|
|
A TÖBBSÉGI
Csehországtól Lengyelországig, Magyarországtól Romániáig és Bulgáriától
Észtországig kormányválságok bénítják a politikai életet. A társadalom
azonos nagyságrendű többségekre tagolódik: patthelyzet alakul ki. A szokványos politikatudomány szemszögéből képtelenség ugyan, de ezeknek a társadalmaknak nem is lehetnek
kisebbségei. A kisebbség itt a jogfosztottság, a kisemmizettség, a
megalázottság szinonimája volna. Márpedig egy demokráciában ilyesmi
elfogadhatatlan. Így aztán az egyénnek nálunk egyetlen esélye marad:
másokat és főként önmagát meggyőzni arról, hogy ő igenis többségi,
egészen pontosan - hiszen az ellentábor is többséginek tételezi
önma-gát - ő a tulajdonképpeni többségi.
Ma már nyugodtan elvethetjük azt az idilli
feltevést, hogy a térség diktatúráiban mindig egy kisebbség
terrorizálta a többséget; hogy Sztálin és Hitler egymagukban, sátáni
ravaszsággal és ügyességgel maszekolták össze egyszemélyes
diktatúrácskáikat. Martin Heidegger az állatlét filozófiai analízise
során arról beszél, hogy az állati organizmust nem a szervek teszik
képessé az érzékelésre, hanem az érzékelési képesség hozza létre a
szerveket mint készséges kiszolgálókat. Azt hiszem, ez a társadalmi
organizmusra is érvényes. Hitlert és Sztálint a társadalmak sajátos
képessége, a többségiség
termelte ki. A hatalmat Németországban, Oroszországban és
Kelet-Közép-Európa csatlós államaiban is egy többség ragadta magához. A
nép. Formailag legitim módon, lelkesen és őszintén, aztán formailag
törvénytelenül, lelkiismeretlenül és alattomosan továbbra is az aktívan
vagy passzívan együttműködő többség tartotta meg. Közben sem a
személyek változtak (viszonylag kevés kivételtől eltekintve), csupán az
egyes ember más-más készségei és képességei kerültek előtérbe. A nagy
(de kisszámú) többség mindig magával sodorta a gyors és könnyű
érvényesülésre áhítozó kisebb (de számosabb) többségeket is. A
heideggeri értelemben vett (azaz a nem-tulajdonképpeniségnek,
hanyatlásnak, mindennapiságnak kiszolgáltatott) "akárkiket". Talán nem
véletlen, hogy a posztmodern filozófia Nietzsche mellett legnagyobb
előfutára, sőt, bizonyos értelemben apostola, magánemberként maga is
gyakorta tipikus akárkiként viselkedett, s hogy ma már a világ leghatalmasabb államát is egy efféle akárki irányítja.
Mivel két többség nem fér meg egy csárdában, a
kisebbségi lét pedig élhetetlen, a többségeknek kölcsönösen
kisebbségivé, azaz jogfosztottá, kisemmizetté, kiszolgáltatottá kell
alázniuk egymást.
Magyarországon úgy, hogy a közélet színterein a demokráciát tépik ketté: közvetlenre vagy
képviseletire. Romániában (egyelőre) úgy, hogy a többségek (az ellenzék
bevonásával) és államelnöki vezénylettel a kormányon belül teszik
ugyanezt. Ha létezni akar, mindenkinek és mindenáron többséginek kell
maradni. Meghátrálás nincs. Védekezni (mármint támadni) kell
mindenfelől és az utolsó emberig. Ő, a legeslegutolsó, aztán már
valóban és tulajdonképpen többségi lehet. S ezzel a hőn óhajtott társadalmi béke is eljövend.
Az ismét Évája nélkül maradt Ádámnak már nem is marad más dolga, mint a zavartalan gondolkodás.
BÍRÓ BÉLA
|