←Vissza

 
 
 
 
 
 

Belső ruhatár
Az első mondat

    Horog vagy gombnyomás. Hiába tanultam az egyetemen, hogy irodalomelméleti szempontból az első mondat regényben, drámában, elbeszélésben (slágerszövegben, kabaréban is: Ide figyeljenek, emberek!) kitüntetett hely, ahol - úgymond - szinte minden eldől: eszközöket készítettem az első mondatokból, s máris használhattam a mindennapokban - mint a lusta asszony főztje, olyan az efféle. A lusta ember olvasata? Alkalmazott irodalomelmélet? Nekem kapaszkodót adtak.
    A horog beakad a fejbe, talán módosul is, és az első mondat segítségével rengeteg irányban indulhatnak a gondolatok, jobbára másfele, mint amerre a hajdani találkozáskor ragadott a mű. Anya vagyok, mit érdekel az anyaság maga - húztam el a számat húszévesen, ha valaki aggódva kérdezte: nem túl nagy merészség ebben a korban gyereket szülni? Egészen  más helyzetekben is segített, akárcsak a Hét krajcáré: jól rendelték azt az istenek, hogy a gazdag ember is tudjon sírni, hogy a jó is tudjon bántani, hogy a hűvösen, kimérten nyugodt is megrettenjen.
    Vannak célhorgok, melyekkel hajszálra azonosnak érzett gondolatokat vélek kifogni: ki tiltja meg, hogy elmondjam? Ki tiltja meg, na ki? Hat-nyolc éve döbbentem rá, hogy a kérdés, azért mert költői, mennyire konkrét, és kezdtem kutatni, ki mit tilt meg nekem. A Vörösmartytól szerzett horgot viszont a múlt rekonstrukciójának rekonstrukciójára használom: midőn ezt gondoltam, midőn ezt így láttam, midőn ezt majdnem megértettem, tiszta volt az ég .
    A tolerancia, a bevándorló-kérdés, a migrációhoz kapcsolódó bármely fő- és alprobléma kezdő, lendítő gondolata pedig immár visszafordíthatatlanul Rejtőhöz kötődik nekem: "Négy különböző nemzetiség képviselője volt az asztalnál: egy amerikai gyalogos, egy francia őrvezető, egy angol géppuskás és egy orosz hússaláta. A gyalogos, az őrvezető és a géppuskás a padon foglaltak helyet, a hússaláta az asztalon, egy tálban."  
     Az eszközkészítő emberen néha úrrá lesznek saját tákolmányai. Ilyenkor nem tudhatja, mit indít el, horog helyett gombnyomásként, az első mondat felidézése. A hajdani érzés tör fel: a borzongás, a rácsodálkozás, a felháborodás - esetleg a zsongva fájás. "Egyszer egy bús éjféltájon, míg borongtam zsongva, fájón,/ S furcsa könyvek altatgattak, holt mesékből vén bazár,/ Lankadt főm már le-ledobbant, mikor ím valami koppant,/ Künn az ajtón, mintha roppant halkan roppanna a zár." (E. A. Poe: A Holló.)
       A hívó szó erejénél több, az aforizmaszerű kiterjesztgetésnél kevesebb a jutalom - vagy a büntetés -, amely azért jár, mert egyszer csak elhessenthetetlenül összeakadnak az egykor olvasott és a frissen átélt hasonlatosságai, különbözőségei, mondjuk például Tolsztojtól ez: "A boldog családok mind hasonlók egymáshoz, minden boldogtalan család
a maga módján az.? Kafkától meg: "Amikor egy reggel Gregor Samsa nyugtalan álmából felébredt, szörnyű féreggé változva találta magát ágyában?.  
       Az idő joggal emlegetett múlásával változnak az igénybe vett első mondatok is. Idei, mindennapos horgom-gombnyomásom turgenyevi:  "Ifjú, boldog évek, drága szép napok, tavaszi vizekként elfutottatok." Most kezdek beletörődni némely tavaszi vizeink tovafutásába: soha többé nem fogom a gyerekeimnek megmutatni a nagyszülők húsvéti kertjében az ágyások között lépegetve, miért cuppog másképp a belvíz bakancsom talpa alatt, mint az egyszerű sár. Cipő van, belvíz is lesz, csak a kedvem fogyott el. Soha többé nem fogok úgy tenni, mintha véletlen csúsznék befagyott patakba, csak mert a lányom beleesett, a fiam beleugrott, a férjem belelépett - mindhárman véletlenül, én meg nem akarok kimaradni, egyedül a parton álldogálni. Már vagy húsz éve tudom, hogy soha többé nem fogok áprilisban fürdőzni a magyar tengerben: annak idején már az áprilisi Balaton gondolatának abszurditása elegendő volt ahhoz, hogy derékig benne állva ne lázadó kamasznak, hanem bátor felnőttnek érezzem magam. S a fáradt felnőttet segíti a shakespeare-i gombnyomás, hogy lekerekíthesse helyzeteit: "York napsütése rosszkedvünk telét / Tündöklő nyárrá változtatta át."
    A felnőtt azzal takarózik, hogy már csak lopni tudja az időt szépirodalomra, ám szerencsére első mondatok sokfelé teremnek: "A világ mindaz, aminek az esete fennáll.? Így Wittgenstein.
     Tavaszi vizeink bizonyíthatóan itt vannak velünk a szobában, és itt is maradnak.
SZVETELSZKY ZSUZSANNA