←Vissza

 
 
 
 
 
 

Ács József
RASZTER

1. felosztom a világot

1.1.    mert mint egészet nem tudom feldolgozni úgy, ahogyan szeretném, ezért szétbontom apró részekre

1.2.    feltételezés: a kisebb darabok:
1.2.1.    egyszerűbbek, mint az egész.
1.2.2.    ismerősebbek, mint az egész.

1.3.    egyenlő részekre bontom,
1.3.1.    ugyancsak az egyszerűség miatt.
1.3.1.1.    mert nem akarom előzetesen megérteni,
1.3.1.1.1.    mert mindenfajta megértés előfeltételének a részekre osztást tekintem, tehát amit nem ebből (ti. a felépítésből) értenék meg, azt nem tekinthetem ismeretnek.
1.3.1.1.2.    amit nem tekinthetek ismeretnek, azt legfeljebb csak mint előítéletet tarthatom számon.
1.3.1.1.2.1.    egyfajta torzító tényezőként.
1.3.1.2.    mivel előzetes megértés ilyenformán nincsen, illetve az megalapoz(hat)atlanságánál fogva csak babonás természetű, semmi nem indokolhatja, hogy egy előzetes (elfogult) feltevés nyomán esetleg különböző nagyságú részekre osszam az egészet.
1.3.1.3.    nemcsak részekre osztásról, hanem részekre bontásról van szó
1.3.1.3.1.    ami külsődleges eljárás, de hát "hogyan is közeledhetnék a tárgyhoz máshonnan, mint kívülről".
1.3.1.4.    ez az ún. objektív megismerés.
1.3.2.    egyenlő részekre bontás: szita, rosta mint raszter
1.3.2.1.    nem tudhatom, a raszter esetében szitával vagy rostával van-e dolgom
1.3.2.1.1.    tehát az-e az értékesebb, ami kihullik vagy ami fennmarad (átszitálom-e vagy kirostálom-e a valóságot)
1.3.2.1.2.    kirostálásra ősi példa: aranymosás
1.3.2.1.3.    a raszter a gyakorlatban mindig mint szita (szűrő) szerepel (pl. televízió, számítógép), a szita túloldalán ülve nem látszik az, ami esetleg fennmaradt a rostán, mert csak az átszűrt valóságot (vagy annak szimulációját) kapjuk.
1.3.2.1.4.    szitanyomás.
1.3.3.    az iskolás "rend-képzet" gyakorlóterei: napirend, határidőnapló, autópályák, mozgólépcsők, funkcionalizmus, lakótelepek, formanyomtatványok, katonai alakzatok, egyenruhák, tesztek használata a "tudásszint" felmérésére. Az egyformaság céltudatos bevezetése: próbálkozás a szabálytalan és váratlan események minél tökéletesebb kiküszöbölésére.
1.3.3.1.    az "ismeret" általánosíthatóságának mesterséges biztosítása: ha mindent (mindenkit) ugyanolyanná tettem, mint a többi, kevés tudással is átláthatom a viselkedésüket, irányíthatom őket (számítógépmonitor, stadiontribün-élőképek, tömegtájékoztatás).
1.3.3.2.    Ld. 1.1: ha azt, ami ő, nem értem, megváltoztatom olyasmivé, amit már ismerek inverz megismerés: nem a megismerő (az alany) hanem a megismert (a tárgy) alakul át a megismerés során.
1.3.3.2.1.    "anti-Heisenberg-mikroszkóp".
1.3.3.2.2.    hogy ezt érdemes-e még megismerésnek nevezni, kérdéses.
1.3.3.2.3.    ha a megismerő a világot önmagához alakítja, semmiféle külső ok nem ösztönzi önmaga megváltoztatására. Az örökre magába zárult változatlanság hagyományos neve: halál. A pusztán belső indítékú változatosság neve: szeszély. A világ szeszélyes átformálójaként az ember voltaképpen élőhalottsága ellen küzd. (Lásd: divathullámok, toplisták stb.)
1.3.3.3.    a raszter működtetése a második dimenzióban: az egyforma elemek egy meghatározott tulajdonságát lemérem, és számmal jelölöm (népszámlálás, statisztika, "objektív" adatok), azaz a vizsgált tulajdonságot is egyfajta raszteren, sémán keresztül szemlélem.
1.3.3.3.1.    vonalzó, szögmérő, szálkereszt, milliméterpapír, "azonos bánásmód". A világ átláthatósága érdekében ismétlődő eseményeket keltek, hogy "objektíven" írhassam le azokat (technika).
1.3.3.3.2.    csak egyetlen tulajdonságára építek, arra, amelyiket használni akarom ("szakember").
1.3.3.3.3.    más tekintetben lehetőleg olyannak kell lennie, mint a többinek, nehogy eltérő viselkedése miatt valahogy zavart okozzon az ismétlődésben.
1.3.3.3.4.    kiküszöbölendő jelenségként tűnik fel minden, az ember esetleg még meglévő tulajdonságai között esetleg még létező összefüggés (kölcsönhatás).
1.3.3.3.4.1.    ha már azt nem tudom elérni, hogy mindenben olyan legyen, mint mások, legalább a saját tulajdonságai közti "kereszteffektusokat" megpróbálom leépíteni, így, noha például van magánélete, vannak saját gondolatai stb., mégis nyugodtan használhatom arra, amire szerintem "való".
1.3.3.3.5.    ha csak azt ismerhetem meg, amihez "nincs közöm" (objektivitás), akkor azt, akihez mindig "közöm van" (saját magam), nem.
1.3.3.3.5.1.    mivel nem ismerem magam, elvileg sem tudom kiszűrni rejtett - koncepcionális - tévedéseimet, melyek így zavartalanul hatnak "objektív" gondolatmeneteim mélyén.
1.3.3.3.5.2.    ezért vagyok kénytelen tevékenységemet a változatlanul ismétlődő eseményekre korlátozni (reprodukálhatóság elve), ahol az objektivitás, éppen az ismétlődés által, garantált. Ami egyszeri (minden esemény az), ami nem ismétlődik (semmi nem ismétlődik), szabad préda. Például ilyen az élet.
1.3.3.3.5.2.1.    ez a jelenség igazából jól ismert: az ügyefogyott és tanácstalan szobatudós alakjában, aki a nőhöz is csak mint "nőhöz", azaz globális kategóriához tud fordulni.
1.3.3.3.5.3.    mint "objektív" megismerő, valójában az állandó változások kiszolgáltatottja vagyok. A viharok ugyanúgy elsodornak, mint bárki mást. A folyton változó légkör viselkedését nem tudom megjósolni (káosz); nem tudom megkülönböztetni a fontosat az esetlegestől, mert idővel a legesetlegesebb dolog nőhet a legfontosabbá (ez a káosz lényege).
1.3.3.4.    a raszterrel bizonyos szempont alapján felbontott világelemek azon lenyűgöző tulajdonsága, hogy azonos módon lehet bánni velük, feledteti eredendő különbségeiket, pontosan úgy, ahogy a pénz terpeszkedik el az általa kiváltható vagy uralható millióféle emberi tevékenységen. Nyilvánvaló, hogy mindkét találmánynak ugyanaz az előnye, mint a hátránya, és egymás rokonai.
1.3.3.4.1.    a világon kiadott több százmillió könyvből a Hamlet is csak egy.
A bárgyúságok külső megjelenésükben nem különböznek az alapművektől. A könyv betűk puszta egymásutánja. Nincs zászló. Bot van és vászon. Minden óra hatvan percből áll. Nem mi megyünk át az életen: az élet megy át rajtunk - kifürkészhetetlen okból és ismeretlen céllal.
1.3.3.4.1.1.    mintha a világ, amely mindig az ember által felfogott világ, önnön csontvázává egyszerűsödne. Ám a csupasz csontváz, noha legfeljebb fantázia-történetekben hajkurássza az élőket, ijesztő látvány: nem is csontváz igazából, csak egy kupac csont. (Ugyan mi tartaná meg?) Csak a mérsékelt emberi fantázia drótozza öszsze belőle azt a figurát, mely mindjárt a halál jelképe is. Ez a csontvázfigura mutatkozik be a szabvány-űrlapokban mint az élet állítólagos váza. A kellőképpen megszomorított tekintet számára azonban mindez csak barkácsolt semmi.
1.3.3.4.1.2.    lakótelepek tervezése. Fej-körfogat, arcélszög. Statisztika (először csak megmérnek és katalogizálnak, aztán nekiállnak statisztika alapján és céljára konstruálni életet (lásd "fordított megismerés", 1.3.3.2)).
1.3.3.5.    a külsőleg előírt egyformaság bevezetése: Isten lecserélése valamely aktuális bálványra (vö.: "Ha szeretjük magunkban azt, aki mindenkiben ugyanaz, ez jelenti, hogy Istent szeretjük" (Tolsztoj) - az "aki" leváltása "ami"-vel.) (1.6.2)
1.4.    a raszter mint rács (börtönablakon). Csak azon keresztül láthatunk a "világ"-ra (tévéközvetítések, a "tömegtájékoztatás" szűrői, ideológiai diktátumok, politikai technikák, reklám).

1.5.    a raszter mint rács (állatkertben). Csak a rács mögé szorított világtól nem félünk. Videofelvételek, ipari kamerák, különféle ideológiai szűrők, "világnézetek", egyáltalán, a közvetítettség és határoltság keresése, a megfoghatóság és az egyértelműség igénye: valami (valaki) vagy A vagy B. (pl. vagy áldozat vagy tettes).
1.5.1.    önkéntes lemondás a világ gazdagságáról a viszonylagos védettség reményében.
1.5.2.    a világ dolgainak elkülönítése egymástól, kiszakítása az összefüggésekből, az életközösségből a jobb szemügyre vétel érdekében (lásd: 1.2). (Tigrisketrec, párducketrec, jaguárketrec, stb.) Egyforma cellák az "azonos bánásmód" érdekében (lásd: 1.3.).

1.6.    "csinálj magadnak faragott képet!" Digitalizált valóság. Kép, hang szintézise. Számítógépen előállított filmek, hangmintákból összeállított zene. Korlátlan manipulálhatóság.
1.6.1.    felbontom a jelenség fizikai burkát (a látszatot, a felszínt), hogy darabjaira szedve aztán ezt a felszínt újból (esetleg máshogy) összerakjam.
1.6.2.    a Teremtő tevékenységének utánzása - a látszat tekintetében.
1.6.2.1.    nem a reprodukáló jelenség természetéhez, hanem annak felszíni formáihoz illeszkedő szétszedési és összeszerelési eljárások. A látszat reprodukciója a reprodukció látszatát kelti.
1.6.2.1.1.    a háttérben zajlik: anyagtudomány, géntechnika, konkrét reprodukció, a dolgok "kézbevétele" (olyan szintetikus anyagot / élőlényt készíteni, amilyet csak akarunk)
1.6.2.1.1.1.    ha már a meglévőkkel nem tudunk mit kezdeni.
1.6.2.1.1.1.1.    "nekünk ez a világ nem felel meg, majd mi csinálunk másikat, jobbat" (1.3.3.2.2.)
1.6.2.1.1.2.    ha a világ egésze egy nekünk szóló üzenet, amit azonban már sem hajlandóak, sem képesek nem vagyunk megfejteni, most magát az üzenetet pusztítjuk el.
1.6.2.2.    a világ "lecserélése" (1.6.2.1.1.1.1.) oly módon, hogy ahol csak lehet, a felszín mögül mindent eltüntetünk. Eleve csak a felszínt állítjuk elő.
1.6.2.2.1.    ennek lehetséges hasonlósága a művészetekkel: ami régen, mondjuk a portréfestés esetében mesterségbeli tudást, tehát a tudás megszerzéséért folyó emberi küzdelmet igényelt (és a küzdelemnek nem csupán a kész művek voltak az eredményei), ma a gépi reprodukció valamilyen formájában bárkinek szabadon rendelkezésére áll. Ami régen transzcendens érintettséghez volt kötve (a világ képének megjelenítése), mára ipar lett.
1.6.2.2.2.    a világnak az az éber megfigyelése és megszólítása, mely a java művészeti alkotásokban testet öltött, perifériális jelenséggé vált a túlfeszített reprodukció korában. Milliószámra készülnek az írott, filmre, videóra vett emberi képzelgések, magyarázatok a világról. Megannyi elénk tolakvó felhívás és javaslat, melyek kitakarják az ember elől a közvetítetlenül élhető élményeket, s ekként a nyers valóságot.

1.7.    a szimulált és a valódi valóság megkülönböztetésének problémája csak most merülhet fel.
1.7.1.    elvileg mindenkiben él a megkülönböztetés képessége. Legfeljebb száműzetésre ítélve. Emberi alkata még hordozza ennek a tudásnak a lehetőségét, ő azonban már más világok rabja. Őt ne rémítse a más-világ (1.3.3.2.2)!
1.7.2.    az ember hajlamos rá, hogy megszédítse a raszter-technika mély voluntarizmusa (1.6.2), és elfeledkezzen a megkülönböztetés örök szükségéről. Így aztán csakhamar elharapózik az a fajta zavarba ejtő bárgyúság, ami azért különösen meglepő, mert hihetetlen mennyiségű gyakorlati tudást sűrítő berendezéseken keresztül terjed.
1.7.2.1.    jellemző példaként sorolható az agyonbürokratizált rendszerek minden változtatás nélküli diadalmas számítógépesítése vagy a nagyteljesítményű videokomputereken készült vécékefe-reklám.
1.7.3.    a raszteren átszűrt tükörvilágban magunkat is megláthatjuk.
1.7.3.1.    a művilág nem a világ, hanem annak ember által teremtett mása (pótléka), s mint ilyen, teljes, tudományosan megalapozott és technikailag kivitelezett "objektivitásával" bemutatja az objektivitás hajszolásának, mint, azt kell mondanunk, jellemző emberi törekvésnek a radikális következetlenségét.
1.7.3.1.1.    a raszter, a mérőléc eredetileg a világ megismerését szolgáló találmány (1., 1.1, 1.2, 1.3.3.3.1), az "objektív vizsgálódás" segédeszköze. A cél eredetileg az emberi megismerés esetlegességeinek, az emberi szubjektivitásnak a kiszűrése volt, többek közt a fogalmak raszterének gondos megkonstruálása révén. Kevesebb tévedést! Tehát minél kevesebb emberit! (Hiszen tévedni emberi dolog). Dezantropomorfizáció.
1.7.3.1.1.1.    dezantropomorfizálható-e az ember?
1.7.3.1.2.    az emberek teljes és abszurd kielégítettségbe hajszolása, az élet túlcukrozása mint a mesterséges sivárság elleni védekezés - ez csak mára válhatott valóra. Az emberi szubjektivitás elől menekülő tudomány legfontosabb gyakorlati funkciója mára, hogy technikává finomodva az emberi önkény, abszurd szeszély és szubjektivitás szolgálójaként segítsen elfedni a rá hivatkozva kiüresített világ általa gyártott narkotikumok nélkül állítólag elviselhetetlen látványát.
1.7.3.2.    a művilág tehát rikító kék tengerével, paradicsommadár-színeivel és bóvlikból kirakott Arcimboldo-természetével egyszersmind a saját gyökereitől elszakadt emberlény arcképét is felrajzolja.
1.7.3.2.1.    a raszter szita-oldalán egy makacs, torz vigyorba merevült, bárgyú arcot látunk.
1.7.3.2.2.    a rostán: emberi alkatunk maradványa. Irányukat veszített és elnehezült ambíciók, valamikor rövidzárt kapott, s azóta halott gondolatmenetek, valami meghatározhatatlanul fonnyadt, de annál sajgóbb sóvárgás a nagy kiegészülésre, ami gutaütött természetünket valamiképpen helyrerántaná. És mindennek alján ott húzódik az a holtbiztos szomorúság, amelynek szinte geometriailag megszerkesztett ellenképe az a szüntelenül vidáman elégedetlenkedő világ, melyet már jó ideje csupán saját kényszerű választásai sodornak - szerinte - előre, s mely oly hatékonyan feledtet el velünk bármit, ami másfelé mutat.