←Vissza

 
 
 
 
 
 



Faltól falig - a Magyar Tudományos Akadémia
HORGAS JUDIT, ÁCS IRÉN fotóival

Igen jó volna tudós emberekből álló magyar társaságot a magyar nyelv ékesgetésére mint más nemzetekben vagyon, fölállítani, sóhajtott Bod Péter 1760-ban, és nem ő volt az első vagy egyetlen: Bél Mátyás és Fischer Dániel már az 1730-as években tervezetet írt, meghívó leveleket küldözgetett, nemcsak a nyelv, hanem az egész magyar tudomány ékesgetésére - hiába. Bessenyei György Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándékát 1790-ben fogalmazta meg, de a bivalyerős testőr szándéka túl jámbor volt: még sokáig kellett várni, egészen 1825.  november 3-ig, hogy a jámbornak igazán nem mondható Széchenyi István gróf birtokainak egy éves jövedelmét, 60 ezer forintot felajánlja a Magyar Tudós Társaság létrehozására. Példáját több főnemes követi, az országgyűlés törvénycikkben mondja ki a társaság megalapítását, megindul az országos gyűjtés: a mi Akadémiánkat nem alapítá, mint széltiben Európában, fejedelmi akarat, hanem a nemzet hazafiúsága. 1861-ben végre pályázatot írnak ki az épületre. Friedrich August Stüler neoreneszánsz stílusú székházat tervez, a kivitelezést Ybl Miklós és Skalnitzky Antal vezeti, és 1865-re el is készül az impozáns épület, méltó a Dunához és a Lánchídhoz, fel is avatják, Széchenyi akkor már rég halott, nem láthatja, hogy a nemzethalál legfőbb ellenszerének, a nemzeti nyelvnek művelői hogyan követik egymást a titkári székben: Döbrentei Gábor, Toldy Ferenc és Szalay László után ekkor nevezik ki az Akadémia titkárává Arany Jánost, aki Ártatlan daccal kommentálja az eseményeket, A Tudománynak háza vagyon: / ennek örüljek hát ma nagyon?, később főtitkár lesz, adminisztratív kérdésekkel kínlódik ahelyett, hogy verset írna, erre bizonyára Széchenyi sem gondolt - a leiratok, kérelmek, kérvények, engedélyek és egyéb dokumentációk mintha nem fejlesztenék elég hatékonyan a magyar nyelvet.
    1869-ben egy februári éjjelen vigyázatlanságból tűz üt ki a padláson, a tető leég, mert az alig ezer lépésnyire fekvő városházától csak másfél órával később ér oda egy fecskendő, az összegyűlt tömeg fütyül, káromkodik, addigra a budai Blum-féle gőzmalomból hozott felszereléssel úgy-ahogy eloltják a tüzet, a kár 50 ezer forint.
    A nyelv művelése mellett persze más tudományokkal is foglalkoznak; bölcseleti, történeti, matematikai, természettudományi és törvénytudományi osztályokat alakítanak ki, aztán a hat osztályból lesz három, majd közel száz év múlva, a természettudomány előretörésének köszönhetően négy, ma pedig már tizenegy: ebből nyolc természettudománnyal, három társadalomtudománnyal foglalkozik. 1949-ben az írókat és művészeket csoportosító széptudományi alosztályt megszüntetik, Széchenyi fordul egyet a sírjában, 1992-ben megnyugtatására hozzák létre a róla elnevezett Irodalmi és Művészeti Akadémiát. Kinevezések és kifúrások, ünnepélyes emlékbeszédek és emlékezetes botrányok tarkítják az Akadémia életét, és adnak kellő muníciót a fanyalgó újságíróknak: Tudomást veszünk arról, hogy Eötvös Loránd báró, aki a magyar viszonyokhoz mérten magasan fölötte áll "tudós" társainak, az Akadémia elnöki állásáról lemondott. Bizonyára az Akadémiában uralkodó szellemtől undorodott meg Eötvös, mert egészsége és kora megengedte volna, hogy az amúgy is kevés munkával járó elnöki állást továbbra is viselje. De nem csodálkozunk azon, hogy a tudomány igaz szeretetében fölnevelkedett ember olyan emberektől megundorodik, akik Bolyai Farkasnak, a legnagyobb magyar matematikusnak emlékét - bankettel ünneplik.
    A bankettrendező magyar virtus mintha azóta sem csillapodott volna, a fanyalgók hangja egyre erősödik: az akadémikus tudósok közül sokan komoly, tudományos munka helyett mások gáncsolásával foglalkoznak és felfuvalkodott gőggel "vaskalaposodnak", az Akadémia védelmében felszólalók a társadalom érdektelenségéről panaszkodnak, kevés a pénz és a megbecsülés, kevés a szén, pedig a tagok hajlamosak a reumára, és ilyen állapotok között igazán nem várható, hogy rendszeresen megtartsák a gyűléseket, támogassák az arra érdemes pályázókat, netán írjanak és olvassanak, a háborúk pedig végképp lehetetlenné teszik az elmélyült munkát, felbecsülhetetlen értékű dokumentumok semmisülnek meg: Kőrösi Csoma Sándor és Stein Aurél útijegyzeteit és leveleit esővíz áztatja, a fanyalgás olykor felháborodássá erősödik, de nem sok minden változik. Magyarország legmagasabb szintű tudományos testülete önkormányzati elven, de szigorú hierarchia és fojtogató bürokrácia között működik, a tudományos kutatás szabadságának eszméje és a szellemi munka értékeinek elismerése felett őrködik, de az épület belső fotózásához engedélylabirintuson kell átvágni.
    A társadalom? Igen, a társadalomnak kellene kisegíteni a bajból az Akadémiát, melyet a társadalom közadakozása virágoztatott fel. De a mai társadalom legalább is közömbös!