatunkkal revolverezni.
Egyenesen illetlenség letámadni valakit fájdalmainkkal,
halott anyánkról vagy döglött álmainkról mesélni,
netán a mellkasból kitörni készülő ürességet megemlíteni
(legszívesebben elátkozott darázsrajhoz hasonlítanánk).
Meg kell tanulni viselkedni.
És derűsnek lenni akkor is,
ha szívünket szavakból összecsavarozott
csípőfogóval tépik ki bordáink közül,
és a csontok áruló módjára hagyják, hadd vigyék.
Karácsonykor kicsit többet mosolyognak az emberek.
Meg többet is esznek.
Szőrös mellű pulykákat
és pödört bajszú halakat,
meg sok süteményt,
töménytelen, tömény édességet tömnek magukba.
Például rengeteg faloncukrot,
ezt a barna finomságot,
amivel édesre festik a falakat karácsonykor,
és elégedetten nézik:
a vendégek faloncipőben érkeznek,
felmásznak a falakra,
és leeszik onnan a cukrot.
Karácsonykor furcsábbak az emberek.
Olyanokat csinálnak,
amiről hétköznap csak álmodni mernek,
a párnát a fejükre húzva, hogy ne lássa senki se.