|
|
A HAZUGSÁG MINT ELFOJTÁS
Két nappal a Van fogalmad? nyitóelőadása előtt egy filmklubban megnéztem Michael Radford 1984 című, 1984-ben forgatott filmjét.
A tüdőbeteg George Orwellre hajazó John Hurt
"kocsonyás" alakítása akkor is kellő ösztönzésül szolgált volna az Angszoc és a Globkap
nyelvi terror-mechanizmusainak feltérképezéséhez, ha nem kínozna
gyerekkorom óta az a feszültség, mely a minden emberrel fennálló, elemi
közösség érzése meg a társadalmi és magánszerepekből sugárzó idegenség
között fennáll.
Február 22-én reggel, felébredés után hirtelen
eszembe ötlött, mennyire tanulságos összevetni két nagy huszadik
századi nyelv-víziót, melyek a fogalmak szisztematikus átrendezését, a
nyelv és ezzel a gondolkodás szétbontását és újra-konstruálását
szerették volna elérni.
A logikai pozitivizmus célja, hogy egy nyelvi
állítás igazságtartalma formális módon eldönthető legyen, azaz a hamis
állításokat már nyelvtanilag hibás voltukról fel lehessen ismerni. Az
orwelli newspeakben
bizonyos fogalmakra kell alapozni és szűkíteni a nyelvet, hogy
megfosszák az embereket az önálló világértelmezés képességétől,
nyelvileg kifejezhetetlenné téve - ezúttal nem a hazugságot, hanem a
fennálló hatalmat megkérdőjelező kijelentéseket. A kérdésre, hogy
melyik törekvés jutott közelebb a megvalósuláshoz, a válasz egyértelmű.
Az utóbbi.
A logikai pozitivizmus a nyelvet a valóság
leképezését végző logikai rendszernek tekintette, az igazságot pedig a
leképezés torzítatlanságaként értelmezte. Az orwelli vízió ellenben
arra a felismerésre épít, hogy a valóság értelmezése a nyelv függvénye,
ám a nyelv sem a nyelvben gyökeredzik, mert jelentéseit az élet
gyakorlatában formálja ki magából. A nyelv konstruálása a valóság
konstruálása, de a nyelv konstruálása zátonyra fut az élet
gyakorlatának átalakítása nélkül. Nyelv és gyakorlat kölcsönhatásából
éppúgy következik az, hogy az élet és a mű egymást hitelesíti, mint
hogy az értelmezési hatalom képes gyakorlati hatalmat teremteni, a
gyakorlati hatalom pedig csak az értelmezési hatalommal képes
stabilizálni magát. A nyelv az Angszocban és a Globkapban sem maga a csapda, csupán a csapda fedele.
Az alétheia
értelmében felfogott igazság azonban nem birtokolható tárgy, hanem
történés: belátás és feltárulás. Egy összefüggés kiemelkedik a feledés
homályából, hogy természete szerint, a maga összefüggéseiben
megmutatkozzék. Ha nem tudjuk eleve, mi a valóság, lehetetlen a
képmást a valósággal összevetve meghatározni, mi igaz, mi nem. A
hazugság olyan értelmezés, melyben a létezők álarcot és jelmezt
öltenek, megakadályozva a tulajdonságok és összefüggések teljes
feltárulását: a revelációt. A hazugság ebben az értelemben mindig elfojtás.
Ha az igazság nem objektum, nem képmás és tárgy
egyezése, akkor az igazság nem dönthető el formális úton és egy
kijelentés igazsága nem függetleníthető a kijelentés körülményeitől. Ha
a kulcsfogalmak ki is nyitnak ajtókat, más bejáratokat lezárnak. Az
időből kiszakadt és kővé dermedt igazságok, melyekre mindenki
hivatkozik, egyre kevesebbet tárnak fel és egyre többet fednek el: az
eleven szellemet kész fogalmakkal helyettesítő redukcionizmusban
felismerhetjük az igazság meghiúsítását: a hazugságot.
A fogalmakat aligha nélkülözhetjük. Fogságukból
megszabadulni mégis, egyre jobban látszik, létérdek. A szellem örök
szabadságharca? Mondjuk inkább egyszerűen azt: az emberi méltóság
visszaszerzése.
ÁCS JÓZSEF
|