|
|
Tandori Dezső
PETŐFI REFLEX-ÍVE
Petőfi Sándorral igencsak összehozott a sors. Alkalmasinti első saját tulajdonú verseskötetem, anyám vásárlása, Petőfi Sándor Összes Költeményei volt, Hazai Művészek Rajzaival, Hetedik Népies Kiadás (Athenaeum).
A háború utáni évektől itt van mindig kedvenc polcomon. S mellette, egy
polcnyi könyvvel arrébb, a talán még kedvencebb polcon Illyés Gyula Petőfije, melyet Kiváló tanulmányi eredményeiért, erős szorgalmáért
kapott egy II/C osztályos tanuló 1955. június 20-án a budai Petőfi
Gimnáziumban. Évtizedeken át volt kényszerképzetem, hogy én ezt a
könyvet a Rákosi Mátyás Tanulmányi Versenyen, az irodalmi kategóriában
elért harmadik dicséretemért (IV. hely, holtversenyben) kaptam,
nesze semmi, fogd meg jól-díj, mert csak az I-III. helyezettek jutottak
be felvételi nélkül az egyetemre, s nálam, származásom miatt bizony,
rezgett a léc. Hát Petőfi nem segítség-jel, nem ily emlék, mégis egy
világ. Ha azt mondták Victor Hugóra a huszadik században, hogy sajnos,
még mindig ő a legnagyobb francia költő, hát Petőfi Sándor nem sajnos a
legnagyobb magyar poéta.
A népies kiadású, ki tudja, mely művészek
botrányos nyomású rajzait tartalmazó kötet nyomasztóan volt számomra "a
verses könyv", s csak Kosztolányi poézisének kötött kiadását birtokolva
könnyebbülhettem kicsit, 1956 táján, meg tanáromtól, Nemes Nagy
Ágnestől kölcsönzött Nyugat-kiadványokkal. De ez a szegény Petőfi-kötet
nekem, küllemére nézve, maga a lidérc. A szépséges Illyés-könyv némi
megkönnyebbülés - de hát József Attilát is ritka ronda két kiadásban
tudhatom polcaimon.
Az Itt állok a rónaközépen...
szintén kapott egy népszerűsítő rajzot. Látszik egy mentés, sujtásos,
anno-sapkás valaki elöl, kitolt pocakkal, mintha pisilne, s a háttérben
épp a napkorong előterében, glóriásan feni kaszáját egy csöppebb muksó.
A horizonton fák, a két alak közt szürkéllő búzatábla (rozs? zab?),
ilyesmi.
Eszembe jut Szép Ernő kaszása is, ahogy a
versen töprengek. Ide-oda felelgetnek a magyar költészet remekei (vagy
épp nem remekei); így vannak Pilinszkynél kosztolányis rímek, Nagy
Lászlónál Szép Ernőt jellemző hang stb., a Margitsziget
című élet-halál tárgyú Szép Ernő-vers anakreóni lejtése szerint
"messzebb két néma ember/Kaszál a hosszú fűben", s közben elsuhan a
Dunán a jelképes élet, s a költő arra döbben, hogy egyszer meghal majd,
s többé sohasem él. De nem tudja meg ő sem, mit gondolhat az elfutó
hintó sötétjében ülő úr és asszony, valamint az is van, a Magányos éjszakai csavargás
egyik szakaszában, hogy "az ember", aki "sebbel-lobbal elmegy
hazulról", a fűtéses-rendetlenséges, elhidegült-polgári környezetből,
felmegy a törvényszékre, a börzére fut, a hivatalba, elindítja boltját,
és "soha el nem meséli, mit álmodott az éjjel". Töpreng-e rajta Szép,
mi lehetett, ha volt, ez az álom?
Petőfi szépséges, modern reflex-íve szentül naiv. Azt mondja, ugye:
Engem bámul, de én szemem sem mozdítom...
Mit gondolhat: hogy én miről gondolkodom?
Kettősponttal az én hetedik, népies
kiadásomban. Hogy hát az az ember okvetlenül gondol arra, mit gondolhat
Petőfi, vagyis az előredöntött pocakú, atillás (?) egyén.
Miféle elképzelés ez, hogy a költő feltétel
nélkül feltételezi, az a kaszás muksó gondol avval, hogy ő mit gondol?
Miért kellene? Szép Ernő, a másik Nagy Egyszerűnk, olyat is mond:
"Szerettem vón egyetlent, határtalant csinálni... Ki él, mindenkit
látni s mindenkivel beszélni", s tudósítani a másikat, ő élt! itt volt
a világon! jaj, jó lenne együtt menni valahova, csak úgy, de ne
színházba, háborúba. (Megélhetésével függött össze az első, lelkét,
emberszerető lényét tépázta a szegény embereket pusztító
világgyilkolósdi.)
Petőfi mit árul el arról, hogy ő mit gondol?
Jó, síri csöndet érzékel a pusztán. Maga, mint szobor, merően áll. Ez
gondolatnak nem sok. Tehát az a kaszás ember (ah, nem a halál, semmi
ily jelkép nincs) olyasmit nem tud, amit nekünk a költő nem árul el,
amit nekünk se. Kettős tehát a rejtély, s ezzel igen szépen zárul is a
dolog, zárhatnánk magunk dolgát.
Hanem egy sor gondolat indul el. Miért gondolna
okvetlenül az a kaszás ember az "emitt álló" költővel? Néz feléje, jó.
De gondol-e arra, hogy mit gondol ez a semmittevő jövevény? Elkerülve a
rossz vicceket, s csak teljesen a komoly szférában maradva: a költő
részéről kedves kis önközpontúság rejlik ebben a feltételezésben, hogy
az a kaszás ott egyáltalán törődik az ő gondolataival. Hanem ha nem
egocentrizmus a kulcs, akkor is érdekes: a reflex-ív bizonytalan pont
felé fut, s viszont, bizonytalannak mutatja kiindulási pontját is.
Mert hogy pajkos ravaszdiság, "góbéság" is
rejlik Petőfi feltételezésében. Meg abban, hogy azért se mondja el, mit
gondol ő. Vagy van más lehetőség is.
Hogy miként ő egyáltalán nem is sejtheti, mit
gondol az a mezei szorgalmú ember ottan messzi, hát visszaadja a
kölcsönt: "Beee, te se tudod, te felém bámuló, kaszás ember, mit
gondolok. Ha már én, a néplélek tudora nem tudom a te gondolataidat."
Most mulatok csak igazán a "népies kiadás"
kifejezésen. Mennyire nem népies, mennyire mélyes-lélektani ügy ez a
Petőfi-zárósor.
Holott a címben (mely az első sor kiemelése) az
van, hogy a költő "a rónaközépen" áll. Ejha, a közepén? Centrális alak,
központosított szemlélet. Nyilván valami (saját magának) fontosat
gondol. Talán ahogy Illyés gondolkodik arról, hogy az "Olvasó" mivé
lehet még, s ő azt munkálja ki, nemzeti lelkiismeretként, vagy legalább
népfőiskolavezetőként? Eleget tesz az író nemes feladatának? (Dehogy
viccelek, bár lenne kicsit is csak úgy, hogy az író gondolatai hatnak
valamelyest a mivé-leszel-egykomám alakulásra-útra!) Petőfi nem állít
olyat, hogy az ő gondolata centrális lenne.
Egyszerűen valami jó szalkszentmártoni (ottani
születésű a vers, sok más társával egyetemben), nyilván
életrajz-motiválta bánat is rezeg a gondolataiban (a költeményben).
Bizony, nem tudjuk, petákot is érne-e, ha az az ember Petőfi
gondolatait ismerné. De a lélektől lélekig motívuma gyönyörűségesen megpendített itt (hagyjuk a Kaszást!), és ezért mondom, ha jól tallózunk művében, Petőfi költőnek a legköltőbb költőnk ma is, és erre ez a nem rejtelmes, mégis rejtélyt adó, így komplex ügy példa. Megfejthetetlen feladvány.
|