←Vissza

_________________________________

 

Tudományos Lapok

a rendszerről

 

 

 

Szentendre, 2006.

 

Copyright: Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény

ISSN 1788-0963

 

I. évf. 3. szám

_________________________________

 

p.63

Dr. Füzes Miklós:

 

A magyarországi németek pokoljárása

a XX. század magyar kormányzati és közigazgatási rendszerében

 

 

(Mindkét fejezet előadás formájában

a szentendrei "Németek kisebbségben" c.

tudományos konferencián hangzott el, 1999-ben)

 

 

 

I. A magyarországi németek pokoljárása

 

 

 

 

Magyarországot Géza fejedelem, majd különösen Szent István óta, az Imre herceghez írt intelmek alapján befogadó nemzetként jellemzik a mai napig is, holott a közép-európai nacionalizmusok kifejlődésével ebben a tekintetben is sok minden megváltozott. A II. József rendelkezései ellen való tiltakozás által felgyorsultan kialakuló magyar nemzettudat, majd az egyre jobban kifejlődő magyar nacionalizmus ezt a szemléletet fokozatosan háttérbe szorította. A 19. század első felében inkább még csak közömbösség volt tapasztalható az együttélő nemzetiségek nemzettudata, illetve nacionalizmusok iránt, a század utolsó harmadában azonban egyre erősödő, háttérbe szorításukat célzó, jogi eszközökkel is megtámogatott magyar asszimilációs politika érvényesült. A magyar nacionalizmus hibás politikai hatása az együttélő népek között előbb olyan törésvonalak létrehozásához vezetett, mint pl. az 1848/1849-es polgári forradalom és szabadságharc bukása, majd nyílt szakadást is eredményezett a vesztes első világháborút követően.

 

 

A trianoni sokk:

 

Az első világháborút lezáró békeszerződés mélyen megrázta a magyar társadalmat. Az ország a horvát társország területét és lakosságát ide nem számítva elvesztette területének 67,2%-át, lakosságának 58,3%-át. A magyar nemzeti érzést legjobban az bántotta, hogy az ország magyar nyelvű lakosságát az 1910-es népszámlálás eredményéhez viszonyítottan 67,6%-ban elveszítette.(1) Keveseknek tűnt fel, hogy az 1910-ben még 1.903.357 főt kitevő németség száma (2) 554.237 főre olvadt, vagyis a korábbinak csak 29,1%-át teszi ki. (3) Az a körülmény, hogy a békeszerződés az etnikai határokat nem vette figyelembe, a németséget még talán a

p.64

magyarságnál is hátrányosabban érintette. Túlnyomórészt ugyanis csak a szórványokban élő németség maradt az ország határain belül. Az erősebb nemzettudattal rendelkező német tömbök - ahonnan a német vezető értelmiségiek nagy része is származott - az új határokon kívülre kerültek. A nagyobb német tömböktől történő elszakadás tulajdonképpen már ekkor meghatározta a megmaradt németség további sorsát.

 

Magyarország hivatalos köreiben a békeszerződés traumája a felfokozódott nacionalizmus talaján revíziós külpolitikához vezetett. Belpolitikában a nemzetiségi arányok megváltoztatásának a félelme jelentkezett. Elsősorban a Dunántúlt féltették az elcsatolt Burgenlandhoz hasonló eseményektől.(4) A népi írókban ez a kérdés a magyarság pusztulásának víziójával együtt jelentkezett. Illyés Gyula később meg is írta, hogy ők már a húszas évek elején a németség humánus kitelepítésének a gondolatával foglalkoztak.(5) A németség elleni gyűlöletkeltésnek talán a leglátványosabb epizódját a hidasi, hívei által elhagyott magyar református templom lélekharangjának a leszerelése, Budapestre szállítása, a Kálvin téren történt felállítása jelentette, ahol annak jelzésére kongatták meg: "veszik a magyar". (6)

 

A magyarországi németség programja Bleyer Jakab szavai szerint nem került szembe a magyarsággal: "...Mi a magyar nemzet történelmi géniuszára építünk, a magyar nemzet politikai ingeniumára, és építünk arra a soha meg nem szűnő és minden emberi akarat vagy elhatározás felett álló sorsközösségre, amely a magyarságot és a németséget idebenn a Duna völgyében és odakinn az európai politikában egymásra utalja és egymáshoz kényszeríti." (7) Bleyer a revíziós külpolitikát illetően is osztotta véleményét a vezető magyar politikai elittel, a németség számára csupán kulturális hagyományai megőrzésének biztosítását kérte. A magyar asszimilációs politika e törekvésnek azonban kevés teret adott, ezért a német nemzetiségi mozgalom is radikalizálódott. A Bleyert követő generáció 1939-ben létrehozta a Volksbund der Deutschen in Ungarn (röviden: Volksbund) elnevezésű kulturális egyesületet, ami egyre gyakrabban politikai kérdésekkel is foglalkozott, majd a Bécsi Egyezmények után egyre inkább a náci Németország kiszolgálója lett.(8) A mozgalom eredményei az 1941-ben, a visszacsatolt területekkel megnagyobbodott országban végrehajtott népszámlálás nemzetiségi adataiból is érzékelhetők: a német anyanyelvű lakosság száma ekkor 658.928, a német nemzetiségűeké 495.850 fő.(9) A visszacsatolásokkal 181.871 német anyanyelvű, 192.431 német nemzetiségű lakos került vissza az anyaországba. A német nemzetiséget vallók aránya nagyjából egyezik a Volksbund tagjainak, illetve szimpatizánsainak számával. A trianoni határokon belül ez mintegy kétharmados, a megnövekedett országhatárokon belül mintegy háromnegyedes arány, ami azt is kifejezi, hogy repedés keletkezett a németségen belül is, nemcsak a magyarsággal történt együttélésben.

p.65

 

A második világháború alatt, majd az azt követő években az európai hatalmi viszonyok két totalitárius hatalom köré polarizálódtak. Magyarország különös tragédiája, hogy valamilyen formában mindkettőhöz csatlakozni volt kénytelen. Az ismét a vesztesként befejezett második világháborút a náci Németország oldalán kezdte, tőle később megszállást is kénytelen volt elviselni, majd a szövetséges hatalmak győzelme után szovjet megszállás alá került az ország. A változás az ország lakosságában a háborús veszteség okozta tragédiát tovább fokozta. A lakosság nagyobb része azonban a változást ha nehezen is, de átvészelte. A német kisebbség számára azonban ez a lehetőség nem adódott, mivel a győztes megszálló hatalom kiszolgálóival őket eleve bűnösnek nyilvánította.

 

A német orientáció a hazai németségben természetszerűleg erősebben jelentkezett, mint a magyarságban (és a többi nem magyarokban), ahol passzív ellenállás is kimutatható volt. A Volksbund-vezetők a Németországhoz való kapcsolatot egyre jobban erősíteni igyekeztek, az esetleges érzelmi kötődéseket átvitték gazdasági, politikai és katonai területre is. A német lakosságot nemzetiségi kötődésére tekintet nélkül Németország, a Szovjetunió, majd Magyarország által többféle igénybevétel érte, amely csaknem felszámolódásához vezetett. A továbbiakban ennek folyamatát kívánjuk bemutatni.

 

 

Személyi igénybevétel a náci Németország által.

 

Jugoszlávia megszállása után az ott, majd a trianoni határokon belül élő németeket először titokban, majd legálisan a német hadseregbe történő szolgálatra igénybe vették. 1941-ben a magyar hatóságok tudta nélkül egyedül Bácskában mintegy 2.000 német fiatal szolgált a Waffen-SS-ben, 1.500 pedig a Wehrmachtban, további 2.000 pedig a Werkschutzban Belgrádban. Hasonló jelenség a "sporttanfolyamon" résztvevők ügye, akiket megtévesztéssel vittek az SS kötelékeibe, most már a trianoni Magyarország területéről is.

 

A legális toborzások lehetőségének a megteremtésére 1942. januárjában (1. SS-toborzás) keresték meg a magyar kormányt, húszezer fő rendelkezésre bocsátását kérve. A kívánt eredményt a toborzási akció nem hozta meg. A jelentkezettek közül mintegy 18 ezer főt találtak alkalmasnak. Jelentkezések nagyobb számban a visszacsatolt részeken történtek.

p.66

A 2. SS-toborzásról 1943. májusában született megállapodás, ami a német lakosság körében ismét nem vált népszerűvé. A Volksbund vezérkarának agitációja eredményeként 1944. februárjára 20.000 önkéntest mégis sikerült toborozni.(10)

 

A toborzási akciók eredményei a német kormányzatot nem elégítették ki, ezért Magyarország 1944. március 19-én történt megszállását követően a magyar kormánynál hadkötelezettség alapján történő igénybevételt kezdeményezett. (A német fegyveres erő részére hadkötelezettség alapján történő rendelkezésre bocsátás részleteit és eredményét külön tanulmányban tárgyaljuk.)

 

 

Rabszolgamunkán a Szovjetunió munkatáboraiban

 

A megszálló szovjet csapatok általi igénybevételt megtévesztés és cinizmus kísérte. 1944. karácsonyán ugyanis a Hadrakelt Vörös Hadsereg 0066 számú parancsával közvetlen a front mögötti területen végzendő munkára mozgósították a 17-45 éves magyarországi német férfiakat és a 18-30 éves nőket. Hasonló igénybevétel Romániában és Jugoszláviában is történt. Véletlenül derült csak ki, hogy a valóságban Szovjetunióba szállításukról van szó. Tekintettel arra, hogy a parancsot december 22-én adták ki, a 21-én megalakult Ideiglenes Magyar Nemzeti Kormányt a kérdéssel már nem lehetett megkerülni. A végső döntés Moszkvában született meg, ami a katonai hírközlő eszközök segítségével a lehető leggyorsabban megérkezett a gyűjtőtáborok parancsnokaihoz, akik aztán 1945. január 5-től kezdődően elindították a szerelvényeket. Amire a magyar kormány értesült a döntésről, és erről értesítette a vármegyéket, akik aztán bizonyos körű mentesítés érdekében összeírásokat, igazoló eljárásokat rendeltek el, addigra a szovjet katonai hatóságok az összegyűjtötteket kiszállították. A kiszállításokat az 1945. január 20-án aláírt fegyverszüneti egyezmény jelentősen mérsékelte, de még ezután is indítottak szerelvényeket.

 

A történtekben a magyar kormányzat felelősége is tetten érhető, ugyanis a megyei hatóságokkal Erdei Ferenc belügyminiszter nem közölte, hogy miről is van tulajdonképpen szó. Az elhurcoltak túlnyomó része kéthetes munkavégzésről tudott, így nem is készült fel a zord éghajlati viszonyok, ellátási gondok elviselésére.

 

Miután az elhurcoltak a beígért két hét elteltével nem kerültek elő, a megyék csakhamar felkutatásuk iránt intézkedtek. Újabb összeírás, újabb igazolás következett, ami alapján összeállították a keresettek névsorát. Ebben azonban az első időkben nem szerepeltek a

p.67

Volksbund egykori tagjai. A felkutatási kérelemnek a szovjet hatóságok ettől függetlenül nem tettek eleget, még több alkalommal sem. Érezhető időhúzó törekvésük. Egyrészt hitegették a magyar hatóságokat, másrészt mindenféle adminisztratív problémát gördítettek az elintézés útjába. Csakhamar kiderült, hogy az elhurcoltakat hadifogolyként kezelik. Ügyük így a hadifogoly-kérdéssel került összefüggésbe. 1945-ben és 1946-ban csak egészségügyi okokból hoztak haza egy-egy szerelvény elhurcoltat. 1947-ben politikai okokból, a magyarországi választások idején propaganda célzattal, valamint az 1947. február 20-án Párizsban aláírt békeszerződésre tekintettel már többeket, de jócskán maradtak vissza olyanok is, akik csak 1948-ban, illetve a Volksbund, valamint az SS egykori tagjai közül sokan csak 1949-ben került haza. Utóbbiak közül sokan ezt követően sem, mert a magyar hatóságok Tiszalökre internálták őket, ahol az erőmű-építkezésen dolgoztak. Csak 1953-ban szabadultak.

 

Az elhurcoltak számáról nincsenek megbízható adatok. Nem egyértelműek a hazahozottakról készült nyilvántartások sem, arról nem is beszélve, hogy az időközben végrehajtott magyarországi kitelepítések miatt sok elhurcoltat már szovjet területről, másokat a magyar fogadó táborokból közvetlenül Németországba szállították családjaikhoz. A létszámokat illetően így csak részadatokból, becsléseket is figyelembe véve lehet építkezni és valamiféle tájékoztató jellegű eredményhez jutni. Számításunk szerint az elhurcoltak száma 55-60 ezer körül helyezkedik el. A túlélők száma a rendelkezésünkre álló adatok szerint 20-25 ezer. Az elhurcoltak fele-háromnegyede a lágerek megpróbáltatásait nem élte túl.(11)

 

 

Magyar felelősségrevonás

 

A német lakossággal szembeni megkülönböztetés már a front érkezése előtt tapasztalható volt. A belügyminiszter rendelkezése értelmében a trianoni határokon túlról érkező magyar menekülteket Baranya-, Somogy- és Tolna megyék azon németek lakta községekben helyezték el, melyekben a németség aránya a 75%-ot meghaladta. Az itt lakó németek egyharmadát lakásaik elhagyására kötelezték.(12) Fokozottabban vették igénybe a német lakosságot a hadimunkáknál, a különböző hadi szolgáltatásoknál, a Vörös Hadsereg ellátásánál, valamint a jóvátételi beszolgáltatásoknál. A jobboldali politikai magatartást tanúsítottak közül is a legradikálisabb módon a Volksbund vezetőit és tagjait internálták.(13)

 

A magyar kormányzat kezdetben az egyéni felelőség megállapításának elvét követte. Nemzethűség vizsgálatot rendelt el, ami a helyszínen, bírósághoz hasonló hármas tanácsban folyt le.

p.68.

Az eljárás minden 16 évesnél idősebb németre, nemre, felekezetre való tekintet nélkül kiterjedt. Az önálló keresettel nem rendelkező nőkre és a gyermekekre csak akkor, ha ellenük külön bejelentés érkezett.(14)

 

Az eljáró bizottság ötféle megállapítást tehetett: 1. Megállapíthatta, hogy a vizsgált személy hitlerista (volksbundista, fasiszta, nyilas) szervezetben vezető volt, vagy az SS-be önként lépett be. Kimondhatta az együttélő feleség és gyermek mentesülését a határozat következményei alól. 2. Megállapíthatta, hogy az előbbi szervezetekben való tagságot. Az előbbinél szélesebb körű mentesítést is kimondhatott. 3. Támogatóként jelölhette meg azokat, akik ugyan nem estek az előző pontok hatálya alá, de a szervezetek célkitűzéseit valamilyen formában elősegítették. 4. Kijelenthette, hogy a vizsgált személy nem volt tagja, sem támogatója e szervezeteknek. 5. Elismerhette, hogy az érintett a terror ellenére nemzethűségének és demokratikus érzelmének tanújelét adta.

 

Az élőszóban kihirdetett határozatoknak súlyos következményei voltak. A vezetőket internálták, a tagokat a földreform során alkalmazott vagyonelkobzáson kívül munkaszolgálatra kötelezték. A támogatóknak a telepítések során kellett vagyonukkal rendelkezésre állni. A kívülállóknak az 5. pont alatti kivételtől eltekintve az elköltöztetetteket, összeköltöztetetteket kellett befogadniuk.

 

Az 1945. májusában kezdődött eljárások a nyár folyamán lelassultak és még 1946. tavaszán sem értek véget.(15) Ezt követően az eljárás csendesen elhalt, teljes körben végrehajtva sohasem lett. Az eredményekről, tekintve hogy a földreform során aktualitásukat vesztették, csak részadatokkal rendelkezünk. A szakirodalomban 70.000 felülvizsgálatról tudnak, melyek közül 38% végződött a Volksbund tagság, vagy annak vezetője, 32% támogató megállapítással. További 30% nem tudott kapcsolatot megállapítani a Volksbunddal.(16) Dél-Dunántúlon 34.843 felülvizsgálat adata ismert. A megvizsgáltak 9,9%-a bizonyult a Volksbund vezetőjének, 34,6%-a tagjának, 13,5% támogatójának, 36,2% kívülállónak, és 5,8% olyannak aki magyar nemzethűségének tanújelét adta.(17) Az eredményekből is kitűnik az eljárás nagyfokú szubjektivitása. Elsősorban a támogatók jelentős arányánál jelentkezik, hiszen ennek megállapítására írásbeli dokumentumok nem állhattak rendelkezésre. A tanú, a bejelentő rosszhiszeműségét senki sem vizsgálta.

 

A felelőséget illetően az 1945. március 15-én kihirdetett földreformtörvény az egyéni elbírálás talaján állt.(18) Meghatározta azoknak a körét - közöttük a Volksbund vezetőiét és tagjaiét -,

p.69

akiknek birtokait teljes egészében el kell kobozni. Az egyéni elbírálás elvét azonban a gyakorlati végrehajtás, valamint a telepítési akciók áttörték, tág teret adva a kollektív felelőségrevonásnak. A községi földigénylő bizottságok önkényeskedése mellett belső utasítások formájában megjelentek a magyar nacionalizmus eszméjével átitatott központi rendelkezések. A Népgondozó Hivatal véleménye szerint német tagokkal is rendelkező földigénylő bizottságok gátolják a magyar szempontú végrehajtást. A "magyar szempontokat szem előtt nem tartó sváb, vagy kevert földigénylő bizottságok" működését felfüggesztették, majd helybeli, vagy a szomszédos községek magyar földigénylőiből alakították azokat újjá. Az új bizottságoknak legfontosabb feladatául a "magyar földnélküliek földhöz juttatását" tekintették. (19) A Potsdami Értekezlet híreire alapozottan a magyar szempontú végrehajtás mellett megjelent a németség egészének a felelőségre vonása is: "A sváb kérdés megoldásánál feltétlenül figyelembe kell venni azt, hogy nem csak kifejezett volksbundisták ártottak a magyar földteleneknek, hanem azok is, akik kifejezetten nem mutatták ezt, de titokban annál ártalmasabbak voltak" - jelentette ki a Népgondozó Hivatal Telepítési Főosztályának a vezetője. (20)

 

A telepítések végrehajtásában jelentős szerepet vittek a népi írók követői, akik a németség ellenességén nevelkedtek. Munkájuk során a korábbi elképzeléseket igyekeztek átvinni a gyakorlatba. Az első látványos akciót a korábban Bajcsy-Zsilinszky Endre köréhez tartozó dr. Bodor György vitte véghez a Bácskából elüldözött és hontalanná vált bukovinai székelyek letelepítésével még az elkobzást kimondó határozatok meghozatala előtt, a Bonyhád környéki német falvakban. Nem lehet véletlen, hogy az első telepítéssel érintett falu Hidas lett. A hivatalos felhatalmazást nélkülöző akció dr. Bodor véleménye szerint is a magyar nacionalizmus érvényesítésére irányult. "Más módszerrel csak magyar szórványokat (és nem egységes tömböket - FM) lehetne telepíteni" - jelentette ki. Ez pedig szerinte nem lehet cél.(21) A Lengyel Községben történt internálást dr. Bodor a székelyek telephelyeinek biztosítására rendelte el a politikai rendőrség közbejöttével. Eljárása során még a Hűséggel a Hazához mozgalom tagjait sem mentesítették.(22)

 

A telepítéseket a földbirtokrendező tanácsoktól átvevő Népgondozó Hivatal kezdetben formailag még ragaszkodott a törvényesség látszatához, de az ún. csoportos telepítések okozta feszültségek feloldásakor még a látszatára sem voltak tekintettel. Az ország más területein ki nem elégített földigénylőket az Országos Földbirtokrendező Tanács Veres Péter elnök vezetésével a nemzetiségek lakta területekre, még az igazoló eljárások befejezése előtt, de nagyon gyakran azoktól függetlenül elsősorban Dél-Dunántúlra irányította.(23)

p.70

A csoportosan letelepülni szándékozók száma olyan nagy volt, hogy a Volksbund vezetőitől elkobzott ingatlanok az elhelyezésükre nem volt elegendő. A kitelepítésre kötelezettek ingatlanait telepítési célra még nem vehették igénybe, ezért a telepítő szervek javasolták, hogy a Volksbund egykori tagjainak és támogatóinak az ingatlanait is vehessék igénybe.(24) Csakhamar szükségét érezték a telepítő szervek azok birtokainak az igénybe vételére is, akik az 1941. évi népszámlálás alkalmával magukat német nemzetiségűnek vallották, majd sor került a német anyanyelvet vallókra is. A telepítő szervek szorgalmazták a kitelepülésre kötelezett német lakosság mielőbbi eltávolítását is, valamint azt, hogy a zár alá vont ingatlanaikat telepítési célokra igénybe vehessék.(25) A földreform során igénybe vehető ingatlanokba ugyanis a betelepítés erre az időre már befejeződött. Az igényeket a jogi rendelkezések ugyan nem követték, de a gyakorlat most már ettől függetlenül alakult.

 

A telepítéseket a magyar csehszlovák lakosságcserére is tekintettel 1946. őszén leállították, nyilvánvalóvá vált ugyanis, hogy a Szlovákiából érkező magyar családok elhelyezése is csak a német lakosság ingatlanjaiban valósítható meg.(26) A telepítési igényekre tekintettel bővítették a kitelepülésre kerülők körét, de maga a kitelepítési eljárás a betelepítési igényekhez képest lassan történt, ezért a kormány rendeleti úton szentesítette a korábban a gyakorlatban már kialakult „rátelepítés” intézményét. Lehetővé tette a kitelepítendő németek összeköltöztetését is.(27) A gyakorlatban azonban a telepítő szervek már nem voltak kíváncsiak a nemzetiségi és anyanyelvi adatokra sem, egyedül a visszamaradó birtok nagysága érdekelte őket. A telepítési akciók befejezését követően maguk a telepítő szervek állapították meg, hogy azt végrehajtani csak a német lakosság kitelepítésére és összeköltöztetésére kiadott rendeletek felhasználásával nyílott mód.(28)

 

Az elkobzások eredményeinek első összesítésekor, 1945. augusztus 31-ig a Dunántúlon 25.967, az Alföldön 7.644, Észak-Magyarországon 367 gazdaságot koboztak el. A későbbiekben a statisztikai adatgyűjtés a gazdaságok számára nem terjedt ki. Adatot gyűjtöttek viszont az elkobzott ingatlanok nagyágára. 1945. augusztus 31-ig 176.781 katasztrális holdat, 1946. május 18-ig 204.116 katasztrális holdat koboztak el a földreform törvény alapján.(29) A kitelepítettek vagyona, a kitelepítésre kötelezettek névsorába történt felvételkor az államra szállt. A kitelepítésig elvileg azonban a volt tulajdonos használatában maradt. A kitelepítések lezárása után az 1949. január 1-jén felvett állapot szerint a kétféle igénybevétellel összesen 480.739 katasztrális hold földet koboztak el a német lakosságtól.(30) Ebben azonban nem szerepel Bács-Bodrog vármegye adata. Az elkobzott földterület egy részére 47.788 telepest ültettek. Földterületük nagysága 320.551 katasztrális hold.

p.71

Az elkobzott földek többi része állami tartalékalapot képezett. Az elkobzott lakóházak számát becsléssel, a telepítésre felhasználtakra is tekintettel, 50.000 házban állapíthatjuk meg.

 

A magyarországi német lakosság Németországba történő áttelepítéséről szóló kormányrendeletek(31) már nyíltan kimondták a kollektív felelőségrevonást. Részletesen meghatározták azok körét, akiket kitelepítésre lehet kötelezni. Mentesítésre csak szűk körben adtak lehetőséget, egy területileg körülhatárolt 10%-os arányszámhoz kötötten. A rendeletek csak azokat mentesítését tették lehetővé, akik cselekvő tagjai voltak valamelyik koalíciós pártnak, akik az 1941. népszámlálás alkalmával magyar nemzetiségűnek vallották magukat és hitelt érdemlően igazolták, hogy nemzethű magatartásáért üldöztetést szenvedtek.

 

Az 1945-ben kiadott kormányrendelet bevezető szakasza a kitelepítésre kötelezést a Potsdami Konferencia határozatára alapítja. A valóságban azonban ilyen határozat nem született. A közelmúltban Németországban a konferencia dokumentumait is magában foglaló forráskiadvány ilyet nem ismer.(32) Amire hivatkozni szoktak, legfeljebb jóhiszemű félreértés lehet. A háború végső szakaszában, illetve befejezését közvetlen követő állapotról van szó, amikor a szovjet (a lengyel, a csehszlovák és a jugoszláv) hadsereg elől a kelet-európai németség Németország területére menekült, vagy a fegyveresek egyszerűen oda hajtották őket. Erre a szituációra vonatkozik a szövetségesek határozata, akik, miután az eseményeket megállítani nem tudták, legalább humánusan (ha egyáltalán ilyen lehetséges - FM) akartak a németséggel szemben eljárni. Az általunk tárgyalt kitelepítésre ezek már nem vonatkozhattak, végrehajtásakor ugyanis nincs már háborús helyzet. A valóság az, hogy a szövetségesek egyetértettek a kitelepítéssel, de annak végrehajtását az érintett kormányokra bízták. Az is a valósághoz tartozik, hogy a magyar kormány a Fegyverszüneti Egyezmény alapján létrejött Szövetséges Ellenőrző Bizottságnál több ízben, többféle létszámot megjelölve kérte a kitelepítés részbeni végrehajtását.(33)

 

A magyarországi németek kitelepítésének a kormányzati döntéseken kívül természetesen voltak külpolitikai okai is. Ezt azonban a magyar-csehszlovák lakosságcsere-egyezmény jelentette, amelynek végrehajtása, mint láttuk, feltételezte a magyarországi német lakosság eltávolítását, ide értve kitelepítését is. A harmadik okra, a csoportos telepítések végrehajtása okozta alulról jövő belpolitikai feszültségre a korábbiakban már ugyancsak utaltunk.

 

A kitelepítés tényét, a kollektív felelősségrevonás mellett tovább súlyosbította végrehajtásának módja. A kitelepítés megvalósítása ugyanis a belügyminisztérium önkénye közepette ment végbe.

p.72

Kitelepítve "de facto" az lett, akit a belügyminisztérium által kiküldött bizottság kitelepítésre kötelezettnek nyilvánított, és az erre rendszeresített nyilvántartásba felvett. A belügyminisztérium korlátlan hatalmat kapott a rendeletalkotásra, a végrehajtásra, beleértve a jogorvoslatot is.(34) A kitelepítési kormánybiztosok és az alájuk rendelt karhatalom tevékenységét az önkény jellemezte. A visszaélésekre reagáló egyéb kormánytényezők, a helyi és a területi közigazgatási szervek a visszaéléseket nem tudták orvosoltatni. Az érintett belügyminiszterek - Rajk László, Nagy Imre - saját embereiket velük szemben szinte kivétel nélkül megvédték. Nem csoda, hogy a megbízottak önkénye és arroganciája korlátlanul érvényesülhetett.

 

A kitelepítések 1946. januárjának végén kezdődtek, majd a nyár folyamán leállították őket. Ősszel újraindították, de kevés eredménnyel, mert Németország amerikai megszállási zónájában a vonatszállítmányokat, azok felszereltségének hiányosságaira hivatkozva egyre kevésbé fogadták. A valósághoz tartozik, hogy fogadásukra már nem is volt elég hely. A kitelepítés 1947-ben folytatódott, majd 1948-ban a szovjet megszállási zónára tevődött át, miután az amerikai hatóságok nyugaton a befogadást teljesen leállították.

 

A kitelepítettek számát a zavaros végrehajtás, a korabeli meglehetősen egyenetlen és hiányos adatszolgáltatás miatt pontosan megállapítani nem lehet. A kitelepítettek számát a front elől elmenekültekkel, vissza nem tért katonákkal, hadifoglyokkal és a különféle okból történt emberveszteséggel együtt 200-220 ezerre tették.(35) A németországi statisztikai irodalom 178 ezer személyről tud, akik a Német Szövetségi Köztársaságban éltek 1950-ben.(36) Magyarországi források 50 ezerre teszik a szovjet zónába kitelepítettek számát. Nagyrészük azonban illegálisan nyugatra távozott. Azt, hogy közülük hányat vettek számba az 1950-es adatfelvételkor, ugyancsak nem lehet tudni.

 

A Magyarországon maradott németek számát az 1949-ben végrehajtott népszámlálás eredménye a bevallási készség nagymérvű visszaesése miatt ugyancsak nem fedi a valóságot. Az MDP Titkársága rendelkezett a népszámlálással csaknem egyidőben felvett, a közigazgatási szervek megítélése alapján készített adatokkal.(37) Ezt figyelembe véve jelenthetjük ki, hogy a magyarországi németség vesztesége, beleértve a kitelepítéseket is, 275.524 fő, az 1941. évi német anyanyelvű népesség 57,8%-a.

 

 

p.73

Jegyzetek az I. "A magyarországi németek pokoljárása" c. fejezethez

 

(1) Az 1920. évi népszámlálás. Magyar Statisztikai Közlemények. Új sorozat. 69. kötet. Budapest, 1923. 22.o.

(2) Magyar Statisztikai Évkönyv. Új Folyam XXI. 1913. Magyar kir. Statisztikai Hivatal Budapest, 1915. 20-22.o.

(3) A németség elhelyezkedésének új helyzetét tárgyalja: dr. Johann Schnitzer: Statistisches über das Deutschtum in Rumpfungarn, valamint Rogerus Schilling: Ansiedlung der deutschen in Rumpfungarn. In.: Das Deutschtum in Rumpfungarn. Volksbücherei des "Sonntagsblatters". 2. Band. Herausgeben von dr. Jakob Bleyer. Budapest, 1928.

(4) Illyés Gyula: Pusztulás. Úti jegyzetek. Nyugat, 1933. 189-205. o. Ambrus József: Kormánybiztost Baranyába. Nemzetvédő, 1933. november.

(5) Illyés Gyula: Honfoglalók között. Szépirodalmi Kiadó, 1985. 12-13.o.

(6) Solymár Imre: "Elnémult Harang, Bús Rom". Dunatáj. 1986. május. 35-45.o.

(7) Bleyer Jakab felszólalása az országgyűlés képviselő házának 1933. május 9-én tartott ülésén. Az 1931. évi július 18-ára hirdetett országgyűlés képviselőházának naplója. 15. kötet. Atheneum Budapest, 1933. 210-215.o.

(8) Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. 5-16.o.

(9) Az 1941. évi népszámlálás. Demográfiai adatok községek szerint. KSH Budapest, 1947. 8-9. és 18-19.o.

(10) Johann Böhm: Die Ungarndeutschen in der Waffen-SS. Ippesheim, 1990. 75-77., 80., 94-98.o.

(11) Füzes Miklós: Modern rabszolgaság. Budapest, 1990.

(12) Baranya Megyei Levéltár. Főispáni iratok. 346/főisp. 1945. Iktatva a belügyminiszter 110.136/1945.V . számú rendelete.

(13) Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 3820/1945.M.E. számú rendelete az 1710/1945.M.E. számú rendelet 2. §-ának 5. pontja alá eső személyekre vonatkozó intézkedésekről és a Népgondozó Hivatal hatáskörének kiterjesztéséről. Magyar Közlöny. 1945. július 1; Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 1710/1945. M.E. számú rendelete a Népgondozó Hivatal felállításáról. Magyar Közlöny. 1945. május 10.

(14) 3820/1945.M.E. számú rendelet az 1710/1945.M.E. számú rendelet 2. §-ának 5. pontja alá eső személyekre vonatkozó intézkedésekről és a Népgondozó Hivatal hatáskörének kiterjesztéséről

(15) Füzes Miklós: Forgószél. Pécs, 1990. 45-46.o.

(16) Fehér István: A magyarországi németek kitelepítése 1945-1950. 47-48.o.

(17) Füzes Miklós: im. 46.o.

p.74

(18) Az Ideiglenes Nemzeti Kormány 600/1945.. M.E. számú rendelete a nagybirtokrendszer megszüntetéséről és a földműves nép földhöz juttatásáról. Magyar Közlöny, 1945. március 18. (1945. évi VI. tc.)

(19) Baranya Megyei Levéltár. Népgondozó Hivatal iratai 24/1945. A NH Dél-Magyarországi Kirendeltségének Baranyavármegyei Kerülete jelentése. 1945. július 2.

(20) Ugyanott. 48/1945. Jegyzőkönyv a NH Dél-Magyarországi Kirendeltségén tartott értekezletről. A központi előadó kijelentése. Pécs, 1945. augusztus 12.

(21) Tolna Megyei Levéltár. Népgondozó Hivatal iratai 24/1945. Dr. Bodor György jelentése az Országos Földbirtokrendező Tanács Telepítési Főosztályának. 1945. május 9.

(22) Baranya Megyei Levéltár. Főispáni iratok 949/főisp.v.1945. Iktatva a Magyar Parasztszövetség megkeresése. Melléklete a dr. Bodor féle jelentés.

(23) Ugyanott. Baranya Megyei Földbirtokrendező Tanács iratai 182/eln.1945.. Iktatva a az Országos Földbirtokrendező Tanács 1945. július 2-án tartott országos értekezletének az anyaga.

(24) Tolna Megyei Levéltár. Népgondozó Hivatal iratai 2675/1945. Az 1946 március 6-án tartott telepvezetői értekezlet anyaga.

(25) Ugyanott. 2755/1946

(26) Baranya Megyei Levéltár. Alispáni iratok 14370/1946, 15418/1946. Tolna Megyei Levéltár. Alispáni iratok 4652/1946, Somogy Megyei Levéltár. Somogy Megyei Földhivatal telepítési iratai 1946/1950.

(27) A Magyar Köztársaság Kormányának 4300/1945. M.E. számú rendelete a csehszlovák-magyar lakosságcsere-egyezmény alapján Magyarországra áttelepített szlovákiai magyarok elhelyezése érdekében a 12.330/1945. M.E. számú rendelet alapján Németországba való áttelepítésre kötelezett magyarországi német lakosság összeköltöztetése tárgyában.

(28) Baranya Megyei Levéltár. Népgondozó Hivatal iratai. Jelentések.

(29) Füzes Miklós: im. 16.o

(30) Füzes Miklós: Schicksalprüfungen der Ungarndeutschen 1944-1948. In.: Suevia Pannonica, 1991. 99.o.

(31) 12230/1945. M.E. számú rendelet a magyarországi német lakosságnak Németországba való áttelepítéséről. Kihirdetve 1945. december 29-én. Magyar Közlöny 211. szám; 12200/1947. Korm. számú rendelet a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12.330/1946.M.E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosítása, kiegészítése és összefoglalása. Kihirdetve 1947. október 28-án. Magyar Közlöny 245. szám.

(32) Dokumente zur Deutschlandpolitik. II. sorozat I. kötet. Die Konferenz von Potsdam. III/3. 1948 és 1975.o.

p.75

Lásd még: Potsdam 1945. Quellen zur Konferenz der "Großen Drei". München, 1963. 367.o. Szerk. Ernst Deuerlein.

(33) Fehér István im. 58-60.o.

(34) A Belügyminiszter 70010/1946.B.M. számú rendelete a nemzeti kormánynak a magyarországi német lakosság Németországba való áttelepítéséről az 1945. évi XI Törvénycikkben kapott felhatalmazás alapján kiadott 12330/1945.M.E. számú rendelet és a Szövetséges Ellenőrző Tanácsnak ugyanezen tárgyban 1945. november hó 20. napján hozott határozata végrehajtásáról; A Belügyminiszter 84350/1947.B.M. számú rendelete a magyarországi német lakosság Németországba áttelepítéséről szóló 12330/1945.M.E. számú rendelet, valamint az ezzel kapcsolatos egyéb rendeletek módosítása, kiegészítése és összefoglalása tárgyában kibocsátott 12200/1945.Korm.sz. rendelet egyes rendelkezéseinek végrehajtásáról.

(35) Fehér István: im. 162.o.

(36) Gerhard Reichling: Die Deutschen Vertriebenen in Zahlen II. 32.o.

(37) Magyar Országos Levéltár. MDP-MSZP Iratok Osztálya. Az MDP Titkárságának 1949. február 16-án tartott ülésének anyaga. 276. fond, 54/30. őrzési egység, 20 o.

 

 

 

 

II. A kényszerű Waffen-SS sorozás Magyarországon

a magyar kormányzati és közigazgatási szervek tevékenységében 1944-ben

 

 

 

A Hitler politikai elit-hadseregéből létrejött Fegyveres-SS történetével a német történetírás meglehetősen gazdagon foglalkozik, a magyarországi németek szerepe ebben azonban csak epizódként jelentkezik. Nem is történhetett ez másként, mert Európa és Ázsia számos országából (tájáról) verbuválódtak a Waffen-SS tagjai. Nyugat-Európában Hollandia, Flandria, Vallónia, Franciaország, Luxemburg, Spanyolország, Portugália, Nagybritánia, Írország; Észak-Európában Dánia, Norvégia, Izland, Svédország, Finnország ; Közép-Európában Svájc, Lichtenstein, Olaszország, Szlovákia, Cseh-Morvaország; Délkelet-Európából Horvátország, Szlovénia, Szerbia, Montenegró, Albánia, Görögország, Bulgária, Törökország, Magyarország, Románia; Baltikumból Litvánia, Észtország, Lettország; Kelet-Európából Lengyelország, Szovjetunió (Fehéroroszország, Ukrajna, Kozákföld), a keleti népek; India; az arab országok: Palesztina, Szíria, Tunézia adott a Waffen-SS számára katonát.

 

p.76

 

Az 1942-es és 1943-as emberveszteség következtében emelkedett a sorozott népi németek száma. Egyezmények születtek a román, a horvát, a szlovák és a magyar kormányokkal a népi németek kényszerrel történő sorozására, ugyanakkor a szlovák és a magyar hadseregben szolgálók átvételét is tervbe vették. A megszállt területeken, Szerbiában, Lengyelországban és a Szovjetunió megszállt részein a népi németeket egyszerűen behívták a Waffen-SS kötelékébe, a született németeket pedig a Wehrmachtba.(1)

 

A magyar és a német kormány között 1944. április 14-én kötött megállapodás értelmében felállították a vegyes sorozó bizottságokat. A népcsoport (a Volksbund) vezetőségének feladata lett a siker elősegítése. E tevékenységével a Volksbund Hitler meghosszabbított karjává vált. Az egyezmény érdekében a magyarországi németeknek csak 10%-a maradhatott a honvédség kötelékében műszaki személyzetként. E rendelkezés alapján történt a honvédségtől való átvétel a Waffen-SS-be.(2)

 

A magyarországi németek a Waffen-SS céljaira történő igénybevételének részletes feldolgozása Tilkovszky Loránt munkáival indult. A két toborzó akció kifejtésével szemben a kényszersorozás tárgyalása azonban többnyire az általánosságnál, az egyezmény létrejöttének, a kormányzati tevékenységnek, a Volksbund vezérkar fellépésének a bemutatásánál maradt.(3) Az 1944. áprilisi egyezmény fogadtatására, gyakorlati végrehajtására és eredményeire csak utalások vannak, analítikus feldolgozása további kutatómunkát igényel. Németországban hasonló tevékenységet az erdélyi szász származású Johann Böhm fejtett ki.(4) Részletes feldolgozást ad ő is a toborzóakciókról, a hadkötelezettség alapján történő igénybevétel azonban nála is szegényes, elsősorban a korabeli sajtóból szerzi információit. Több mégis annyiban, hogy az eredményről számszerű adatokat közöl.

 

A Németországban élő egykori magyarországi német szerzők feldolgozásokat nem készítettek, csupán kritikai észrevételeket tettek, elsősorban Tilkovszky Loránt értékelésére. Johann Weidlein elsősorban azt kifogásolja, hogy Tilkovszky Loránt a toborzások és a sorozások előkészítését illetően a bekövetkezett eseményekkel dr. Basch Ferencet, a Volksbund országos elnökét összefüggésbe hozza. (5) Franz Hergenröder a magyar sovinizmust teszi felelőssé a történtekért.(6)

 

A jelen közléssel újabb, magyar kormányzati és közigazgatási források birtokában a kormányközi megállapodás és a Waffen-SS sorozás körülményeit szeretnénk árnyaltabbá tenni, illetőleg újabb adatokkal gazdagítani.

 

p.77

 

 

A Waffen-SS-sorozás kormányközi megállapodásának története

 

A hadkötelezettségi alapon történő igénybevétel gyakorlati előkészítése Werner Lorenz SS-tábornok (SS-Obergruppenführer) nevéhez fűződik, aki 1944. február 15 és 21-e között látogatást tett az országban. Látogatása idején dr. Basch Ferenc társaságában két napos dél-dunántúli szemlére ment és több németek lakta helységet keresett fel. Elsősorban a Dunántúlon számítottak további embertartalékra. Február 20-án Lorenz tábornok felszólalt a Volksbund nagygyűlésén Budapesten. Beszámolt az eddigi toborzások eredményeiről, és méltatta azokat. Az újabb (harmadik) hadkiegészítési akció érdekében dr. Basch Berlinbe utazott, ahol az előkészítés részleteit, a megvalósítás feltételeit tárgyalták meg. A legfontosabb feltételt a Kállay-kormány eltávolítása jelentette. Magyarország német megszállásával, a Sztójai-kormány kinevezésével a feltételek megvalósulását is jelentette.(7) A német kormány a német Waffen-SS részére történő "újabb toborzás", a valóságban sorozás érdekében megkereste a magyar kormányt. A külügyminisztérium vezetését ekkor a miniszterelnök látta el. Rendelkezésére március 29-én 10 óra 30 percre tárcaközi értekezletet hívtak össze.(8) A tárcaközi értekezleten dr. Sebestyén Pál miniszteri osztályfőnök elnökölt. Morlin Ervin miniszteri osztályfőnök és dr. Alth Artur miniszteri titkár képviselte a külügyminisztériumot, Birkás miniszteri titkár a miniszterelnökséget, dr. Krivátsy Szűcs Lajos miniszteri tanácsos az igazságügy-minisztériumot, Szakál Lajos miniszteri titkár a pénzügyminisztériumot, dr. Raskó Sándor miniszteri osztálytanácsos, dr. Demeter István miniszteri osztálytanácsos és Szabó Gyula százados a honvédelmi minisztériumot, vitéz Jurányi Rudolf rendőrtanácsos és vitéz Ecsedy Árpád rendőrtanácsos a belügyminisztériumot. Az értekezlet elnöke előadta, hogy "német katonai részről a német Waffen-SS részére történő újabb sorozás érdekében egy megállapodástervezetet nyújtottak át a honvédelmi miniszter úrnak". Ezt a tervezetet a honvédelmi miniszter közölte a külügyminisztériummal, ahonnan aztán a miniszterelnök elé terjesztették. A miniszterelnök, a honvédelmi miniszter és a vezérkari főnök tanulmányozta a megállapodástervezetet és azt "nem találták teljes egészében elfogadhatónak". Vissza azonban nem utasították. A miniszterelnök utasította a külügyminisztériumot egy ellenjavaslat elkészítésére. Az elnök a külügyminisztérium által készített ellenjavaslat tervezethez kért hozzászólásokat. Az értekezletről készített feljegyzéshez csatolták a német megállapodás- és a külügyminisztérium által készített ellenjavaslat-tervezeteket. A belügyminiszteri iratok között megtalálható a honvédelmi minisztérium 10. osztályának észrevétele. Honvédelmi és katonai szempontból a jegyzék első öt pontjához nem volt különösebb észrevétele a honvédelmi minisztériumnak.

p.78

Származás szerinti megszorítást javasoltak az átadandó tisztek és tiszthelyettesek esetében. Az elhelyezés és az élelmezés tárgyában a 10. osztály a honvédelmi miniszter, vagy a főcsoportfőnök javaslatára hagyatkozott volna. Az állampolgárság kérdésében pedig a külügy- és a belügyminiszternek, a szociális kérdésekben pedig a pénzügyminiszternek kellett volna nyilatkoznia.

 

Az 1944. március 29-én tartott tárcaközi értekezletről készített feljegyzéshez csatolt tervezetek (a németek, illetve a külügyminisztérium által készítettek) másolatai a belügyminisztérium jelzett iratai között ugyancsak feltalálhatók. Másolatok lehetnek, rajtuk semmiféle jelzet, dátum, aláírás nem található, ráadásul ugyanazzal az írógéppel készítették őket. Formai jegyek alapján nem lehet megállapítani azt, hogy melyik féltől származnak. Mindegyik tervezet 12 pontból áll, az egyik kettő, a másik két és fél oldal terjedelmű német nyelvű szöveget tartalmaz. Az egyes pontok témái nem minden esetben fedik egymást. A terjedelemből is következően a második tervezet részletezőbb. Származásuk megállapítása az előbbiekre tekintettel csak tartalmi elemzés segítségével valósulhat meg.

 

A tervezetek első két pontjai azonosak. "1. A közös ellenség elleni harc Waffen-SS-egységek felállítását követeli meg, amely részben a magyar állam területén történik. " A 2. pont annyiban eltérő, hogy a rövidebb, a továbbiakban általunk I-el jelzett szöveg a gyorsított felállítás létszámproblémáira konkrét javaslatot is tesz, míg a hosszabb szövegű, az általunk II-vel jelzett ezt csak előrevetíti. A konkrét javaslat szerint minden évfolyam a háború tartamára besorolható a Wehrmachtba, vagy a Fegyveres-SS alakulataiba. A 3. pontok természetsen már teljes egészében eltérőek. Az I. az érintett magyar állampolgárok körét határozza meg: "azok, akik a népi hovatartozásukat a Volksbundba történő belépéssel már kinyilvánították, vagy azt a jövőben fogják kinyilvánítani". A II. a német népiséghez tartozó magyar állampolgárok a háború tartamára hadkötelezettségi alapon a Wehrmachthoz és a Fegyveres-SS-hez tartoznak. A 4. pont az I-ben azokat a német származásúakat emeli ki, akik a németeknél történő szolgálatot önként vállalják. A II. a hadkötelezettség alá eső korosztályokat részletezi. E szerint a hadkötelezettség a betöltött 17. életévtől kezdődik és a 35. életév betöltéséig tart. Rendőri alakulat esetén az 1904-1908 közötti korosztályok jöhetnek szóba. A háború ideje alatt a 35. életévüket betöltötteket nem bocsátják el. A I. esetében a hadkötelezettség előbbi részletezése az 5. pontba került. A II-ban itt a német népiséghez tartozók körét tárgyalja, kiterjesztettebb formában: "népi németek azok, akik népi hovatartozásukat Volksbund tagságukkal, illetőleg népi németségük elismerésével nyilvánították ki". A 6. pont I. esetében kimondja, hogy a Honvédség soraiban szolgálókra a sorozási kötelezettség nem vonatkozik. A civil tartalékosokra és a szolgálaton kívüliekre csak akkor, ha nem rendelkeznek tiszti, illetve altiszti rendfokozattal.

p.79

A II. szerint a Waffen-SS-egységek felállításakor elsősorban a német népiséghez tartozó magyar állampolgárok jöhetnek számításba, úgy a civilek közül (tartalékosok és szolgálaton kívüliek), mind megegyezéses módon a honvédségből. A szükséges elhelyezést és gyakorlóteret mindkét tervezet 7. pontja alapján a magyar Honvédség biztosítja. A regisztrálás, a sorozás és a behívás I. esetében a 8. pontban, a Fegyveres-SS Főhivatala (SS-Hauptamt), az SS-Kiegészítő Felügyelőség (SS-Ersatzinspektion Südostraum) és a magyarországi kiegészítő parancsnokságok feladata. Közreműködő a honvédelmi minisztérium és a német népcsoport. A II.-ban a szöveg ugyanaz, csak a német népcsoport helyett a Volksbund szerepel. A 9. pont a besorozottak jogállásával foglalkozik. I. és II. szerint a sorozottak felmentéséről a Fegyveres-SS dönt. A visszamaradottak hivatását a magyar állam meghagyja. A besorozottak a német véderőbe történt behívásuk után a 10. pont alapján az I-ben magyar állampolgárságukat elvesztik, s a német állampolgárokká válnak. A behívottak hozzátartozói a Honvédségnél szolgálókkal azonos jogokkal rendelkeznek, egyforma juttatásokat, kedvezményeket élveznek. A II. szerint a behívottak magyar állampolgársága megmarad, a magyar állampolgárokkal egyenlő jogokat élveznek. A német véderőkhöz történő bevonulásuk után a német államhoz tartozónak tekintik őket. Ez vonatkozik az ezideig bevonult önkéntesekre is. A behívottak hozzátartozói e javaslat szerint is egyforma joggal rendelkeznek a Honvédségnél szolgálók hozzátartozóival. A javaslatok utolsó két pontja ismét egyező. 11. A magyar Honvédség a Waffen-SS magyarországi kiegészítő parancsnokságától az eddigieknek is megfelelően megkapja a behívottak szállítmánylistáit. 12. Az eddigi megállapodásoknak megfelelően, a magyar életmód-index alapján történik az ellátás és tartalékolás módja is.

 

A tartalmi összevetés, a végrehajtási utasításhoz történő hasonlítás, valamint az események ismeretében kijelenthetjük, hogy az I-el jelzett szöveg a leglényegesebb kérdésekben a későbbiek során nem érvényesült.

 

A német igényekre Horthy ösztönzésére 1944. március 29-én a kormány presztízs okokra hivatkozva még elutasítóan határozott. A miniszterelnök Edmund Veesenmayer külügyminiszteri megbízott és Otto Winkelmann SS-tábornokkal történt tárgyalása után Csatay Lajos vezérezredes, honvédelmi miniszter április 14-én azonban kényszerűen aláírta a harmadik fegyveres SS toborzásra vonatkozó egyezményt. A megegyezés szövege ugyan még nem került elő, a honvédelmi miniszter alább tárgyalandó végrehajtási utasításából és a gyakorlati megvalósítás módjából az egyezmény szövege most már jól rekonstruálható.

 

 

p.80

Az egyezmény - Tilkovszky Loránt szerint a látszólagos önkéntességet fenntartva kényszersorozást tett lehetővé a 17. életévüket betöltött magyarországi németek körében. Ezzel látja megvalósultnak dr. Basch Ferenc korábbi, "német népiségi hadkötelezettség" bevezetésére tett javaslatát(9), ami a fentebb már érintettek szerint néhány Németországba áttelepült, a Volksbundban aktív szerepet vállalt szerző tagadott.

 

A harmadik fegyveres SS hadkiegészítő akció ünnepélyes megnyitása 1944. április 23-án Bonyhádon, a Volksbund országos nagygyűlésén történt, ahol dr. Basch hangsúlyozta, hogy "csak Hitler mentheti a magyarországi németséget meg az ázsiai hordáktól, és emiatt mindenkinek kötelessége a Führer katonazubbonyát viselni". A németeknek egységet kell alkotni. Fenyegetőzött, hogy aki "gyáva, áruló", azt háború után ellenségként fogják kezelni. "Az azonos népiséghez azonos világnézet tartozik" - jelentette ki.

 

Május 5-én dr. Basch aláírásával toborzási felhívás jelent meg, lényege: hazánk mindenki számára láthatóan a Führer és a Német Birodalom oldalára állt. Az SS is élénk propagandatevékenységet folytatott. Röpcédulákat, plakátokat jelentetett meg, amelyeket korábban a magyar kormányzat tiltott. A propagandát elősegítette, hogy a Sztójai-kormány betiltotta a hűségmozgalmat. Aktíváit a Gestapo sok esetben letartóztatta, egyes tagjait meg is gyilkolta. Szálasi ugyanakkor bírálta az egyezményt, mert kiszolgáltatta a magyarérzelmű németséget is az SS-nek. A magyar honvédség lelki tartását kívánta így megőrizni.(10)

 

 

A honvédelmi minisztérium végrehajtási rendelkezései

 

Az 1944. évi német sorozásokkal kapcsolatosan a minisztérium 1944. április 27-én tájékoztatta a megyék alispánjait, a törvényhatósági joggal rendelkező városok polgármestereit, az ungi, beregi, máramarosi közigazgatási kirendeltségek vezetőit. A tájékoztatóban vitéz Csatay Lajos honvédelmi miniszter a kormányközi megállapodásra utalva kijelentette: "a német népiséghez tartozó, s 17. életévüket betöltött magyar állampolgárokat hadkötelezettségi alapon a jelenlegi háború tartamára az e tárgyban megkötött német-magyar kormányok közötti megállapodás értelmében a német fegyveres erő részére átengedem". Az előzőek értelmében a sorozásra történő előállás most már kötelező.

 

A sorozás szempontjából szóba jöhető magyar állampolgárok névjegyzékét az illetékes német hatóság bocsátja rendelkezésére, amelybe azokat veszik fel, akik német népiséghez tartozónak

p.81

vallják magukat és odatartozóknak is tekinthetők. A névjegyzékeket a sorozásokat megelőzően a népmozgalmi nyilvántartások adataival történő összeegyeztetés, átvizsgálás és kiegészítés végett az érdekelt községi elöljáróságoknak/polgármestereknek közvetlenül fogja kiküldeni. A névjegyzékek elbírálása után a sorozások idejéről az érintett polgári hatóságokat külön-külön értesíti. A végleges átengedés jogát a miniszter magának tartotta fenn. Tájékoztatója szerint nem fogja átengedni a magyarokat, a bányászokat, a vasútnál, a postánál fontos alkalmazásban lévőket, a hadiüzemekben foglalkoztatottak közül a különleges szakképzettséggel rendelkezőket, a honvédségnél különleges és rövid időn belűl nem pótolható szakkiképzésben részesülteket.

 

A sorozásra kötelezetteket a polgári hatóságok kötelesek a miniszter által megadott időben és helyen sorozásra előállítani. Az előállítás idézés útján történik. Aki a sorozáson nem jelenik meg és távolmaradását a sorozást megelőzően a polgári hatóságoknál nem jelenti be, vagy a sorozás napján azt hitelt érdemlően nem igazolja, azt karhatalommal azonnal elő kell állítani.

 

A községi elöljáróságok a sorozás helyét és idejét tartoznak a járás főszolgabírájának bejelenteni, akik idejében utasítják a sorozásokban érdekelt csendőrparancsnokságokat, hogy a rendfenntartás érdekében a sorozásokra küldjenek ki járőrt. A községi elöljáróságok által névszerint bejelentett és igazolatlanul távollevőt a sorozásra haladéktalanul állítsák elő. Azonnal csak olyan előállítások foganatosíthatók, amelyek a csendőrség munkáját túlságosan nem akadályozzák Hosszabb nyomozást vagy kutatást igénylő előállításokat a sorozás napján mellőzni kell, az ilyeneket az utósorozás napjára kell halasztani. A polgármesterek ezekben az ügyekben közvetlenül a rendőrséghez fordulhattak. (Utóbbi rendelkezések bújtatott lehetőséget adhattak bizonyos körű mentesítésre, mint ahogy azt a bizottságok munkájánál is majd látni fogjuk.)

 

A tájékoztatás szerint a sorozásokat német bizottságok fogják végezni, de minden sorozóbizottságba a honvédelmi érdekek védelmére összekötő tisztet nevez ki a miniszter, akiket külön utasítással fog ellátni.

 

A sorozások céljára helyiséget és egyéb segédeszközöket (bútor, mérőléc stb.) a polgári hatóságok kötelesek rendelkezésre bocsátani. Felelősek a sorozás zavartalanságáért. A sorozás előkészítése és lefolyása alatt hivatalosan kerülni kell minden olyan ténykedést, ami veszélyeztethetné a sorozás nyugalmát, vagy alkalmas lehetne a német-magyar fegyverbarátság megzavarására.

 

p.82

A besorozottak magyar állampolgárságukat nem vesztik el. Német katonai szolgálatra történő bevonulásuk alkalmával egyúttal megszerzik a német állampolgárságot, s mint ilyenek, a német katonai jogszabályok hatálya alá kerülnek.

 

A besorozottakat a német sorozóbizottságok igazolvánnyal látják el. Az igazolvánnyal rendelkezőket magyar sorozásra további rendelkezésig előállítani nem kell. Aki magyar katonai szolgálatra behívót kap, köteles megjelenni, igazolványát felmutatni, ami alapján elbocsátják.

 

A behívandók behívójegyeit a miniszter közvetlenül fogja a polgári hatóságoknak megküldeni, akik azt pontosan és lelkiismeretesen kézbesíteni tartoznak. (11)

 

A miniszter a községi elöljáróságoknak és a polgármestereknek a megküldött német sorozási névjegyzékekkel kapcsolatosan küldött tájékoztatót. Elrendelte, hogy a népmozgalmi nyilvántartó azt vizsgálja át, és egészítse ki.: A nyilvántartó megállapítja, hogy a névjegyzékben szereplő személy valóban szerepel-e a népmozgalmi nyilvántartásban. Aki nem szerepel, ezt a körülményt a megküldött jegyzéken jelezni kell. Akik szerepelnek mindkettőben, ezt a tényt a népmozgalmi nyilvántartó rávezeti a megküldött névjegyzékhez csatolt függelékre. A foglalkozást és a szakképzettséget pontosan és részletesen meg kell jelölni. Ha több van, valamennyit. A háborús polgári beosztásnál be kell vezetni azt, hogy az érintett milyen szervnél, hadiüzemnél van ténylegesen, vagy csak kijelölték arra, de még nincs igénybe véve.

 

Népi népiséghez általában azok tartoznak, akik életkörülményeik és népi külső megnyilvánulásaik alapján németeknek tekintendők, vagy önként minden befolyástól mentesen németnek vallották magukat. Ennek elbírálásánál figyelembe kell venni a német népiséggel való együttélés különböző külső megnyilvánulásait, amelyek sem a névelemzéssel, sem az ősök kutatásával nincsenek kapcsolatban.

- Aki a német névjegyzékben szerepel és a népmozgalmi nyilvántartó lapon is német anyanyelvű, annál be kell írni: "német".

- Ha a német népiséghez tartozásra nincs megbízható adat, ennek elbírálására bizottságot kell létrehozni. Elnöke kis- és nagyközségekben a jegyző, tagjai a jegyző által kijelölt egy-egy magyar és német esküdt. Ha német esküdt nincs, akkor csak magyar. Tagja továbbá a népmozgalmi nyilvántartó. A bizottság tagjainak meghallgatása után végérvényesen az elnök dönt.

p.83

A bizottság elnöke a törvényhatósági joggal rendelkező- és a megyei városokban (kivétel Budapest) az anyakönyvezető, tagja a polgármester által kijelölt egy-egy magyar és német képviselőtestületi tag.

- Ha német tag nincs, akkor csak magyar és a népmozgalmi nyilvántartó. A bizottság tagjainak meghallgatása után végérvényesen ebben az esetben is az elnök dönt.

- A bizottság döntése lehet: "magyar" vagy "német", illetve valamelyik más nemzetiséghez tartozás esetén annak megjelölése.

- A népmozgalmi nyilvántartó köteles megvizsgálni, hogy van-e olyan személy, aki a népmozgalmi nyilvántartóban "német"-ként szerepel, a megküldött névjegyzékben viszont nem található. Az ilyen egyént a névjegyzékbe pótlólag fel kell venni, és beírni: "német".

- Akiről a népmozgalmi nyilvántartó javaslata alapján a bizottság megállapítja, hogy a fenti elveknek megfelelően köztudomásúan németnek tekintendő, azt a névjegyzékbe és a függelékbe pótlólag fel kell venni és a megfelelő rovatba bejegyezni: "német".

 

Az összehasonlítást és az elbírálást 48 óra alatt kellett elvégezni, a függelékíveket hitelesítés után a Honvédelmi Minisztérium 10. osztálya címére pedig elpostázni. A névjegyzékeket a polgári hatóságok a sorozások elrendeléséig maguknál tartották.(12)

 

A most tárgyalt szabályozás is tartalmazza a behívások menetét: A Waffen-SS pótkeret-parancsnokság a behívójegyeket a honvédelmi minisztérium 10. osztályának küldi meg, ahonnan láttamozás és lebélyegzés után a katonai szolgálatot még nem teljesítettek esetében közvetlenül a polgári hatóságokhoz, a katonai szolgálatot már teljesítetteket illetően az illetékes katonai parancsnokságokhoz továbbítják kézbesítés céljából.

 

 

A Waffen-SS-sorozások a helyi hatóságok tevékenységi körében Baranyában

 

A német sorozás híre Baranyában megütközést keltett. Különösen az, hogy a Volksbund tagjait és a magyarérzelmű németeket egyaránt igénybe veszik, holott köztük súrlódások voltak. A magyar érzelműek nem akartak német katonának menni, hiszen aki akart, eddig is mehetett. Annyit elvártak a kormányzattól, hogy világosan tegye közzé a honvédelmi miniszter a kormányközi megállapodást és szólítsa fel a lakosságot, vesse alá magát a sorozásnak. Az ellentéteket így Heckenberger Konrád lánycsóki plébános, felsőházi tag véleménye szerint legalább enyhíteni lehetne. Heckenberger Konrád a most ismertetett levelét megküldte a honvédelmi miniszternek is. Azt szándékozott elérni, hogy "a magyarérzelmű németség lássa, nem a Volksbund kénye-kedvének van kitéve, hanem a magyar kormány akaratát hajtja végre,

p.84

s a kormányzat magyarázza meg ennek a lépésnek az okát". Az érintetek ugyanis még ekkor is úgy tudták, hogy nem kell német katonának beállni. A hozzáírt levélre válaszul a Baranya megyei főispán közölte, hogy a "politikai tényezőket" már - minden eredmény nélkül - tájékoztatta.(13) Az eredmény azonban nem maradt el, legfeljebb Baranyában nem volt ismert, mert a belügyminiszter rendeletéből v. Király ezredes osztályvezető tájékoztatást adott ki az alispánoknak, a rendőrség budapesti és vidéki főkapitányainak a súrlódások elkerülése érdekében. Ebben a több oldalról beérkezett jelentésekre hivatkozik, amelyek a német lakosság egyes rétegei közötti összeütközésekkel foglalkoznak. Tájékoztatást ad az osztályvezető arról, hogy a német sorozáson való megjelenés kötelező. A Volksbund pedig a fennálló gyűléstilalom ellenére elvi engedélyt kapott arra, hogy egyes helyi csoportjaiban hírverő összejöveteleket tartson. Kéri, hogy a helyi hatóságok érjék el, hogy a gyűlések vezetői, szónokai ismertessék a hallgatósággal az új magyar-német megállapodást, a sorozáson történő megjelenés kötelező jellegét. Világosítsák fel a lakosságot, különösen ott, ahol a sorozásokkal kapcsolatosan nyugtalanság észlelhető, hogy a honvédelmi miniszter által a német fegyveres erők részére átengedett és besorozott személyeknek a behívó parancsnak éppen úgy engedelmeskedniük kell, mintha a sorozás a magyar honvédség részére történne.(14)

 

A német sorozási névjegyzékekkel kapcsolatos a honvédelmi minisztérium 1944. május 9-én kelt, Baranya vármegye főispánjához címzett megkeresése, mely szerint egyes községekben feltűnően magas azoknak a száma, akiket a községben működő bizottságok utólag vettek fel a névjegyzékbe.(15) A minisztérium ezeknek a névjegyzékeknek a felülvizsgálatát, illetőleg újbóli elbírálását kérte. Az elbírálásnál kérte figyelembe venni az 1944. április 27-én kiadott 29.610/eln.10. -1944. sz. rendeletben foglalt, s fentebb már közölt alapelveket. Külön felhívta a figyelmet arra, hogy "a magyar nemzeti érdekek védelme teljes mértékben érvényesüljenek". Ennek érdekében úgy rendelkezett, hogy a kialakítandó bizottságokba a községi esküdttagokat a járás főszolgabírája jelölje ki, az elnöki tisztet pedig vagy maga a főszolgabíró, vagy pedig a helyi viszonyokat jól ismerő vármegyei fogalmazói tisztviselő töltse be. A minisztérium arról kért jelentést, hogy az újonnan elkészült névjegyzékek és a régiek közötti különbség mivel magyarázható. Az érintett községekben - Versend, Szajk, Püspökmárok, Himesháza, Szür, Hercegtöttös, Liptód és Németbóly - általános jelenség volt, különösen az utóbbi esetében, hogy a Volksbund helyi szervezete az általa készített névjegyzékbe csak tagjait vette fel, emiatt a bizottságok a népmozgalmi nyilvántartási adatok alapján, a miniszteri rendeletnek megfelelően kiegészítést hajtottak végre. A főispán attól félt, hogy az újabb bizottsági eljárás azonkívül, hogy aránytalanul nagy munkával járna, a magyarhű németség további igénybevételét jelenthetné. Kéri ezért a Honvédelmi Minisztert, hogy az újabb bizottsági eljárástól álljon el.

p.85

Annak végrehajtása ugyanis, álláspontja szerint, "a magyar nemzeti érdekek követelményeivel nem volna összhangban". Ha a miniszter rendeletétől nem tekinthet el, akkor legalább azt engedélyezze, hogy a járási főszolgabíró ne bizottsági elnökként, hanem a bizottságtól függetlenül, a nyilvántartó hatóság közreműködésével, a népmozgalmi nyilvántartó lapok adatai alapján járhasson el.(16)

 

A német katonai hatóságok még a kormányközi megállapodás aláírása után is folytattak toborzásokat. 1944. május 14-én a visszacsatolt dél-baranyai területen, Karancson, Vörösmarton, Bolmányban, Albertfalun és Kiskőszegen tartottak toborzó gyűléseket. A gyűlések iránt egyik helyen sem volt nagy érdeklődés, többnyire a nők jelentek meg. Kiskőszegen, Vörösmarton, Karancson és Albertfalun Hámm Ferenc országgyűlési képviselő, Ujbolmányban Bősz Fülöp budapesti lakos Volksbund-körzetvezető tartott előadást. Hámm Ferenc szerint itt az utolsó óra, amikor még mindenki teljesítheti kötelességét, "nincs külön német és magyar, hanem csupán egy közös cél". Jelentkezzenek önként, mert aki nem, azt erőszakkal viszik el. Ne bujkáljanak, jól tudják, hogy ki tartozik a népi németséghez. Ismertette a két kormány közötti megállapodást is, mely szerint 17-től 62 éves korig eleget kell tenni a hadkötelezettségnek. Magyar állampolgárságukat nem vesztik el. Akik május 15-én 18 óráig önként jelentkeznek, azok az önkénteseknek járó előnyöket fogják élvezni. A továbbiakban nemzetiszocialista propagandát folytatott.

 

Bősz Fülöp beszédében kijelentette, hogy már nem lehet kétkulacsos politikát folytatni, mint amilyet a magyar kormány 1944. március 19-ig folytatott. Minden németnek a zászló alatt van a helye - jelentette ki. 18 éves kortól 35 évesig a fronton fogják használni őket, 35-42 éves korig rendőrségi szolgálatot teljesítenek, az idősebbek egyenlőre itthon maradnak, mint a belső front harcosai. Hangsúlyozta, hogy a jelentkezők nem vesztik el állampolgárságukat, sőt azok akik korábban elvesztették, vissza fogják kapni. Egyúttal német állampolgárok is lesznek, mert egy célért ugyanazon a helyen harcolnak. Akik viszont nem jelentkeznek, azok is bevonulnak majd, szerinte a honvédséghez, de őket nem fogják többé népi németnek tekinteni, és a győzelem után mellőzik őket.(17)

 

A Mohácsi járás főszolgabírája május 22-én már arról adott tájékoztatást, hogy a Honvédelmi Minisztérium a német sorozások előkészítésére a Volksbund által elkészített névjegyzékeket minden községbe kiadta, azzal az utasítással, hogy a névjegyzékben szereplő magyarokat jelöljék meg, a németeket, akik nincsenek a jegyzékben, utólagosan vegyék oda fel. Ezzel szemben azonban Himesházán, ahol a jegyzékben eredetileg 287 név szerepelt, közülük a

p.86

szabályszerű eljárás során többeket magyarnak minősítettek. Viszont nem volt felvéve 246 Volksbund-tag, akiket a jegyzékbe pótlólag felvettek. Meglepetésre azonban a minisztérium nem vette figyelembe a korrekciót, emiatt mindazoknak német sorozásra kell menniük, akik a Volksbund által összeállított jegyzékben szerepelnek. A főszolgabíró szerint így előfordulhat, hogy magyar nemzetiségűnek kell bevonulnia a német hadseregbe, míg a Volksbund-tagnak nem kell a sorozáson előállnia. A főispán távbeszélő útján intézkedett. Annak tartalma azonban az ügyiraton nincs feljegyezve.(18)

 

A nagybudméri, kisbudméri és a pócsai lakosok is panasszal éltek a Volksbund által elkészített jegyzék ellen. A népmozgalmi nyilvántartó adatai szerint ugyanis többen magyar anyanyelvűek voltak. A Villányi járás főszolgabírája által felterjesztett beadványokat a magyar anyanyelvűek megjelölésével a főispán megküldte a Honvédelmi Miniszternek.(19) Az ügy további sorsáról nincsenek adataink.

 

A magyar érzelműek sorozása váltott ki felháborodást Ujpetrén is. Vitéz Vicze ezredes, a honvédelmi minisztérium képviselőjeként tartott ellenőrzést az június 15-én tartott német sorozáson. Megállapította, hogy a sorozáson olyanok is megjelentek, akik magukat magyarnak vallják. A körjegyzőt emiatt felelősségre is vonta. A főszolgabíró szerint az érdekeltek különböző magyar katonai hatóságok előtt eljártak, így a minisztériumban, a hadtestparancsnokságnál, a járási katonai parancsnokságnál, valamint a német sorozóbizottságban résztvevő vitéz Maróthy ezredesnél is, de mindenhol azt a választ kapták, segíteni nem tudnak, a jegyzőnek kellett volna a listáról való törlésüket kezdeményezni.(20) A vizsgálatot végző ezredes is emiatt háborodott fel, mert a minisztérium burkolt lehetőséget adott az eljárás szabályozása során, ezt viszont a jegyző nem ismerte , vagy nem tudott neki érvényt szerezni.

 

Baranya vármegye alispánja augusztusban a szerzett tapasztalatok alapján összefoglaló jelentést tett a főispánnak. Általános visszatetszést szült, hogy a Volksbund helyi csoportjainak vezetői felmenttették magukat a Waffen-SS-be történő behívás alól. Az is előfordult, hogy a helyi vezető már a sorozás alapjául szolgáló névjegyzékbe sem vetette fel magát. A német lakosság köreiben mindez elégedetlenséget szült, ami sok helyen veszélyes fenyegetésekbe, nemegyszer verekedésekbe torkolt. Fokozza az ellentéteket, hogy azokat, akik német anyanyelvük ellenére magyar nemzetiségűnek vallották magukat 1941-ben, valamint azokat, akik a sorozóbizottságok előtt is kijelentették, hogy a magyar hadseregben kívánnak szolgálni, azokat csaknem kivétel nélkül az elsők között hívták be tényleges szolgálatra.(21)

 

p.87

 

Trinter József és Trinter György nagynyárádi lakosok a honvédelmi minisztériumhoz benyújtott kérelmükben azon az alapon kérték mentesítésüket, hogy családjuk éveken át a Volksbund ellen tevékenykedett, és nagy részben ennek tulajdonítható, hogy a község lakosságának csak 20%-a lett annak tagja, míg a szomszéd községekben ez az arány 80%-os. A kivizsgálásra - amely arra vonatkozott, hogy a Trinter család magyar nemzeti szempontból valóban értékes tevékenységet fejtett-e ki - a polgári hatóságokat kérték fel. A Mohácsi járás főszolgabírájának jelentése szerint az állítás csak részben felel meg a valóságnak. A kérelmezők valóban jó magyarérzelműek, nem tagjai a Volksbundnak, Nagynyárád lakossága valóban csak 20%-ban tagja a Volksbundnak, de túlzás, hogy mindez az ő családjuknak köszönhető. Álláspontja szerint, ha a kérelmezők mentesülnek a Waffen-SS kötelékébe történő bevonulástól, akkor ezen a jogcímen a besorozottak 80%-a jogot formálhatna a mentesítésre. Ezt viszont a főszolgabíró, bár okfejtését nem folytatta, valószínűleg nem is kívánta. Megnyilatkozása lehet a közigazgatási alkalmazottak általános gondolkodásmódja, a rendeleteket, bármilyenek is azok, szakemberként végrehajtja, de lehet nacionalista felfogás is. Álláspontját a minisztériumnak címzett jelentésében a főispán mindenesetre magáévá tette.(22)

 

1944. szeptember végén a Villányi járás főszolgabírája már a sorozás kialakult gyakorlatáról számol be. A német anyanyelvet vallott 17-62 éves korosztályokat besorozták. A 17-40 éves korúakat szabályszerűen, a 41-62 éves korúakat ugyan nem sorozták be, de mindegyikük igazolványt kapott, mely szerint a német SS fegyveres alakulatnak tagjaivá váltak és a behívási parancsnak azonnal eleget tenni tartoznak. A 41-50 éveseket a megelőző napokban a honvédelmi miniszter rendelete alapján kiadott behívójeggyel részben Pécsre, részben Dárdára hívták be, ahol sorozásuk elkezdődött. A főszolgabíró értesülése szerint a sorozóbizottságban magyar összekötő tiszt nem működött. A miniszteri rendeletet és a behívójegyeket a Volksbund helyi csoportjának elnöke vagy tagja adta át a jegyzőknek végrehajtás céljából.

 

 

A sorozás eredményei

 

A forráshiány a sorozás eredményeinek feldolgozását is nehézzé teszi. A magyar polgári és katonai hatóságoknak természetszerűen ilyen irányú adatai nincsenek sem kormányzati, sem a helyi- és a területi közigazgatási szervezeti szinten. Kénytelenek vagyunk ezért Johann Böhm adatait használni, aki a német külügyminisztérim irataiban is tájékozódott.

 

p.88

 

A sorozások eredményei a Fegyveres SS vezetőit és a német külügyminisztériumot nem elégítették ki. Szerintük Csatay honvédelmi miniszter a megkötött szerződés végrehajtását szabotálta. A késleltetés miatt Veesenmeyer írásbeli magyarázatot kért a minisztertől a késleltetés miatt. Csatay Weesenmeyernek 1944. augusztus 29-én válaszolt. E szerint a Volksbund által átadott listákon 202.000 név szerepelt, melyek valódiságát megvizsgálva 131.000 férfit engedetek át az SS fegyveres kötelékébe. A sorozóbizottság ezideig csak 42.000 főt sorozott be. Ez a szám szeptember végéig 60.000 főre emelkedett. Ezt követően a Magyar Fegyveres SS hadosztályokba további 20.000 magyarországi németet hívtak be.

 

A toborzások és a sorozások eredményeként behívottak számát Johann Böhm óvatos becslése alapján a következők szerint állapította meg: A trianoni Magyarországról mintegy 60.000 fő, a visszacsatolt területekről további 60.000 fő szolgált a Waffen-SS kötelékeiben. A trianoni Magyarország területéről bevonultak zöme sorozás útján kényszerrel, a visszacsatolt területekről bevonultak toborzás útján önként kerültek a Fegyveres-SS soraiba. Hozzájuk csatlakoznak a Magyar Fegyveres SS önkéntesei, mintegy 20.000 fővel, valamint a Volksbund vezetése által életre hívott Heimatschutz tagjai, akiknek létszámát még becslések alapján sem ismerjük.(23)

 

 

Jegyzetek a II. fejezethez: "A kényszerű Waffen-SS sorozás Magyarországon a magyar kormányzati és közigazgatási szervek tevékenységében 1944-ben"

 

1.) George H. Stein: Geschichte der Waffen SS. Athenäum/Droste Taschenbücher Geschichte 1978. 152-157.o.

2.) Anton Scherer: Die ungarnländischen Donauschwaben und die Deutschen Westungarns von 1918 bis 1945. In.: Der Weg in die neue Heimat. Graz-Stuttgart 1988.

3.) Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. Budapest, 1978. 322-329.o; Die Werbeaktion der Waffen-SS in Ungarn. In.: Acta Historica Academiae Scientiarium Hungariae. 20/1974; SS-toborzás Magyarországon. Budapest, 1974

4.) Johann Böhm: Die Ungarndeutschen in der Waffen-SS. Ippesheim, 1990. 147 p.

5.) Johann Weidlein: Zur "SS-Musterung" in Ungarn. In.: Archiv der Suevia Pannonica.

6.) Franz Hergenröder: Weitere Bemerkungen zur "SS-Musterung in Ungarn". In.: Archiv der Suevia Pannonica.

7.) Tilkovszky Loránt: SS-toborzás Magyarországon. Budapest, 1974.

p.89

8.) Magyar Országos Levéltár. Belügyminisztériumi Levéltár. Reservált iratok. K149-1944-5-1050.

9.) Tilkovszky Loránt: Ez volt a Volksbund. 322.o.

10.) Tilkovszky Loránt: SS-toborzás Magyarországon.

11.) BML. Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város főispánjának iratai. 282/biz. 1944. Iktatva a M. kir. Honvédelmi Miniszter 29.610/2ln. 10- 1944. sz szigorúan bizalmas tájékoztatója. Másolatban kapták a társminisztériumok, Kárpátaljai Terület Kormányzói Bizottsága, vitéz dr. Ricsóy-Uhlarik Béla kormánybiztos, és valamennyi törvényhatóság főispánja. Budapest, 1944. április 27. Aláírás: A miniszter rendeletéből: vitéz Vincze ezredes

12.) Ugyanott. Azonos számon cím nélküli stencil sokszorosítás

13.) BML Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város főispánjának iratai. 282/biz. 1944. Iktatva Heckenberger Konrád Lánycsókon, 1944. május 4-én kelt a főispánhoz írt személyes jellegű levele.

14.) Somogy Megyei Levéltár. Somogy vármegye alispánja iratai. 15377/2/1944. Iktatva a M. kir. belügyminiszter 9083/1944/VII.res. sz. tájékoztatója. Budapest, 1944. május 16.

15.) BML Baranya vármegye és Pécs szab. kir. város főispánjának iratai. 282/biz. 1944. Iktatva a Magyar kir, Honvédelmi Minisztérium 36.447.sz./eln.10. - 1944. számú megkeresése. Érkeztetve. 1944. május 15.

16.) Ugyanott a főispán válasza. 1944. május 16.

17.) Ugyanott. 296/biz.1944. Iktatva a Dárdai járás főszolgabírájának 134/eln.1944. sz. bizalmas jelentése. 1944. május 16. Intézkedés az ügyben nem történt.

18.) Ugyanott. 317/biz. 1944. Iktatva a Mohácsi járás főszolgabírájának 73/eln.1944. sz. bizalmas jelentése. Mohács, 1944. május 22.

19.) Ugyanott. 350/főisp. biz. 1944. Iktatva Villányi járás főszolgabírájának 151/eln.194.sz. bizalmas felterjesztése. Villány, 1944. június 4.

20.) Ugyanott. 405/biz. 1944. Iktatva a Villányi járás főszolgabírájának 165/eln.1944. sz. bizalmas felterjesztése (Villány,1944. június 19), az ujpetrei körjegyző 36/biz.1944. sz. jelentése (Ujpetre, 1944. június 16), és a Honvédelmi minisztériumnak történt jelentése( Ujpetre, 1944. június 15).

21.) Ugyanott. 515/biz. 1944. Iktatva Baranya vármegye alispánjának 255/eln. 1944. sz. bizalmas jelentése. Pécs, 1944. augusztus 14. Aláírás: Horváth alispán

22.) Ugyanott. 511/biz. 1944. Iktatva a Magyar kir. Honvédelmi Minisztérium 63.967/eln.10-1944. sz. megkeresése (Budapest, 1944. augusztus 11), a Mohácsi járás főszolgabírájának 128/eln.1944. sz. jelentése. (Mohács, 1944. aug.28)

23.) Johann Böhm: im. 117-118.o.

 

 

Impresszum:

Tudományos Lapok a rendszerről

(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)

I/3. (2006) pp.63-89: Dr. FÜZES Miklós: A magyarországi németek pokoljárása a XX. század magyar kormányzati és közigazgatási rendszerében

 

Copyright:

Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény

Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung

Collections for Research into Sudeten German Minority