|
|
BETŰK A JUPITEREN
Aldo Leopold "antropocentrikus" esztétikája
(részlet)
Az élet bármely formája más élőlények elpusztítása árán maradhat csak
fent: önmagát kell előnyben részesítenie a többiek rovására.
Bármennyire kegyetlen, lehangoló, örjítő e tény, ez ideig nem sikerült
a gyilkos magatartást megkerülni - kivéve néhány lelkes fogalmunkat,
amelyekkel megpróbálunk felülemelkedni a valóságon, mint például "Isten
képmása", "a szabadság birodalma" vagy az "új világrend". Az egerek,
patkányok, csótányok vagy a HIV-vírusok saját életbennmaradásukra
törekszenek bármi áron, az emberek pedig szükségszerűen
antropocentrikusak. A biocentrikusság újonnan elterjedt fogalmával,
amit "kozmikus életigenlésnek" nevezhetnénk, megjelennek a jól táplált,
burzsoá antropocentrikusok újradefiniált alteregói, akik többé-kevésbé
már függetlenek az életben maradás küzdelmétől, és most, hogy rengeteg
a szabad idejük, a vadont istenítik, és közben azt a technikát
ócsárolják, mely kevés erőfeszítés mellett is biztosítja létüket. Az
egyenes beszédű Aldo Leopold A homokvilág almanachja (A Sand County Almanac)1
bevezetőjében "vad dolgok"-ról beszél: "Igazság szerint a vad dolgoknak
kevés emberi értéke volt, míg a gépesítés biztosította a jó reggelit".
De reggeliznek vagy esznek egyáltalán az igazi biocentrikusok? A leendő
biocentrikus hiteles beavatási szertartása csakis öngyilkossággal
kezdődhetne, hiszen életben maradása más teremtmények élelemkészleteit,
vagy éppen magukat az élőlényeket veszélyeztetik. Élni, úgy tűnik,
annyit jelent, mint életellenesnek lenni, vagy legalábbis minden más
élet ellenségének lenni, kivéve a saját életet. Ennek dacára a
biocentrikus lelkifurdalás nem emészt fel senkit. Sőt, a
"biocentrikusok" az élelmiszer mellett papírt, elektromos áramot,
informatikai cikkeket fogyasztanak (és kerozint, hogy konferenciákra
utazzanak, melynek előállításához napjainkban nem pusztán a letűnt
korok fosszíliái kellenek, hanem több százezer iraki halála is), mint a
többi ember. A biocentrikusság inkább az antropocentrikus hatalomvágy
újabb formájának tűnik, melynek igencsak e világi célkitűzéseit
transzcendentális neologizmusok mázával vonják be - hasonlóan a
hagyományos vallásossághoz, csupán "Isten akarata" helyett a "bióta
akaratára" hivatkoznak.
Roderick Nash is elismeri A természet joga (The Right of Nature)
című munkájában: "egyetlen környezetvédő sem ragaszkodik a természet
egyenlő jogaihoz a szó szoros értelmében",2 pedig az efféle engedmény
(hogy egy kicsit lehetünk antropocentrikusok) olyasmi, mintha valaki csak kicsit
volna állapotos. Ha a "biocentrikus" szabadon választhat, akkor nem
sokban különbözik a közönséges antropocentrikustól, aki szintén
szabadon választ, hiszen nagyon kevés emberről állítható, hogy a
velejéig gonosz. Néha bizony én is rátaposok a hangyákra és
antibiotikumot szedek, hogy kiirtsam a kórokozókat, de soha nem taposok
kutyákra vagy macskákra. Valójában mire nem taposhatnék, hogy bona fide
biocentrikusként tartsanak számon? A többi biocentrikus sarkára? De nem
kellene "többi biocentrikus"-ról beszélnem, hiszen Aldo Leopoldhoz
hasonlóan csupán antropocentrikus vagyok.
Miért tettem tehát idézőjelbe az esszé címében
az "antropocentrikus" szót? Nem azért, mert Leopold nem igazán
antropocentrikus. Inkább mert valójában mindenki az, kivéve a
százszorszépet tápláló tetemeket: ők
tényleg biocentrikusok, hiszen mindenüket odaadják, hogy mások
élhessenek. Amikor John Muir azt mondja: "gondolkodj úgy, mint egy
gleccser", vagy Leopold felszólít, hogy "gondolkodj úgy, mint egy
hegy", a valóság antropocentrikus felfogása mellett kötelezik el
magukat, hiszen így emberi tulajdonságokkal ruházzuk fel a természeti
elemeket, és ennek jóval több köze van az emberekhez, mint a hegyekhez
vagy a gleccserekhez. Csak az ember gondolhatja, hogy hegyként
gondolkodik, genetikai öröksége pedig elkerülhetetlenül behatárolja:
kénytelen anthroposzként gondolkodni, amelynek legmélyebb bizonyítéka,
amikor "hegyként" gondolkodik. Az olyan biocentrikus fogalmak, mint
"ökológiai egyenlőség", "belső érték", "a hely érzékelése",
"bioregionalizmus", "ökoszisztéma", "szent tér", "a vadon esztétikai
megtapasztalása", "törődés a természettel" (amelyeket mind Devall és Sessions Mélyökológia
(Deep Ecology) című művéből vettem),3 az antropocentrikusság jegyeit
hordozzák. A biocentrikus gondolkodásra tett kísérlet próbálkozás, hogy
az ember figyelmen kívül hagyja a világegyetemben uralkodó
meghatározhatatlansági elvet, és a dolgokat úgy lássa, ahogy valóságos
és láthatatlan mivoltukban léteznek. De a láthatatlan mivoltukban
létező dolgok feltehetően nem érzetek vagy gondolatok. Függetlenül
attól, mekkora empátiával próbáljuk titkon megragadni magát a dolgot, a
megismerés aktusa jelenséggé változtatja, vagyis humanizált értékké.
Éppen ezért lehetetlen, hogy az ember felismerje az állatok és fák
legbensőbb érdekeit (hiszen a tudás az antropocentrikus megközelítés
lényege), így amikor a fák érdekeiről beszélünk, valójában a saját
érdekeinket hangoztatjuk - hasonlóan ahhoz, amikor Isten szándékáról
beszéltünk. Ez nem azt jelenti, hogy nincs különbség önzés és
önzetlenség, embertelenség és emberségesség között. Sokkal inkább, hogy
még az önzetlenség ("biocentrikusság", ha úgy tetszik) is az emberi
érdekek kontextusában nyeri el értelmét, amelyben nem szerepelnek sem
fák, sem állatok. Csak az ember érez empátiát a többi teremtény iránt -
még ha ez nem több is, mint az emberi pátosz kivetítése a
megismerhetetlen "másik"-ra.
A jelenlegi, jogokon alapuló és mélyökológiai etika Aldo Leopold úttörő munkájához, az Almanach-hoz
vezethető vissza, melyet jóval az 1949-es posztumusz megjelenés előtt
írt. Mivel a könyvet ma szinte szentírásként kezelik, érdemes
áttekinteni a benne foglalt biocentrikusságot, hogy a Földetika (The Land Ethic)
című fejezetének néhány kulcsmondatáról elterjedt, szövegidegen
tévképzetét eloszlassuk. Ebben a számtalanszor idézett fejezetben
Leopold bevezeti (vagy feléleszti) kortársai számára a gondolatot, hogy
ha csupán gazdasági erőforrásként használjuk, elpusztítjuk a Földet és
önmagunkat is. Ezért az erkölcs fogalmát ki kell terjeszteni a
"termőföldekre, vizekre, növényekre és állatokra", és az embereknek "a
földi közösséget uraló gyarmatosítók szerepéből egyszerű polgárokká
kell változniuk". Leggyakrabban idézett kijelentése, hogy: "Valami
akkor helyes, ha megőrzi a biotikus közösség integritását, stabilitását
és szépségét. Ha nem, akkor helytelen". Korának romló ökológiai
körülményei között tett, jól átgondolt, fontos észrevételei számos
korunkbeli biocentrikus tantételévé vált (és az ő idejében még nem is
voltak olyan sötétek a kilátások, mint ma). Leopold célja azonban az
volt, hogy rávilágítson: a gyarmati és gyarmatosítás utáni Amerika
történetében a társadalom mind inkább gazdasági megfontolások alapján
viszonyult a természethez. Ezt az egyensúlyvesztést próbálta
helyrebillenteni, mikor figyelmeztetett "1) Hogy a föld nem pusztán
termőföld; 2) Hogy az őshonos növények hozzájárulnak a természetes
energia körforgásához, a telepítettek azonban nem feltétlenül; 3) Hogy
az ember okozta változások más természetűek, mint az evolúciós
változások, és következményeik a tervezettnél és előreláthatónál
összetettebbek". Miután felvázolja a "földpiramis" természetét, és a
tápláléklánc működését, hogy a helyzet összetettségét érzékeltesse, így
összegez: "a földetika tehát egy ökológiai lelkiismeret meglétét
tükrözi, mely ugyanakkor a föld egészségéért vállalt egyéni (és nem
pusztán kormányzati) felelősségteljes magatartást feltételez. Az
egészség a föld megújulásának képességét jelenti. A környezetvédelemmel
kísérletet teszünk, hogy ezt a képességet megismerjük és megőrizzük."
Az "integritás, stabilitás, szépség" fontosságáról szóló kijelentésével
olvasóit arra biztatta, hogy ne csak a gazdaságot vegyék figyelembe
(bár elismerte elsődleges pozícióját), hanem az "etikai és esztétikai
szempontból" jelentőset is. Vagyis az 1930-as és 40-es évek egész
világon megnyilvánuló ökológiai rövidlátásával szemben határozottan
kiállt a hosszú távú gondolkodás mellett.
MADARÁSZ LEVENTE fordítása
|