Centauri
POKOLBÉLI LÁBBELI
(részlet)

A RIVADERCI SZECSUÁNI!

Kiadós havazás után, kellőképp deprimált hangulatban. (Hú, de príma hangulat!) Mikor végre "lett" új cipőm (3500-ért bakancs). A régi most egy nullfoki konténer téglatörmelékén fagyoskodik. Őszintén sajnálom. Szegény férfifélcipő! Tán évszázadokig kallódik majd, ide-oda kenődik, enyészik egy hulladékudvar komposztjában. Igaz, félszeg cipőférc - a fogyasztói társadalom valóságos számkivetettje. Nemcsak azok, akik a fajtájabélit veszik, s időlegesen hordják, hanem ő maga is. Ha volna tárgynak szomorúsága, amit nemcsak a magamfajta apátiás pária vetít belé, hanem afféle melankólia, amely a fröccsentett műanyagok múlandóságából ered (csórók pislákoló lábmelege tölt meg lelkülettel), akkor biz? ez a cipő ma elérte önsorsrontó esélyegyenlőtlenségének, tudatának, tragikomikumának zenitjét! S a továbbiakban már csak ennek nyirkait szívogatja, míg idő az idő, tér a tér, s a téridő önmagába nem fordul. Míg el nem jön értünk az atomok, az öntudatlan alapanyag Palotaforradalma. A rivaderci szomorú, szecsuáni barátom! Viszlát lukjaidnak, kínai gyárak enyhén karcinogén légkörében összeblöffölt illesztéseidnek, üvegszálasan hasadó talpadnak, olcsó trendiségednek; mindannak, ami voltál és mindannak, aminek látszani szerettél volna - amivé válni esélyed sem volt!


KÍNAI E-MISSZIÓ (E-MIGRÁCIÓ EURÓPÁBA)

De szép lehetett a kezdet a hatalmas Dintinh Hu (tó) melletti Yiyangban, mikor még volt remény! Aztán a hosszú út végig a maláta-sűrű folyón, a Hong Hu, a Huangtang Hu és Wuhan érintésével (ahol a talpat varrták rád egy csillagos éjszakán). Majd tovább a keleti part bambuszsorjáin; egrettáktól, bubulcusoktól és íbiszektől hangos rizsföldek mentén, át a lótusz-hókusz-pókusz-mocsarakon, a monszun esőfüggönyén, Huangshi, Guangji, Jiu Jiang, a barátságos és békés Long Hu kiterülő, kávébarna damasztján, Chong Jiang érintésével, a Jangzi Juang széles, karamellhullámain a Wuhuban tartott kéthetes pihenőig, ahol alkalmi munkások kézzel fűzték be a cipőfűzőt. Mikor gombásodástól védő vegyszerrel bepermetezve továbbindult veled a hajó a viharos, áradó és forrongó folyón, megállás nélkül áthaladva Nanjing fény-jinjangjai alatt, kiúszva a Chang Jing széles, félsós, viharzó, csérekkel teli brachöblére, hogy Shanghai alá vigyen. Hogy ott zsírpapírba vonva papundeklibe rakjanak, majd konténerbe a dobozokat, a konténereket óriási kereskedelmi hajóba, amely Tianjinből jött, s útközben felvett pekingi cipőket, Jin-Anban gyártott gyorspólókat, Zibo mellett hamisított, viszkető Adidasokat, Quingdao mellett, egy jelentéktelen helyen, Jimóban készített gyúlékony Lacost ingeket. Egy Shanghai közeli szigetnél, ahol kikötő sem volt, csak motorcsónakok látogatták a nyílt tengeren veszteglő hajót (míg barna noddik csapongtak a tat körül), szóval egy apró szigetcsoport, a bonyodalmas nevű, de rendkívül festői Shengsi Liedao Ma?an Kioedao mellett mirelitcsirkét raktak be. Ez a hatalmas úszókonténer (a Leviatán) - amelynek rakterét finoman itatta át a tonnaszám szállított füstölők szantálillata - vett fel annak idején, hogy többhónapos utazásod megkezd a fehérkontinens felé. Be szép út volt! A Sárga-tenger indigókék vizén. Mikor Johor Baharunál (közismertebb fehérnevén Szingapúr városában) temérdek kókuszreszeléket zsuppoltak a többi áru mellé, s annak édessége a füstölők kiszüremkedő szantálfakarcával elegyedve bódító illatgomolyagba burkolta a hajóbárzsingot, ahol utaztál, te és millió pár enyhén bűzlő férfifélcipő! Aztán áthaladva a Malaka-szoroson, kihajózva az Indiai-óceánra és elérve Ceylont, Dervundara Tuduwa mellett zöldtea eliminációja is fokozta az eksztatikus várakozást; csakúgy, mint a Mombasánál berakott illegális törpepapagáj-szállítmány, amely nemcsak apró, eleven, tarka és muharszagú papagájokból állt, hanem asztrildokból, amarantokból, pillangópintyekből, egérmadarakból, tukánokból, nektármadarakból, bolyhosfarkúakból, aranyverebekből, oryx szövőmadarakból is! És mintha tropikus üdv felé hajóznának, a kókusz, a tea, a szantálfa, a vanília, a fahéj, a szerecsendió, a szegfűszeg, a papaja, az ananász, a mangó és kakaó összlet parfümjében egészen felélénkültek, s olyan csacsogásba fogtak, mintha a rakomány egy amazonasi esőerdő tisztására (irtására) tartana. Csak akkor lett hirtelen mély csönd, mikor áthajózva a Szuezi-csatornán, Sharm ash Shaykh mellett néhány muszlim predátor berbersólymokat vitt a fedélzetre.


ÖNÁMÍTÓ FÉLCIPŐ

Hát efféle kalandos, zajos, illatos, viharos, multikulti, világkereskedelmi hajóutakon jutottál Európáig, egészen Nullfokig, s onnan ide: a nyirkos és reménytelenül szép Great Green Woodsba! Egy szegény világból - amint azt hitted - egy gazdagabb, békésebb és jobb világba! Ám csalódnod kellett, hisz itt nyirkos hidegek járnak, fagyos telek követik a ködös őszöket, és ha eső esik, az nem az a langyos öröm, ami odahaza a monszun idején, sokkal inkább sarki ragadozók glaciális nyáladzása. És rá kellett jönnöd, hogy errefelé a fajtádnak se ára, se becsülete nincs. Úgy használnak itt, mint egy töklevél-sarut. Akár a szalvétát vagy a klotyópapírt. Nem vagy más, mint afféle lábtampon. Ha felfeslesz, kilyukadsz, nem visznek suszterhez, nem foltoznak, nem ápolnak. Itt még csak félre sem raknak rossz időkre, éhínségre, áradásra, háborúra gondolva! Hezitálás nélkül vágnak a dohos kukába!
    Először azt gondoltad, a fehér kretén kobakjában van a hiba! Mikor elrepedt talpaddal nem rohant a vargához; mikor nem varrtak, javítottak, enyveztek, fényeztek. Aztán rádöbbentél: téged épp nekik és épp erre szántak! Így vagy kitalálva! Nem alkotva-teremtve vagy! Legyártva csak. Aztán lerongyolva és letudva-kidobva. Nincs nemződ! Se apád, se anyád. Lombikprogram cipőklónja! Hazád sincs. Valami kolosszális anyag- és energiaforgalom mikronokban sem mérhető iciri-picirije. Nem hétmérföldet lépő csizma, nem Hamupipő észvesztően hosszú lába végén takaros, üvegből fútt szűz-rokokó műremek, csak a Rendszer pici cipellője.
    Számos cipővel találkoztál a nullfoki utakon; várótermek, rendelők, porták, posták, bankok sarkán. Sok bőrből hasított, drága és szép, ellenálló, remekbe szabott cipővel, míg el kellett viselned a gyalázatot is, hogy gazdád - ha rólad esik szó - egyre többet sopánkodik. Végül nem átallja kijelenti (bár te még mindig a lábán vagy, és átviszed a városon, igyekszel távol tartani a vizet és a latyakot): "Nincs egy nyavalyás cipőm!" És neked nemcsak ezt kell elviselned és azt kérdened: "Hát ez lett volna, amiért úttalan utakon, szigetek útvesztőin, tavakon és szorosokon át, szantálfafüstölőkkel, agapornisokkal, berbersólymokkal, Ázsia és Afrika minden csempészárujával, tucatjával és gagyijával szorongva, félve és remélve átkeltem két óceánon is?" - Nemcsak erre a költői kérdésre kell reményvesztett, szomorú válaszokat adnod minden pillanatban, hanem látnod kell azt is (ott állni mögöttük a sorban, mellettük a bankban, a boltban, a moziban, a kávézóban), hogy milyen remekbe szabott, drága és vízálló, manufakturális bivalybőrlábbelik randiznak Európa belvárosaiban. Látnod, hogy mikor mégis egy-egy sors(roncs)társ jön feléd, abban éppolyan szakadt, gondterhelt, elnyűtt senkiháziak jönnek, mint amilyen a Te nagyétkű, nagytervű, nagyformátumú, ám mégiscsak senkiházi, szarból jött roncsgazdád! Jó cipőnek születni kell! Téged viszont csórók szakadt cipőjének szántak! Nem lehetsz más! Nincs olyan éghajlat, az a gazdag Krőzus, az a szuper-kozmosztechnológia, az a mérföldmélyen felázott szánalom, olyan sajgó együttérzés, az a karitatív szervezet, népjóléti intézkedés, könnyező madonnáknak oly édes könnye, az a kapitalista szociálisháló, az a buja jólét, az a pápai bulla, olyan enciklika vagy bónusz, az a sárgán virító gazdaság, progresszív karrier, monszunerejű konjunktúra, El Nino forróságú szeretet, szuper-Dárius, multikulti mecenatúra, katolikus szent vagy ősi risi, őrzővédő arkangyal, semmi e kibaszott világon, aki-ami téged megmenthet! Tökéletes fejlesztése, konstrukciója, rekvizituma, terméke és áldozata, gagyija és mártírja vagy Te egy igazságtalan, makacs, harcias, törtető, merkantilista világnak! Tökéletes játékszere vagy te a fosmatéria eszement ringlisének!