←Vissza

 
 
 
 
 
 

Vécsy András
A FAMILY FROST JEGE
(részlet)

Valamit tennie kellett. És tett is.
    Délelőtt fél tizenkettő volt. A Bodrog partján üldögélt már vagy negyed órája. A tízóraiját ette, és közben a hegyet nézte, nem lehetett azzal betelni. Nem, soha nem is fog. Az ilyesmit az ember megérzi. Hogy mi kell neki, és mi nem. Hogy mi a jó, és mi nem.
    Ilyesmik jártak a fejében, amikor a két, kissé száraz kenyér közé gyúrt vajból és csípős kolbászkarikákból álló tízóraiját ette. A vaj olvadt volt, szinte folyt, ezt meg kell majd mondania az anyjának. Ilyen melegben őrültség a tízórais kenyérbe vajat tenni. És a kenyér sem volt az igazi.
    Miért csak várja mindenki a gondosságot, és miért nem adja?
    Géza elégedetlen volt mindenkivel és mindennel, kivéve a hegyet, ami ott magasodott előtte. Az megnyugtatta a legválságosabb helyzetben is, bár ez talán túlzás, hiszen élete huszonöt éve alatt igazán válságos helyzetben sohasem volt. A legnagyobb veszélyben is talán akkor, amikor Budapesten valamelyik ház negyedik emeletéről éppen a válla mellett zuhant le egy teknősbéka. A betonra esett. Géza félelmében vagy dühében meg sem nézte, pedig sajnálta az állatot, és irtózott a gondolattól, hogy súlyosabb sérülést szenvedett. Mégis tovább ment, mert magát jobban sajnálta. Ha a fejemre esik, meghalok.
    Ez tavaly nyáron történt, majdnem pontosan egy éve.
    Itt Tokajban ilyen nemigen történhetett. Itt nem voltak magas házak, vagy ha volt is néhány, teknősbékát nem tartottak. Nem olyan őrültek. Milyen őrültség teknősbékát tartani egy lakásban. Őrültség. És őrültség ez az egész modern élet.
    Rohadt egy nap volt a mai is. Délelőtt tizenegyig a főnök egy szót sem szólt. Reggel csak üdvözölte a szokott módján, amire Géza nem találta a szót a mai napig, de most már tudta: sunyin. Ez volt rá a megfelelő szó. A főnök csak rakta a téglákat egész délelőtt, közben hangosakat és jókedvűeket kurjantva, hogy: "maltert, elfogyott a malter". Elvárta, hogy mindig legyen előtte malter. Ez rendben is volt, de az nem, hogy a középiskolában, ahová Géza járt, nem tanították a malterkeverést. Ez a szaki meg csak annyira mutatta meg, hogy abból a lényeg nem derült ki. Ez lehetett az oka, hogy egyszer, amikor odahozta neki a vödör maltert, a szaki azt mondta: "Ez szar, száraz szar, nem malter, bazmeg." Aztán Géza hozott két-három vödörrel, amire a szaki nem mondott semmit. Egyszer Géza látta, hogy a főnök előveszi a cseresznyepálinkás üveget, lecsavarja a kupakját, és iszik belőle. Meg is kínálta Gézát.
    Kérsz? - kérdezte.
    Kösz, nem.
    Lehet, hogy ez is baj volt? Hogy nem kért?
    Aztán az öregnek jobb hangulata lett, és ahogy itta a pálinkát, előbb dudorászni kezdett, aztán énekelt. De a maltert, azt követelte, mint a fába szorult féreg. Abból sportot űzött.
    A következő vödörnél megint megszólalt. Géza vitte neki a vödröt, az öreg épp akkor itta meg az utolsó kortyot, és az üveget ledobta egy kis szeméthalomra.
    - Fiam - mondta, és a fejét is felé fordította -, az előbb, hogy lebasztalak, akkor most azt is megmondom, hogy kurva jó maltert kevertél.
    Belemerítette a spaklit a vödör aljába, és kivett vele egy adag maltert, aztán visszadobta a vödörbe.
    - Ez malter - dicsérte.
    Délelőtt még jó pár vödörrel hordott az öregnek, a legjobb tudása szerint. Igaz, a tudása vajmi kevés volt. Ellenben az öreg nem tudta volna megmondani, hogy ki az a Szegedinác Péró.
    Elnevette magát. Eszébe jutott a középiskolában írt verse, ami a többieknek is annyira tetszett:
"Szegedinác Péró,
Tegnap kint a kérón,
Bedobta a sérót."
    Ezek voltak a szép idők.
    Amikor a következő vödör maltert hozta, az öreg lassan, óvatosan tagolva a szavakat azt mondta:
    - Ide figyelj, ne gyere holnap, mert nincs munka. Megmondom, hogy miért nem. Egyszer jó maltert keversz, egyszer marha szart. Akkor inkább csinálom én.