←Vissza

 
 
 
 
 
 

Tényfékező -
Horgas Béla
CSÖRRENÉS


Elég volt egy pillantás hogy meghalljam
a csörrenést s már tolongott elő az egész
történet. Különben minden olyan sima-szürke
a képen még a fehér falú zsúpfedeles házak is
a gémeskúttal és a ködös háttér. De legkivált
a jól táplált lovak s műremek vonalaival
a kocsi. És a kocsin a sapkás géppisztolyos
orosz katonák ráérősen. Hány ilyen lovas
kocsit láttam. S hogy robogtak kurjongattak
hajtóik félnünk kellett megmondták előre.
Csörrenésről senki nem beszélt. Apám is katona
volt valahol hónapok óta hírét sem hallottuk.
A front már átment rajtunk. A menekültek haza
költöztek. Ketten maradtunk a bakterházban.
Anyám nagymama fekete berlinerébe bújt. Egy
kóbor puskás mégis nekitámadt késő délután
a konyhában. Ahogy ugrott a katona fegyverével
függőlámpánk porcelán szoknyáját és a cilindert
szétzúzta. Fejemre záporozott egyetlen csörrenéssel
szakadt rám a világ. A katona belökött a szobába.
Anyámmal nem bírt. Anyám sikoltozva kiszakította
magát. Anyám a szomszédos vasútállomásra rohant
a katona meg ellenkező irányban láttam árnyát
elsuhanni az ablak előtt futott a sínek közt. Már
szólongattak. Még tartott a csörrenés. Tart. Mi
csoda szerencse mondták hogy bosszúból le nem lőtt.
Nem értettem nem értették hogy az a csörrenés
volt és maradt a hangzásban testet öltött rémület
a mondogatások rettegések vak megvalósulása.
A lámpával a konyha mennyezetén át az égbolt
robbant le ma is fülemben nyakamban borotvaéles
szilánkjai a bizonyság hogy volt van és megtehető.