←Vissza

 
 
 
 
 
 

Polgár Teréz Eszter
KIFORDÍTOTT


Kifordított bőröm
az összetört ablaktábla
keretében feszül-feszít
fiatalabb, mint valaha,
ránctalan, sima,
jól átengedi magán a fényt is;
azt hiszed, én vagyok
sugárzó, éltető,
ösztönösen
megváltásomon
fáradozol mégis,
beleburkolsz forró leheletbe,
tűröm mozdulatlanul -
a bőröm is kitart talán
ha szarkalábak, jégvirágok karca
a kötelező tavaszt felül nem írja,
ha majd rám segíted,
belebújok a régibe újra,
viselni fogom és
nem csak hóba:
hébe...
Szeretném tudni, hogy jöttél be.