←Vissza

 
Peterdi Nagy László
SZÍNHÁZI MOZAIK

"Színház az egész világ
és színész benne minden férfi és nő."

(részlet)

1. Mire való egy nagyjelenet?

1941 forró nyarán Sztálin egyszer csak eltűnt a Kremlből. Bezárkózott a dácsájába, és tüzetesen tanulmányozta a Háború és béke szerzője távoli rokonának, A. K. Tolsztojnak Rettenetes Iván cár halála című darabját. Amikor a Politikai Bizottság testületileg felkereste, hogy rábeszélje a visszatérésre, el is játszotta nekik a nagyjelenetet. Bulganyin marsall írja: "valamennyiünket megdöbbentett Sztálin külseje. Lesoványodott, görnyedtté vált, himlőhelyes arca földszínű, komor. - Özönével kapunk leveleket szovjet emberektől - mondta -, amelyekben teljes joggal a szemünkre hányják: hogy lehet, hogy nem tudjuk megállítani az ellenséget, és nem tudunk visszavágni? Bizonyára köztetek is akadnak olyanok, akik szívesen áthárítanák a felelősséget, természetesen énrám! Gondoljátok meg: van-e jogom, hogy tovább tápláljam a reményt: elvezethetem-e az országot a győzelemhez? Vagy akadnak méltóbb jelöltek? - Azt hiszem - felelte erre Vorosilov -, teljes az egyetértés közöttünk: nálad méltóbb nincs senki." Ezután megszólalt végre a rádióban is, és hozzáfogott főparancsnoki teendőihez. Közöttük a mindig is legfontosabbnak tartott "katonapolitikai szempontok" érvényesítésének: például hogy a városok bevétele és egyéb "virtuális" hadi cselekmények évfordulókra, "jeles napokra" essenek. Alárendeltjei kötelesek voltak ezt betartani - bármilyen áron. A "sztálini csapások" általában szörnyű vérfürdőbe torkolltak.
     1943 nyarán, a sztálingrádi csata napjaiban, a vezér magához rendelte Eizensteint, a készülő Rettegett Iván rendezőjét, és Cserkaszovot, a címszerep alakítóját. Molotov és Zsdánov asszisztálása mellett előadta kifogását: a cár beállítása nem elég pozitív. - Miközben én megnyerem nektek a háborút.
     Aztán a felemelő, hősi halál jelenete mégsem jött össze. Amikor rosszul lett - ugyanabban a dácsában, ahol '41-ben örök hűséget fogadtak neki -, a beosztottai hosszú órákon át hagyták vergődni eszméletlenül, amíg nem sikerült eldönteni, ki legyen közülük az utód. Akkor jöhetett a Kreml tudós doktorainak kara és a dísztemetés, amelyet pontosan úgy koreografáltak, ahogyan annak idején ő Leninét: mindenféle nagyjelenet nélkül.
 
2. A Globe és a globalizmus

1954-ben a debreceni Református Kollégium kisdiákjaként abban a kivételes szerencsében volt részem, hogy a Csokonai Színházban láthattam Soós Imre Romeoját Vámos László rendezésében. Most is fülemben cseng a monológ, amelyet az erkély előtt térdelve mondott - mit mondott, szárazon mennydörgött és forrón sistergett Júliának:

"Szerelmem könnyed szárnyán jöttem én.
Az ellen semmi kőgát nem szegűlhet."

     Egy, a rajongásig felizgatott (fanatizált) tömzsi parasztgyerek térdelt ott a földi Mennyország (a szőke és törékeny Örkényi Éva) előtt, akit megígértek neki, és akit megkívánt teljes szívével, eszével és minden erejével. - "Úgy szerette, majd' megette." Ott volt csupán egy karnyújtásnyira tőle, de - ott volt a "kőgát" is, a pompás-cifra erkély -, érezte: soha el nem érheti. Ettől még nagyobb lett a vágya - az étvágya -, s majd felfalta az ártatlan kis teremtést, aki - a Paris herceget játszó Mensáros László házastársaként - akkor épp állapotos volt.
     Csak évek múlva, már Moszkvában került a kezembe Puskin nagy tanulmánya a racine-i és a shakespeare-i, az udvari és a népi dráma közti különbségről, amelyet a Borisz Godunov megírásához készülve fogalmazott. Hogy mi az igazi dráma, a szerelem és a halál, és az intenzív, a totális testi-lelki jelenlét és együttlét, azt a debreceni színházban értettem meg, ennek a zseniális paraszt-Romeonak a láttán.
     Egy pipa dohányt sem érne az európai Shakespeare-kultusz Soós Imre rekedt hangja, paraszti éhsége nélkül. De ha Európa nem segít neki, Balmazújváros soha nem szülhette volna meg ezt a zsenit. A középkor végén az általános nyugati feudalizmust, a lovagság nemzetközi intézményét, az egyetemes egyházat és ennek egységes kultúráját felváltják a nemzeti és városi keretek között élő patrióta polgárság intézményei. Így lehetett csak megteremteni a gazdasági és társadalmi feltételeit az új európai kultúrának, amit
- már akkor - nyugodtan nevezhetünk globalistának.
     A debreceni Kollégium Hollandiába küldte a legjobb diákjait továbbképzésre. És - a könyvnyomtató, meg a csizmadia céh is. Soós Imre gyermekkori pajtásai, a betlehemező parasztgyerekek Balmazújvárosban is jól érthető drámai nyelvre fordították az iskolai színjátékok tudós szerzőinek példázatait. Ugyanezt teszik ma az alternatív színház alkotói - Rettenetes Iván és Sztálin, valamint a globális és totális média példáját követve - az egész világirodalommal, sőt - világtörténelemmel.