|
|
VAN-E EGYÁLTALÁN KÖZEPE?
A környezet egyszerre materiális és spirituális - ezt a környezeti
nevelésnek is figyelembe kell venni. Ahhoz, hogy a körülöttünk lévő
világgal minél harmonikusabban éljünk együtt, több kell, mint a
pandákat megvédeni a kihalástól. A "körülöttünk lévő világ" ugyanis
egyszerre - és egymástól alig (vagy nem) elválaszthatóan - természeti,
ember-alkotta (tárgyi) és társadalmi környezet. Az utóbbiak pedig
kulturális, erkölcsi és személyes értékeket, emberi kapcsolatokat is
jelentenek. A környezet tehát olyan "kör", amelynek több középpontja is van.
A gyakorlattal, hogy megszüntetem a lehetséges veszélyforrásokat, úgy
védem magamat is, csakugyan homlokegyenest ellenkezik az önvédelem
másik módja - amire Horgas Judit a nagyapja példáját idézte -: az
önerősítés. A kérdés felidézi az aktuális "parlagfű-háborút" is. A
parlagfű - és sok egyéb növény - virágpora csak akkor vált ki
allergiát, ha a szervezet immunrendszere "megzavarodott". A "háború"
azonban, sajnos, csak a külső veszélyforrás kiiktatásáról szól, nem
önmagunk (immunrendszerünk) erősítéséről. A módszer nem csupán magában
hibás, csonka, de egyszempontú, redukcionista látásmódot is közvetít.
A környezet bizonyos fokig "meghatározhatatlan", vagyis határ-talan,
de nem úgy, hogy ?nagyon nagy?, hanem hogy közel is, távol is csak
bajosan húzhatók meg a határai, bizonytalan közel és távol különbsége.
Fontos volna megtanulni és megtanítani komplementárisan (vagy
dialektikusan) értelmezni, mi lokális és mi globális.
Környezeti kérdésekben szinte minden egyszerre helyi és planetáris; az
energiafelhasználás, a szennyezés, a fajok elerjedése vagy
kipusztulása. Minden helyi tényezőnek van globális kihatása, s minden
globális változás helyi hatásokban realizálódik. Csakugyan "nem lehet
egyet csinálni".
VICTOR ANDRÁS
|