←Vissza

 
 
 
 
 
 

BETŰK A JUPITEREN
Aldo Leopold "antropocentrikus" esztétikája
(részlet)

Az élet bármely formája más élőlények elpusztítása árán maradhat csak fent: önmagát kell előnyben részesítenie a többiek rovására. Bármennyire kegyetlen, lehangoló, örjítő e tény, ez ideig nem sikerült a gyilkos magatartást megkerülni - kivéve néhány lelkes fogalmunkat, amelyekkel megpróbálunk felülemelkedni a valóságon, mint például "Isten képmása", "a szabadság birodalma" vagy az "új világrend". Az egerek, patkányok, csótányok vagy a HIV-vírusok saját életbennmaradásukra törekszenek bármi áron, az emberek pedig szükségszerűen antropocentrikusak. A biocentrikusság újonnan elterjedt fogalmával, amit "kozmikus életigenlésnek" nevezhetnénk, megjelennek a jól táplált, burzsoá antropocentrikusok újradefiniált alteregói, akik többé-kevésbé már függetlenek az életben maradás küzdelmétől, és most, hogy rengeteg a szabad idejük, a vadont istenítik, és közben azt a technikát ócsárolják, mely kevés erőfeszítés mellett is biztosítja létüket. Az egyenes beszédű Aldo Leopold A homokvilág almanachja (A Sand County Almanac)1 bevezetőjében "vad dolgok"-ról beszél: "Igazság szerint a vad dolgoknak kevés emberi értéke volt, míg a gépesítés biztosította a jó reggelit". De reggeliznek vagy esznek egyáltalán az igazi biocentrikusok? A leendő biocentrikus hiteles beavatási szertartása csakis öngyilkossággal kezdődhetne, hiszen életben maradása más teremtmények élelemkészleteit, vagy éppen magukat az élőlényeket veszélyeztetik. Élni, úgy tűnik, annyit jelent, mint életellenesnek lenni, vagy legalábbis minden más élet ellenségének lenni, kivéve a saját életet. Ennek dacára a biocentrikus lelkifurdalás nem emészt fel senkit. Sőt, a "biocentrikusok" az élelmiszer mellett papírt, elektromos áramot, informatikai cikkeket fogyasztanak (és kerozint, hogy konferenciákra utazzanak, melynek előállításához napjainkban nem pusztán a letűnt korok fosszíliái kellenek, hanem több százezer iraki halála is), mint a többi ember. A biocentrikusság inkább az antropocentrikus hatalomvágy újabb formájának tűnik, melynek igencsak e világi célkitűzéseit transzcendentális neologizmusok mázával vonják be - hasonlóan a hagyományos vallásossághoz, csupán "Isten akarata" helyett a "bióta akaratára" hivatkoznak.
    Roderick Nash is elismeri A természet joga (The Right of Nature) című munkájában: "egyetlen környezetvédő sem ragaszkodik a természet egyenlő jogaihoz a szó szoros értelmében",2 pedig az efféle engedmény (hogy egy kicsit lehetünk antropocentrikusok) olyasmi, mintha valaki csak kicsit volna állapotos. Ha a "biocentrikus" szabadon választhat, akkor nem sokban különbözik a közönséges antropocentrikustól, aki szintén szabadon választ, hiszen nagyon kevés emberről állítható, hogy a velejéig gonosz. Néha bizony én is rátaposok a hangyákra és antibiotikumot szedek, hogy kiirtsam a kórokozókat, de soha nem taposok kutyákra vagy macskákra. Valójában mire nem taposhatnék, hogy bona fide biocentrikusként tartsanak számon? A többi biocentrikus sarkára? De nem kellene "többi biocentrikus"-ról beszélnem, hiszen Aldo Leopoldhoz hasonlóan csupán antropocentrikus vagyok.
    Miért tettem tehát idézőjelbe az esszé címében az "antropocentrikus" szót? Nem azért, mert Leopold nem igazán antropocentrikus. Inkább mert valójában mindenki az, kivéve a százszorszépet tápláló tetemeket: ők tényleg biocentrikusok, hiszen mindenüket odaadják, hogy mások élhessenek. Amikor John Muir azt mondja: "gondolkodj úgy, mint egy gleccser", vagy Leopold felszólít, hogy "gondolkodj úgy, mint egy hegy", a valóság antropocentrikus felfogása mellett kötelezik el magukat, hiszen így emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel a természeti elemeket, és ennek jóval több köze van az emberekhez, mint a hegyekhez vagy a gleccserekhez. Csak az ember gondolhatja, hogy hegyként gondolkodik, genetikai öröksége pedig elkerülhetetlenül behatárolja: kénytelen anthroposzként gondolkodni, amelynek legmélyebb bizonyítéka, amikor "hegyként" gondolkodik. Az olyan biocentrikus fogalmak, mint "ökológiai egyenlőség", "belső érték", "a hely érzékelése", "bioregionalizmus", "ökoszisztéma", "szent tér", "a vadon esztétikai megtapasztalása", "törődés a természettel" (amelyeket mind Devall és Sessions Mélyökológia (Deep Ecology) című művéből vettem),3 az antropocentrikusság jegyeit hordozzák. A biocentrikus gondolkodásra tett kísérlet próbálkozás, hogy az ember figyelmen kívül hagyja a világegyetemben uralkodó meghatározhatatlansági elvet, és a dolgokat úgy lássa, ahogy valóságos és láthatatlan mivoltukban léteznek. De a láthatatlan mivoltukban létező dolgok feltehetően nem érzetek vagy gondolatok. Függetlenül attól, mekkora empátiával próbáljuk titkon megragadni magát a dolgot, a megismerés aktusa jelenséggé változtatja, vagyis humanizált értékké. Éppen ezért lehetetlen, hogy az ember felismerje az állatok és fák legbensőbb érdekeit (hiszen a tudás az antropocentrikus megközelítés lényege), így amikor a fák érdekeiről beszélünk, valójában a saját érdekeinket hangoztatjuk - hasonlóan ahhoz, amikor Isten szándékáról beszéltünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs különbség önzés és önzetlenség, embertelenség és emberségesség között. Sokkal inkább, hogy még az önzetlenség ("biocentrikusság", ha úgy tetszik) is az emberi érdekek kontextusában nyeri el értelmét, amelyben nem szerepelnek sem fák, sem állatok. Csak az ember érez empátiát a többi teremtény iránt - még ha ez nem több is, mint az emberi pátosz kivetítése a megismerhetetlen "másik"-ra.
    A jelenlegi, jogokon alapuló és mélyökológiai etika Aldo Leopold úttörő munkájához, az Almanach-hoz vezethető vissza, melyet jóval az 1949-es posztumusz megjelenés előtt írt. Mivel a könyvet ma szinte szentírásként kezelik, érdemes áttekinteni a benne foglalt biocentrikusságot, hogy a Földetika (The Land Ethic) című fejezetének néhány kulcsmondatáról elterjedt, szövegidegen tévképzetét eloszlassuk. Ebben a számtalanszor idézett fejezetben Leopold bevezeti (vagy feléleszti) kortársai számára a gondolatot, hogy ha csupán gazdasági erőforrásként használjuk, elpusztítjuk a Földet és önmagunkat is. Ezért az erkölcs fogalmát ki kell terjeszteni a "termőföldekre, vizekre, növényekre és állatokra", és az embereknek "a földi közösséget uraló gyarmatosítók szerepéből egyszerű polgárokká kell változniuk". Leggyakrabban idézett kijelentése, hogy: "Valami akkor helyes, ha megőrzi a biotikus közösség integritását, stabilitását és szépségét. Ha nem, akkor helytelen". Korának romló ökológiai körülményei között tett, jól átgondolt, fontos észrevételei számos korunkbeli biocentrikus tantételévé vált (és az ő idejében még nem is voltak olyan sötétek a kilátások, mint ma). Leopold célja azonban az volt, hogy rávilágítson: a gyarmati és gyarmatosítás utáni Amerika történetében a társadalom mind inkább gazdasági megfontolások alapján viszonyult a természethez. Ezt az egyensúlyvesztést próbálta helyrebillenteni, mikor figyelmeztetett "1) Hogy a föld nem pusztán termőföld; 2) Hogy az őshonos növények hozzájárulnak a természetes energia körforgásához, a telepítettek azonban nem feltétlenül; 3) Hogy az ember okozta változások más természetűek, mint az evolúciós változások, és következményeik a tervezettnél és előreláthatónál összetettebbek". Miután felvázolja a "földpiramis" természetét, és a tápláléklánc működését, hogy a helyzet összetettségét érzékeltesse, így összegez: "a földetika tehát egy ökológiai lelkiismeret meglétét tükrözi, mely ugyanakkor a föld egészségéért vállalt egyéni (és nem pusztán kormányzati) felelősségteljes magatartást feltételez. Az egészség a föld megújulásának képességét jelenti. A környezetvédelemmel kísérletet teszünk, hogy ezt a képességet megismerjük és megőrizzük." Az "integritás, stabilitás, szépség" fontosságáról szóló kijelentésével olvasóit arra biztatta, hogy ne csak a gazdaságot vegyék figyelembe (bár elismerte elsődleges pozícióját), hanem az "etikai és esztétikai szempontból" jelentőset is. Vagyis az 1930-as és 40-es évek egész világon megnyilvánuló ökológiai rövidlátásával szemben határozottan kiállt a hosszú távú gondolkodás mellett.
MADARÁSZ LEVENTE fordítása