|
|
Faltól falig - a Magyar Tudományos Akadémia
HORGAS JUDIT, ÁCS IRÉN fotóival
Igen jó volna tudós emberekből álló magyar társaságot a magyar nyelv ékesgetésére mint más nemzetekben vagyon, fölállítani,
sóhajtott Bod Péter 1760-ban, és nem ő volt az első vagy egyetlen: Bél
Mátyás és Fischer Dániel már az 1730-as években tervezetet írt, meghívó
leveleket küldözgetett, nemcsak a nyelv, hanem az egész magyar tudomány
ékesgetésére - hiába. Bessenyei György Egy Magyar Társaság iránt való jámbor szándékát
1790-ben fogalmazta meg, de a bivalyerős testőr szándéka túl jámbor
volt: még sokáig kellett várni, egészen 1825. november 3-ig,
hogy a jámbornak igazán nem mondható Széchenyi István gróf birtokainak
egy éves jövedelmét, 60 ezer forintot felajánlja a Magyar Tudós
Társaság létrehozására. Példáját több főnemes követi, az országgyűlés
törvénycikkben mondja ki a társaság megalapítását, megindul az országos
gyűjtés: a mi Akadémiánkat nem alapítá, mint széltiben Európában, fejedelmi akarat, hanem a nemzet hazafiúsága.
1861-ben végre pályázatot írnak ki az épületre. Friedrich August Stüler
neoreneszánsz stílusú székházat tervez, a kivitelezést Ybl Miklós és
Skalnitzky Antal vezeti, és 1865-re el is készül az impozáns épület,
méltó a Dunához és a Lánchídhoz, fel is avatják, Széchenyi akkor már
rég halott, nem láthatja, hogy a nemzethalál legfőbb ellenszerének, a
nemzeti nyelvnek művelői hogyan követik egymást a titkári székben:
Döbrentei Gábor, Toldy Ferenc és Szalay László után ekkor nevezik ki az
Akadémia titkárává Arany Jánost, aki Ártatlan daccal kommentálja az eseményeket, A Tudománynak háza vagyon: / ennek örüljek hát ma nagyon?,
később főtitkár lesz, adminisztratív kérdésekkel kínlódik ahelyett,
hogy verset írna, erre bizonyára Széchenyi sem gondolt - a leiratok,
kérelmek, kérvények, engedélyek és egyéb dokumentációk mintha nem
fejlesztenék elég hatékonyan a magyar nyelvet.
1869-ben egy februári éjjelen vigyázatlanságból
tűz üt ki a padláson, a tető leég, mert az alig ezer lépésnyire fekvő
városházától csak másfél órával később ér oda egy fecskendő, az
összegyűlt tömeg fütyül, káromkodik, addigra a budai Blum-féle
gőzmalomból hozott felszereléssel úgy-ahogy eloltják a tüzet, a kár 50
ezer forint.
A nyelv művelése mellett persze más
tudományokkal is foglalkoznak; bölcseleti, történeti, matematikai,
természettudományi és törvénytudományi osztályokat alakítanak ki, aztán
a hat osztályból lesz három, majd közel száz év múlva, a
természettudomány előretörésének köszönhetően négy, ma pedig már
tizenegy: ebből nyolc természettudománnyal, három társadalomtudománnyal
foglalkozik. 1949-ben az írókat és művészeket csoportosító
széptudományi alosztályt megszüntetik, Széchenyi fordul egyet a
sírjában, 1992-ben megnyugtatására hozzák létre a róla elnevezett
Irodalmi és Művészeti Akadémiát. Kinevezések és kifúrások, ünnepélyes
emlékbeszédek és emlékezetes botrányok tarkítják az Akadémia életét, és
adnak kellő muníciót a fanyalgó újságíróknak:
Tudomást veszünk arról, hogy Eötvös Loránd báró, aki a magyar
viszonyokhoz mérten magasan fölötte áll "tudós" társainak, az Akadémia
elnöki állásáról lemondott. Bizonyára az Akadémiában uralkodó
szellemtől undorodott meg Eötvös, mert egészsége és kora megengedte
volna, hogy az amúgy is kevés munkával járó elnöki állást továbbra is
viselje. De nem csodálkozunk azon, hogy a tudomány igaz szeretetében
fölnevelkedett ember olyan emberektől megundorodik, akik Bolyai
Farkasnak, a legnagyobb magyar matematikusnak emlékét - bankettel
ünneplik.
A bankettrendező magyar virtus mintha azóta sem csillapodott volna, a fanyalgók hangja egyre erősödik: az
akadémikus tudósok közül sokan komoly, tudományos munka helyett mások
gáncsolásával foglalkoznak és felfuvalkodott gőggel "vaskalaposodnak",
az Akadémia védelmében felszólalók a társadalom érdektelenségéről
panaszkodnak, kevés a pénz és a megbecsülés, kevés a szén, pedig a
tagok hajlamosak a reumára, és ilyen állapotok között igazán nem
várható, hogy rendszeresen megtartsák a gyűléseket, támogassák az arra
érdemes pályázókat, netán írjanak és olvassanak, a háborúk pedig
végképp lehetetlenné teszik az elmélyült munkát, felbecsülhetetlen
értékű dokumentumok semmisülnek meg: Kőrösi Csoma Sándor és Stein Aurél
útijegyzeteit és leveleit esővíz áztatja, a fanyalgás olykor
felháborodássá erősödik, de nem sok minden változik. Magyarország
legmagasabb szintű tudományos testülete önkormányzati elven, de szigorú
hierarchia és fojtogató bürokrácia között működik, a tudományos kutatás szabadságának eszméje és a szellemi munka értékeinek elismerése felett őrködik, de az épület belső fotózásához engedélylabirintuson kell átvágni.
A
társadalom? Igen, a társadalomnak kellene kisegíteni a bajból az
Akadémiát, melyet a társadalom közadakozása virágoztatott fel. De a mai
társadalom legalább is közömbös!
|