|
|
Ács József
RASZTER
1. felosztom a világot
1.1. mert mint egészet nem tudom feldolgozni úgy, ahogyan szeretném, ezért szétbontom apró részekre
1.2. feltételezés: a kisebb darabok:
1.2.1. egyszerűbbek, mint az egész.
1.2.2. ismerősebbek, mint az egész.
1.3. egyenlő részekre bontom,
1.3.1. ugyancsak az egyszerűség miatt.
1.3.1.1. mert nem akarom előzetesen megérteni,
1.3.1.1.1. mert mindenfajta megértés
előfeltételének a részekre osztást tekintem, tehát amit nem ebből (ti.
a felépítésből) értenék meg, azt nem tekinthetem ismeretnek.
1.3.1.1.2. amit nem tekinthetek ismeretnek, azt legfeljebb csak mint előítéletet tarthatom számon.
1.3.1.1.2.1. egyfajta torzító tényezőként.
1.3.1.2. mivel előzetes megértés ilyenformán
nincsen, illetve az megalapoz(hat)atlanságánál fogva csak babonás
természetű, semmi nem indokolhatja, hogy egy előzetes (elfogult)
feltevés nyomán esetleg különböző nagyságú részekre osszam az egészet.
1.3.1.3. nemcsak részekre osztásról, hanem részekre bontásról van szó
1.3.1.3.1. ami külsődleges eljárás, de hát "hogyan is közeledhetnék a tárgyhoz máshonnan, mint kívülről".
1.3.1.4. ez az ún. objektív megismerés.
1.3.2. egyenlő részekre bontás: szita, rosta mint raszter
1.3.2.1. nem tudhatom, a raszter esetében szitával vagy rostával van-e dolgom
1.3.2.1.1. tehát az-e az értékesebb, ami
kihullik vagy ami fennmarad (átszitálom-e vagy kirostálom-e a valóságot)
1.3.2.1.2. kirostálásra ősi példa: aranymosás
1.3.2.1.3. a raszter a gyakorlatban mindig mint
szita (szűrő) szerepel (pl. televízió, számítógép), a szita túloldalán
ülve nem látszik az, ami esetleg fennmaradt a rostán, mert csak az
átszűrt valóságot (vagy annak szimulációját) kapjuk.
1.3.2.1.4. szitanyomás.
1.3.3. az iskolás "rend-képzet" gyakorlóterei:
napirend, határidőnapló, autópályák, mozgólépcsők, funkcionalizmus,
lakótelepek, formanyomtatványok, katonai alakzatok, egyenruhák, tesztek
használata a "tudásszint" felmérésére. Az egyformaság céltudatos
bevezetése: próbálkozás a szabálytalan és váratlan események minél
tökéletesebb kiküszöbölésére.
1.3.3.1. az "ismeret" általánosíthatóságának
mesterséges biztosítása: ha mindent (mindenkit) ugyanolyanná tettem,
mint a többi, kevés tudással is átláthatom a viselkedésüket,
irányíthatom őket (számítógépmonitor, stadiontribün-élőképek,
tömegtájékoztatás).
1.3.3.2. Ld. 1.1: ha azt, ami ő, nem értem,
megváltoztatom olyasmivé, amit már ismerek inverz megismerés: nem a
megismerő (az alany) hanem a megismert (a tárgy) alakul át a megismerés
során.
1.3.3.2.1. "anti-Heisenberg-mikroszkóp".
1.3.3.2.2. hogy ezt érdemes-e még megismerésnek nevezni, kérdéses.
1.3.3.2.3. ha a megismerő a világot önmagához
alakítja, semmiféle külső ok nem ösztönzi önmaga megváltoztatására. Az
örökre magába zárult változatlanság hagyományos neve: halál. A pusztán
belső indítékú változatosság neve: szeszély. A világ szeszélyes
átformálójaként az ember voltaképpen élőhalottsága ellen küzd. (Lásd:
divathullámok, toplisták stb.)
1.3.3.3. a raszter működtetése a második
dimenzióban: az egyforma elemek egy meghatározott tulajdonságát
lemérem, és számmal jelölöm (népszámlálás, statisztika, "objektív"
adatok), azaz a vizsgált tulajdonságot is egyfajta raszteren, sémán
keresztül szemlélem.
1.3.3.3.1. vonalzó, szögmérő, szálkereszt,
milliméterpapír, "azonos bánásmód". A világ átláthatósága érdekében
ismétlődő eseményeket keltek, hogy "objektíven" írhassam le azokat
(technika).
1.3.3.3.2. csak egyetlen tulajdonságára építek, arra, amelyiket használni akarom ("szakember").
1.3.3.3.3. más tekintetben lehetőleg olyannak
kell lennie, mint a többinek, nehogy eltérő viselkedése miatt valahogy
zavart okozzon az ismétlődésben.
1.3.3.3.4. kiküszöbölendő jelenségként tűnik fel
minden, az ember esetleg még meglévő tulajdonságai között esetleg még
létező összefüggés (kölcsönhatás).
1.3.3.3.4.1. ha már azt nem tudom elérni, hogy
mindenben olyan legyen, mint mások, legalább a saját tulajdonságai
közti "kereszteffektusokat" megpróbálom leépíteni, így, noha például
van magánélete, vannak saját gondolatai stb., mégis nyugodtan
használhatom arra, amire szerintem "való".
1.3.3.3.5. ha csak azt ismerhetem meg, amihez
"nincs közöm" (objektivitás), akkor azt, akihez mindig "közöm van"
(saját magam), nem.
1.3.3.3.5.1. mivel nem ismerem magam, elvileg
sem tudom kiszűrni rejtett - koncepcionális - tévedéseimet, melyek így
zavartalanul hatnak "objektív" gondolatmeneteim mélyén.
1.3.3.3.5.2. ezért vagyok kénytelen
tevékenységemet a változatlanul ismétlődő eseményekre korlátozni
(reprodukálhatóság elve), ahol az objektivitás, éppen az ismétlődés
által, garantált. Ami egyszeri (minden esemény az), ami nem ismétlődik
(semmi nem ismétlődik), szabad préda. Például ilyen az élet.
1.3.3.3.5.2.1. ez a jelenség igazából jól
ismert: az ügyefogyott és tanácstalan szobatudós alakjában, aki a nőhöz
is csak mint "nőhöz", azaz globális kategóriához tud fordulni.
1.3.3.3.5.3. mint "objektív" megismerő,
valójában az állandó változások kiszolgáltatottja vagyok. A viharok
ugyanúgy elsodornak, mint bárki mást. A folyton változó légkör
viselkedését nem tudom megjósolni (káosz); nem tudom megkülönböztetni a
fontosat az esetlegestől, mert idővel a legesetlegesebb dolog nőhet a
legfontosabbá (ez a káosz lényege).
1.3.3.4. a raszterrel bizonyos szempont alapján
felbontott világelemek azon lenyűgöző tulajdonsága, hogy azonos módon
lehet bánni velük, feledteti eredendő különbségeiket, pontosan úgy,
ahogy a pénz terpeszkedik el az általa kiváltható vagy uralható
millióféle emberi tevékenységen. Nyilvánvaló, hogy mindkét találmánynak
ugyanaz az előnye, mint a hátránya, és egymás rokonai.
1.3.3.4.1. a világon kiadott több százmillió könyvből a Hamlet is csak egy.
A bárgyúságok külső megjelenésükben nem különböznek az alapművektől. A
könyv betűk puszta egymásutánja. Nincs zászló. Bot van és vászon.
Minden óra hatvan percből áll. Nem mi megyünk át az életen: az élet
megy át rajtunk - kifürkészhetetlen okból és ismeretlen céllal.
1.3.3.4.1.1. mintha a világ, amely mindig az
ember által felfogott világ, önnön csontvázává egyszerűsödne. Ám a
csupasz csontváz, noha legfeljebb fantázia-történetekben hajkurássza az
élőket, ijesztő látvány: nem is csontváz igazából, csak egy kupac
csont. (Ugyan mi tartaná meg?) Csak a mérsékelt emberi fantázia
drótozza öszsze belőle azt a figurát, mely mindjárt a halál jelképe is.
Ez a csontvázfigura mutatkozik be a szabvány-űrlapokban mint az élet
állítólagos váza. A kellőképpen megszomorított tekintet számára azonban
mindez csak barkácsolt semmi.
1.3.3.4.1.2. lakótelepek tervezése.
Fej-körfogat, arcélszög. Statisztika (először csak megmérnek és
katalogizálnak, aztán nekiállnak statisztika alapján és céljára
konstruálni életet (lásd "fordított megismerés", 1.3.3.2)).
1.3.3.5. a külsőleg előírt egyformaság
bevezetése: Isten lecserélése valamely aktuális bálványra (vö.: "Ha
szeretjük magunkban azt, aki mindenkiben ugyanaz, ez jelenti, hogy
Istent szeretjük" (Tolsztoj) - az "aki" leváltása "ami"-vel.) (1.6.2)
1.4. a raszter mint rács (börtönablakon). Csak
azon keresztül láthatunk a "világ"-ra (tévéközvetítések, a
"tömegtájékoztatás" szűrői, ideológiai diktátumok, politikai technikák,
reklám).
1.5. a raszter mint rács (állatkertben). Csak a
rács mögé szorított világtól nem félünk. Videofelvételek, ipari
kamerák, különféle ideológiai szűrők, "világnézetek", egyáltalán, a
közvetítettség és határoltság keresése, a megfoghatóság és az
egyértelműség igénye: valami (valaki) vagy A vagy B. (pl. vagy áldozat vagy tettes).
1.5.1. önkéntes lemondás a világ gazdagságáról a viszonylagos védettség reményében.
1.5.2. a világ dolgainak elkülönítése egymástól,
kiszakítása az összefüggésekből, az életközösségből a jobb szemügyre
vétel érdekében (lásd: 1.2). (Tigrisketrec, párducketrec, jaguárketrec,
stb.) Egyforma cellák az "azonos bánásmód" érdekében (lásd: 1.3.).
1.6. "csinálj magadnak faragott képet!"
Digitalizált valóság. Kép, hang szintézise. Számítógépen előállított
filmek, hangmintákból összeállított zene. Korlátlan manipulálhatóság.
1.6.1. felbontom a jelenség fizikai burkát (a
látszatot, a felszínt), hogy darabjaira szedve aztán ezt a felszínt
újból (esetleg máshogy) összerakjam.
1.6.2. a Teremtő tevékenységének utánzása - a látszat tekintetében.
1.6.2.1. nem a reprodukáló jelenség
természetéhez, hanem annak felszíni formáihoz illeszkedő szétszedési és
összeszerelési eljárások. A látszat reprodukciója a reprodukció
látszatát kelti.
1.6.2.1.1. a háttérben zajlik: anyagtudomány,
géntechnika, konkrét reprodukció, a dolgok "kézbevétele" (olyan
szintetikus anyagot / élőlényt készíteni, amilyet csak akarunk)
1.6.2.1.1.1. ha már a meglévőkkel nem tudunk mit kezdeni.
1.6.2.1.1.1.1. "nekünk ez a világ nem felel meg, majd mi csinálunk másikat, jobbat" (1.3.3.2.2.)
1.6.2.1.1.2. ha a világ egésze egy nekünk szóló
üzenet, amit azonban már sem hajlandóak, sem képesek nem vagyunk
megfejteni, most magát az üzenetet pusztítjuk el.
1.6.2.2. a világ "lecserélése" (1.6.2.1.1.1.1.)
oly módon, hogy ahol csak lehet, a felszín mögül mindent eltüntetünk.
Eleve csak a felszínt állítjuk elő.
1.6.2.2.1. ennek lehetséges hasonlósága a
művészetekkel: ami régen, mondjuk a portréfestés esetében mesterségbeli
tudást, tehát a tudás megszerzéséért folyó emberi küzdelmet igényelt
(és a küzdelemnek nem csupán a kész művek voltak az eredményei), ma a
gépi reprodukció valamilyen formájában bárkinek szabadon rendelkezésére
áll. Ami régen transzcendens érintettséghez volt kötve (a világ képének
megjelenítése), mára ipar lett.
1.6.2.2.2. a világnak az az éber megfigyelése és
megszólítása, mely a java művészeti alkotásokban testet öltött,
perifériális jelenséggé vált a túlfeszített reprodukció korában.
Milliószámra készülnek az írott, filmre, videóra vett emberi
képzelgések, magyarázatok a világról. Megannyi elénk tolakvó felhívás
és javaslat, melyek kitakarják az ember elől a közvetítetlenül élhető
élményeket, s ekként a nyers valóságot.
1.7. a szimulált és a valódi valóság megkülönböztetésének problémája csak most merülhet fel.
1.7.1. elvileg mindenkiben él a megkülönböztetés
képessége. Legfeljebb száműzetésre ítélve. Emberi alkata még hordozza
ennek a tudásnak a lehetőségét, ő azonban már más világok rabja. Őt ne
rémítse a más-világ (1.3.3.2.2)!
1.7.2. az ember hajlamos rá, hogy megszédítse a
raszter-technika mély voluntarizmusa (1.6.2), és elfeledkezzen a
megkülönböztetés örök szükségéről. Így aztán csakhamar elharapózik az a
fajta zavarba ejtő bárgyúság, ami azért különösen meglepő, mert
hihetetlen mennyiségű gyakorlati tudást sűrítő berendezéseken keresztül
terjed.
1.7.2.1. jellemző példaként sorolható az
agyonbürokratizált rendszerek minden változtatás nélküli diadalmas
számítógépesítése vagy a nagyteljesítményű videokomputereken készült
vécékefe-reklám.
1.7.3. a raszteren átszűrt tükörvilágban magunkat is megláthatjuk.
1.7.3.1. a művilág nem a világ, hanem annak
ember által teremtett mása (pótléka), s mint ilyen, teljes,
tudományosan megalapozott és technikailag kivitelezett
"objektivitásával" bemutatja az objektivitás hajszolásának, mint, azt
kell mondanunk, jellemző emberi törekvésnek a radikális
következetlenségét.
1.7.3.1.1. a raszter, a mérőléc eredetileg a
világ megismerését szolgáló találmány (1., 1.1, 1.2, 1.3.3.3.1), az
"objektív vizsgálódás" segédeszköze. A cél eredetileg az emberi
megismerés esetlegességeinek, az emberi szubjektivitásnak a kiszűrése
volt, többek közt a fogalmak raszterének gondos megkonstruálása révén.
Kevesebb tévedést! Tehát minél kevesebb emberit! (Hiszen tévedni emberi
dolog). Dezantropomorfizáció.
1.7.3.1.1.1. dezantropomorfizálható-e az ember?
1.7.3.1.2. az emberek teljes és abszurd
kielégítettségbe hajszolása, az élet túlcukrozása mint a mesterséges
sivárság elleni védekezés - ez csak mára válhatott valóra. Az emberi
szubjektivitás elől menekülő tudomány legfontosabb gyakorlati funkciója
mára, hogy technikává finomodva az emberi önkény, abszurd szeszély és
szubjektivitás szolgálójaként segítsen elfedni a rá hivatkozva
kiüresített világ általa gyártott narkotikumok nélkül állítólag
elviselhetetlen látványát.
1.7.3.2. a művilág tehát rikító kék tengerével,
paradicsommadár-színeivel és bóvlikból kirakott
Arcimboldo-természetével egyszersmind a saját gyökereitől elszakadt
emberlény arcképét is felrajzolja.
1.7.3.2.1. a raszter szita-oldalán egy makacs, torz vigyorba merevült, bárgyú arcot látunk.
1.7.3.2.2. a rostán: emberi alkatunk maradványa.
Irányukat veszített és elnehezült ambíciók, valamikor rövidzárt kapott,
s azóta halott gondolatmenetek, valami meghatározhatatlanul fonnyadt,
de annál sajgóbb sóvárgás a nagy kiegészülésre, ami gutaütött
természetünket valamiképpen helyrerántaná. És mindennek alján ott
húzódik az a holtbiztos szomorúság, amelynek szinte geometriailag
megszerkesztett ellenképe az a szüntelenül vidáman elégedetlenkedő
világ, melyet már jó ideje csupán saját kényszerű választásai sodornak
- szerinte - előre, s mely oly hatékonyan feledtet el velünk bármit,
ami másfelé mutat.
|