Czilczer Olga
MÖGÖTTEM A RENGETEGGEL

    A csillagos ég, melynek Kant olyan biztosan jelölte ki a helyét, mintha máshol nem is lehetne, csak abban a felső régióban, most papírgalacsinba volt gyúrva, minthogyha valaki, tán épp belépőben dobta volna el, vagy ellenkezőleg, odabentről, a rosszul csukható ablakon át, ott feküdt tört ágakkal, tükörcserepekkel, a ház előtt.
    Az ágak - talán a papír hajszálerezete - még jók lehetnek a tűzrakáshoz, mert hogy hideg volt az erdei menedékhelyen, be kellene gyújtani, ez volt első gondolatom. Nem tulajdonítottam túl nagy fontosságot a labdának, az az igazság. A tűzrakás eme kézenfekvőnek tetsző gondolatát persze mégis elvetettem. Egy isteni kézirattal mégsem bánhat el úgy az ember. S mintha megmozdult volna bennem valami gyanú, hogy még mások is lehetnek errefelé, vagy ha nincsenek is, erre tévedhetnek, mint ahogy erre tévedtem magam is. Tán kíváncsiak is lehetnek a papírlabdacs még széthajtogatható költeményére, nem úgy, mint én, aki most mással voltam elfoglalva. Szóval, bár az írás szerzőisége korántsem volt bizonyítható, az "erkölcsi érzék bennem" a megkímélésére szólított fel, hagyjam csak a labdát, az idő odakint, gondoltam, úgyis gondjaiba veszi, megőrzi vagy elbánik vele. Mondom, nem nagyon törődtem a papírgalacsinnal.
    Örültem, hogy az erdőt, épp a sötétség beálltával, végre a hátam mögött tudhatom. Fák, mohaszigetek élőszava, szó- és gondolattisztások, betűk, betűk odahagyva. Az a rengeteg most mögöttem. Lehet, hogy azt is összegyűri, eldobja valaki? Lehet, hogy amit eddig írtam, az érdektelenségnek azzal a fajtájával találkozik, mely olvasatlanul lép át fölötte, mint egy feldobott gumilabda lombok és tornyok lépcsőfokain, lenyugszik és felkel, odafent mutatkozik, vagy alant gurul még kicsit, s a jobb-rosszabb dobásokat és találatokat is mások számlálják helyette.
    De most ez a kép is csak villanásnyi volt. Bőröm mentésének örültem leginkább, s magam mögött a rengeteggel, máris tollat, papírt kerestem.