|
|
Szentgyörgyi Zsolt
PORTO BELLO KIFOSZTÁSA
"Hűvös, téli estéken, amikor bősz viharok tépázzák az ablak előtt
strázsáló vén fákat, és az égboltot gyászos fellegek fedik, gyakran
felidézem eseményekben gazdag, hosszú életem különböző epizódjait, a
fiatalság tüzétől lángoló vad napokat, amelyekre annyi évtized
távlatából is részletekre menő pontossággal emlékszem. Újraélem az
ifjúkor dicsőségeit és megpróbáltatásait, a számtalan vakmerő
vállalkozást, melyeknek aktív részese voltam, és amelyek némelyike ma
már a nagybetűs történelem egy-egy fontos fejezetét képezi, mint
például Porto Bello kifosztása, amiről bizonyára Önök is hallottak
egyet s mást. E jelentős haditett híre annak idején széltében-hosszában
bejárta a kontinenst, és néhány többé-kevésbé hitelesnek nevezhető
beszámoló is napvilágot látott, ám az időközben eltelt esztendők
fájdalmasan megtizedelték az egykori résztvevők sorait, így
felebarátaim, ismerőseim hosszas unszolására végül beleegyeztem, hogy
tollba mondjam az itt következő rövid memoárt, és mint a még életben
lévő utolsó szemtanúk egyike, szerény mértékben bár, de magam is
hozzájáruljak a történtek végső kiértékeléséhez. Elsősorban azonban
mégis az a szándék vezérel, hogy az eljövendő generációk is pontos
képet kapjanak erről a sok szempontból páratlan sikerről, mielőtt a
világ közönye végleg maga alá temetné a résztvevők dicsőségének
emlékét. Ugyanakkor nem titkolt célom, hogy a jelenlegi nehéz, sokak
szerint válságos helyzetben olyan történelmi távlatokra hívjam fel a
figyelmet, amelyek épületes példákkal ösztönözhetik a fiatalabb
korosztályok azon tagjait, akik a jövő - bizonyos fokig tagadhatatlan -
kilátástalanságával szembesülve már-már elálltak szándékuktól, hogy az
érvényesülés és a siker útjára lépjenek. Hiszem és vallom ugyanis, hogy
egy-egy hasonló kaliberű haditett szakavatott bemutatása olyan
mélyreható változásokat eredményezhet, melyek gyakorlati szempontból is
pozitívan befolyásolhatják és ismét lelkesedéssel tölthetik el ezeket a
néha már betegesen flegmatikus egyéneket, akik a mindennapi élet
problémáitól megrettenve kiengedték kezükből a kezdeményezést, és
reménytelen melankóliába menekültek, amelyből még legközelebbi
hozzátartozóik sem tudják őket kizökkenteni. Mindemellett természetesen
nem feledkezem meg a szélesebb olvasóközönség igényeiről sem, és az
érdeklődők kegyének megnyeréséért, Ciceróhoz hasonlóan bőven merítek a
görög filozófia és retorika forrásából, hiszen mint azt Iszokratész
kifejtette: a kifejezés pontosságában rejlik az ember magasabbrendűsége
a többi állat felett. Mindazonáltal persze korántsem kívánok
Hortensiusszal versenyre kelni, nehogy mondataim kissé kuszák, stílusom
pedig helyenként dagályos legyen, és bár a hatásos allegóriák,
alliterációk, költői képek alkalmazását megengedhető eszköznek vélem, a
költők rajongó képzeletének egyéb, tipikus megnyilvánulásait szigorúan
mellőzöm és igyekszem mindvégig a tárgyilagos elfogulatlanság keretein
belül maradni, így reményeim szerint azok is haszonnal
tanulmányozhatják majd az itt következő sorokat, akik a biztos
forrásból származó, megalapozott információkat tartják a hiteles
tájékoztatás sarokkövének, és nem elégszenek meg mindenféle légből
kapott híreszteléssel, mendemondával, amelyek gyakran obskurus fátyolba
vonják a régmúlt idők eseményeit. Sajnos, rendszeresen megtörténik
ugyanis, hogy a különböző történelmi tettekről megjelent későbbi
beszámolók nem tükrözik olyan hűen a valóságot, ahogyan azt az ügy
fontosságát tekintve elvárhatnánk, és amikor a gyanútlan olvasó
összeveti az archívumokban őrzött dokumentumok állításait, adatait,
óhatatlanul is rá kell döbbennie, hogy ez vagy az a szerző képzelete
segítségével próbálta kiegészíteni az általa hozzáférhető
információkat, vagy olyan színben tüntette fel a történteket, hogy az a
saját meggyőződését, elveit, céljait szolgálja, azaz tudatosan
félrevezette az utókort. Más esetekben pedig a szemtanúk beszámolóinak
zavarbaejtő, túlzott szűkszavúsága folytán, finoman szólva is
meglehetősen szegényes képet kapunk az eseményekről, sőt gyakran a
közvetlen előzmények méltó bemutatása is elmarad, noha a megfelelő kontextus
és az adott kor viszonyainak ismerete híján aligha érthetők a mélyebb
összefüggések. Mindazonáltal azoknak a példáját sem kívánom követni,
akik valamilyen grandiózus koncepció sajnálatos áldozataként átesnek a
ló túlsó oldalára, és az olvasóközönség figyelmét, türelmét,
jóindulatát a végsőkig próbára téve, nem elégszenek meg kevesebbel,
mint hogy a bemutatásra kerülő téma szempontjából teljesen irreleváns
módon, egészen a világ keletkezésétől kezdődően számot adjanak a
legfontosabb, vagy legalábbis az általuk legfontosabbnak tartott
történésekről, és egyúttal olyan kérdésekbe ártsák magukat, amelyek
sokkal inkább a filozófusok asztalára tartoznak. Vajon csupán egyetlen
egy világ van vagy pedig létezik több is? Lapos-e a Föld valamint az
égbolt, vagy esetleg gömb alakú? Megszámlálhatók-e a csillagok?
Egyértelműen megállapítható-e, mi a helyzet az antipódusokkal? Hogyan
kerülhettek a Noé-féle özönvíz után az őslakosok a nyugat-indiai
szigetekre? És vajon tényleg ők a legendás Atlantisz egykori lakóinak
leszármazottai? Stb. Úgy vélem, minden szempontból helyesebb, ha
mindezek megválaszolását a megfelelő szellemi háttérrel,
ítélőképességgel, elhivatottsággal rendelkező hozzáértőkre bízzuk, és
csupán a legszükségesebb kérdésekre korlátozzuk vizsgálódásainkat,
nehogy a gyakran zsákutcába vezető, hosszú és felesleges kitérők a
későbbi nemzedékek jogos kritikáját vonják fejünkre. Ugyancsak nem
szándékozom tárgyalni az Újvilág felfedezését és az azt megelőző
valamint azt követő eseményeket, amelyekről többek között már Francisco
López de Gómara, Toribio de Benavente, Pedro de Cieza de León, Jerónimo
de Vivar, Diego de Landa, Juan Rodrígez Freyle vagy Pedro Sarmiento de
Gamboa is bátran ajánlható, részletes beszámolót készítettek, így
minden érdeklődő előtt nyitva áll a lehetőség az alapos tájékozódásra,
azok pedig, akik már rendelkeznek néminemű ezirányú ismerettel, az
előzőleg említett szerzők és mások munkái alapján könnyűszerrel
felfrissíthetik memóriájukat. Porto Bello kifosztásának története
szempontjából egyébként is csupán a Kubától Porto Ricóig és a
Hondurasi-öböltől nagyjából Venezueláig terjedő térség politikai,
földrajzi, természeti viszonyai bírnak jelentőséggel, tehát merő
hiábavalóság volna Mexikó, Chile, Peru vagy ne adj isten Tucumán, Bra,
Scorafixa, Daculi, Drogio, Mayda, Taprobane vagy Satanaxio bemutatására
vesztegetni a szót, és hosszú oldalakra nyúló fejtegetésekbe
bocsátkozni olyan dolgokról, amelyek aligha állnak szoros
összefüggésben a kifejteni szándékozott témakörrel. Még a leghasznosabb
vagy legmegfelelőbb információ is a puszta érdekesség szintjére
degenerálódik, ha - legalább csekély mértékben - nem szolgálja az
elbeszélő eredeti céljait, és amit egyesek bocsánatos bűnnek tartanak,
mások szerint súlyos vétség, amire még a nyilvánvaló jószándék sem
szolgálhat elégséges magyarázatul. Másrészt pillanatig sem kétséges,
hogy szinte lehetetlen éles határvonalat húzni egy adott témakör
fontos, kevésbé fontos, mellékes vagy egyenesen mellőzendő részei
között, hiszen az események szálai általában igencsak messzire nyúlnak,
és ami egyesek számára fontos, az másoknak a legjobb esetben is csupán
kevésbé fontos, sőt nem ritkán mellékes vagy egyenesen mellőzendő. Hogy
mást ne mondjak, a gyengébb nem képviselői nyilván feltétlenül tudni
szeretnék például, hogy a történtek kulcsfigurájának számító
híres/hírhedt Sir Henry Morgan - vagy ahogy közeli ismerősei
szólították, egyszerűen csak Morgan - magas volt-e, esetleg alacsony
vagy közepes termetű? Milyen színű volt a szeme, haja? Volt-e bajsza?
Szeretett-e táncolni? Elegáns megjelenése kifinomult ízlésről
árulkodott-e, és vajon gyakorta keveredett-e gáláns kalandokba vagy
esetleg a faragatlan alakok közé tartozott, akik állandóan a pipájuk és
kártyapartnereik társaságában múlatják az időt? A konkrét évszámok és
adatok kedvelői ellenben valószínűleg inkább arra kíváncsiak, vajon
1635-ben született-e Llanrhymneyben, Glamorganban, és 1654-ben
érkezett-e először az Újvilágba, ahol valamivel később felségül vette
colonel Edward Morgan egyetlen örökösét? Megint mások, főként az
admirális és a Cromwell expedíciós serege által elfoglalt sziget,
Jamaica kormányzásával megbízott Sir Thomas Modyford kölcsönös
szimpátián alapuló barátságáról, valamint a törvényes kereteken gyakran
messze túlmenő és felettébb kétes erkölcsi alapokon álló közös
vállalkozásaik mibenlétéről szeretnének hallani. Akadnak aztán olyanok
is, akik romantikus fellángolásuk hevében még a legfontosabb szereplők
bemutatását is teljes egészében időhúzásnak, boszszantó és kicsinyes
szőrszálhasogatásnak vélik, csakúgy, mint a különböző környezeti
tényezőkre, az állat és növényvilág helyi specialitásaira, a
képzeletbeli lények színes kasztjára, a jelentősebb művészeti alkotások
és az uralkodó szokások rövid ismertetésére, valamint az adott kor
politikai viszonyaira fecsérelt szavakat. Egyáltalán nem akarnak tudni
az uralkodó széljárásról, a tengeri áramlatokról, a felhőképződés
bonyolult, már-már kifürkészhetetlen jelenségeiről, a fontosabb
ásványkincsek előfordulási helyéről és felhasználásáról, az érdekes
geológiai képződményekről. Nem kíváncsiak a pompás kolibrikre és
papagájokra, a tritonokra, a kétfejű sasra, a megnyerő szépségű
hableányokra, a helyi lakosok különös életmódjára, vallási
hiedelmeikre, kézművesiparuk és mezőgazdaságuk jellegzetességeire.
Mindanynyian jól ismerjük ezeket a határozott, tettrekész, lánglelkű,
ám gyakran elhamarkodottan ítélő, túlzásokra hajlamos, önfejű
egyéneket, akik a már említett flegmatikus kortársaikkal ellentétben
legszívesebben rögtön belevetnék magukat az események fősodrába, és
másra sem vágynak, mint hogy csupa fegyverropogás, kardcsörgés,
késhegyig menő küzdelem, lótás-futás töltse meg a történelmi beszámolók
lapjait, és egyáltalán az emberiség egész eddigi históriájára kellemes
szórakoztatásul szánt kalandregényként tekintenek. Azt állítják,
cseppet sem érdeklik őket a háttér-információk, a kiegészítő
megjegyzések, a magyarázószövegek, a kulisszák mögött zajló diplomáciai
csatározások, a II. Károllyal vagy a francia örökösödéssel kapcsolatos
udvari intrikák, ám szerény véleményem szerint tulajdonképpen arról van
szó, hogy nem képesek olyan hosszú ideig tartó koncentrációra, mint
ahogy az a korosztályuktól elvárható lenne, ezért könnyen elvesztik
türelmüket, és folyton újabb meg újabb stimulusokra van szükségük
lankadó figyelmük ébrentartásához. Hallani sem akarnak St. Kittsről,
Hispanioláról, Tortugáról, Isla de Vacáról, Guadeloupról, sőt még
Curacaoról sem, mintha az elbeszélésre kerülő cselekmény nem is
valóságos földrajzi helyszíneken, hanem egyfajta légüres térben
játszódna; ha pedig netán egy költői szépségű tájleíráson vagy egy
finom jellemábrázoláson akad meg a tekintetük, rögtön erős késztetést
éreznek, hogy átlapozzanak a következő oldalra. Igaz, ami igaz, olykor
még a józanabb gondolkodású olvasókat is megkísérti ez a lehetőség,
mintha nem tudnák, hogy ez vagy az a pillanatnyilag jelentéktelennek
tűnő, már-már azonnali feledésre ítélt, apró mozzanat vagy mellékszál a
későbbiekben fontos hivatkozási pont lehet, amely talán az egész
történetet merőben más megvilágításba helyezi. Nem csoda, hogy a
beszámoló végére érve sokan tanácstalanul tördelik a kezüket, hiszen ha
átugorják például azt a részt, amelyben a Porto Bello előtti öböl
bejáratát őrző két erődítményt tárgyalom, halvány sejtelmük sem lehet,
hogy egészen pontosan mekkora létszámú helyőrség állomásozott ebben a
két erődben, noha ennek ismerete nélkül bajosan ítélhetik meg, vajon
feszült idegállapotban vágtunk-e a kockázatos vállalkozásba, és ha
igen, miért tartottunk ki mégis eredeti elhatározásunk mellett? Vagy
hogy egy másik konkrét példát említsek, azért tartom rendkívül
fontosnak a Puerto del Principéből előzőleg zsákmányolt készpénz, ezüst
és egyéb vagyontárgyak részletes számbavételét, mivel így mindenki
előtt rögtön világossá válik, körülbelül mekkora összegre rúghatott az
egy főre jutó bevétel, és bár az időközben bekövetkezett általános
értékcsökkenés nagyban módosítja a képet, mégis némi fogalmat
alkothatnak, miféle érzelmeket tápláltunk az osztozkodás után.
Mindazonáltal korántsem szeretném azt a látszatot kelteni, mintha egy
képzeletbeli nagyítóüvegen át szemlélném a múlt szóban forgó
szegmensét, vagy a helyszínen készített korabeli jegyzetekre
támaszkodnék, és ugyancsak távol áll tőlem, hogy olyan adatokat,
tényeket közöljek - bármilyen fontosak legyenek is egyébként -, amelyek
így vagy úgy, mégiscsak mindössze másodlagos, harmadlagos fontosságúak.
Álmomban sem jutna eszembe megemlíteni például, hogy St. Catalina
körülbelül 450 kilométernyire fekszik Cartagenától, Porto Bello viszont
körülbelül 36,5 kilométernyire Nombre de Diostól, legfeljebb egy rövid
mellékmondatban vagy lapszéli jegyzetben utalnék a köztük lévő
távolságra, nehogy az unalmas számadatok az érdeklődők kedvét szegjék.
Az akkoriban használatos ruházat, a fegyverek és más harcászati
eszközök, a hajók felszerelésének és berendezésének, a mindennapi élet
használati tárgyainak egzakt leírása szintén abba a kategóriába
tartozik, amely sokaknak kellemetlen perceket szerezhet, más apróbb
mozzanatokat pedig az egyszerűség kedvéért vagy az elbeszélés
feszesebbé tétele miatt érdemes elhagyni, hiszen ezek nélkül is szép
számmal akadnak homályos pontok, közérdeklődésre számot tartó tények,
megmagyarázandó mellékkörülmények, említést érdemlő információk.
Például, valóban igaz-e, hogy alkonyatra már Puerto de Naosba
érkeztünk, és a partvonal mentén óvatosan megközelítettük Puerto de
Pontint, amely körülbelül 18 kilométernyire fekszik Porto Bellótól? És
ha így áll a helyzet, nem sokkal éjfél után vajon tényleg csónakba
ültünk és nagy titokban partra szálltunk az Estero Longa Lemónak
nevezett helyen?? Vajon a partraszállás után gyalogszerrel folytattuk
utunkat, és a város határában végül egy megerősített őrállomásra
bukkantunk, melynek személyzete olyan elszántan védekezett, hogy némi
húza-vona után kénytelenek voltunk felrobbantani az egész épületet???
Csupa olyan és ahhoz hasonló kérdés, amiken talán már Önök is sokat
töprengtek álmatlan éjszakáikon, de mind ez ideig soha nem sikerült
megnyugtató választ találniuk, és akkor még egy szót sem szóltam
magáról az ostromról, valamint a város tulajdonképpeni kifosztásáról,
vagy az események kiindulópontjául szolgáló jamaicai Port Royalról,
mely a megtévesztő névazonosság ellenére távolról sem azonos a
janzenizmus híres központjával" - mondta az öreg filibuszter, majd
fázósan összehúzta kopottas köntösét, miközben odakint bősz vihar
tépázta az ablak előtt álló vén fákat, és zuhogott az eső.
|