←Vissza

 

Horgas Béla

NAGYANYÁM A TEAHOUSE ELŐTT

a Fény utcai Demmers Teahouse előtt
a Mammut-tömb nyugati oldalán
láttam ott áll a nagyanyám
valahogy az ő képe vetült a kolduló
öregasszonyra hasonlítottak is a görbe hát
a fekete magas szárú cipő egészen ő gondoltam
kockás kabátféleség és barna szoknya volt rajta
jól emlékeztem erre is arcba húzott kendő
a térde közé szorítva nejlonszatyor
előrenyújtott kezében műanyagpohár
így kéregetett ott a sovány reszketeg árny
s mikor a piac felől a biztonsági őr
fehér inges sötétkék nadrágos kefehajú tömeg
bár lassú és érezhetően kényszeredett
léptekkel de mégis a kolduló felé tartott
az mindjárt tudta és a szatyrot
engedelmesen fölemelte
a biztonsági ember meg három lépésre
megállt s mondott is valamit talán
ilyesfélét hogy innen el kell menni
hogy tilos itt vagy kérdezett mintha nem sejtené
hogy mi van a pohárban
néhány fémpénz csörgött az alján
miért nyújtja előre ok és cél miféle dróttal
netán elektromágneses hullámokkal
titkos kódok szerint kapcsolódik és a nagyanyám
ott a Demmers Teahouse előtt csontkezével
szaporán integetve mintha legyeket
hajtana magáról (s fejét is rázta tagadólag)
magyarázott a szemközti videobolt ablakából
Robert de Niro a gengszter figyelt gondoltam
ezt ő nem nézi tétlenül
de az egy négyzetméterre eső
lélekszám túl magas volt
minek lehetne így foganatja
a biztonsági őr meg a vállát vonogatta
hiába kibúvó itt nincsen
az öregasszonynak menni kellett
elmenni onnan
bár amikor a rendész hátat fordított (nagylelkűen?)
és vonszolódva elindult az áruház műkő
lépcsői felé nagyanyám (ravaszul? fásultan?)
visszaereszkedett de az őr mintha táncjátékban
most már indulatosan kapta oda újra a fejét
s ezzel vége is lett a jelenetnek
kamion dübörgött a sarkon
és a koldusnő hagyta
a Moszkva tér irányában hullámzó árral
végképp elsodortatta magát