←Vissza

 
 
 
 
 
 

"LESZEDJÜK A LÁMPAKÖRTÉKET"

SIROKAI MÁTYÁS VERSÉBEN (lásd a 15. oldalon) azt írja, hogy "leszedjük a lámpakörtéket", és mindjárt rögzíti a következményeket is: "visszacsavart álom lesz az éjszaka". Szüret, merülhet fel az emberben némi ráhangolódó, gyengéd iróniával, hogy meghatottságát leplezze. Bár miért is kellene. Fiatal költő szerelmes versében ez a lámpakörte-szüret pontosan és szépen nevezi néven két ember kapcsolódását: örömhír. A "fiatal költő" persze a szerkesztő magáninformációja - de most, ahogy leírtam, máris eltűnődöm: valóban magán? A képi ötletben nem jelenik meg eleve, bárki számára érzékelhetően az idő - nyersebben szólva: a lámpakörték idősebb vagy öreg férfi versében is erre a sorsra jutnak? A folytatás, a visszacsavart álom aztán (mintegy a körte helyén szerelemtől világító éjszaka) ugyancsak éretten, bűvös érzékletességgel festi tovább a vers-világot. De ha már a festést kimondtam, azt se hallgassam el ebben a jegyzetben, hogy a vers három másik társával együtt a "festés" dokumentatív és képzetes köreiben mozog, és teljes tartalmában ebben a kvartettben szólal meg. Továbbá az is meghatározó, hogy a légies versfestést a költő fogalmi elidegenítéssel ellenpontozza, mikor közli, hogy "Személyes élményeim megoszthatatlanok", s ez a lámpakörték élményének nyilvánosságra hozása után is igaz. Aztán következik a tartalmi ellentételezés a vers két záró sorában: "- a pad előtt galamb szemelgette az emberi dolgokat / láttam csőrében mindazt ami köztünk történt". Nos, az elvont és a naturális ilyesféle összevonása végképp érett költőre vall s talán az is, ahogy itt a vers egy mozzanatába beleakadva egyre több motívumot kellett érintenem, s bizony megkísért egy pillanatra a lehetőség, hogy Sirokai Mátyás Ligetben megjelent korábbi verseit is idehúzzam és az olvasót is arra biztassam, hogy bármelyik neki tetsző, személyesen átélhető részletet megragadva hasonlóan haladjon, és élvezze a sodrást, a versek összekapcsolódását, amelyet a saját érzeteivel, gondolataival, színek és ritmusok dúsításával szinte a végtelenségig kiterjeszthet. Mindez adódhat a vers természetéből is, hogy sűrítmény, tömörített energia, s miközben egy-egy darab kerek egész, konkrét test, valamiképpen a többivel együtt áramlik, hangzik - már annak a versírónak a művében, akinek van saját hangja, és abban az olvasóban, akinek van erre érzékeny hallása. Utóbbiban még a káprázatos lehetőség is fölsejlik, hogy több, akár számtalan hangot fölfoghat - versolvasónak lenni különleges boldogság.
HORGAS BÉLA

~Sirokai Mátyás verse~
http://liget.grafium.hu:8180/liget/GetMu.jsp?id=050302&big=N