|
|
"LESZEDJÜK A LÁMPAKÖRTÉKET"
SIROKAI MÁTYÁS VERSÉBEN (lásd a 15. oldalon) azt írja, hogy
"leszedjük a lámpakörtéket", és mindjárt rögzíti a következményeket is:
"visszacsavart álom lesz az éjszaka". Szüret, merülhet fel az emberben
némi ráhangolódó, gyengéd iróniával, hogy meghatottságát leplezze. Bár
miért is kellene. Fiatal költő szerelmes versében ez a
lámpakörte-szüret pontosan és szépen nevezi néven két ember
kapcsolódását: örömhír. A "fiatal költő" persze a szerkesztő
magáninformációja - de most, ahogy leírtam, máris eltűnődöm: valóban
magán? A képi ötletben nem jelenik meg eleve, bárki számára
érzékelhetően az idő - nyersebben szólva: a lámpakörték idősebb vagy
öreg férfi versében is erre a sorsra jutnak? A folytatás, a
visszacsavart álom aztán (mintegy a körte helyén szerelemtől világító
éjszaka) ugyancsak éretten, bűvös érzékletességgel festi tovább a
vers-világot. De ha már a festést kimondtam, azt se hallgassam el ebben
a jegyzetben, hogy a vers három másik társával együtt a "festés"
dokumentatív és képzetes köreiben mozog, és teljes tartalmában ebben a
kvartettben szólal meg. Továbbá az is meghatározó, hogy a légies
versfestést a költő fogalmi elidegenítéssel ellenpontozza, mikor közli,
hogy "Személyes élményeim megoszthatatlanok", s ez a lámpakörték
élményének nyilvánosságra hozása után is igaz. Aztán következik a
tartalmi ellentételezés a vers két záró sorában: "- a pad előtt galamb
szemelgette az emberi dolgokat / láttam csőrében mindazt ami köztünk
történt". Nos, az elvont és a naturális ilyesféle összevonása végképp
érett költőre vall s talán az is, ahogy itt a vers egy mozzanatába
beleakadva egyre több motívumot kellett érintenem, s bizony megkísért
egy pillanatra a lehetőség, hogy Sirokai Mátyás Ligetben megjelent
korábbi verseit is idehúzzam és az olvasót is arra biztassam, hogy
bármelyik neki tetsző, személyesen átélhető részletet megragadva
hasonlóan haladjon, és élvezze a sodrást, a versek összekapcsolódását,
amelyet a saját érzeteivel, gondolataival, színek és ritmusok
dúsításával szinte a végtelenségig kiterjeszthet. Mindez adódhat a vers
természetéből is, hogy sűrítmény, tömörített energia, s miközben
egy-egy darab kerek egész, konkrét test, valamiképpen a többivel együtt
áramlik, hangzik - már annak a versírónak a művében, akinek van saját
hangja, és abban az olvasóban, akinek van erre érzékeny hallása.
Utóbbiban még a káprázatos lehetőség is fölsejlik, hogy több, akár
számtalan hangot fölfoghat - versolvasónak lenni különleges boldogság.
HORGAS BÉLA
~Sirokai Mátyás verse~
http://liget.grafium.hu:8180/liget/GetMu.jsp?id=050302&big=N
|