←Vissza

 
 
 
 
 
 

Tenigl-Takács László
KÉT GYEREK


Hoppla-hopp!
Mint rajtakapott jancsibohóc, ugrom elő
a máltai keresztes dobozrakás mögül:
sok mindent hordtak össze nektek
a messzi-pesti emberek, hoztam
gombolatlan pulóvert, spenótos babaruhát,
tetűt nem ismert hajkefét, és szemceruzát,
"szakadt, de jó" vattapaplant,
kistesónak való, baró kindertojás-mütyürt,
"meghalt-nagypapa"-kabátot,
szerencsehozó gipsz-elefántot,
parfüm-belengte, kihízott női blúzt,
csehszlovák étkészletet, vagy hatot,
borsókonzervet, csigabigatésztát, adomány-lisztet,
még most is kisgyerekszagú plüssállatot
a csurig tömött, fekete szemeteszsákban.
Itten meg nevelőtisztet adott az Isten:
"Csak keveset lopott, nyolc hónapot
kapott mindösszesen, de fel van függesztve
az is, feltéve, ha tanul, s megjavul."

S a versem dalolta, bűnös ifjonc
újra iskolába járva várja, túrja
s kutatja, mit rejt a néki csúsztatott csomag.
S hordja buzgón a kikukázott, színes
nejloninget, "zsír-új" tornacsukát,
szívében szakadatlan unalmat visel,
fülében semmise-dalt,
bőrén elvakart himlőhelyet, tetkót és heget,
ezüst-gagyi pirszinget imitt-amott,
no meg a fülében aranykarikát.
Hoppla hopp: ha kell, hát nő vagyok,
s ordítva uralkodok a népen,
mint afféle nagybecsű s csöcsű,
loncsos, bajszos és bozontos,
vajaskenyér szelő s kenő, gyerekverő,
jótékony-zsarnok picsa: Alberta Schweizerin.
Józanabb énem leint: már megint
csúf szavakkal törtetsz itt előre, Takács!
De mit tegyek, ha minduntalan
elönt a düh s a szégyen miattam!
Persze titokban megkönnyezem picinyt,
hogy itt jő a másik, s bár értelme
fennakad még a szögfüggvényen,
de kurva nem lesz többé belőle, ígérem,
Haját két copfba fonja, s nem strigótól,
nagyanyótól kap reggel puszit s cigit,
jön a napos úton a többi gyerekkel,
én már jó előre kiállok, kávémra várok,
ásítozok és toporgok a hajnali hidegben,
s cigarettázva várom őket a kapu előtt.