←Vissza

 
 
 
 
 
 

VAN-E EGYÁLTALÁN KÖZEPE?

A környezet egyszerre materiális és spirituális - ezt a környezeti nevelésnek is figyelembe kell venni. Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő világgal minél harmonikusabban éljünk együtt, több kell, mint a pandákat megvédeni a kihalástól. A "körülöttünk lévő világ" ugyanis egyszerre - és egymástól alig (vagy nem) elválaszthatóan - természeti, ember-alkotta (tárgyi) és társadalmi környezet. Az utóbbiak pedig kulturális, erkölcsi és személyes értékeket, emberi kapcsolatokat is jelentenek. A környezet tehát olyan "kör", amelynek több középpontja is van.
A gyakorlattal, hogy megszüntetem a lehetséges veszélyforrásokat, úgy védem magamat is, csakugyan homlokegyenest ellenkezik az önvédelem másik módja - amire Horgas Judit a nagyapja példáját idézte -: az önerősítés. A kérdés felidézi az aktuális "parlagfű-háborút" is. A parlagfű - és sok egyéb növény - virágpora csak akkor vált ki allergiát, ha a szervezet immunrendszere "megzavarodott". A "háború" azonban, sajnos, csak a külső veszélyforrás kiiktatásáról szól, nem önmagunk (immunrendszerünk) erősítéséről. A módszer nem csupán magában hibás, csonka, de egyszempontú, redukcionista látásmódot is közvetít.

A környezet bizonyos fokig "meghatározhatatlan", vagyis határ-talan, de nem úgy, hogy ?nagyon nagy?, hanem hogy közel is, távol is csak bajosan húzhatók meg a határai, bizonytalan közel és távol különbsége. Fontos volna megtanulni és megtanítani komplementárisan (vagy dialektikusan) értelmezni, mi lokális és mi globális. Környezeti kérdésekben szinte minden egyszerre helyi és planetáris; az energiafelhasználás, a szennyezés, a fajok elerjedése vagy kipusztulása. Minden helyi tényezőnek van globális kihatása, s minden globális változás helyi hatásokban realizálódik. Csakugyan "nem lehet egyet csinálni".    
VICTOR ANDRÁS