←Vissza

 
 
 
 
 
 

Peterdi Nagy László
"GITÁR MEG HÁZI TÜCSÖK"
(részlet)

Csehov Ványa bácsijának 3. felvonásában is ott van az a rengeteg. Közép-Oroszország erdőségeinek kellős közepén, valahol a szerző birtoka, a Melihovo közeli udvarházban vagyunk. Ott van a "bácsi" és az unokahúga, Szonya - ők végzik az irodai munkát is -, ott időzik új, fiatal feleségével a nyugalmazott professzor, oda jár, a "saját" szobájában dolgozik Asztrov doktor is - éppen a járás flórájának és faunájának pusztulását szemléltető térképet színezgeti. Meleg van, csend, a kályhában ciripel a házi tücsök. "Csehovi hangulat". Így nevezik ezt még ma is. - Függetlenül attól, hogy voltaképpen mi történik a színpadon.
    A színpadon mintha ártatlan szerelmi játék folyna éppen. A doktor nemcsak azért vette elő a térképet, hogy a nézőket - és az unatkozó professzor-nét - a járás élővilágának pusztulásáról meggyőzze. A "kedves kis ragadozót" nem is érdekli az ügy, apropót keres csak, hogy egyedül maradhasson a férfival. De Asztrov látszólag nem zavartatja magát. Az ökológiai világvégéről szónokol, holott imponálni akar a szépasszonynak. Jelena Andrejevna kerek szemmel hallgatja, ámuldozik és olvadozik. A néző viszont - ásítozik.
    A Művész Színház bemutatója után a kaján pályatárs, Kuprin kivágta, és elküldte a szerzőnek a Börzei Hírekben megjelent recenziót. "Vannak divatos szavak, amelyekkel nyakra-főre dobálóznak a lusta gondolkodású emberek. Az egyik ilyen szó a ?hangulat?... Ez, tudják, valami ködös, megfoghatatlan dolog, szavakban nem is lehet talán kifejezni... A ?hangulat? akkor áll be, amikor a színpadot félhomály fedi, és a nézők kéjesen dőlnek hátra a székben. A színfalak mögött egy távolodó szán csengője szól. Artyom úr valami bánatos dallamot penget a gitáron, Andrejeva, vagy Knyipper úrhölgy pedig hátát a díszletnek vetve, halkan sírdogál. ?Hangulatnak? azt nevezik, ahogyan mindez az ember idegeire megy."
    Először úgy volt, hogy Sztanyiszlavszkij játssza a címszerepet, aztán inkább a doktort alakította. Hamarosan kiderült, miért. Asztrov doktor pusztuló erdeibe "az orosz élet tragédiáját" képzelte bele. Meg akkor már - a sajátját is. És a dolog így maradt. Az előadás tulajdonképpen róla és az orosz erdőkről-mezőkről szólt. Évtizedekig nem is igen hiányzott senkinek a címszereplő, akinek a hajtókáját markolászva órákig magyarázta a próbákon a szerző: "m-maga intelligens ember, m-maga Párizsból hozatja a nyakkendőit!" Azt nem kellett már látnia, amint Szász János nyíregyházi előadásában ez az "intelligens" ember csatos üvegből vedeli a pálinkát, és könyékig a befőttes üvegbe mászva falja hozzá a kovászos uborkát.
    Pedig a 46 éves Ványa bácsi igazán képtelen a kocsmai hősködésre. Ezért is fontos a szerzőnek. Baja támad az élettel, amelyet sem a régi szerelmi háromszöggel, sem az ezzel járó lövöldözéssel nem lehet már rendbe hozni. Egészen új dramaturgiát kell kitalálni. Mikor a Sirályt fogalmazta, Csehov még újra meg újra átírta A Manót, évekkel a bemutató után is - míg Ványa bácsi lett belőle. Bár a szerző mindig hevesen tiltakozott a feltételezés ellen, megállapítható, hogy a két darab szövege helyenként teljesen azonos. Igaz, A Manóban a főhős öngyilkos lesz, a Ványa bácsiban meg csak pisztollyal ront élete megrontójára, a professzorra. Rálő kétszer is, de nem talál, közben gyerekesen mondogatja: "puff, puff!", csodálkozva mosolyog is, aztán eldobja a pisztolyt, és átrohan a szomszéd szobába bevenni a gyógyszereit.
    Sztanyiszlavszkijék meg - mivel egyszer már olyan jól "bejött" -, továbbra is A Manót játszották a Ványa bácsiban, egyre meghatottabban. Az pedig telis-tele van nemes eszmékkel és erkölcsi öntökéletesedéssel. Az utolsó jelenetben például Zsorzs ilyeneket mond: "Az ember legyen férfi, és álljon meg szilárdan a lábán. Én nem lövöm főbe magam, és nem ugrom a malomárokba... lehet, hogy nem vagyok hős, de ha kell, majd az leszek! Sasszárnyat növesztek magamnak, és nem ijeszt meg sem a tűzvész, sem maga az ördög. Ha felégetik az erdőt, hát majd újat ültetek. Ha nem szeretnek, hát majd megszeretek én is valaki mást!" Sztanyiszlavszkij ezt a pátoszt vitte át Asztrov megszólalásaiba, teljesen figyelmen kívül hagyva az ironikus felhangokat. Hogy például A Manó utolsó szavait a bugyuta Gyágyin sógor mondja ki, így kontrázva az elhangzott fogadkozásokra: "Hát ez nagyszerű! Hát ez nagyszerű!" - Mintha az erkölcsnemesítő spektákulum után a szerző csúfondáros mosollyal húzná össze a függönyt. A "szent öregnek", Tolsztojnak mégsem tetszett az előadás. Azt mondta Nyemirovics-Dancsenkónak: "Ugyan már, kérem! Gitár meg házi tücsök. Mit lehet mondani erre?" A színház irodalmi vezetője pedig - maga is sikeres színpadi szerző, aki éppen akkor küldte vissza az Akadémiának az év legsikeresebb drámaírójának járó díjat, mert Csehov azt még nem kapta meg - kötelességének érezte, hogy azonnal tájékoztassa barátját a történtekről. 1900. február 8-án, Tolsztoj látogatásának másnapján kelt levelében írta: "Talán hallottad már, hogy Tolsztoj megnézte a Ványa bácsit. Nagy tisztelőd, jól tudod. Nagyon találó megfigyelései vannak a tehetséged egyes sajátosságait illetően. De a darabjaidat nem érti. Meglehet persze, hogy éppen azért nem, mert én akkora hévvel igyekeztem megmutatni neki, hogy hol van a darab magja, amit ő nem talál. Azt mondja, hogy a Ványa bácsiban is nagyszerű helyek vannak, de nem érezni az alaphelyzet tragédiáját. Az ellenvetésemre azt válaszolta: "Ugyan már, kérem! Gitár meg házi tücsök..."
    Mások is siettek eláztatni Tolsztojt a szereposztó házi szerzőnél. A moszkvai Lenin Könyvtár Kézirattárában őrzik a színház egyik színészének, Alekszej Szanyinnak Csehovhoz írott levelét ugyanerről az eseményről. "?Hol van itt a dráma? - kiáltott fel a mi nagy öregünk. Miben van? A darab végig egy helyben topog.? Aztán kijelentette, hogy Asztrov és Ványa bácsi hitvány semmirekellők, akik a feladat elől menekültek vidékre. De még ott is csak sopánkodnak. Ahelyett, hogy elvennék feleségül Aljonát, vagy Matrjónát A sötétség hatalmából, vagy legalább megfognák maguk is az eke szarvát /.../ Tolsztojt már teljesen benőtte a moha, és ellepte a penész. Csak ült itt a gimnasztyorkájában mint valami Buddha, mint valami önmagáról készült eleven szöveggyűjtemény, és nem értett meg semmit. - Hogy ezek a tehetséges emberek, igenis, élni és dolgozni akarnak! "