|
|
Madarász Levente
EGY ÁTVIRRASZTOTT ÉJSZAKA
(részlet)
Hiába, a megszokás! Évek óta nem működik az öreg toronyóra, mégis oda-oda pillant a míves, XVII. századi számlapra.
Nincs szomorúbb látvány az élettelen mutatók makacs tanúságánál. Ezt más is észreveszi?
Körülnézek. Marhaság.
Minek a kényszerét érzed most?
Elácsorgott a főtéri üzletek kirakatai előtt és
a vitrinbabák utánozhatatlan nejlon-mosolyait bámulta. Egy-egy csillogó
üveg előtt percekig álldogált, aztán átsétált a következőig, és az
egész elölről. Ráért, volt még vagy fél órája a találkozóig.
Ráérek, folyton ráérek mindenre, és olyan jó nézni, hogy körülöttem mindenki siet.
Ez így nem igaz, mert van abban valami
szomorúság, ahogy burokból szemléled magadat és a világot. Valamiről
biztosan lemaradsz. Valamiről biztosan lemaradnak. Ugyan már, miféle
találkozás? Csak közeledés, csak távolodás. Ehhez képest minden este
hétkor találkozol Fülessel! Ehhez képest, na jó, hagyjuk! Néha
áthidalhatatlan szakadék húzódik aközött, amit gondolsz, és amit
cselekszel vagy mondasz.
Véget ér-e valaha ez a folytonos továbbgondolás, ez az önjavítgatás, ez az álmatlanság?
Véget.
Élni jó.
Ezen a két szón remélhetőleg még elidőzöl egy darabig.
Meddig?
- Csá.
Meghallotta a köszönést, felkapta a fejét, megfordult.
Ő volt az, ráismert a hangjára.
Ó, Hamupapucska!
Váltani kell!
Vált.
Annak idején félévet lébecoltunk együtt jóban,
rosszban. Egy szép napon mégis úgy tűntél el az életemből valami
kibélelt manusért, hogy azt se mondtad, fapapucs.
Nyelvváltás ide vagy oda, érezte, egy ilyen
mondattal most semmire se menne. Átfutott agyán az egykori felismerés,
hogy egyszerűen beszélnie kell az egyes emberek nyelvén, különben...
Semmi különben.
Szenvedett, mert úgy érezte, erőszakot követ el
magán, fokozatosan elveszíti önmagát, ahogy egyre bravúrosabban tudott
megszólítani bárkit a legkülönfélébb helyzetekben. Aztán megtanulta,
hogy ezáltal gazdagodott, nemhogy kevesebbé vált.
Lehet az ilyesféle gazdagodás - mégis - szegényedés?
Tetőtől talpig végigmérte a nőt. Ízlelgette a szavakat.
Sokkal jobb bőrben vagy, mint amikor utoljára
láttalak. Vadiúj a szerkód, mintha az üvegszemedet és a
gyöngyprotézisedet is kicseréltetted volna. Ezt is visszaszívta:
- Szasz.
Néhány másodperc után Hamupapucska törte meg a csendet.
Pedig én erre is ráérnék, a kínos csendre. Micsoda remek kimerevítés!
Mi lehet kínos bármiféle csendben, legyen az akár éppen kínos, tűzszünetnyi, vagy síri?
Semmi.
Ssss, sssss, s.
Hallod, Hamupapucska, hallod? Hallod a város szüntelen moraja mögött azt a gyönyörű csendet? Nem hallod.
A nő megszólalt:
- Rég láttalak, mért nem drótoltál, akár át is
húzhattad volna a bélésedet hozzám, tudod, mostanában egyre többet
gondolok rád, de tényleg.
Ssss. Ss.
- Helyes. Serkentő lehet az agyműködésedre.
Ssssss.
Elnézed az elhúzófélben levő ribancot.
Van abban valami élvezet, ahogy a másikat kínozzuk, különben nem tennénk.
Pillanatokon belül elrakétázza formás fenekét,
melyet a vak véletlen és a szükségszerűség kevesek örömére és sokak
elérhetetlen vágyainak egyetlen létező kifejezéseként teremtett. A pénz
mellett, évidemment. Eltülköl a négy világtájba, hogy másokra
villogtassa vakufehér szemfogait, hogy szemet és szívet szúrjon gömböly
bögyeivel.
Dühroham tört ki rajta, tudta.
Végig a sétálóutcán és vissza, majd kissé
megnyugodva lefékezek a sarki presszó előtt, rárobbantok egy
cigarettára, és kukkerolni kezdem az aktatáskás ürgéket. Már nagyban
folyik a koraesti ipar. Rövid időközönként belép valaki az ajtón, karon
fog egy-egy csinibb vitrinbébit, s némi alkudozás után a kávézó mögötti
szeparéba löttyennek be, vagy kispírölnek az utcára, ismeretlen helyre
indulnak egy drága mézeskettesre.
Ez a hülye spiné is most kellett feltűnjön!
Egyéb dolga sincs, minthogy az idegeimet zabálja! Bele kellett volna
rúgnom és kész! Meg hogy hiányzok neki. Aztán jó nagyokat dönget azzal
a nagymenővel. Vagy mással van már? Lehet, hogy a ficek mindent
megadott neki, de ami neki se volt, azt nem adhatta meg. Ezen jó nagyot
vihogok. Elképzelem Hamupapucskát, amint meztelenül és halálidegesen
kuporog az ágy szélén, zsinórban szívja egyik cigarettát a másik után,
nagymenő embere meg fel-alá görcsöl a szobában, és óriási marhasággal
próbálja tömködni a fejét ahelyett, hogy ténylegesen olajozná, mert
arra éppen, és már megint nem képes.
Kinek mi a tragédiája.
Egyszer sorsot húznék, hogy kinek legyen, és
kinek ne legyen sorsa. Vagy mindenkinek van, vagy senkinek se. Aki ezt
nem így gondolja, az meggondolatlan vagy nagyképű.
Elidőzik ezen, azaz azon, hogy szerinte mi a helyes, mi nem.
Adott körülmények között belőled is tökéletes zsarnok lehetne, mint bárki másból.
Belőtte az útirányt és elindult a Kékgolyó felé.
Idő van.
Amit Hamupapucskáról és a ficekjéről gondolt és
nem gondolt, helyrebillentette a kedvét. Útközben felrugdosta a
kukákat. Sorban, valamennyit. Öröm volt hallani, ahogy elcsattantak a
sötét és már kihalt utca aszfaltján.
Mire a kocsmához érek, csupa vigyor a fejem.
Benyitok.
A kidobók a régiek.
- Füles itt van?
- Itt. Valahol hátul szőrözik valami új virágszállal.
- Köszke.
Örült, hogy most sem felejtette el megköszönni a kegyesen odavetett információt.
Ezek a majmok nagyon érzékenyek ám az
ilyesmire. A semmittevésben a legtöbbjük már régóta szalajt, totál
begolyózott. Alig várják, hogy valami zöldfülű vagy egy belőtt seggfej
megbántsa őket azzal, hogy nem köszön, hogy túl hangosan köszön, hogy
egyáltalán létezni mer, méghozzá úgy, hogy az mások által észrevehető.
A sértés nyilvánvaló. Ha nem azonnal, akkor egy vagy két hét múlva
bosszulják meg, és általában akkor rugdossák szét az ember fenekét a
legszívesebben, ha új spincivel jelenik meg a színen, vagy éppen
reménytelenül maga alatt van. Merre lehet Füles?
Annak idején egy iskola mellé jártak, míg
Fülest ki nem csapták. Őt tartotta a legmegbízhatóbb fazonnak a
környéken. Ha egyszer megígért valamit, teljesítette. Sose komolykodott
és mindig volt valami jó beköpése - akkor is, ha más köpni, nyelni se
tudott. Egyszer, amikor feljött hozzám, s éppen valamilyen elméleti
könyvet olvastam, belenézett ő is. Rövid idő után kifakadt:
- Tudod, mi a baj ezekkel, öcsém? Ott kuksolnak
egész nap az egyetemen, írják a nagy okosságaikat, de fogadni mernék,
hogy már évek óta nem voltak egy jó nővel.
Röhögtünk, bár én se akkor, se most nem tudom
eldönteni, hogy mi itt az igazság. Ez nagy baj, mondaná az öreg Átyim,
de az öreg Átyim már nem él, és különben is... Lám, vannak a
gyerekkorból visszamaradt, elvarratlan szálak!
Végre, ott van Füles, s nem egy, de két csajjal pöcsörészik a legeldugottabb sarokban.
Azonnal felugrott, eléje sietett.
- Mizus?
- Velem nem sok. Mi az a fehér bizbasz a jobb kezeden?
- Hajnalban, miután elváltunk, ráfáztam a
betonra rendesen. Gipszkesztyű három hétig, legalábbis a doki ezt
mondta. Vagy hatan jöttek, mukkanni se volt időm, s már reccsentem is.
Egyelőre felejthető. Külön-külön verem szét a fejét mindegyiknek. Nem
lesz abban semmi hiba, az garant.
Ráállította agyát a gyűlöletre.
Ezen most ne agyalj. Ez nem az a helyzet.
Helyénvaló-e azt gyűlölnöm, aki engem gyűlöl?
Amúgy a válasz nem, és én különben sem gyűlölök
senkit. Az én társaságomban a gyűlölködők halkabban fröcsögjenek, hogy
ne piszkolják össze keményített inggalléromat, amelyre oly kényes
vagyok. Kiváló zsarnok válhatna belőlem.
|