←Vissza

 
 
 
 
 
 

Zsille Gábor
AZ A RENGETEG

Igen, a fákban, a fák koronájában,
az ágak és gallyak labirintusában,
a gallyacskák tövén, a rügyekben, igen,
a rügyek feszülő, pattanó kúpjában,
vagy a levelek mintás erezetében,
haragoszöld húsuk erős rostjaiban,
a lomb fodrai közt megbúvó árnyakban,
és a kéreg páncélja alatt bolyongó
nedvekben, az évgyűrűkben, a göcsörtök
és a csomók ősanyagában, a gesztben,
a gyökérzet torzonborz hajszálaiban,
hajlaton kapaszkodó eres karjában,
igen, a fákban ott rejtőzik mind a négy
őselem: üstökük a szél birodalma,
szoborként tornyosulnak a levegőbe,
levelükön csillog a hajnali harmat,
lombjuk minden esőcseppet feltartóztat,
mindhalálig sátrat vernek egy tenyérnyi
földön, bokájukról föld pereg, lábujjuk
közéből föld, és derekukban ott lobog
a világ összes kandallójának lángja -

igen, a fában, egyetlen árva fában,
ceruzánál is vékonyabb palántában,
havat sem látott csemetében, fél tucat
levelet lengető suhancban, e suhanc
egyetlen levelének darabkájában,
első kis rügyének esetlen héjában,
egyetlen fácskának egy porcikájában
ott az egész erdő, a föld minden fája,
ott a szél, a víz, a tűz, a hamu, a gyász,
ott az a sűrű, sötét,
az a rengeteg.