←Vissza

 
 
 
 
 
 

Belső ruhatár
Betűk sorsa

Bizonyára az állatoknál is megfigyelhető nyomhagyási ösztön meg a homo sapienciája együtt eredményezték a jelek kialakítását és használatát. És bizonyára minden írás titkos írásként indult. Amikor aztán közkeletű lett - egyszer minden titok kitudódik -, az írástudók kezdtek gondot fordítani a betűk alakjára, és az írás máris esztétikumot hordozott.  Vagy a műgond és a díszítő hajlam eleve hozzátartozott a írástudáshoz ? A tartalom mellett a  betűk látvány-jelentősége is nőtt. Újabb és újabb szépség-elemmel bővült az írás képe - már művészet volt. A japánok régóta a szellem és a kéz "balettjét", a gesztus művészetét dicsőítik általa. Másutt a ritmus uralkodik - az ékirat felületének fegyelmezett, rigurózus monotóniájával vagy a betű, a szótag behízelgő grafikai "dallamosságával". A pásztor-  és vadász-népek bot- és nyíl-faragó, szövő-csomózó tudása is az írásban csúcsosodott.
       A népek szellemisége írásukban tükröződik. A huszadik század elején, az írás vizuális funkciójában komoly változás történt. A forma-tartalom egységéből kiemelkedett a forma, és a betű kép-építőanyagként kezdett érvényesülni. A  szellemiséget, amelyben létrejött, persze így is kifejezte, de a képírás fogalma új értelmet nyert. A grafikai szövevény továbbra is izgalmas és titokzatos, legyen az képvers, fakszimile, pszeudo, másolat, mesterséges fosszília? És nem kell megfejteni, csak élvezni és érezni hangulatát. Ezt újabban lírai archaizmusnak nevezik, és a nosztalgikus képírók műfajaként épül be vizuális kultúránkba. Érthető, hiszen irigyeljük őseink közvetlen, természetes alkotói késztetését, a közülük tehetségesnek bizonyulók "sámáni", azaz mágikus alkotókészségét, művészetté váló primitív misztikájukat, titkokat sejtető varázslataikat.
       Ország Lili óta a képírás magas igényű művészet. Ő látta a közel-keleti és a mediterrán térség kultúráit, megérezte az írások varázsát, a  kőre és a falra rótt jelekkel kinyilatkoztatott gondolatok erejét. Általa mindez metamorfózison is keresztülment,  szellemi habitusának részévé vált, szelleme csodálatos kompozíciókban materializálódott.
       És a könyvek sorsa? Hogy a könyvtárgyi reinkarnáció után miféle szellemi kalandba keverednek. Azt hiszem, a könyvtárgy az irodalom interaktív formája, amely képes megjeleníteni alaptörténéseket, a teremtést és a pusztulást - pusztítást, a szellem életét és a tárgyak szellemiségét. Másként kifejezve: a könyvtárgy - a művészkönyv - a könyv másik fontos megjelenése. Ha egy nagyrészt megégett  könyv maradványainak művészi megformálását látjuk,  a háborúra vagy a könyvégetésre gondolunk, szenvedésre, emberi ostobaságra. És ha mondjuk, a könyvtárgy egy föld alatt enyészetnek indult, részben szétmállott kockás notesz, tudjuk, hogy Radnóti bori verseiről van szó. A Holt tengeri tekercsek az Ószövetségre, illetve Európa ősi kultúrájára is utal. Külön jellegzetessége a műfajnak, hogy az alkotók  a könyv esetében is előszeretettel ápolják az  archaizált  formát, a betű mint mesterséges erózió, és persze a mű címe által. Itt találkozik a könyvtárgy a lírai archaizmus tendenciájával, a könyv leletszerű, töredékes formájának titokzatos atmoszférájával. Ez sugallja az időt, a régmúlt korokat, az eszmék fejlődését, az élesedő és homályosodó nyomokat, a hiány képzeletfejlesztő képességét.
       A könyvtárgyat készítő művész a vizuális metamorfózis létrehozásával újraalkotja az irodalmi művet, szinte új irodalmi művet teremt. Minden könyvtárgynak van megfelelő - könyvtárgyi alakja, ami az irodalmi tartalommal együtt kel aztán életre. De jellegzetes formai megjelenése alapján kitaláljuk, kiérezzük a könyvtárgy  virtuális tartalmát.
       Ha azt mondom: Bábel tornya, és ezt térformával, tekercsszerűen kibomló "zikkuráttal" illusztrálom, elsődlegesen megint csak a Bibliára, de közvetve az egész irodalomra gondolok. Az ótestamentumi példabeszéd sugallhatja a nyelvek összezavarodását, a népek szellemi sokféleségének, színességének kvinteszenciáját. Ahhoz, hogy nyelvtudás nélkül is értsük valamennyire  egymást, jó, ha ismerjük egymás írását - képírását, sőt vizuálisan is ki tudjuk fejezni magunkat (lásd: Biblia pauperum). Leginkább ez tárgyak segítségével sikerülhet. Más szóval, meg kell ismernünk és értenünk egymás gondolkodását. Így végül is a Bábel tornya-jelenség az első nagy kihívás a másság megértésére. Hiszen mielőtt összezavarodtak, egy nyelvet beszélt mindenki. (És  nem hiszem, hogy a torony építését a nyelvzavar  miatt leállították volna. Legfeljebb nyelvvizsgát bizonyító papíruszt kértek az építőktől, és minimum a szakszavak ismeretét asszír, arámi vagy óhéber nyelven).
       A Bibliának nem ez az egyetlen abszurd ötlete. Viszont ez minden felsőbb keresztbe tevés ellenére igencsak humánus próba: a szolidaritás provokálásának egyik módszere. Tudjuk, a hittan magyarázata szerint azért volt szükséges az építkezés szabotálása, mert különben a torony,  az emberi dölyf  szimbóluma - miként később az olasz campanilismo esetében - az égig ért volna. Logikánk (vagy történelmi tapasztalatunk?) szerint viszont, ha akkoriban másképpen értelmezik, mondjuk, hogy miképpen kerülhetünk közelebb istenhez, azaz ha a torony a szellemi felemelkedés jelképe, elkerülhető lett volna a kicsinyes értelmezés sok következménye. Viszont egy könyvtárgy-motívummal szegényebbek lennénk.
KAZINCZY GÁBOR