←Vissza

 
 
 
 
 
 
 

Belső ruhatár
Varga  Zoltán Zsolt
Szerelmes mesék

A NAP, A VIRÁG ÉS AZ ÁLLAT

A Nap már mióta gyönyörködött a fehér szirmú, sárga közepű, lila szélű, hol tölcséres, hol kelyhes, hajlékony szárán lágyan ringó Virágban, amikor egyszer régen, hajnalban vagy délben, arra jött egy Kecses Állat. Megpillantotta a gyönyörűt, és nyomban beleszeretett. Leült eléje, és csak nézte, nézte, hosszan és mélyen, és lassan lélegzett,
és remegett minden szőre-szála. Nem telt el csak három nap, három éjjel, és a Virág is szerelmes lett, előbb a sárga közepe, aztán a fehér szirma, majd meg a lila széle, akár tölcséres volt, akár kelyhes.
    Látta ezt a Nap, és rettenetes haragra gerjedt. Mit tegyen? Éktelen dühében elindult világgá, s hogy elpusztítsa a Virágot, magával vitte fivérét, az Esőt is. A Földre sötétség borult, a táj kiszáradt, és a Virágot szomjúság gyötörte. Szerelmese a Nap és az Eső után eredt, hogy megmentse a Virágot. Gyors volt és bátor, szemébe ültette a fényt, szájába vette az esőcseppeket, és elvitte a Virágnak. Amikor szemében kihunytak a sugarak és szájából elfogyott a víz, ismét nekiiramodott. Csakhogy a Nap és az Eső egyre messzebbre távolodott, az Állat egyre fáradtabb lett, visszavánszorgott és lerogyott a Virág mellé.
    "Egyél meg engem - kérlelte akkor a Virág -, egyél meg, és új erőre kapsz!"
Az Állat csak rázta a fejét némán, aztán már sírva rázta az újabb és újabb kérlelésre, de amikor látta a Virág gyors hervadását, megette, és csakugyan erőre kapott, és futott, futott a Nap után.     
    A Virág pedig kihajtott az Állat szívében, mert az Állat szemén át bejutó fény és az Állat vére táplálta. Így éltek együtt, örök szerelemben.


A RAGADOZÓ SZERELME

Egy ifjú Ragadozó megpillantotta egyszer a Kecses Állatot, és szívében azon nyomban forró szerelem támadt iránta. Imádattól csillogó szemmel tapadt rá, és óvatosan, puhán, figyelmesen követte. Ment utána mindenüvé, őrizte a Kecses Állatot, minden ellene támadót széttépett, még a közelébe sem férhetett semmi és senki ártalmasság.
    Éveken át járt a Kecses Állat nyomában a Ragadozó, már nem is volt ifjú, amikor végre összeszedte minden bátorságát, hogy megközelítse szerelmét, és megvallja vonzódását. Egy napon mögéje lopózott, és megszólította. A Kecses Állat fölriadt és rémülten, kétségbeesve menekült előle.
    A Ragadozó zokogva iramodott utána, és könyörgött, hogy ne féljen tőle.
    A Kecses Állat csak hörgést és vicsorgást hallott, és elszorult szívvel menekült tovább és tovább. Sziklás szakadék szélére ért. Egy pillanatra megtorpant, visszanézett, de ahogy megpillantotta a vérben forgó szemű, habzó szájú Ragadozót, inkább a mélybe vetette magát.
    A Ragadozó megdermedve állt a szakadék szélén, aztán utána ugrott.


A KIS RAGADOZÓ

A Kis Ragadozó világra jötte után hamarosan meghaltak a szülők, mielőtt bármire is megtaníthatták gyereküket.
    Amikor a Kis Ragadozó felcseperedett, elindult, hogy maga fedezze fel a világot. Ment, ment, s egyszer találkozott a Virággal. A Virág gyönyörű volt, a Kis Ragadozó beleszeretett. Meg akarta simogatni, de durva mancsával eltörte a Virág szárát.
    A Kis Ragadozó sokáig siratta szerelmét, majd továbbment.
    Ment, ment, s egyszer találkozott a Madárral. A Madár csodálatos volt, a Kis Ragadozó beleszeretett. Meg akarta csókolni, de éles fogával szétmarcangolta a Madár fejét.
    A Kis Ragadozó sokáig siratta szerelmét, aztán továbbment.
    Ment, ment, s egyszer találkozott a Kecses Állattal. A Kecses Állat káprázatos volt, a Kis Ragadozó beleszeretett. Meg akarta ölelni, de erős karjaival összeroppantotta a Kecses Állat gerincét.
    A Kis Ragadozó sokáig siratta szerelmét, majd továbbment.
    Vajon találkozik egyszer egy másik Ragadozóval?