|
|
Kenyeres Zoltán
KOSZTOLÁNYI ÉS A TÁRSASÁGOK
montázs-esszé
(részlet)
A 70 éves Rónay Lászlónak
VAN-E SZÜKSÉG KÖLTŐ-AKADÉMIÁRA?
[A Literatura körkérdése 1928-ban] Németországban,
ahol az egész nemzeti szellemet áthatóan intenzív irodalmi munka
folyik, amely decentralizálta az irodalmat, mintegy másfél éve
elérkezettnek látták a mértékadó körök az időt egy új akadémia, a
költő-akadémia (DichterAkademie) megalapításához. Az új költő-akadémia
egyrészről jellemző a német szellem költő-tiszteletére, másrészt
megmutatja, hogy Németországnak vannak olyan költői, akik tiszteletet
tudtak gerjeszteni a költészet iránt. Ilyenek: Gerhardt Hauptmann,
Franz von Unruh, Dehmel, Werfel stb. Ezenkívül a német költészetben
mindenféle, a legszélsőbb költői irányzatok központi tengelye mégiscsak
egy nemes értelemben vett konzervatív klasszicizmus volt, s így a német
költészet sokkal inkább engedhette meg magának a formák szétbontását,
mert a középpontban és a csúcson mindig voltak olyan őrszemek, akik
biztosítékul szolgáltak ahhoz, hogy a túláradó német szó visszatérjen
örök medrébe.
A német költők akadémiája mindössze hat taggal
indult. Gerhardt Hauptmannt szólították fel elnökül, ő ezt a
megtiszteltetést visszautasította. Az akadémia sok támadásnak volt
kitéve. Azzal vádolták, hogy nem képviseli kellőképpen a mai
irodalmat. Ekkor kibővült a tagok száma, ma már húszan vannak ezek az
új akadémikusok, köztük Heinrich és Thomas Mann, Alfred Döblin,
Wassermann stb. És ebben a kibővült formájában, Wilhelm von Scholz
elnöksége mellett, már Gerhardt Hauptmann is ott van a tagok sorában.
A Literatura
ankétra hívott össze tíz magyar írót, mondják meg véleményüket egy
magyar költői akadémia létesítéséről. A tíz magyar írót ötletszerűen,
kapásból állítottuk össze, rendszertelenül, hogy az ankét minél
szélesebb skálájú legyen;
Kell-e magyar Költők akadémiája,
vagy nem? Csinálják-e meg, vagy ne? Mert ha megcsinálják, akkor
bizonyos, hogy kellett. De ha nem csinálják meg? Vajon akkor bizonyos,
hogy nincs rá szükség? És ha megcsinálják az Akadémiát, viseljenek-e a
költő-akadémikusok - külföldi mintára - uniformist? Erre óhajtott
választ kapni ez az ankét, maguktól az íróktóI, akik mégiscsak a
legmértékadóbbak ebben a kérdésben.
Balassa József dr, a Magyar Nyelvőr szerkesztője: Nem
tartom szerencsés gondolatnak a költők akadémiájának megalkotását. Az
ilyen intézmény válogat, és szavazással dönt arról, hogy ki legyen az Akadémia tagja. Márpedig a költő értéke műveinek értékétől függ s a közönség megbecsülésétől, nem pedig attól, hogy hány másik költő akar vele a halhatatlanság dicsőségében osztozni.
S minden akadémia, mint hivatalos intézmény, maradi, nehezen halad;
a költő, az igazi költő ellenben előretör, új utakat, új formákat és új
gondolatokat keres. S a tervezett tizenkét költőfejedelem aligha tudná
képviselni a magyar irodalom igazi értékét.
A költőt nem szabad semmiféle korlátok közé szorítani!
Minden igazi költő tiltakoznék az ellen, hogy
egyenruhát adjanak rá azért, hogy rögtön fölismerhető legyen az utcán,
mint a rendőr vagy a katona. A francia akadémikusok frakkja történeti
hagyományon alapszik, de ma ilyesmit csinálni: nevetséges lenne.
Földi Mihály: Alig hiszem, hogy a genus irritabile vatum
nálunk különösképpen ingerlékeny, egymással szembenálló egyedeit egy
költő akadémiában lehetne valamely közös nevezőre hozni. Hiszen a
meglévő irodalmi társaságok úgynevezett irodalompolitikája
szomorúan bizonyítja, hogy minden irodalmi csoportosulás előbb-utóbb
klikkek apró játékává fajul, ami végre is megbocsátható, ha ezekben a
klikkekben tehetséges művészek csoportosulnának, de - legyünk őszinték
- ilyenre csak ritkán akadunk. Elég, ha magára Gerhardt Hauptmannra
hivatkozom, aki kezdetben nagyon határozottan utasította el nemcsak a Dichter-Akademie
neki felajánlott elnökségét, hanem a költőakadémia gondolatát is. S
csak utóbb, bizonyos politikai és presztízs-szempontok hatása alatt,
változtatta meg álláspontját. Ma az irodalmi társaságok, akadémiák stb.
nem nőnek olyan szervesen, mint például a francia akadémia, aligha
rendelkeznek annyi szuggesztív erővel, hogy utóbb valamely okvetlenül
fellépő sznobizmusnak igazi céljuk áldozatul ne essék. Az irodalom él,
halad, vagy legalábbis szüntelenül mozog, ezt a mozgást - az irodalom
legtermékenyebb princípiumát - még a legdíszesebb piramisba sem lehet
bezárni, mert hiszen a piramisokban múmiák laknak...
Ha már azonban minden elvi kifogásom ellenére a
költő-akadémia elnökévé választanának (a közönséges tagsággal ugyanis
nem elégszem meg), természetesen pontos szabályzatot dolgoznék ki az
akadémiai tagok, illetőleg tagság külsőségeiről is. Szemben a francia
akadémia pálmaleveles zöld frakkjával, javasolnám a sarkantyús csizmát,
az abaposztó-szűrt és a fokost. A zsinóros huszárnadrágot ünnepélyesebb
díszülések alkalmával lobogó gatyával lehetne felcserélni, amelyhez a
babérkoszorúval övezett cilinder különösen jól állana. Azt hiszem, ez
az akadémiai uniformis nagyon megfelelne kelet és nyugat közötti
szellemi szituációnknak, s a pusztulással küzdő magyar szűrszabóipart
is talpraállítaná.
Füst Milán: Valaha meg voltam győződve, hogy a művészeknek
mindenképpen tömörülniök kell! A tömörülés elvének minden különösebb
meggondolás nélkül, már indulatból is híve voltam. S létre is hoztam
hazánk legnagyobb egyesületét, az Alkotóművészek Szövetségét.
Mikor életem e baklövését pirulás nélkül
idézem, egyszersmind szeretettel és meghatva gondolok arra a
körülményre vissza, hogy komoly, idős, kitűnő urak, nagy művészeink
akkor rövid idő alatt mily lelkes híveivé lettek az egyesülés
eszméjének s magának a Szövetségnek is - ami persze szintén amellett
szól, hogy a művészek, már naivitásuknál fogva is, mily alkalmasak
mindenféle egyesületek létrehozására.
Azonban hát, tapasztalásom szerint, az ilyféle
egyesületekben - kivéve azt, hogy megalakulnak - rendesen nem is
történik semmi egyéb. Már azért sem, mert az emberek együttese csak
nehezen képes megegyezni akármiben is - főként pedig azért nem, mert
ember nem hinné, miféle dolgokat képesek kiváló művészlelkek
összehordani, ha úgy komolyan összeülnek tanácskozás végett. Ilyféle
tanácskozások emlékezetétől mélyen áthatva, úgy érzem, hogy jobb nekem,
ha nem kívánok magamnak és írótársaimnak semmiféle további egyesületet.
S még akkor sem, ha annak ülésein zöld frakkot lehetne hordanom!
Karinthy Frigyes: Költőakadémiák ezelőtt mindig voltak. Vajon kell-e manapság is köItőakadémia? Az a kérdés, van-e
költőakadémia? Mert ha van költőakadémia, akkor nyilván kell
költőakadémia, miután, ha nem kellene, akkor nem lenne, vagyis megszűnt
volna, ami van, miután már nem keIl senkinek.
De költőakadémia igenis van! Van
Franciaországban és Németországban. Hogy Franciaországban és
Németországban nyilván azért van, mert keIl, hogy legyen, az abból is
kiderül, hogy külön-külön minden igazi német és francia költő, ha
megkérdezzük, azt felelné, amit bizonyára minden igazi magyar költő is
- felelne, hogy nem kell akadémia, mert a költő egyedül a legerősebb -
ezt felelik, és mégis van akadémia, bizonyságául annak, mennyire kell,
hogy legyen, ha annak ellenére is van, hogy nem kell.
Magyar költőakadémia nincs. Ez nyilván azt
jelenti, hogy a magyar költők igen erősen érzik azt a paradox
igazságot, hogy a költő annyiban és annyira van, amennyire különbözik
másoktól, vagyis amennyire alkalmatlan rá, hogy közös erővel, együtt
harcoljon a szépség és igazság közös eszméjéért. Ez ellentmondásnak
látszik, de csak az előtt, aki abból indulva ki, hogy öt nagy költő
együtt ötször akkora, mint egy, tehát, ha például egy Az én lelkem
című lírai verset öt költő együtt írna meg, mint ahogy színdarabokat
szoktak együtt írni társszerzők, akkor ez a vers ötször olyan jól
sikerülne. Ez azonban nem igaz, tehát a logika szabályai szerint azért
nincs nálunk költőakadémia, mert nálunk nem kell költőakadémia.
Különben is, most jut eszembe, hiszen van. Hát a Petőfi, meg a Kisfaludy?
Na, ugye?
Zöld frakk, tölgyfalevéllel?
Azt igen. Azt szeretnék. Azt helyeslem,
akadémia nélkül is. A szó szentségének szent ornátusát látom benne -
lám, az egyetlen madár, amely beszél: a papagáj is zöld frakkot hord!
Kárpáti Aurél: Nem kell népgyűlölőnek lenni, hogy az ember
elfogadja Ibsen igazságát: Akkor vagy legerősebb, ha egyedül állsz! Mit
adhat egyik költő, író, vagy művész a másiknak? Ami igazán erő benne, az belül van, s külső, idegen segítséggel nem gyarapítható. Mire való lenne hát a költők akadémiája?
Az alkotó lélek mindig magányos.
Egyenruha? Ruha nem teszi az embert. Költőt, írót, művészt még kevésbé. Akinek a lelki habitusa egyéni,
akár uniformisban is járhat. A lényegen a köntös mitsem változtat. A
fontos úgyis az marad: őt magát milyen bordában szőtték? - nem a
köpenye posztóját. A tehetség hadseregében a generálisok belül viselik az aranygallért. A közkatona mégis meglátja és tiszteleg előtte.
Kassák Lajos: A magyar költőakadémia megcsinálásának gondolatát
elvben helyesnek tartom - a megvalósítását azonban időszerűtlennek s
így keresztülvihetetlennek gondolom. Az alkotó-költők ilyen
összeszervezését irodalompolitikai szempontból szükségellném, azt
hiszem azonban, hogy Magyarország mai kül- és belpolitikai
atmoszférájában inkább pártpolitikai, semmint irodalompolitikai jellege
lenne az akadémiának. Politikai és gazdasági előfeltételei vannak az
érdemes művészeti munkálkodásnak, s csak ilyen érdemes, szabadon
fejlődhető művészet érdemli meg az akadémiát, azt a külső reprezentatív
formát, amely a művészeket és művészetüket viszszahelyezi vezető
társadalmi pozíciójukba. Ma az életünknek és költészetünknek
erjedésszakaszában vagyunk. Úgy érzem, minden megkötő egyesülés nélkül
hagyni kell, hogy az alkotó erők és különböző művészeti irányok
szabadon kutassák formájukat, és kidomboríthassák mondanivalójuk
legbensőbb lényegét. Az akadémia, bárhogyan is gondoljuk el, csak egy
megállapodott időszak képződménye lehet. Én úgy érzem, egy újabb és
bizonyosan bekövetkező alakulás kezdetén állunk, s így a magam részéről
benne sem lehetnék egy költő-akadémia (és semmilyen akadémia)
megteremtésében.
Kosztolányi Dezső: Őszintén szólva, én nem látom az értelmét egy
költői akadémia megalakításának. A költészet egyéni működés, nem
társadalmi vagy társasági. Sohase tartoztam semmiféle csoportosuláshoz,
tömörüléshez, nincs és nem volt közöm az iskolákhoz. Még azzal se
törődtem, hogy hova soroztak be. A költő egyedül él, egyedül énekel,
mint ahogy egyedül halunk meg.
Az egyenruha értelmét még kevésbé látom. Költői
egyenruhát nekem? Nem kell. A költő le akar vetkőzni, kitárulni,
megnyilatkozni, nem felöltözködni és begombolkozni. Játsszák ezt a
parádét azok, akiknek rejtegetnivalójuk van!
Peterdi Andor: Ami azt illeti, akadémiákban nincsen hiány
Magyarországon. Vannak tudományos, művészeti, társadalmi akadémiák, s
az ember önkénytelenül arra gondol első pillanatra, hogy fölösleges
ezeket a tekintélyes testületeket egy újabbal szaporítani. Minek ebben
a megszűkült kis országban? Mégis azt kell mondanom, hogy a költők
akadémiájára szükség van! Igaz, hogy kemény vihart vetnék, ha őszintén
megokolnám, hogy miért? - nem is okolom meg ezúttal. Csak rámutatok a
tényre, hogy az új magyar irodalom legjobbjai kívül vannak a meglévő
akadémiákon. A Kisfaludy Társaság választott be az utóbbi esztendőkben
egy-két reprezentáns egyéniséget, de azok is idegenebbül érzik magukat,
mint akár Tahitiben...
Én egy olyan akadémiára gondolok, amely az új
magyar szellem kiválóságait gyűjtené egybe, legyen az az elevenek, a
maiak, teremtőerejük teljében levők grandiózus pantheonja!
És az akadémiai frakk is jelentőséget nyerne! A
szerkesztő urak erről talán végre felismernék az igazi költőt!...
Schöpflin Aladár: Költő-akadémiára nálunk nincs semmi szükség,
mert van költő-akadémiánk, több is egynél. A berlini tudományos
akadémiának nincs olyan osztálya, amely az írókat, költőket is magába
foglalná. Ezért látták jónak a költő-akadémia megszervezését. A mi
Tudományos Akadémiánk azonban eredeténél fogva nyelvművelő
társaságnak létesült, írókat is felvesz tagjai sorába, nekik tartja
fenn a nyelvészekkel és filológusokkal együtt I. osztályát, irodalmi
ügyeket is intéz, irodalmi pályázatokat dönt el stb. Ezenkívül megvan a
Kisfaludy Társaság és megvan a Petőfi Társaság is, amelyek körülbelül
megfelelnek a német költő-akadémia rendeltetésének. Mire való lenne még
ezenkívül egy költő-akadémia? Csak eggyel több súrlódási felület lenne
az akadémikusság és a szabad irodalom között. Hogy a meglévő akadémikus
jelIegű szervezetek irodalmi pártszervezetekké váltak, az nem
lényegükből folyik, hanem személyi összetételükből. Nincs semmi
biztosíték arra, hogy egy újonnan alakítandó akadémia nem válnék
azonnal, vagy idő multával szintén párt-akadémiává.
Fekete atilla és alul a szélén zsinórozott
pantalló, a kiegyezés ideje táji magyar úri viselet, ez lenne a
stílusos magyar akadémiai egyenruha. Gyulai Pál mindvégig ilyet hordott
ünnepélyes akadémiai alkalmakra. Beöthy Zsolt ilyenben elnökölt a
Kisfaludy Társaság ünnepén. Olyanforma egyenruha, mint a francia
akadémikusok pálmás zöld frakkja, a mi ízlésünkkel és hagyományainkkal
ellenkezik. Mi magyarok különben is irtózunk az egyenruhától, hacsak
nem katonai egyenruha, s igazunk van. A mi akadémiáink nem testi, hanem
szellemi egyenruhába szeretnék bújtatni az irodalmat.
Surányi Miklós: Ma szokás irodalomról beszélni. Legkevesebbet
irodalomról az írók beszélnek. Amennyiben beszélnek, nem irodalmi
szempontok szerint beszélnek. Félek, hogy a költő-akadémiát sem
irodalmi szempontok szerint állítanák össze, akár a kormányra, akár a
már működő hivatalos irodalmi és tudományos egyesületekre, akár a
Nyugatra, vagy a futuristákra, vagy a zsurnaliszta irodalmi fórumokra
bíznák ezt az összeállítást. Ennélfogva elméletileg nagyon helyeselném,
de gyakorlatilag kivihetetlennek tartom, sőt, attól tartanék, hogy ez
is csak újabb alkalom lenne az ellentétek kiélesítésére. Tehát az egész
ideát eltenném arra az időre, amikor Magyarországon kialakul az igazi
irodalmi szempontok szerint érző és gondolkozó irodalmi közvélemény,
aminek, őszintén szólva ma még halvány körvonalait sem látom.
Mindettől eltekintve nagyon szeretném, ha a
költők akadémiája megalakulna. Mert Tersánszky Józsi Jenő barátomat
zöld frakkban látni, az még voIna egy kis élvezet ezekben a keserű
időkben... (Literatura, 1928. 253-255)
[Idézett nyilatkozata ellenére Kosztolányi az 1910-es évektől
kezdődően számos irodalmi társaságnak, szövetségnek, körnek, klubnak
volt tagja.]
|