←Vissza

 

Dániel Anna

KRIMI

     A tettes öt-, talán hatéves, élénk szemű fiúcska. Alighanem cigány. Segítő- és bűntársai: két kamaszodó srác, az idősebbet az általános iskola hetedik vagy nyolcadik osztályába ültetném, továbbá egy szőke, fiatal lány. Az élénk szemű fiúcska a kis csoport megjelenésétől az esemény megtörténtéig a szőke lány ruhájához simul, a leányzó a kicsi felé fordítja fejét, a felvonóhoz vezető néhány lépcsőn majd kézen fogja, a liftben is szorosan egymás mellett állnak. Az oltalomkeresés és az óvó gyöngédség - most már tudom - a célt szolgálja: elérzékenyülést és bizalmat kelteni a kiszemelt áldozatban.
     A rendezés gondos, ötletes. A rendező a cselekmény, a célhoz vezető mozdulatok számos változatát próbálhatta el a szereplőkkel. Commedia dell'arte. A lehetőségeket felismerni, a váratlan fordulatokban ügyesen helytállni, rögtönözni. A próbákon a gyerekek élvezhették a színjátszást. Talán a kézzelfogható sikernél, a pénzszerzésnél is jobban. Schiller már a XVIII. században léleklátóan fejti ki, mi mindent jelent a gyermeknek a játék!
     Nekem a megtörténtek óta egyre az a réges-régi mozdulat jár eszemben. A nagynéném háztartásában tevékenykedő székely asszony, Jula né', ha kirívó bűntényről hallott, az elkövető meglakolására azt javasolta: a tettest felhúzni, leengedni a kötélen. S a levegőbe emelt keze fel-le rángatta a képzeletbeli kötélen imbolygó képzeletbeli testet.
     A Jula né' fel-lemozgó kezét láttam a kerületi rendőrkapitányságon, amikor - már indulófélben - megkérdeztem a jegyzőkönyvet készítő századostól: ezekből a gyerekekből, ebből az öt- hatéves kisfiúból válhat-e épnek mondható ember. A százados hallgatott. A gépírásos papírt nézte az asztalon. Amikor rám pillantott, üres volt a tekintete. Súlyos és üres.
     - Aligha - mondta.
     Elköszöntem.