|
|
Ács József
AZ IDŐK SZAVA
Politikusokat szállító fekete autó várakozik a minisztériumi járdaszegély előtt.
A jármű erejét, mint tudjuk, a motor adja, meséli a sofőr, az erő érzetéhez
azonban elengedhetetlen a megfelelő hangszigetelés. Ezekben a különösen
csendes autókban, folytatja, természetesen ugyanolyan hangosan zúg a
motor, mint a többiben, sőt, a nagy teljesítmény miatt még valamivel
hangosabban is, bent, az utastérben ebből mégis alig hallani valamit.
Éppen ez a megtévesztő kontraszt adja az erő mámorító élményét: a motor
némán engedelmeskedik.
A Limuzin utasai odafenn, a márványpadlós díszteremben továbbképzésen
vesznek részt, melyet egérszürke öltönyben, fekete szemüvegben tart egy
ötven év körüli, csiszolt modorú úriember.
- Ne zavartassák magukat - szól a világtérkép
előtt fel-alá járva. - Legyen ez a taktikájuk. Ennek a taktikának a
stratégiai mélységeit alig-alig lehet kimeríteni.
Kihörpinti az asztalra készített pohár vizet.
- Ne zavartassák magukat, hiszen minden a
helyén van. Már csak üzemeltetni kell. Minden a helyén van, ugyanakkor
- emeli magasba a teleszkópos mutatópálcát - nehéz egy határozott
programmal kiállni. Minden megindokolható és minden támadható, tisztelt
uraim, ahogy az ellenkezője is: nincs szilárd pont, mert az eszmék,
kérem szépen, leszerepeltek. Következésképp Önöknek középre kell
állniuk. Képviseljék egyszerre valamennyi értéket és határolódjanak el
a szélsőségektől, elvégre mindenki ezt várja Önöktől, és ezt kívánja az
olyannyira áhított társadalmi béke is. Mondhatják persze, hogy nehéz
lesz a középszerűséget látványossá tenni és megkérdezhetik, miképpen
szorítsák háttérbe azokat a pártokat és csoportokat, amelyek markánsan
képviselnek valamit.
A mutatópálca egy számegyenest ábrázoló krétarajz két pontján koppan.
- Nos, a válaszom egyszerű: nem kell háttérbe
szorítaniuk őket - fordul vissza az előadó. - Hagyják, hadd csináljanak
bohócot magukból.
Az előadó az asztalnak támaszkodik, és még az eddigieknél is dallamosabb hangon folytatja:
- Különben is: van nekünk ideológiánk. Unják?
Nem baj. Onnan fogják tudni, hogy van nekünk olyan. Közhelyek?
Közhelyek. Lehet a közhelyekkel vitatkozni? Nem lehet. Azzal lehet
vitatkozni, amit a szélsőségesek mondanak, és azzal vitatkozunk is. Egy
állítás, egy cáfolat, és figyeljék meg, mindig a cáfolat lesz a
hihetőbb.
Ellöki magát az asztaltól és hátralép.
- Sok helyen tartottam már előadást - simítja
hátra ezüstös haját -, nagyon sok helyen. Ééés... - pillant fel a
közönségre - azt tapasztaltam, hogy a politikusok a fellegekben járnak.
Sajnálatos. Sajnálatos. A dolog ugyanis ennél sokkal egyszerűbb.
Rövidre nyírt szakállát simogatva fel-alá jár a
világtérkép előtt, a fémgombban végződő mutatópálcát hátratett kezében
szorongatja.
- Az Önök szerepe, hogy úgy mondjam,
technológiai szerep. A világban érdekek vannak és eszközök, amelyekkel
azokat érvényesíteni lehet. Nos, uraim, akinek több és komolyabb
eszköze van, annak az érdeke érvényesül. Olyan ez, mint a piac. Mivel
az igazán erős érdekek a maguk eszközeivel képesek voltak háttérbe
szorítani a gyengébbeket és megvédeni magukat, már régóta nagy erőkkel
hatnak. A szerep, uraim, készen áll, csak el kell játszani. Az
érdekeket érvényesíteniük kell, az eszközöket pedig demonstrálniuk.
Ismétlem tehát: Önöknek nem
az a dolguk, hogy a fejüket törjék, miképpen alakítsák a társadalom
szerkezetét, hiszen az nem gondolatok, hanem tettek nyomán alakul, a
tettekhez pedig egyrészt erő, másrészt eszközök kellenek. Önök
önmagukban egyikkel sem rendelkeznek, ezért a dolguk nem a szerkezet
megváltoztatása, hanem a már fennálló szerkezetből következő viszonyok
érvényre juttatása, szükség esetén egyfajta szemléltető oktatás
keretében. Ahogy egyébként most én is teszem.
Az előadó szétvetett lábbal áll, a háta mögött
két kézzel szorítja a vízszintes mutatópálcát, és a padlót nézi.
- Sajnos, a tapasztalataim ebben az országban
sem túl jók. Önöket is megbénítja az idealizmus. Önök is eszmék körül
keringenek, ami megakadályozza, hogy felismerjék a szerepüket, amit el
kell játszaniuk. Önök azt hiszik, hogy légüres térben mozognak, hogy
képzelt szerepeik szerzőt keresnek, hogy maguk írják a drámát, a saját
drámájukat egy darab üres papírra. Ez egy ilyen ország. Önöknél
drámaírók politizálnak, csapnivalóan. Csakhogy - köszörüli a torkát az
előadó - ezek az emberek eltévesztették a házszámot. Álomvilágban
élnek. A darabot nem kell megírni, mert a darab már időtlen idők óta
zajlik, uraim, folyamatosan színen van. És minden színdarab mélyén
működik egy vaskövetkezetességű logika, melynek hatálya alól a
szereplők nem vonhatják ki magukat. Aki felismeri a sorsát, beteljesíti
azt, aki nem, azt a sorsa vonszolja.
- Hajítsák ki a rengeteg ballasztot! - kiált
fel élesen, hogy aztán annál selymesebb, suttogó hangon folytassa. - Ne
vonszolódjanak, ne araszoljanak, ne szégyenkezzenek, ne legyenek
fenntartásaik, gátlásaik, görcseik! Tisztán és hatékonyan,
súrlódásmentesen: mű-köd-ni!
És bocsássanak meg a hasonlatért, de idevág: a saját kilencvoltos kis
szárazelemükkel, legyen az bármily tartós, aligha fognak messzire
jutni. Előbb-utóbb elfogy a hangjuk, az erejük, kifogynak az
eszközökből. Ha nem akarják ezt az unalomig ismert, szánalmas pályát
befutni, nincs más választásuk: a meglévő hálózatra kell csatlakozniuk
és onnan üzemelniük. A zsinór korlátozza ugyan mozgásszabadságukat, ám
cserébe kifogyhatatlan energiakészlethez és gazdag eszköztárhoz jutnak.
Médiahátszél - hiszen mindannyian erre vágynak, nem?
A fekete szemüveges újból járkálni kezd.
- Hogy ez erőszak? - csap a tenyerébe a
mutatópálcával. - Hát persze, hogy erőszak. Hogyan érvényesülhet egy
érdek a többi érdek ellenében másként, mint erőszakkal? Ez tautológia.
Méghozzá itt olyan érdekekről van szó, melyek egy környörtelen
szelekció eredményeképpen emelkedtek a többi fölé. - A mutatópálca
ismét a magasba lendül. - Uraim, e-vo-lú-ci-ó. E-vo-lú-ci-ó! Az erősebb
érdek a magasabb érdekérvényesítési képességével mindig egyfajta
potenciálkülönbséget teremt. Köznapi szóval: feszültséget. Önöknek
ebben a jelentős feszültségben kell élniük, ha igazi politikusok
akarnak lenni, mert ez a feszültség a politika motorja, az Önök
előrehaladása pedig e motor helyes működtetésének függvénye.
Az előadó egyetlen mozdulattal összetolja a
teleszkópos pálcát, és a zsebébe süllyeszti. Visszamegy az asztal mögé,
és homlokát ráncolva megáll.
- Hány, de hány előadást tartottam már! És
megvallom, elszomorítottak a szünetben vagy az előadás végén feltett
kérdések, melyekből kiderült, hogy egy szót sem értettek az egészből.
Kellemetlen tapasztalataimból okulva ezért jó ideje már nem tartok
szünetet, és kérdések feltételére sem adok módot. A dolgot egyszerűen a
szelekcióra bízom.
Az előadó nagyot sóhajt.
- Kérem, voltak, akik megpróbáltak engem
telefonon elérni. Dilettantizmus. Mondanom sem kell, a rendszer nem így
működik. Akadt olyan kollégájuk, aki, miután képtelen volt időpontot
kapni hozzám, azzal az ürüggyel került a közelembe, hogy kitüntetést
szeretne átnyújtani. Értékeltem a humorát. De nem tudtam rajta segíteni.
A fekete szemüvegen megcsillan a lámpafény.
- Mindig abban bízom, hogy válogatott emberek
előtt beszélek, akik értik, amit mondok, és természetszerűleg titokban
tartják. Felfogják ugyanis, hogy mindez csakis rájuk tartozik, senki
másra. Csalódnom kellett. De a legszomorúbb élményem mégis az volt,
mikor egy alkalommal valaki azzal jött oda hozzám a hallgatóságból,
hogy jó volt az előadás, csak egy témát hiányolt belőle: nem beszéltem
a népképviselet eszközrendszeréről.
Dermedt csend.
- Értik. A népképviselet eszközrendszeréről.
Az előadó hátrakulcsolja a kezét, lábujjhegyre áll, aztán visszaejti magát a sarkára.
- Azt kérdeztem tőle: tudja maga, hogy mit
beszél? Az emberek érdekei? Hát hogyan lehet széttagolt és ellentmondó
érdekeket képviselni? Megmondom Önöknek, nagyon egyszerű: sehogy. Azt
hiszik, tudják az emberek, hogy mi áll érdekükben? Dehogy tudják!
Nézzék csak meg, micsoda ostoba vágyak vezérlik őket, micsoda
kicsinyesség, micsoda önzés, micsoda szűklátókörűség van abban, amit
kívánnak maguknak. Milyen nagy hangon beszélnek és milyen kevéssel
beérik! Még ha lehetne, se képviseljék azt a zavaros kotyvalékot, ami
ebből összeáll!
Magasba lendül az előadó ujja.
- Figyelem! Nem arról van szó, hogy Önök jobban
tudják az embereknél, hogy mik az érdekeik. Egy: nem tudják; kettő: nem
tudhatják; és három: nem is kell tudniuk. Önöknek azt kell tudniuk,
hogy azoknak mik az érdekeik, akik képesek is azokat érvényesíteni.
Képzeljék úgy, hogy a tömeg ezerfélét ordibál: egy szót sem értenek
belőle. De ha valaki beleszól a mikrofonba, amit erősítőre kötöttek,
azaz vannak eszközei, máris világossá és egyértelművé válik, mit akar.
Ez ilyen egyszerű. Ha van egy csepp eszük, azt követik, akinek eszközök
vannak a kezében. A népnek nincsenek eszközei. A népet nem követjük,
hanem vezetjük. Olyanok, mint a birkák? Lenyírjuk róluk a gyapjat.
Ahányszor csak lehet. Megszorongatjuk őket, hogy lássuk, mikor bégetik
el magukat és mikor kezdenek rugdalkozni. Ha kell, szemléltető oktatást
tartunk nekik a valóságos erőviszonyokról, melyek kikerülhetetlen
természeti szükségszerűségként fognak megjelenni előttük. Remélem,
értik, amit mondok. Köszönöm a figyelmüket. A többit magukra bízom.
Az előadás végeztével a hallgatóság elhagyja a
márványtermet, lemegy a lépcsőn, beszáll az épület előtt várakozó
autókba és szálláshelyére hajtat.
A személyzet feltakarít, a rendezvényszervezők eltüntetik a
hidegtálakat és a különféle melegkonyhai készítményeket, a bontatlan
italokat pedig elteszik jobb időkre. A pincérek nejlonzsákba gyűrik a
paprikafoltos abroszokat, az asztalok visszakerülnek eredeti helyükre.
Búcsúznak a szervezők, a reklámfelirattal díszített furgonok, a
gyomorbajos gondnok lekapcsolja a villanyt és, mert fejből tudja az
évek óta gyakorlatilag változatlan menetrendet, futva indul a
metrópótló megállója felé.
Egyedül az előadót nem látják távozni egyik kijáraton sem.
|