←Vissza

 
 
 
 
 
 

Mújdricza Péter
ZALOTAY-LEGENDÁRIUM, AVAGY A SZABADLELKŰ ÉPÍTÉS VÉGTELEN SZORONGÁSA
(részlet)

A 2006-os, Meta-city hívószóra szerveződő Velencei Biennálé magyar kurátorának szíves figyelmébe ajánlom

"Miért félnék a rúgó lábak közt csukafejeseim során, mikor csak a támaszkodó lábnak fájnak a rúgások?
- Repülés közben nem érzi az ember!"
(Hidegkúti Nándor)

A fáma szerint egy hatvanas évekbeli budapesti tervpályázaton Zalotay műleírása azzal kezdődött volna, hogy A Gellért-hegy megmarad...
    "Ja, az a pasas - hallhatjuk még ma is pesti kávéházakban -, aki felhőnek támasztotta a létrát a szalagházzal... több millió embert akart bezsúfolni egyetlen épületbe!" A másik véglet: "Zalotay tehetségesebb volt, mint Makovecz, csak nem hagyták érvényesülni!" Mert Zalotaynak Magyarországon ma is legendája van. És nem tudom, volt-e már Budapesten a harmadik évezred globális (város)architektúrájára provokatívabban reagáló, végleteiben elgondolkodtatóbb kiállítás, mint Zalotay Elemér építészé.
    Az anyagot 2005. november 9. és 28. között tekinthettük meg a Hajós utcában, az N&n Galériában, ebben a feszített arányú, nagyon egyszerű eszközökkel kezelt, dongaboltozatos, földalatti kiállítótérben. A tér hossztengelyében, térdmagasságban megépített, hosszú asztalon, üveg alá helyezve, és az összes falfelületen tanulmányozhatta Zalotay munkáit a látogató. Szabadkézzel, grafitceruzával, színes ceruzával, golyóstollal és tussal rajzolt vázlatok, vonalzókkal szerkesztett tervrajzok, zöld színű, milliméteres kockás papírokon, jegyzetfüzetlapokon, skicc-, szerkesztő- és bőrpauszokon stb. - megannyi lenyűgöző meditációs objektum. Gyönyörűen kivitelezett modell - egy magasház megastruktúrájáról. Továbbá fehér-fekete és színes épületfotók, és a világ összes számottevő építészeti folyóiratában, valamint a mindenkori lokális és világsajtóban közölt dokumentumok Zalotay megépült és megépítetlen műveiről. A pincetér lejárattal szemközti szakaszán zömmel a megvalósult kisebb házak, az átellenes oldalon a megvalósítatlan nagy projektek szerepeltek. A kiállítótér végfalai előtt egy-egy videón Kovács András filmrendező Zalotayról, illetve Zalotayval készített filmjei (Nehéz emberek, A holnap ma) peregtek. A pincegaléria súlypontjában, kvázi a leérkezés vonzásában lévő szemközti falon bemutató szövegek, és szinte befogadhatatlan mennyiségű cikk, levelezés, riport - túlnyomórészt az anynyit vitatott szalagház kálváriájának dokumentumai. A szalagház-ügy nagyban hozzájárult az építész hazai ellehetetlenüléséhez, majd 1973-as svájci emigrációjához.
    Zalotay nem épített sokat, mert nem építhetett, de Magyarországon fellelhető összes művét mielőbb műemléki védettség alá illene helyezni. A szombathelyi szputnyikfigyelő állomást 1968-ból, a sárvári bőrdíszműtelephelyet és a bajti mezőgazdasági épületet 1966-ból. Letapogatható e korai munkákon Le Corbusier expresszív, szobrászi formavilága, ám a szputnyikfigyelő tömegalakítása láttán Dalí erőteljes szürreális gesztusaira is gondolok. Pontosabban A polgárháború előérzete című képén arra a nagy, lendületesen "gamósodó", szálkásan antropomorf, felnagyítottan torz végtagra, mely annyira uralja a festményt. Részleteiben is nyomon követhetőek a Böröcz Imre statikussal közösen átgondolt szalagháznak, ennek a Dunával párhuzamosan, negyven emelet magasan és másfél kilométer hosszan a Pilisben elképzelt megaépületnek a tervei.
    Mire is törekedett Zalotay? A szó legszorosabb értelmében komolyan vette a huszadik századi korai modern építészetnek azt a mélységesen humánus, ős-szociális indíttatását, hogy a lehető legkevesebb anyagból, a legolcsóbban, egészséges, napos, világos, kedvezően tájolt, lenyűgöző panorámájú lakást biztosítsunk a földkerekség minden emberének, a kor legmagasabb technikai színvonalán. Le Corbusier "függőleges zöldvárosát", valamint annak lakógép-szerű eltárgyiasulását, a nevezetes marseille-i lakótömböt végletekig továbbgondolva, elképzeléseit 1962-ben az Interbuild hasábjain "Corb plus" című tanulmányában is publikálta. Ráadásul a kora-kádári kurzus "szocialistának" nevezett társadalmi, politikai és gazdasági "alapelveivel", fennen lobogtatott szólamaival is hátborzongatóan demokratikus összhangban. Mert Zalotay Le Corbusier-re és az ős-szocialista Charles Fourier-re támaszkodó eszmefuttatása annyira kristálytiszta, világos és egyszerű volt, hogy arra bizony - hatalmi hüledezés ide, össznépi csodálkozás oda - nemigen lehetett mit lépni. Még akkor sem, ha valakinek eszébe ötlött volna a fantasztikumokra oly érzékeny Jules Verne elementáris viszolygása az "elgépiesedést" jelképező többkilométeres szalagházkolosszusok városutópiáiról, miképp azt Az amerikai újságíró egy napja 2889-ben című könyvében is olvashatjuk. Amennyiben valaki nem emlékezett volna gyerekkori Verne-élményeire, elképzelhetett egy komolyabb orkánt (a Magas-Tátra erdeit napjainkban tarolta ehhez hasonló a Kárpátok karéjában), amely egy, a Dunával paralel elgondolt paraméterekkel rendelkező szalagház esetén cirka ötszázezer m2 összefüggő szélvitorlát jelentene! Mi történik ott, ahol egy ekkora felületbe belekap egy többszáz kilométeres sebességgel vágtató hurrikán? Vagy a hatvanas-hetvenes évek hidegháborús viszonyait mérlegelve volt/lett volna feltehető a kérdés: egyetlen mega-célpont, netán sok szerényebb méretű alacsonyabb nyújtana-e nagyobb túlélési esélyt egy interkontinentális rakétatámadás ellen? A városok formáját minden korban alapvetően meghatározták a védhetőség szempontjai, még ha ez a hidrogénbomba bevethetősége óta eleve illuzórikus. Ám ez az illúzió a leonardói álom, a repülés valóra váltásával vette kezdetét. Az ember repülésével, mely Várkonyi Nándor kételyeivel élve, legalább annyira problematikus, mint amikor a hal közeget váltana, hogy meghódítsa a szárazföldet. A biológiában "megszaladásnak" hívják azt az önveszélyes jelenséget, amelyet mára az emberiség a technika minden határon túl történő burjánzásával, már-már vallásos mámorával él át, és amely mámor jószerével az emberiség kipusztulásával fenyeget. Megostromolni az eget, az égieket, tornyok és repülő bábelek segítségével. És a késő újkor józansága, kiábrándulása a technika valláspótlékként használt kábítószeréből, szintén elérkezett. Paul Virilio fejtette ki, minden új technikai találmány egyben új baleset, új Gólem "feltalálása" is. Ismételten globális dilemmához jutottunk: miképpen is viszonyuljunk a technikához, miközben ránk borul a Gólem?
    Ugyanakkor a bolygó építészetében a második világháborút követő tendenciák mintha mégis Zalotay Elemér terveit igazolnák - elméletben és a mindennapi gyakorlatban. Gondoljunk akár - Meggyesi Tamás A 20. század urbanisztikájának útvesztői című, frissen megjelent könyve segítségével - Le Corbusier "vertikális városán" túl Paul Maymont árboc- és függesztett kábelháló szerkezetű sátorvárosára, az "Új Saint Michelre", a magyar származású Yona Friedman, vagy a szintén magyar David Georges Emerich felhőváros-struktúráira, melyeket 1999-2000 fordulóján a Műcsarnokban rendezett FRac-Centre kiállítás "Szerkezetek & Hálózatok" hívószavas stációjában csodálhattunk meg. Képzeljük magunk elé Walter Jonas gigantikus tölcsérház-triászát, a japán metabolistákat, Kurokawa hatalmas, csavart tornyokból építkező struktúráit, Arata Isozaki metabolikus városát, Kenzo Tange megastruktúráit, amelyek az úthálózatok felett felnagyított A-betűkként sorolódnának. Ez utóbbi gondolat a magyar Sámsondi Kiss Béla terveire (is) rímelne a lineáris városról, de igazán Doxiadis kontinensnyi méreteket behálózó Ökumenopoliszában teljesedne ki. Vagy tekintsünk Sir Norman Foster londoni, Jean Nouvel barcelonai, függőlegesen a városba, mint meta-hamutartóba (Hirosima és Nagaszaki után szabadon) elnyomott óriási szivarjaira. Vessünk egy röpke pillantást a viharosan "amerikanizálódó" ázsiai kis- és nagytigrisek vertikális városfejlesztő praxisára. Ahol a toronystruktúrák elhelyezésekor a Feng Shui négyezer éves település-gyógyító gyakorlatát nagyvárosi akupunktúraként alkalmazzák, Szingapúrban és számos belföldi kínai metropoliszban egyaránt. És érdemes tanulmányoznunk az indiai - euroatlanti sztárkollégáinál kevésbé zajos - Charles Correát, akinek Mumbai-ban (Bombay) megépített toronyháza Le Corbusier minden elméleti és valós "vertikális koncepcióját" meghaladja. Nem a méretek, de a minőség, a téri struktúra és variabilitás átgondoltsága tekintetében. Amíg Corbu Unité d?habitation-jában mindössze néhány lakásváltozattal dolgozott, Correa mumbai-i magasháza az ősi ázsiai írásjegyek kvázi családi, "rokoni struktúráira" támaszkodva, minimum féltucatnyi többszintes lakásvariációból építkezett, a széljárás, a természetes szellőzés, a vízelvezetés és hasznosítás, valamint a napjárás ősi törvényeinek engedelmeskedve. Ezek az ökológiai formaalakító impulzusok az épületek tömegében, homlokzati játékában is - kvázi több ezeréves modernitással - megjelennek.
    Itt emlékezzünk meg a New York-i World Trade Center ikertornyainak lerombolásáról - némiképp Paul Virilio intelmeire is utalva a (repülési és építési) technika gólemszerűségéről -, és az azt követő építészeti tervpályázatról. Talán a menedzsment elégtelensége miatt nem szerepeltek a meghívottak közt olyan építész és gondolkodó világnagyságok, mint az imént citált indiai Charles Correa vagy a svájci-magyar Elemér Zalotay? Csak halkan jegyzem meg, bár őszinte elismerésem a kiváló Daniel Libeskind díjnyertes pályamunkája előtt, mérlegelés tárgya lehetne, hogy Zalotay Elemér N&n Galériában is bemutatott, amúgy szintén a Manhattan szívébe képzelt, függőleges parkja a harmadik évezred globális ökológiai és városfejlesztési dilemmáira érzékenyebben és előremutatóbban reagálna-e? Mert Zalotay megastruktúráinál, a Böröcz Imre statikusmérnökkel közösen elképzelt szalagház szerkezete és a többi toronyprojekt esetében is túlnyomórészt húzott elemekből épülne a tartórendszer, a fa természetes modellje nyomán. A fa levelei sohasem sérülnek, mert engednek a vihar erejének, és ha a fatörzs ki nem csavarodik, a fa "teljes szerkezete" túléli. Jóllehet igaz, hogy a döntően húzott elemekkel operáló magasházak biztonságosabbak a nyomott szerkezetűeknél
- a dilemma ismét ugyanaz, mint a szalagház esetében -, vajon egy Manhattan felett elhúzó, több száz kilométerrel pörgő hurrikán, amely évszázados fák törzsét is kitekerné, mennyire kímélné a Zalotay-Böröcz-féle megastruktúrákat? Talán az Egész Történet megint arról szól: Ember, szállj le a fáról?

"Imádkozzunk a Kunstwollenért!"
(Németh Lajos)

"...avagy, aki légvárakat épít, ne sajnálja a téglát."

    Hogy miért jutott eszembe Zalotay Elemér budapesti kiállításán járva a Fülep-tanítvány Németh Lajos fohásza a Kunstwollenért (hozzávetőleges magyar fordításban a "művészetakaratért"), ahhoz kicsit távolabbról kell kezdenem. Nem sokkal a New York-i toronypáros összeomlása előtt, 2001 derekán látott napvilágot Magyarországon Miklóssy Endre Túl a tornyon, melyet porbul rakott a szél című esszékötete. A könyv címe Arany János Toldijából való, s a hazai és egyetemes kultúra olyan építőiről, nagy tanítóiról szól, akiket megölt, világgá vagy magányba száműzött a sztálinista diktatúra, akik körül nem alakultak ki, mert nem alakulhattak ki iskolák, akik - Kőszegi Lajos író-filozófust idézve - "...némává váltak az újsüket nemzedék számára". E nagy tanítók, mesterek egyike Fülep Lajos is, aki - többek között - a Lechner utáni korok építőművészetének haláláról írt: "Azelőtt évtizedeken át keményen kellett dolgoznia a művésznek, mielőtt elkezdték magyarázni. Ma az első próbálkozások nemcsak a nyilvánosság elé kerülnek, de velük együtt a magyarázatuk is (...) Semmi sem érik meg, rohan ki minden a piacra: kép, szobor, elmélet stb." Miklóssy ezredfordulós következtetése Fülep gondolataira támaszkodik: "Bebizonyítható, hogy a termékek piacán akkor a legnagyobb a bruttó haszon, hogyha a legnagyobb az eladott mennyiség, és ennek az a feltétele, hogy az eladási ár csökkenjen le a lehető legalacsonyabbra, ami nem egyéb, mint az előállítási költség. (...) Belép ezért az alkotás folyamatába az előállításra szánható idő megrövidítése. Sok-sok műalkotásra van szükség - előnyös tehát az olyan ?izmus?, amely ezt technikailag lehetővé teszi, például mert nem tűri a ?pepecselést?. (...) Az igazi tehetség azonban ritka, és nem is biztos, hogy eladó."