←Vissza

 
 
 
 
 
 

Mesterházi Márton
MÜTHOLÓGIA

Az a rengeteg a dubhrosi erdő. A dubhrosi szent erdő, ahol az óriási Berkenyefa nő, melynek egyetlen bogyója meggyógyítja a beteget, megifjítja a vént.
    A dubhrosi titkos erdőben lel menedéket Diarmuid és Grania a haragvó Finn MacCool elől. Finn hadvezér, Diarmuid a katonája, Grania a kiszemelt mátkája, amúgy királylány, aki az eljegyzési lakomán megnézte magának a nagyhatalmú vénembert, s a tisztes frigy elől megszökött a gyönyörű ifjúval.
Abban a rengetegben a csodafát egy Óriás őrzi. Úgy őrzi, hogy benne lakik. Szigorúan kell őriznie, nemcsak a tolvajoktól, hanem önnön álmosságától is, mert ha a fát megdézsmálják, vagy ő, az Óriás elalszik, összeasznak a Berkenye bogyói, és kiég a termés. Az oltalomkeresőnek viszont az Óriás szállást és vadászati jogot adhat a rengetegben. Most is így történik.
    Diarmuid nem fél Finn haragjától, de gyötrődik, amiért atyja helyett atyját - lovagi kötelességből, Grania kérő és kényszerítő parancsára - csúffá tette. (Mindeddig nem is hált a világszép királylánnyal.) Elhatározza tehát, hogy a sértett öregembernek csodabogyót szerez a csodafáról.
    Ám ehhez ki kell játszania az Óriást. Márpedig az Óriás éber őrző, ha rátör az álmosság, hősiesen küzd ellene - és állandóan gyanakszik. Mihez fog hát tiszta erkölcsű, éles eszű vitézünk?
    Magasztalni kezdi az Óriás erejét, hatalmát, tudását, bölcsességét - nem sokra megy vele. Nem? Akkor felpiszkálja a hiúságát: kitalál egy másik, hasonló hatalmú és feladatú óriást - és nyert ügye van. Az Óriás beengedi a bőre - a csodatévő Berkenye kérge - alá. Diarmuid pedig addig terpeszkedik, addig növekszik, amíg kilöki.
    Azért a termés nem ég ki: Diarmuid tovább őrzi a fát, amíg Finn gőgösen vissza nem küldi a lopott bogyókat. Azután űzik egymást ők hárman tovább, szerelemig, halálig, ahogy a Finn MacCool mondakör nyomán a hangjáték-zseni Padraig Fallon (1905-1974) megírta.
    De mi lesz az Óriással? Gondolom, borogatja a zúzódásait, s amikor megürül a poszt, visszaköltözik a Berkenyefába. (És sosem dühöng többé a szarun.)
    Ez a rengeteg, ma, nem titkos, csak titkosított olykor, még kevésbé szent. Sértett vénemberek, formás leányzók, furfangos ifjak járják útjait ma is. Őrzésre méltó pozíciók is akadnak benne, s a pozíciókban önjelölt óriások.
    Hanem az efféle pozícionált óriással a régi-régi recept szerint bánik el a furfangos ifjú a mai rengetegben is: hízeleg, hiúságot piszkál, beépül a szervezetbe, növekszik, terpeszkedik, kilök.
    Itt a vége, fuss el véle.