←Vissza

 
 
 
 
 
 

Vízöntő - a Loire

Itt születtünk a völgyben s völgy felett,
ahol kanyarjait szőke Loire-unk rójja.
E homokos folyó, dicsőségünk folyója
egyet kíván csupán: csókdosni köpenyed?


A Cévennes fennsík észak-keleti részétől az Atlanti-óceánig futó, több mint ezer kilométer hosszú Loire Európa utolsó szabad folyama: megy, amerre neki tetszik, és hol csendes, hol vad rohanását csak egy-két kisebb gát zabolázza - büszkélkedik La Belle au Bois Dormant, vagy ahogy mi ismerjük, Csipkerózsika, és az érdeklődőket Usse kastélyánál a vízparthoz kíséri, hogy szakszerű idegenvezetéssel egészítse ki a konyhapénzt. Charles Perrault, aki a 17. század végén állítólag a meseszép kastély és az épület mögött elterülő hatalmas erdő hatása alatt írta a száz évig alvó királylány meséjét, nem sejthette, hogy története a 21. században gazdag japán jegyespárok kedvelt esküvői helyszínévé változtatja Usse-t, és a Loire partján sétálgató násznép szívesen hallgatja majd a folyó történetét, bár az álomszép idegenvezető olykor apró kézfejével leplezi az ásítást.
    1418-ban egy májusi éjszakán a burgundiak Párizs városában pusztítottak. VI. Károly egyik hűséges alattvalója a  tizenöt éves trónörököst lovagi kísérettel Chinon kastélyába kísérte, hogy megóvja a fővárosban tomboló veszélytől. A dauphin, aki később VII. Károly néven lépett trónra, ideális menedéket talált a folyó partján, s csak Jeanne d?Arc tudta előrángatni az aprócska, sötét szobákból, ahová vallásos áhítatában és kínos pénztelenségében visszahúzódott. Őt utánozva a francia királyok udvartartása és a körülöttük lebzselő művészek hada egy teljes évszázadra a Loire mellett épülő, vagy a korábban emelt, de javításra, nagyobbításra szoruló kastélyokba költözött. A Madridból visszatérő I. Ferenc vetett véget a politikai és szerelmi cselszövések hálójában folytatott hihetetlen fényűzésnek, amikor 1528-ban udvartartásával együtt Párizsba költözött. A kastélyok lassan kiürültek, ahogy a főnemesek követték uralkodójukat, a pompa megfakult, a környék csipkefinom álomba merült, s csak a folyó hömpölygött tovább, mintha mi sem történt volna.
   Pedig sok minden történt - sóhajtozik Csipkerózsika -, és nemcsak az én történe-temben, ami korántsem ér véget a királyfi csókjával és a boldog mennyegzővel, mint a Grimm testvérek verziójában, hanem hátborzongatóan komor fordulatot vesz, és csak évekkel később éri el a megnyugtató befejezést. A véres francia történelem úgy sodort végig a Loire partján, mint a gyakran áradó folyó zavaros habjai, és a felszínre bukkanó, ideig-óráig uralkodó, majd újra elsüllyedő szörnyűségek bemocskoltak mindent, amihez értek. Ilyen volt a noyades, amit Jean-Baptiste Carrier, a Forradalmi Bizottság által 1793-ban Nantes-ba küldött ügyvéd szervezett, hogy a feltételezett királypárti érzelmeket megfojtsa - lehetőleg minél több emberrel együtt. A noyades-ra, amit Carrier tréfálkozva fürdőmulatságnak nevezett, azért volt szükség, mert a hóhér fizikai teljesítőképessége végére érkezett, és a kivégzőosztagok is túl lassan dolgoztak. Az első kísérlet alkalmával kilencven öreg papot egy kisebb uszályra tereltek, majd a Loire közepén elsülylyesztettek. A módszer kiválóan működött: egyre nagyobb embertömegeket gyűjtöttek össze, asszonyokat és gyerekeket, akik azt hitték, kitoloncolás vár rájuk. A függőleges deportálásnak is nevezett kivégzést a tébolyult Carrier idővel ínyencként színesítette: a "köztársasági esküvő"-nek becézett látványosságokon meztelenre vetkőztetett apácákat és papokat kötöztetett össze párosával, és úgy dobatta őket a vízbe - borzong Csipkerózsika, és elmélázva mérlegeli, vajon az ő emberevő anyósa túltett-e gonoszságban a forradalmi terror nantes-i rémén.
    Nem csoda, hogy a beaugency-i polgárok már az ördögtől sem féltek, és amikor ajánlatot tett, hogy egyetlen éjszaka alatt gyönyörű hidat ver a Loire felett, és csupán az első átkelő lelkét kéri cserébe, belementek az üzletbe. A híd elkészült, a ravasz beaugency-iek pedig elsőként egy jól megtermett macskát hajítottak a hídra: a kárvallott ördög kénytelen volt az állat lelkével távozni.
    A Loire-hoz persze nem csak ezek a szörnyűségek kötődnek - siet megnyugtatni felhős arcú hallgatóságát. - A savariai születésű Szent Márton, Franciaország védőszentje, Tours püspökeként is a folyó tufa-meredélyébe vájt barlangban, fából rakott cellájában élt. A part menti barlangok a közelmúltban ismét divatba jöttek: először csak bortároló pincéknek, vendéglőknek használták az üregeket, de ma már rákaptak a gazdagok is, s a hűs barlangokat nyári luxuslakásnak rendezik be. A luxust fokozza, hogy a Loire az első folyó, amit az UNESCO a világörökség részének ismert el. A folyóban és a part mentén élő, rendkívül gazdag növény- és állatvilág több száz faja védett, a további gátak építését elsősorban azért akadályozták meg, hogy az atlanti lazac békésen elérhesse a területet, ahová hagyományosan ikráit rakja. A több százezer ember vízigényét kielégítő folyó és környéke tisztaságát szigorúan óvják, és a gondozott környezet meg a bicikliút-hálózat rengeteg turistát vonz - teszi hozzá, hogy mintegy mellékesen megdicsérje közönsége helyes választását. Aztán ujja közé csippentett, magasra emelt szoknyáját óvatosan suhogtatva visszaterelgeti a part mentén álldogálókat a csúcsos tornyú, kőcsipkés épülethez, és a turisták lelkiismertesen végigjárják a kastélyok túldíszített termeit, a manikűrollóval csipegetett kerteket, fagylaltot és ízléses szuveníreket vásárolnak, és lassan sodródó csónakokban eveznek a hol zöld, hol kék, hol szürkés színű folyón.  
HORGAS JUDIT