←Vissza

 
Baán Tibor
TEVÉKENYSÉG

1

Kevert lények vagyunk, de mihaszna?
Érvényes ránk így is Kretschmer alkattana.
Bizony beleillünk, mint keretbe a kép.
Szemünkbe rejtve ott a szenvedés:
Harmonikaszó. Orosz vagon.
Siklik a semmibe egy elfeledt rokon.
Örökké suhan a tenyérnyi ég,
Végtelen nyírfák, csupa semmiség.
Lehet, hogy piknikus alkat volt szegény,
De mi lett belőle? Sovány skizofrén.

2

Mi lett belőle? Keretben régi kép.
Takarja por és messzeség.
Emlékek száraz kekszét rágva meg
- Salto mortale - kileng a képzelet:
Görög narancsba oldott görög ég.
Narancsgerezdbe ájult napsütés.
Félelmeim számozatlan oldalak,
Várnak rám - bordám beszakad.
Mit ér a tenger, ha csak pillanat?

3

Mit ér a tenger, ha csak pillanat?
A horizontvonalon hajó halad.
Lehet-e mozgás mozdulatlanabb?
Dél van. Szabályos aranytömb a part.
Hirtelen jön. Utolsó ítélet a zivatar.
Alvadt sötétjében házak és hajók.
Víz ostromol minden ablakot.

4

Víz ostromol minden ablakot,
Fekete zuhogás, szétfolyt csillagok.
Orvosok papok e terra incognitán
Nem tudják hányféle sír a magány,
Hogy az elme konok csonthéja mögött
Miféle elmebaj kukaca rág, miféle sorsot épít
Sötét utcákkal, lebujokból a hit?
Enzimek, gének mind csak alkalom,
Hogy élményt szerezzünk valahogy:
Kínt, kincset, álmot, bitókat, bűnöket,
Hogy önmagunk legyünk bármi áron -
Ezen a soknyelvű, ingatag világon.

5

Ezen a soknyelvű, ingatag világon
Nincs nagyobb kockázat, mint az én.
Halottak ülnek a hegyek tetején.
Fázunk, hiszen a magzatkori lét:
A drága szimbiózis csak paradicsomi kép,
Mese, mit a köldökzsinórt elvágó szike
Meg a kamaszkor megtagad, összetép,
Mert célunk égést, fulladást -
Átélni végül minden rothadást:
Kínjaink étlapján a sok fogást, amit
Meg- és kipróbált előttünk annyi íny.
Töprenghetünk a holtak szavain.

6

Töprenghetünk a holtak szavain.
A fűben pipacs, kankalin.
Ingó árnyékuk néha összeér.