 |
 |
|
Belső ruhatár Zsille Gábor KRAKKÓI JEGYZETEK  >> Iparosodás Egy csöndes, a főtérre vezető utca sarkán fiatal férfi áll, s Bach d-moll toccata és fúgáját adja elő harmóniumon. E váratlan jelenség megállít. "Nagyszerű, nagyszerű!" - gondolom lenyűgözve, a végén megtapsolom, majd dolgom után nézek. Húsz perc elteltével, hogy ismét felé járok, ugyanazt játssza. Egy órával később szintén. Napszálltakor is. Csalódottan hagyom faképnél: nem mester ő, csak betanított segédmunkás; harmóniuma nem hangszer, csupán sorozatgyártott hangok futószalagja. >> A totális horror Vidám vendéglői asztaltársaságban ülök, rajtam kívül mindenki lengyel. Éjfél táján elkövetkezik az orvosi rémtörténetek ideje: hasfalban felejtett szikéről, pezsgőspohárban hűtött letépett ujjról, közlekedési balesetek trancsírozásairól adják-veszik a szót. - Ez mind semmi! - rukkol elő egy középkorú hölgy. - A második világháború idején édesanyám, kislányként, Magyarországra került. A béke beálltával aztán visszatért Krakkóba, magyarországi életét pedig lassacskán elfelejtette: ottani barátai, ismerősei nem voltak, sohasem látogatott vissza turistaként - úgy nőttem fel, hogy egyszer sem beszélt erről. Ötvenöt évvel később, tavaly nyáron szegénykém agyvérzést kapott és kórházba került. Kómába zuhant, és amikor a harmadik napon végre magához tért, képzeljétek el (pillanatnyi hatásszünet), csakis magyarul beszélt! Szörnyülködés moraja fut végig a társaságon, a hölgy azonban fokozza: - Drámai pillanat! Az anyám ősz fejjel ott fekszik egy kórteremben - és magyarul beszél! - Úristen! - mondja egy férfi. - És aztán mi történt? - kérdezi egy nagybajuszú ékszerész. - Három hét elteltével kitisztult az agya, és már nem beszélt magyarul. Mindenki megkönnyebbülten koccint. >> A csehszlovák próféta Újszülöttként végre-valahára értesülök az errefelé közszájon forgó történetről, amelyet a Szentatya visszaemlékezésének köszönhetünk. A hetvenes évek elején történt, hogy még krakkói érsekként és Karol Wojtyla néven - kedves szokása szerint - a Tátrában síelgetett. Hogy-hogy nem, bár ezt ő maga nem vette észre, önfeledt csatangolásában áttévedt az akkori Csehszlovákia területére. Útlevél, személyi igazolvány nem volt nála. Az éber csehszlovák határőrök elkapták, és üstöllést megkezdték a kihallgatását: - Neve? - Karol Wojtyla. - Állampolgársága? - Lengyel. - Foglalkozása? - Krakkó érseke vagyok. - Még hogy maga a krakkói érsek?? Ha-ha-ha! Jó, hogy nem a római pápa! |