←Vissza

 
Zoltán Gábor
FESZTIVÁL

Például amikor könyvhét van, boldog-boldogtalan a könyvet dicséri. Nem értem. Mi dicsérni való van a könyvön? Könyv a "Számítástechnikai alapismeretek" is meg a novelláskötet is. Ezeknek nincs több közük egymáshoz, mint gumicsizmának a báli cipellőhöz. A könyv médium, sok mindenre alkalmas. Mein Kampf, az ugyancsak egy könyv, mint ilyennek, megvan a helye a sikerkalauzok és az önéletírások között. Aztán csodálkoznak - boldogan és boldogtalanul -, ha akármely miniszterelnök nagyobb közfigyelmet kap könyvének dedikálása ürügyén, mint a több évtizede szívósan dolgozó regényíró.
     Ha történetesen folyóirat-fesztivál van, dicsérni jövünk a folyóiratokat vagy temetni? Dicsérni és temetni? Dicsérni és dicsérni? Temetni és temetni? A folyóirat, az se más, mint egy médium. Annyi mindennek lehetne még fesztiválja! Képzeljük csak el: bankfesztivál a Ráday utcában... 14-től 15.30-ig OTP, az elnök-vezérigazgató saját tulajdon nevével jegyzett borainak tigrisszeme villog, 15.45-től Postabank 17.15-ig, negyedórás szünet után ERSTE 19-ig, satöbbi. Mert tudni kell, hogy az utóbbi tizenöt évben, míg folyóiratok jelentek meg - virágzottak, hozták bőséges termésüket - a bankárok se tétlenkedtek, nem bizony, lebegjen körülöttük Bertolt Brecht szelleme összes székházaikban! És celláikban.
     Sokféle folyóirat létezik, de fegyveres őrök által biztosított szerkesztőséget még nem láttam. Mégse hiszem, hogy eleve minden folyóiratot muszáj lenne szeretni, csak mert nincs pénz- és fegyverolaj-szaga. Nekem, aki folyóiratok között nőttem föl, és alighogy olvasni megtanultam, már folyóirat-olvasó is voltam, akinek még ott van a mutatóujjában a mozdulat, ahogy a régi Nagyvilág címlapjának karcsú betűit követi, aki folyóirat-gyűjtő vagyok, sok kilónyi papír őrizgetője, porának szívogatója, aki magam számára is eléggé váratlanul egyszer csak folyóirat-szerző lettem, a folyóirat nem pusztán szeretet kérdése.
     Mondjuk, megyek a Múzeum körúton, és azon tanakodom, hogy gyógyszert veszek be vagy kötéllel csinálom vagy mégis inkább kést szúrok a szívembe, hadd folyjék a vér, amikor szembejön velem egy folyóirat-szerkesztő, és megállít, és fölszólít, hogy adjak egy novellát. Nincs, mondom. Azután megkérdezem, mikorra szeretné. A kérdést szemlátomást ígéretnek veszi, és örvend, és elköszönünk. Novella! Naná, hogy az kéne néki, a folyóirat kedves tápláléka a novella, mellyel aztán utóbb a folyóirat-szerző nem biztos, hogy tud még valamit kezdeni, a könyv-vásárlók és a könyvkiadók úgy lelkesednek a novelláskötetekért, mint a gyerekek a kisnyusziért húsvét után egy héttel, bizony kissé fölösleges jószág a novella a tárgyhónap után. De ettől függetlenül a folyóirat-szerző nem szabadulhat a folyóirat-szerkesztő lelkes pillantásától, és a továbbiakban azon gondolkodik, hogy esetleg kiadja-e kezéből valamelyik készülő írását, melytől sokat vár, de még nem biztos benne, hogy kész van, vagyis hogy belekerült-e mindaz, aminek bele kell kerülni, és kimaradt-e, aminek ki kell maradni belőle.
     Itt ültem nemrég a 9-11-ben egy barátommal, neki meséltem, hogy kiszámoltam, hány emberi lénynek van rám szüksége. A szám egyrészt üzleti titok, másrészt tetszés szerint nevezhető kicsinek vagy nagynak, alábecsültnek vagy eltúlzottnak, de nem is erről akarok beszélni, hanem hogy azóta eszembe jutott: az előbbi mintájára föltehető a kérdés, hány folyóiratra van szüksége egy folyóirat-olvasónak és hányra egy folyóirat-szerzőnek? A válaszon még gondolkodnom kell, esetleg gondolkodnunk, és azon is: minimum és maximum hány szerzőre van szükségük a folyóiratoknak, egyetlenegy folyóiratnak, hány Múzeum körúton és egyéb utakon baktató, ezt meg azt fontolgató egyén szövegeire, mely szövegek a szerkesztők hol kérlelő, hol elhárító tevékenysége közben előállnak, majd egymás mellé kerülnek, az egyes számokon belül hol összecsengenek, hol egymás mellett elkiabálnak?
     Fesztivál ide vagy oda, láttam én már ifjú folyóirat-főszerkesztőt szélesen vigyorogni, amidőn a szél azt a hírt susogta a berkekben, hogy egy másik folyóirat néhány évnyi virágzás után elhervadt. Az ő lapjának több olvasója lesz, jövőre nagyobb támogatásra számíthat a folyóirat-támogatási keretből. Mert bizony egy folyóirat élete vagy halála nem szeretet, hanem egyszerűen élet és halál kérdése a többi folyóirat számára és nemkülönben a folyóirat-szerző számára.