←Vissza

 
 
 
 
 
 

"LÉGJAVÍTÓ ZÖLD LIGETBEN" - Vitkay Katalinnal

A Liget új sorozatában olyan embereket mutatunk be, akik Budapest zöldfelületeinek gondozásában fontos szerepet játszottak. A címet a Kerti Gazdaság 1861-es számából, Machik Józseftől kölcsönöztük, hogy zöld ligetünkben sétára csábítsuk az olvasót - lég- és hangulatjavításra.

A hetvenes években a Főkertnél bizonyos munkakörökbe nem vehettek fel új embereket, így amikor 1974-ben bekerültem az ellenőrzési és szervezési osztályra, kitaláltak nekem egy posztot: parkfelügyelő. Ezen mindenki jól mulatott, hiszen a parkőr általában bottal járkál a parkokban, felszúrja a szemetet, őrzi a növényzetet, vigyáz a rendre, tisztaságra. Azt a feladatot kaptam, hogy mérjem fel Budapest parkjait, rögzítsem az állapotukat, és tárjam fel a hibákat. Későbbi életem során ez a munka nagyon hasznosnak bizonyult, mert alaposan megismerhettem a fővárosi parkokat, zöldfelületeket, a hibákat és az előnyöket.
    Később egy ideig revizorként dolgoztam a cégnél. Egy kéthetes vezetőképzőn azonban harmadmagammal sikerült szimpátia-szavazást nyernem. Azonnal levontam a következtetést: nem vagyok alkalmas a feladatra. Az ellenőrzési osztályon kiváló munkatársak dolgoztak, de én képtelen voltam elmarasztaló jelentéseket írni, inkább segítettem kijavítani a hibákat. Méltatlannak éreztem, hogy kis taknyosként nagy tudású embereket molesztáljak. Kaptam is ezért eleget a vállalat igazgatójától, Radó Dezsőtől.
    Még igen fiatalon, a hatvanas években találkoztam a felvidéki származású, közgazdász végzettségű, bioszférakutató és szépíró dr. Jócsik Lajossal, és egy nyári szünetben együtt dolgozhattam vele. Rendkívül felkészült környezetvédő volt, ő teremtette meg Magyarországon a talajerőgazdálkodást. Könyveiben - az Öngyilkos civilizáció vagy a Kenyerünk ma és kétezerben - napjainkban is aktuális kérdéseket taglal. Igen fontosnak tartotta a környezetvédelmet, a talaj energiáinak visszapótlását és a biogazdálkodást. Politikai okok miatt a Rákosi-korszakban egyre lejjebb és lejjebb fokozták. A hetvenes évek elején a Fővárosi Talajerőgazdálkodási Vállalat főmérnökeként ment nyugdíjba. Az ő személyes hatására és könyveit olvasva fordultam a környezetvédelem felé. Halála után - a nyolcvanas évek elején - a Szabad Európa Rádió hosszú műsorban emlékezett meg róla.
    Később, amikor a Főkert reklám- és propaganda csoportjához kerültem, különösen az okozott örömet, hogy a közönségszolgálati irodához tanácsért fordulóval nemcsak arról lehetett beszélgetni, mit csináljon, ha levéltetves a pálmája, hanem csodálatos kapcsolatokat is kialakíthattunk a betévedő emberekkel. Gyakran azzal keresték meg irodánkat, hogy kinőtte a növény a lakást - ilyenkor megszerveztük, hogy valamelyik iskola, ahol a folyosókon, aulákban bőven volt hely, ingyen megkaphassa, és szebb környezetben legyenek a gyerekek. Kiállításokat rendeztünk, és bemutattuk a fővárosi közparkokban folyó értelmetlen rombolásokat. Igyekeztük megfékezni, amiről akkor azt gondoltam: ennél már nem lehet rosszabb. Nem hittem, hogy harminc év múlva meg sem lepődöm, amikor karóstul tépik ki a fákat, vadonatúj épületeket összefirkálnak, és amit lehet, ellopnak, még a köztéri szobrokat is. Közhellyé vált Ráday Mihály városvédő-műsorának mottója: Pallasz Athéné kezéből időnként ellopják a lándzsát. Ma már ott tartunk, hogy a szoborparkokból neves íróink, költőink mellszobrai tűnnek el, mint például a Margitszigeten.
    Akkor még ritkábban fordultak elő ilyen brutális rombolások. A budai Skálával szemben volt az iroda, nagy, üveges, földszintes épület, és amikor a piacról vagy a boltból arra jöttek az emberek, sokan betértek, és nemcsak kertészeti, de a városi környezetvédelemről is kérték tanácsainkat. Varga Margit volt az iroda vezetője, kertészmérnök, igazi gyakorlati szakember, aki termesztőtelepen dolgozott sokáig. Tapasztalta, hogy a városi emberek körében gyakoriak a szív- és érrendszeri betegségek. Ugyanakkor a város külső területein és a környező településeken számos kiskert rohamosan pusztul, mert a tulajdonosok megöregedtek, nem akad segítségük, aki kapál, leszedi a gyümölcsöt, és elvégzi a kisebb-nagyobb fizikai munkákat. Margit vetette fel, hogy a rendszeresen hozzánk járók már kialakult, komoly létszámú körét összehozhatnánk a kerttulajdonosokkal. Addigra már ismertük a problémáikat, mert a vissza-visszatérők óhatatlanul is meséltek magukról, az életükről, az egészségügyi és egyéb problémáikról. Ezekből az emberekből többen alapító tagjai lettek az 1983 tavaszán alakult Városvédő Egyesületnek, amelynek munkájában 23 éve magam is részt veszek. Ráday Mihály Kossuth-díjas tévés operatőr, művészettörténész a hetvenes évek végén megelégelte, hogy az ország épített öröksége napról-napra pusztul, s nem is vesszük észre elődeink remek munkáit, nem becsüljük múltunkat. Vagy 200 fős önkéntes fotóssal kezdte dokumentálni a 80-as évek budapesti utcáit, épületeit, leírták a házak történetét. Ezekből a fotós amatőr helytörténészekből állt 1983 tavaszán a Budapesti Városszépítő Egyesület magja. Az alapító Ráday Mihály "Városvédő" néven szerette volna bejegyeztetni, de abban az időben ezt a hatóságok nem támogatták.
A kompromisszum része volt az is, hogy az alapítók elfogadták: Ráday csak alelnöke lesz az egyesületnek. Ugyancsak alelnöke lett az új szervezetnek Radó Dezső, így a zöldterületek védelme is nagyobb hangsúlyt kapott. Engem Radó Dezső kérdezett: akarok-e Ráday Mihállyal dolgozni? Naná, hogy akartam. Azután valahogy nem tudtam abbahagyni, azóta vezetem az egyesületet, mint ügyvezető titkár.
    Radó Dezső nagyon szigorú, ugyanakkor nagyon engedékeny is tudott lenni, és a vezetőkkel szemben mindig a kétkezi munkásoknak adott igazat. Közgazdászként került a vállalathoz, és munka közben elvégezte a Kertészeti Egyetemet is. Éppen a vizsgáira készült, talán rendszertanvizsgára, és a növényeket gyűjtve rágyalogolt valahol a fűre, ahol akkor még tilos volt. A parkőr keményen megdorgálta. Radó utánanézett, ki ez az ember, behivatta, majd mint Mátyás király, nagy nyilvánosság előtt megdicsérte és kitüntette, hogy jól végzi a dolgát. Az nem érdekelte, hogy a parkőr nem ismerte fel a vállalat igazgatóját.
    Korábban a főváros parkjait, játszótereit a Főkert tartotta fenn. A szakemberek döntötték el, hányszor kell kaszálni, hányszor kell a homokozókat fertőtleníteni és így tovább. A főváros biztosította a fenntartás költségeit. Amikor ez a rendszer megszűnt, s a kerületek döntöttek zöldterületeik gondozásáról, beindult a szabad verseny. A kiemelt parkok továbbra is a Főkert kezelésében maradtak, a főváros nem merte kis cégekre bízni, de a többi területet különféle vállalkozások kezelték, amelyek közül egy-két év alatt sok csődbe ment. Ezeknek a cégeknek nem az volt a legfontosabb, hogy tíz év múlva is meglegyen a növényalap, minden évben legyen utánpótlás, és tisztességesen ellássák a fenntartási munkálatokat, hanem hogy minél több pénzt keressenek. A rossz rendelkezéstől szétesett az összefüggő rendszer, és hamarosan szemmel láthatóvá vált a romlás. A városvezetés nem gondolt bele, hogy legjobban a növény öltöztet, és még egy lepusztult, szegényes városrészt is feldob a szépen gondozott park, fasor. A kerületek gazdái sok esetben utolsó helyre sorolták ezt a feladatot. Napjainkban az őrzött, körbekerített játszóterek, parkok nagyon szépek, a lakótelepi zöldfelületek azonban sok helyen elhanyagoltak. A korábbi évtizedek fába vésett szíveit felváltotta az egész várost beborító graffiti, annak is a lehető legprimitívebb változata.
    A Városvédő Egyesület első elnöke Stadinger István volt, a fővárosi tanács elnökhelyettese, később, közvetlenül a rendszerváltás előtt, a Parlament elnöke. Ez volt az első civil egyesület, amit 1983 tavaszán nagyon nehezen engedélyeztek. Az akkori hatalom vezetői közül sokan nem értették, "kitől" akarjuk megvédeni Budapestet. Szerencsére volt olyan is, aki megértette az alapítók célkitűzését, ezek közé tartozott Stadinger István is, így kompromisszumokkal ugyan, de elkezdődött a munka. A város nagy részét lefényképezték tagjaink, megírtuk a házak és a városrészek történetét. Szobrokat újítottunk fel a közterületeken, korhű kandelábereket állítottunk az Andrássy úton, számtalan várostörténeti kiadványt jelentettünk meg és több-kevesebb - inkább kevesebb - sikerrel gyakoroljuk a civil kontrollt. Az elnökségben Stadinger az ismerőseit gyűjtötte maga köré, például Radó Dezsőt, akivel Zalában együtt gyerekeskedtek. Radó lett az egyik alelnök és a környezetvédelmi csoport vezetője. Az egyesület munkálkodása közben számos érdekes üggyel találkoztunk. Egy alkalommal kirándulók jelentették, hogy Budán a Tücsök réten egy turizmussal foglalkozó vállalkozó elfoglalta a turistautat sátraival. Radó Dezsővel kimentünk a helyszínre, de a vállalkozó személyes sértésnek vette, hogy szóvá tesszük ezt az aprócska szabálytalanságot. Megkezdődött a harc. Sem a hivatalok, sem a sajtó nem volt partnerünk, kivéve a Heti Világgazdaságot. Vince Mátyás, a HVG alapító főszerkesztője egy szóra lehozta fizetett hirdetésként tiltakozásunkat. Természetesen nem kértek pénzt az egyesülettől. Utólag megtudtam Vince Matyitól, hogy a lap megjelenését követően behívatták a sajtót felügyelő központba. Az ügyről jelentést kellett írnia, de a szöveget előtte velem egyeztette. A mai napig őrzöm a piszkozatot. Stadinger mindig igyekezett hűteni minket, mert Dezső és én is elég forrófejűek voltunk. Dezső, ha kellett, fejjel ment a falnak, akkor is, ha abból baja lett, és mindig lett is baja: lefokozták, megszidták, fegyelmit kapott, de nem érdekelte. A munkatársai imádták, én is. Ma számos Főkert dolgozó részt vesz a városvédők munkájában, a Főkert jogi tagja az egyesületnek.
    A rendszerváltást követően számtalan civil szervezet alakult a helyi értékek védelmére. Ezek egy része egyben a Budapesti Városvédő Egyesület csoportjaiként is működik. A demokrácia játékszabályait még mindenkinek tanulnia kell. Nekünk, civileknek türelemmel végig kell járnunk a megoldáshoz vezető bürokratikus ügyintézést, az önkormányzatok döntéshozóitól viszont elvárnánk, hogy magas színvonalon és nagy odaadással képviseljék választóikat. Nos, van min dolgozni... Természetesen nagy az öröm, amikor elkészül egy-egy programunk. Legutóbb például a Stróbl Alajos által a 19. sz. végén a Józsefvárosból a Terézvárosba átmentett epreskerti barokk kálváriát újítottuk fel a kulturális minisztérium és intézményei, a főváros, a VI. kerület, a Magyar Külkereskedelmi Bank, a Budapest Bank Budapestért Alapítványa és még több támogató segítségével. A program végrehajtásához mindig kell egy csapat, s egy vezető. A kálvária felújításánál ezt a szerepet Buza Péter várostörténész, az egyesület alelnöke vállalta, csakúgy mint korábban a városligeti Fuit sír, vagy a Ludovika téri Illés-kút feltárásánál. Vagy a napokban készült el Rákoshegyen (XVII. ker.) Bartók Béla egykori lakhelyének felújítása, ahol mint budapesti városvédő és helyi születésű civil részt vehettem a gyönyörű munkában. Ebben a programban Bokor Jutta operaénekest segíthettem, ő vezeti a közalapítványt, amely működtetni is fogja a főváros új kulturális létesítményét.
    Aki érez magában elszántságot, hogy valamit tegyen szép fővárosun-
kért, vagy csak szívesen tart velünk programjainkon, előadásainkon: szeretettel várjuk. Címünk: V. Kossuth Lajos utca 14-16. E-mail címünk: budapesti@varosvedo.hu. Honlapunk: www.varosvedo.hu.
H. J.