←Vissza

 
 
 
 
 
 

Kupás Péter
SZERELEM


Esővíz vagyok: jég leszek valamikor, vagy hókristály fenn a hegyen.
Soha nem érdekeltek ugyan ezek az alternatívák: létezésem teljesen
másodlagos,
sőt, nem is tudok magamról. Öntudatom egy félreértésnek
köszönhetem.

Az idő viszont nem áll meg. Forgok tovább, befelé, egyre lejjebb,
egyre távolabb
viszonylagos kapcsolatunktól. Nincs kiút. A lejtő egyre hosszabb, a kút
egyre mélyebb, a hegy egyre magasabb, a távolság egyre nagyobb: már nem vagy az enyém,
de a fordítottjáról még nem is tudsz: soha nem is voltam. Más vagy.
Nem nekem való,
nem olyan, milyen?, kérdeznéd, ha tudnád, hogyan kell feltenned
ezt a kérdést. Nem hiszel
a tökéletességben, mégis, azt mondtad, el akarod érni velem.
Akárhogy.
Ennyit kockáztatnál valami miatt, amire csak én nem gondoltam?

Már nem hiszel bennem. Hópihe vagyok, elolvad, víz vagyok, megfagy.
Nem vagyok
egyáltalán, csak félreértelmeznek, halmazállapotom nem mentség:
nincs, ami sohasem volt.