←Vissza

 
FÁK KÖZT, PADON A VÁROSLIGETBEN
Horgas Judit
Ács Irén fotójával


A városi vezetőség 1837-ben, a korán beköszöntő nyár első hétvégéjén nyilvános halászversenyt hirdetett, hogy a városligeti tóban túlságosan elszaporodott halaktól megtisztítsák a vizet. Kratochvil János óránként induló társas kocsija nem győzte a belső kerületekből zúduló tömeg szállítását; a jobbmódúak fiákert vagy komfortáblit béreltek, a többiek lóvasútra kaptak, és maguk mögött hagyva az iparosműhelyek szúrós szagát, a torokkaparó füstöt és port, várakozóan gyülekeztek a Tó partján.
Már a' dél utáni első órák alatt nagy számú kocsizók és gyalogosok tolongottak keresztül a király utszából az erdőcskébe vivő gesztenye fasorokon: 's midőn mások a' még most is ott alakoskodó kötéljárók tréfájin mulatkoznának, mások izlelték e' szép mulató helynek egyéb csinos helyeit, mások ismét megjárván a' népesebb térségeket a' városba siettek, hogy a' casinoi szép hangászatról el ne késsenek.
      Schwartz halászmester nem sietett. Ráérősen rendezgette szerszámait, kedvtelve végigsimította a háló fényesre dörzsölődött nyelét, megrázogatta a csalival teli bádogdobozt, mintha számolná a tompán összeverődő gilisztákat. Somolygott dús, vörösesszőke bajusza alatt, s bár tetszett neki a móka, mégis meg-megcsóválta fejét: Schwindler, morogta, és az izgatottan le-föl járkáló főszervezőre pillantott, aki percenként összedörzsölte hatalmas, fehér tenyerét. Az utasítás szerint várnia kellett, amíg a késő délutáni árnyak elérik a tó csücskét, és jótékony homályba burkolják a sűrű bokrokkal szegélyezett rövid partszakaszt. A tömeg egyre nőtt, a versengő halászok újabb és újabb példányokat mutattak be, s a közönség üdvrivalgása közben bíborkötésű könyvbe jegyezték a pontos adatokat. A lemért halakat rögtön megtisztították, roston megsütötték, és csekély fizetség ellenében kínálták. Pillanatok alatt leszopogatták az utolsó szálkát is, és amikor a hatodik hordó bort gurították le a szekérről, a főszervező úgy érezte, elérkezett a pillanat. Fél szemével a vörös Schwartz mesterre hunyorított, nem mintha bárkinek is feltűnt volna, ha odakiált neki, mert a cigányok egyre hangosabban húzták, de a nagy kezű, nagy lábú, mégis alacsony emberke izgalmában úgy érezte, mindenki őt figyeli. Schwartz némán bólintott, és lassan eloldalgott az árnyas-bokros rész felé, ahonnan két partra húzott ladikkal ügyesen távol tartották a többi halászt. Félrevonta a víz fölé hajló ágakat, és megmarkolta a földbe vert cölöphöz erősített hálót. A víz mélye felkavarodott, mintha hirtelen örvény támadt volna, és egy pillanatra hatalmas, szürke tömeg villant fel. A halászmester aggódva körbepillantott, de a tó másik végében mulatozók semmit nem vettek észre.
      A hat méteres, több mint ezer kilós vizát Schwartz előző nap a Dunában fogta, de az ünnepség kedvéért az éj leple alatt óriási fateknőben átcsempészték a városligeti tóba. Az alacsony, csáléképű szervező rávette a mestert, hogy fogja ki újra a hatalmas halat, mely így a nap és a verseny fénypontjaként bőséges eleséggel szolgálhat az összegyűlteknek. Schwartz ráállt a svindlire, azzal a feltétellel, hogy bár a versenyben nem vesz részt (Weil ich ein ehrlicher Mann bin), a hal ára mellett a főnyeremény duplája üti a markát - a fele előre, a másik fele a sikeres fogás után.
      A vizát a tömeg elismerő morajlása közepette néhány markos férfi segítségével emelte ki a halászmester, és szerencsére sem ő, sem a főszervező nem értette, amikor néhány józanabb pesti összesúgott, hogy ugyan hogyan került a kis Rákos patak vizével táplált tóba ekkora jószág.