|
|
"LÉGJAVÍTÓ ZÖLD LIGETBEN" - Vitkay Katalinnal
A Liget új sorozatában olyan embereket mutatunk be, akik Budapest
zöldfelületeinek gondozásában fontos szerepet játszottak. A címet a
Kerti Gazdaság 1861-es számából, Machik Józseftől kölcsönöztük, hogy
zöld ligetünkben sétára csábítsuk az olvasót - lég- és
hangulatjavításra.
A hetvenes években a Főkertnél bizonyos munkakörökbe nem vehettek fel
új embereket, így amikor 1974-ben bekerültem az ellenőrzési és
szervezési osztályra, kitaláltak nekem egy posztot: parkfelügyelő. Ezen
mindenki jól mulatott, hiszen a parkőr általában bottal járkál a
parkokban, felszúrja a szemetet, őrzi a növényzetet, vigyáz a rendre,
tisztaságra. Azt a feladatot kaptam, hogy mérjem fel Budapest parkjait,
rögzítsem az állapotukat, és tárjam fel a hibákat. Későbbi életem során
ez a munka nagyon hasznosnak bizonyult, mert alaposan megismerhettem a
fővárosi parkokat, zöldfelületeket, a hibákat és az előnyöket.
Később egy ideig revizorként dolgoztam a
cégnél. Egy kéthetes vezetőképzőn azonban harmadmagammal sikerült
szimpátia-szavazást nyernem. Azonnal levontam a következtetést: nem
vagyok alkalmas a feladatra. Az ellenőrzési osztályon kiváló
munkatársak dolgoztak, de én képtelen voltam elmarasztaló jelentéseket
írni, inkább segítettem kijavítani a hibákat. Méltatlannak éreztem,
hogy kis taknyosként nagy tudású embereket molesztáljak. Kaptam is
ezért eleget a vállalat igazgatójától, Radó Dezsőtől.
Még igen fiatalon, a hatvanas években
találkoztam a felvidéki származású, közgazdász végzettségű,
bioszférakutató és szépíró dr. Jócsik Lajossal, és egy nyári szünetben
együtt dolgozhattam vele. Rendkívül felkészült környezetvédő volt, ő
teremtette meg Magyarországon a talajerőgazdálkodást. Könyveiben - az Öngyilkos civilizáció vagy a Kenyerünk ma és kétezerben
- napjainkban is aktuális kérdéseket taglal. Igen fontosnak tartotta a
környezetvédelmet, a talaj energiáinak visszapótlását és a
biogazdálkodást. Politikai okok miatt a Rákosi-korszakban egyre lejjebb
és lejjebb fokozták. A hetvenes évek elején a Fővárosi
Talajerőgazdálkodási Vállalat főmérnökeként ment nyugdíjba. Az ő
személyes hatására és könyveit olvasva fordultam a környezetvédelem
felé. Halála után - a nyolcvanas évek elején - a Szabad Európa Rádió
hosszú műsorban emlékezett meg róla.
Később, amikor a Főkert reklám- és propaganda
csoportjához kerültem, különösen az okozott örömet, hogy a
közönségszolgálati irodához tanácsért fordulóval nemcsak arról lehetett
beszélgetni, mit csináljon, ha levéltetves a pálmája, hanem csodálatos
kapcsolatokat is kialakíthattunk a betévedő emberekkel. Gyakran azzal
keresték meg irodánkat, hogy kinőtte a növény a lakást - ilyenkor
megszerveztük, hogy valamelyik iskola, ahol a folyosókon, aulákban
bőven volt hely, ingyen megkaphassa, és szebb környezetben legyenek a
gyerekek. Kiállításokat rendeztünk, és bemutattuk a fővárosi
közparkokban folyó értelmetlen rombolásokat. Igyekeztük megfékezni,
amiről akkor azt gondoltam: ennél már nem lehet rosszabb. Nem hittem,
hogy harminc év múlva meg sem lepődöm, amikor karóstul tépik ki a
fákat, vadonatúj épületeket összefirkálnak, és amit lehet, ellopnak,
még a köztéri szobrokat is. Közhellyé vált Ráday Mihály
városvédő-műsorának mottója: Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a
lándzsát. Ma már ott tartunk, hogy a szoborparkokból neves íróink,
költőink mellszobrai tűnnek el, mint például a Margitszigeten.
Akkor még ritkábban fordultak elő ilyen
brutális rombolások. A budai Skálával szemben volt az iroda, nagy,
üveges, földszintes épület, és amikor a piacról vagy a boltból arra
jöttek az emberek, sokan betértek, és nemcsak kertészeti, de a városi
környezetvédelemről is kérték tanácsainkat. Varga Margit volt az iroda
vezetője, kertészmérnök, igazi gyakorlati szakember, aki
termesztőtelepen dolgozott sokáig. Tapasztalta, hogy a városi emberek
körében gyakoriak a szív- és érrendszeri betegségek. Ugyanakkor a város
külső területein és a környező településeken számos kiskert rohamosan
pusztul, mert a tulajdonosok megöregedtek, nem akad segítségük, aki
kapál, leszedi a gyümölcsöt, és elvégzi a kisebb-nagyobb fizikai
munkákat. Margit vetette fel, hogy a rendszeresen hozzánk járók már
kialakult, komoly létszámú körét összehozhatnánk a kerttulajdonosokkal.
Addigra már ismertük a problémáikat, mert a vissza-visszatérők
óhatatlanul is meséltek magukról, az életükről, az egészségügyi és
egyéb problémáikról. Ezekből az emberekből többen alapító tagjai lettek
az 1983 tavaszán alakult Városvédő Egyesületnek, amelynek munkájában 23
éve magam is részt veszek. Ráday Mihály Kossuth-díjas tévés operatőr,
művészettörténész a hetvenes évek végén megelégelte, hogy az ország
épített öröksége napról-napra pusztul, s nem is vesszük észre elődeink
remek munkáit, nem becsüljük múltunkat. Vagy 200 fős önkéntes fotóssal
kezdte dokumentálni a 80-as évek budapesti utcáit, épületeit, leírták a
házak történetét. Ezekből a fotós amatőr helytörténészekből állt 1983
tavaszán a Budapesti Városszépítő Egyesület magja. Az alapító Ráday
Mihály "Városvédő" néven szerette volna bejegyeztetni, de abban az
időben ezt a hatóságok nem támogatták.
A kompromisszum része volt az is, hogy az alapítók elfogadták: Ráday
csak alelnöke lesz az egyesületnek. Ugyancsak alelnöke lett az új
szervezetnek Radó Dezső, így a zöldterületek védelme is nagyobb
hangsúlyt kapott. Engem Radó Dezső kérdezett: akarok-e Ráday Mihállyal
dolgozni? Naná, hogy akartam. Azután valahogy nem tudtam abbahagyni,
azóta vezetem az egyesületet, mint ügyvezető titkár.
Radó Dezső nagyon szigorú, ugyanakkor
nagyon engedékeny is tudott lenni, és a vezetőkkel szemben mindig a
kétkezi munkásoknak adott igazat. Közgazdászként került a vállalathoz,
és munka közben elvégezte a Kertészeti Egyetemet is. Éppen a vizsgáira
készült, talán rendszertanvizsgára, és a növényeket gyűjtve rágyalogolt
valahol a fűre, ahol akkor még tilos volt. A parkőr keményen
megdorgálta. Radó utánanézett, ki ez az ember, behivatta, majd mint
Mátyás király, nagy nyilvánosság előtt megdicsérte és kitüntette, hogy
jól végzi a dolgát. Az nem érdekelte, hogy a parkőr nem ismerte fel a
vállalat igazgatóját.
Korábban a főváros parkjait, játszótereit a
Főkert tartotta fenn. A szakemberek döntötték el, hányszor kell
kaszálni, hányszor kell a homokozókat fertőtleníteni és így tovább. A
főváros biztosította a fenntartás költségeit. Amikor ez a rendszer
megszűnt, s a kerületek döntöttek zöldterületeik gondozásáról, beindult
a szabad verseny. A kiemelt parkok továbbra is a Főkert kezelésében
maradtak, a főváros nem merte kis cégekre bízni, de a többi területet
különféle vállalkozások kezelték, amelyek közül egy-két év alatt sok
csődbe ment. Ezeknek a cégeknek nem az volt a legfontosabb, hogy tíz év
múlva is meglegyen a növényalap, minden évben legyen utánpótlás, és
tisztességesen ellássák a fenntartási munkálatokat, hanem hogy minél
több pénzt keressenek. A rossz rendelkezéstől szétesett az összefüggő
rendszer, és hamarosan szemmel láthatóvá vált a romlás. A városvezetés
nem gondolt bele, hogy legjobban a növény öltöztet, és még egy
lepusztult, szegényes városrészt is feldob a szépen gondozott park,
fasor. A kerületek gazdái sok esetben utolsó helyre sorolták ezt a
feladatot. Napjainkban az őrzött, körbekerített játszóterek, parkok
nagyon szépek, a lakótelepi zöldfelületek azonban sok helyen
elhanyagoltak. A korábbi évtizedek fába vésett szíveit felváltotta az
egész várost beborító graffiti, annak is a lehető legprimitívebb
változata.
A Városvédő Egyesület első elnöke Stadinger
István volt, a fővárosi tanács elnökhelyettese, később, közvetlenül a
rendszerváltás előtt, a Parlament elnöke. Ez volt az első civil
egyesület, amit 1983 tavaszán nagyon nehezen engedélyeztek. Az akkori
hatalom vezetői közül sokan nem értették, "kitől" akarjuk megvédeni
Budapestet. Szerencsére volt olyan is, aki megértette az alapítók
célkitűzését, ezek közé tartozott Stadinger István is, így
kompromisszumokkal ugyan, de elkezdődött a munka. A város nagy részét
lefényképezték tagjaink, megírtuk a házak és a városrészek történetét.
Szobrokat újítottunk fel a közterületeken, korhű kandelábereket
állítottunk az Andrássy úton, számtalan várostörténeti kiadványt
jelentettünk meg és több-kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel
gyakoroljuk a civil kontrollt. Az elnökségben Stadinger az ismerőseit
gyűjtötte maga köré, például Radó Dezsőt, akivel Zalában együtt
gyerekeskedtek. Radó lett az egyik alelnök és a környezetvédelmi
csoport vezetője. Az egyesület munkálkodása közben számos érdekes
üggyel találkoztunk. Egy alkalommal kirándulók jelentették, hogy Budán
a Tücsök réten egy turizmussal foglalkozó vállalkozó elfoglalta a
turistautat sátraival. Radó Dezsővel kimentünk a helyszínre, de a
vállalkozó személyes sértésnek vette, hogy szóvá tesszük ezt az
aprócska szabálytalanságot. Megkezdődött a harc. Sem a hivatalok, sem a
sajtó nem volt partnerünk, kivéve a Heti Világgazdaságot. Vince Mátyás,
a HVG alapító főszerkesztője egy szóra lehozta fizetett hirdetésként
tiltakozásunkat. Természetesen nem kértek pénzt az egyesülettől. Utólag
megtudtam Vince Matyitól, hogy a lap megjelenését követően behívatták a
sajtót felügyelő központba. Az ügyről jelentést kellett írnia, de a
szöveget előtte velem egyeztette. A mai napig őrzöm a piszkozatot.
Stadinger mindig igyekezett hűteni minket, mert Dezső és én is elég
forrófejűek voltunk. Dezső, ha kellett, fejjel ment a falnak, akkor is,
ha abból baja lett, és mindig lett is baja: lefokozták, megszidták,
fegyelmit kapott, de nem érdekelte. A munkatársai imádták, én is. Ma
számos Főkert dolgozó részt vesz a városvédők munkájában, a Főkert jogi
tagja az egyesületnek.
A rendszerváltást követően számtalan civil
szervezet alakult a helyi értékek védelmére. Ezek egy része egyben a
Budapesti Városvédő Egyesület csoportjaiként is működik. A demokrácia
játékszabályait még mindenkinek tanulnia kell. Nekünk, civileknek
türelemmel végig kell járnunk a megoldáshoz vezető bürokratikus
ügyintézést, az önkormányzatok döntéshozóitól viszont elvárnánk, hogy
magas színvonalon és nagy odaadással képviseljék választóikat. Nos, van
min dolgozni... Természetesen nagy az öröm, amikor elkészül egy-egy
programunk. Legutóbb például a Stróbl Alajos által a 19. sz. végén a
Józsefvárosból a Terézvárosba átmentett epreskerti barokk kálváriát
újítottuk fel a kulturális minisztérium és intézményei, a főváros, a
VI. kerület, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Budapest Bank Budapestért
Alapítványa és még több támogató segítségével. A program
végrehajtásához mindig kell egy csapat, s egy vezető. A kálvária
felújításánál ezt a szerepet Buza Péter várostörténész, az egyesület
alelnöke vállalta, csakúgy mint korábban a városligeti Fuit sír, vagy a
Ludovika téri Illés-kút feltárásánál. Vagy a napokban készült el
Rákoshegyen (XVII. ker.) Bartók Béla egykori lakhelyének felújítása,
ahol mint budapesti városvédő és helyi születésű civil részt vehettem a
gyönyörű munkában. Ebben a programban Bokor Jutta operaénekest
segíthettem, ő vezeti a közalapítványt, amely működtetni is fogja a
főváros új kulturális létesítményét.
Aki érez magában elszántságot, hogy valamit tegyen szép fővárosun-
kért, vagy csak szívesen tart velünk programjainkon, előadásainkon:
szeretettel várjuk. Címünk: V. Kossuth Lajos utca 14-16. E-mail címünk:
budapesti@varosvedo.hu. Honlapunk: www.varosvedo.hu.
H. J.
|