←Vissza

_________________________________

 

Tudományos Lapok

a rendszerről

 

 

 

Szentendre, 2006.

 

Copyright: Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény

ISSN 1788-0963

 

I. évf. 2. szám

 

_________________________________

 

p.33

Dr. Lea-Katharina Steller:

 

A katolikus értelmezés problematikája

az Egyház ismertetőjegyeinek és tulajdonságainak

orosz ortodox rendszerében

 

 

 

 

 

 

 

"A beszéd hozzátartozik a gondolathoz, amint a test, az élő test a lélekhez;

 mindent összevéve a gondolat az igazságért, a létért van,

 tehát a nyelv is a dolgok igazságáért létezik."

Theodor Haecker

 

 

 

A XXI. század elejére a média által sugallt élet központi kérdésévé a gazdasági és az információtechnológiai újdonságok s ezek különböző, gyakran forradalmi lehetőségei váltak. Ennek megfelelően alakul a nyelvünk, formálódik magatartásunk. A vallás a "másság" mélyebb magánkategóriájába került, ahol gyakran a mindennapok beteges ellensúlyozására mágiává, szektává torzult. A kereszténység a hagyomány és az intézményiesség nyűgének tűnik, de elnézik, mert karitatív munkára még használható.

 

A mindenütt előrenyomuló uniformitás és az új informatikai világkultúra birodalma azonban nem képes létrehozni az emberiség mélyebb egységét, amelynek egyre erősebb hiánya már régóta érződik az egyik újságíró által "fekete

p.34

lyukként" (1) definiált Egyházban. A kevesebb hivatás azonban nem jelenti a közös hitvallásra épülő keresztény egység gyengülését, amely a lényegi magban, azaz a Szentírás hagyományos olvasatában, a szentségeken nevelkedett erkölcsi alapdöntésekben és a meghatározó meggyőződésekben nyilatkozik meg. Az ebből fakadó magatartásformák jóval mélyebben ívódtak belénk, mint a tömegkommunikáció által világszerte egységesen ránkerőszakolt szokások és szófordulatok. Ez a folyamat pedig napjainkra ismét előtérbe állította az Egyház szerepét.

 

De mi az Egyház? Nehéz erre válaszolni, hiszen a mai tudomány által megkövetelt rendszerezett megfogalmazással nem találkozhatunk az Újszövetségben, csak teológiai, krisztológiai gondolatkezdeményekkel. Ezzel a kérdéssel az egyháztan, az ekkléziológia foglalkozik, korábban inkább apologetikus, ma pedig a jézusi alapító szándékhoz mért formában. A Lumen gentium előtérbe állította a kereszt jelében győzedelmeskedő "Isten népét". Ezen kereszt az ember veszélyességével és utálatosságával szembesít minket, de feltárja a gyöngeségében is erősebb, a szabad embert szeretve megteremtő Istent az efölött érzett öröm, belső biztonság pedig eggyéforraszt békességben minden népet s nemzetet.

 

Korunk most formálódó, sikerre és lényegre törő menedzsertípusa azonban az általa ismert egyenösszefüggéseket keresi, a transzcendentalizmus és az augusztiniánus szemlélet (2) ismeretlen fogalmak nála. Bizony, nehéz megtenni, hogy az ember alávesse magát hittel annak, amit nem ért, azért, hogy az ősbizalomra hagyatkozva megérthessen és a megismerhessen. Pedig ez az igazi fejlődés, lényege az Értelemből születő teremtésben rejlik, melynek beteljesedése a hit.

 

p.35

Ennek az önteremtő szellemi munkának nélkülözhetetlen segítőtársa a teológiai szakirodalom-olvasás. Egy idő után a tanulmányok eleven párbeszédet kezdenek környezetünk minden rezdülésével, "kimondják" a lényeget, "mutatják" az utat. Homjakov "Cerkov odna" című, önmaga oroszságán túllépő ekkléziológiai tézisei, amelyeket először németül, "Die Einheit in der Kirche" címmel olvastam, meglepett azonosságával. Belesimult eszméletembe, részesévé lett ennek az évezredes nyugati keresztény párbeszédnek. Számomra sokkal inkább, mint Szolovjov, Florenszkij vagy Szergij Bulgakov. Oka ennek az az érdekes, lényegre törekvő, de nem szó szerinti fordítás volt, amelyet egy anonim német szeminarista készíthetett az 1920-as években. Stilisztikai gyakorlat volt talán, hasonlóan a mi Magyar Iskolánkhoz? Nem tudni. De rávilágított a problémára: ahhoz, hogy egy, a hagyományt más formában tisztelő, más nyelvi és kultúrkörben alkotó teológus munkáit megismerjük, a rendszerét kell megvizsgálnunk. A rendszer elemei mögött azonban prekonceptuális ismeretek, vagyis más összefüggések, belátások, előítéletek is meghúzódnak. Ezért a (nyílt) rendszert annak teljességében, minden vonatkozásával természetesen lehetetlen más körülmények között reprodukálni. Dönteni kell, hol legyen a hangsúly. Egy palántát a kertünkbe csak akkor ültethetünk át egy másik kontinensről, ha számára addig, amíg meg nem erősödik, hasonló éltető körülményeket nem teremtünk. Így tud megmaradni, s tovább fejlődni, szabadon, önmaga választva: ágait az árnyék vagy a fény felé fordítja.

 

Ilyen teológiai kultúránk is. "Átültetése", a fordítás szép, igen nehéz, de nemesítő feladat, amely nyelvünknek köszönhetően nem szenved határokat. Szeretem ezt a munkát, ezért választottam tanulmányom témájául. Alapkérdésem: milyen háttérrel és környezetből született Homjakov értekezése, hogyan teltek meg, bővültek újabb és újabb tartalommal az író szavai 150 év alatt; ezért milyen nehézséggel találja magát szembe az a magyar fordító, aki az érdeklődő római katolikus magyar értelmiség számára teljességre törekvően kívánja átadni a XXI. század elején Homjakov gondolatmenetét.

 

p.36

 

x x x

 

Mielőtt elkezdeném a "Tudományos Lapok" rendszerről szóló tematikus összeállításának újabb fejezetét, leszögezem: jelen értekezésem nem egy teológiai, hanem egy nyelvészeti tanulmány része. Eredeti szakmám levéltáros, alaptermészetem pedig folytonfolyvást letűnt korok emberi viszonyulásainak kutatására ösztönöz. Jelen munkámban is ennek megfelelően cselekszem  egy régi, más szisztémában gondolkodó világban született teológiai mű fordításához végzek "előtanulmányokat", egyfajta forráselemzést - szemantikai céllal.

 

x x x

 

De mit jelent témánkban  az "Egyház" ismertetőjegyeinek és tulajdonságainak orosz ortodox (katolikus szemmel nézett) rendszerében  a "forrás"? Elsősorban a hit forrását, azaz a Szentírást, valamint más liturgikus szövegeket, a Szentatyák és a későbbi Egyház nagyjainak tanításait, s minden olyan kisebb jelentőségű munkát, amely azt a módot tükrözi vissza, hogy hogyan értelmezte a hitét az Egyház abban a korban, amikor született. Meg kell tehát vizsgálnunk azt a kort és kört, amikor és ahol leíródtak azok a szavak, amelyek máskor és máshol már egészen más asszociációkat válthatnak ki, eltávolodva az eredeti jelentéstől. Találó példa erre Lukács evangéliuma: "[Jézus] fogta a kenyeret, hálát adott, megtörte, és odaadta nekik ezekkel a szavakkal: 'Ez az én testem, mely értetek adatik. Ezt tegyétek az én emlékezetemre .'" (3) Az "emlékezni" héber megfelelője pedig (a "zkr" gyökből) nemcsak a gondolatban való visszaemlékezést fejezi ki, hanem a reális megjelenítést is...

 

p.37

Alapkérdésem tehát a mai teológia hermeneutikus jellegéből következik: hogyan oldható fel az emberi szó tolmácsolásának, értelmezésének problematikája. Akármilyen világosnak is látszik egy mondat, mindig fel kell tenni a kérdést: melyik rész ebből az akkori közismert igazság, s miről akarta a szerző az olvasót értesíteni, felvilágosítani, meggyőzni.

 

1. A nícea-konstantinápolyi (4) hitvallás alapján az Egyház négy ismérve

 

Ezt a tudatot osztotta meg velem egy freskó Itália forró "sarkán", a Salentina félszigetén fekvő kedves kisvárosban. Galatina talán csak a heraldikusok számára ismert különleges címeréről, pedig még a messzapiusok alapították, majd görög telepesek foglalták el. Több évszázadnyi harc, szenvedés, egyházszakadás és menekülés után lassan megbékélt egymással a két mentalitás, s a város még ma is ezt a kettős szellemiséget árasztja: a büszke olasz férfiak a bárba belépő idegen vendégeket "benvenuti" helyett a Magna Greciára emlékezve "kalos irtate"-vel fogadják.

       

A Szentendrével azonos hosszúsági körön fekvő, eredetileg Bizánchoz, majd Rómához tartozó, Szent Péter és Szent Pál által patronált kisváros polgárságában oly eleven volt a szét nem szakadt Egyház iránti igény, hogy amikor a XIV. század végén az arisztokrata Orsini család késő románnal kevert kora gót stílusú bazilikával ajándékozta meg a várost, a magisztrátus elrendelte, hogy a főhajóba az Egyház és szentségeinek allegóriáját fessék meg.

 

p.38.

A freskón azúrkék háttérben piedesztálon áll az Egyházat megjelenítő Főpap, baljával a kulcsokat adja Szent Péternek, jobbjával pedig a Könyvet nyújtja Szent Pálnak. Két angyal ernyőt tart felettük, Krisztus pedig az Egyház fölé magasodva óvva és áldva tárja szét kezét, aurába vonva az Egyházat, akinek két oldalán nemesek és főrangú papok állnak tisztelettudóan. Megdöbbentő volt számomra a hasonlóság a novgorodi Sophia-ikonnal. Az Egyház minden ismérve, tulajdonsága rám tekintett a kupolából, megrázó erővel, s segített a későbbiekben ennek a témának megértésében és feldolgozásában.

 

Azt az örök isteni szándékot, azt a müsteriont ragadta meg a falfestmény, amely Jézus Krisztus megjelenésével vált nyilvánvalóvá: "Megismertette ugyanis velünk akaratának a titkát jóságos tetszése szerint, amelyet elhatározott benne az idők teljességének megvalósításáról: hogy Krisztusban mint Főben újra összefogjon mindent, ami az égben és ami a földön van." (5) Ez az üdvösségterv az Egyház eredete és alapja, ezért nem lehetséges tisztán jogi, szociológiai, netán pszichológiai fogalmakkal megragadni.

 

Jézus kortárs követői és az apologeták a hangsúlyt még az apostoli hagyományra épülő krisztusi életformára helyezték (orthé praxis), de rövidesen megnyilvánult az Egyház valódi alapja: a koronként változó igények és követelmények mélyebb megértése érdekében fejlődő hitigazságok rendszere (orthé doxa). Ez biztosította helyének, szerepének megtalálását és identitásának megőrzését, különösen miután Theodosius államvallássá tette.

 

A keleti kereszténység már a kora középkorban idegenül tekintett a Nyugat racionálisabb, világias egyházfelfogására, mivel a Kelet számára az Egyház a Szentlélek misztériuma. Róma a harmadik isteni személy  titokzatos tevékenységét

p.39

az Egyházban sokáig mondhatni bizonytalannak, megfoghatatlannak (az ortodoxok szerint még anarchikusnak is) tartotta, mert az nem volt besorolható szigorú dogmatikai és kánoni rendszerébe. Az ortodoxia szerint a pápaság lassanként "elfeledkezett" Pünkösd egyházalkotó szerepéről, s a továbbiakban ekkléziológiáját egyoldalúan a hierarchia Krisztustól való egyenes, személyi függésére alapozta. Így alakult ki a püspöki szolgálatból és a diakóniából az Egyház teljessége fölé emelkedő jogi hatalom, amely a Krisztus földi helytartójának szeretetben való elsőségre hivatkozó monarchiájában testesült meg. Ezzel a racionalizálódással magyarázható a reformáció azon ellentörekvése, hogy a Szentlélek tevékenységét nem az egyházi közösségben, hanem az egyéni életben igyekszik "láttatni": az "egyetemes papságra" hivatkozva.

 

1.1. Unitas  az Egyház egysége (főként Homjakov szerint)

 

"Más juhaim is vannak, amelyek nem ebből az akolból valók. Azokat is vezetnem kell. Hallgatni fognak szavamra, és egy akol lesz, és egy pásztor" (6)  idézi János evangelista Jézust. Az össze s Egyházhoz való tartozás feltételét már a legelső évtizedektől a keresztények rövid formulában hangosan vallották meg, a IV. századig kizárólag egyes szám első személyben (piszteuó gör.; credo lat.). Ez vált az azonosítás jelévé, egy értelemben, de nem egyformán. Elterjedt a Symbolum Romanum, az apostoli hitvallás és Szent Athanásziosz hittani nyilatkozata is; természetesen rövidesen igény született a formulák hivatalos megerősítésére. A keleti kereszténység számára a hittartalom tételekben való többé-kevésbbé teljes, az I. és a II. egyetemes zsinat által megfogalmazott ún. nícea-konstantinápolyi hitvallása lett máig az egyedül mérvadó. Rómában 1014-től szintén ez volt a mise hitvallása, a későbbi formák a tévtanok elleni védekezésül születtek, zsinati, vagy pápai jóváhagyással.

 

p.40

Néhány évvel ezelőtt Ivancsó István fordításában megjelent Eteria útinaplója, amelyben a IV. századi magasrangú gall úrinő, szerzetesnővér jeruzsálemi zarándoklatáról olvashatunk. "A hitvallás visszaadása, vagyis felmondása ünnepélyes keretek között történt a Martyrionban, mégpedig a Húsvét előtti utolsó vasárnapon. Természetesen a püspök is jelen volt rajta, aki rövid beszéddel fordult a jelöltek felé, elmondva a katekumenek számára fenntartott müsztagógikus katekézisek témáit... [amelyek] már nyíltan mutatták be a misztériumokat, a szentségeket... A müsztagógikus katekéziseket Jeruzsálemi Szent Cirilltől ismerjük." (7)

 

"Veruju... vo jedinu, szvjatuju, szobornuju i aposztolszkuju Cerkov" - vallják a pravoszlávok. Ezek a predikátumok azonban eredeti értelmükben nem kizáró jellegűek, tartalmuk arra utal, hogy az igazi krisztusi Egyház nemcsak minden keresztény egyházi közösséggel van kapcsolatban, hanem a jót és igazat lelkiismerettel keresőkkel is. A négy predikátum feladatot rejt magában, jelezvén, hogy az Egyház Isten országának még csak jele (de hatékony jele!) - azaz erő és lehetőség, amely a Szentháromság Istenébe vetett hiten és bizalmon alapul.

 

Az ortodoxia ekkléziológiai képe misztikus, Egyházuk Istenhez való kapcsolata egyszerre trinitárius (az Egyház a Szentháromság képe), krisztológikus (Krisztus Teste) és pneumatológikus (állandó Pünkösd): vagyis a Szentháromság Egy Isten ikonjaként a különbözőségben rejlő egység misztériumának földi megismétlése. Ez azt jelenti, hogy miként a Szentháromságban a három önálló személy egy lényeg, ugyanígy az Egyházban egyesülő emberek személyes különbözősége is sértetlen. "Mert ti szabadságra vagytok hivatva, testvérek, csak a szabadság ne legyen kibúvó a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak!" (8) Tehát, az

p.41

Egyház a Szentháromság tükörképeként számos önálló, mellérendelt viszonyban lévő helyi egyházból tevődik össze, amelynek egyik püspöke sem tarthat igényt felsőbbrendű hatalomra, mert ezzel azt az egységet borítaná fel, melyet az Egyház trinitárius jellegét kifejező misztérium zsinati tanítás formájában biztosít.

 

A főként Bergyajevre ható homjakovi iskola (9) szerint Krisztus igazi Egyháza a keleti pátriárkák nem jogi alapokon, hanem spirituális életen, Isten kegyelmén nyugvó egységében őrződött meg. Az ecclesia Egysége a hitből és a paradosisból (szó szerint "átadásból", azaz hagyománytiszteletből), a Szentlélek által éltetett testvéri szeretetből és Krisztus főségéből fakad, a szentségek tisztelete által folyamatosan szentelődve.

 

1.2. Sanctitas – az Egyház szentsége (Malinovszkij megközelítésében)

 

Hogyan lehet egészében szent, ha "bűnös tagjai is lehetnek Krisztus Egyházának" (10)? Erről a II. Vatikáni Zsinat így nyilatkozott: "bűnösöket is foglal magában, egyszerre szent is, és folytonos megtisztulásra szorul, a bűnbánatnak és a megtisztulásnak útját járja szüntelen" (11). Berki Feriz a II. Vaticanum "Lumen gentium" és "Unitatis redintegratio" határozatairól így írt: ez "a konstitúció – teljesen orthodox módon – szoros egységbe hozza a láthatatlan és látható Egyházat, s ezzel véget vet a korábbi római tendenciának, amely túlságosan éles válaszvonalat rajzolt a diadalmas Egyház (Ecclesia triumphans) és a harcoló Egyház (Ecclesia militans) közé. Szintén közel áll az orthodox felfogáshoz az Egyházról, mint Misztikus Testről szóló zsinati tanítás. (Mi orthodoxok ugyan inkább Krisztus Testéről beszélünk, mert a "Misztikus Test" fogalma sem a Szentírásban, sem az egyházatyáknál nem fordul elő.) Ezek után derült égből lecsapó villámként hat az a zsinati állásfoglalás, amely az 'egy, szent, egyetemes és

p.42

apostoli Egyházat' azzal az Egyházzal azonosítja, amelyet 'Péter utódja kormányoz, valamint a vele közösségben lévő püspökök'... Igaz ugyan, hogy ezt az általánosítást némiképpen enyhíti a konstitúciónak az a kitétele, mely szerint 'a megszentelés és az igazság sok eleme fennmaradt a Katholikus Egyház struktúráján kívül is'... Az egyébként valóban ökumenikus szellemben megszerkesztett konstitúció helyenként szinte vállveregető nagylelkűséggel állapítja meg pl. rólunk, orthodoxokról is, hogy a Szentlélek köztünk is munkálkodik, és hogy közülünk is eljutottak némelyek odáig, hogy vérüket adják Krisztusért. A dolog azért bántó, mert éppen az Orthodox Egyház őrizte meg az Egyetemes Keresztény Egyház hittanítását annak hitelességében, változatlanságában és teljességében, ami pedig a vértanúk és hitvallók sokaságát illeti, történetének húsz évszázada alatt több olyat tud felmutatni, mint az egyetemes kereszténység összes többi részei együttvéve." (12)

 

Ismerve Homjakov XIX. századi nézeteit, majd az ortodoxia II. Vaticanum utáni reakciót és II. János Pál pápa azon törekvését, hogy Oroszország területén még egy római katolikus egyházmegyét hozhassanak létre, valamint, hogy a keleti jezsuiták 2001. telén tervbe vették egy "Orosz Katolikus Lexikon" szerkesztését - igen nehéz az Egyház szentségéről ortodox szövegkörnyezetben úgy írni, hogy az mentes legyen az asszociációktól. Előd István "Vallás és Egyház katolikus szemmel" c. munkájában a magyar értelmiség számára ismeretterjesztő szinten részletesen feldolgozta a kérdést, képzettársításunkat évtizedekre megalapozva. Teljes dogmatikai rendszerére azonban most nem támaszkodhatom, csak egy szeletére, hogy azon keresztül világítsam meg Nyikolaj Malinovszkij a "Pravoszlavnoje dogmaticseszkoje bogoszlovije" III. kötetében (1909) írott tételeit.

 

p.43

Az Egyház szentségét két komplementáris, mégis különböző jelentésben valljuk: első az ontológiai szentség, amely a Szentháromság műveként az Egyház elveszíthetetlen sajátsága, a Krisztus Testébe való beavatottság záloga. Minden körülmények között birtokolja a Lélek erejét: "[Jézus a tanítványokra] lehelt, és így szólt hozzájuk: 'Vegyétek a Szentlelket! Akiknek megbocsátjátok bűneiket, bocsánatot nyernek; akiknek pedig megtartjátok, azok bűnei megmaradnak.'" (13) Ebből, az Isten hozzánk való töretlen hűségéből eredő tényből, maradandó állapotból következik az állandó felszólítás: az eredet szentségének szabad tettekben, emberi erőfeszítésekben történő megvalósítása - az etikai szentség.

 

Emberi szinten megfogalmazva: az Egyház szentsége nem más, mint az igaz és hiteles erkölcsiség, amelyet azonban az egyén saját keretei között soha nem képes megvalósítani, mivel természetfeletti. Az Egyház közvetíti ehhez az ajándékul kapott erőt, amely kegyelem formájában mintául szolgál a nehéz döntésekben.

 

Malinovszkij, habár nem sorolható a homjakovi iskola tagjai közé, átvette a Homjakov által felfrissített gondolatot: az Egyház, amelyet Fejének Testeként a Szentlélek éltet, a földi életben az istenemberben (bogocselovjek) valósul meg. (Az ortodox teológia szívügyeként egyébként már korán ráérzett arra a titokra, hogy az erkölcsiség tökéletes megvalósítása emberi szituációban lehetetlen.) A teremtéskor a világ a teremtett lét realitásába bocsáttatott – azaz szabaddá lett – a kozmosz égi Szófiájában lévő isteni Ősképből, amely azonban nem az isteni Bölcsesség, hanem maga a minden egyes képmására rányomatott Isten. Ő az a bizonyos "ősképmás", vagy inkább "ősképképmás", amely a pravoszláv istenemberség alapja; eszerint az emberiség, mint számtalan hüposztászisz, mind egy emberi természetben részesül. Ez az első párnál megromlott, így a közös természet révén mindegyikünk romlott lett - azonban az emberi természet (istenemberi megújításban) Krisztus által minden egyes ember megváltását kieszközölte és meghozta. (14)

 

p.44

Ezáltal válhatott a földi Egyház is Krisztus jegyeseként tanításában tisztává, szeplőtelenné és tévedhetetlenné. Az istenemberi megújulásban elnyert tisztaságban rejlik az infallibilitás: "az Egyház tévedhetetlen (mondja Malinovszkij a "homjakovisták" nyomán), mert szent" (15).

 

1.3. Catholicitas – az Egyház egyetemessége (és a homjakovi szobornoszty)

 

Katolicitás, egyetemesség, "szobornoszty"  a jelen kontextusban igen hasonló fogalmak ezek. Ugyanis, eltekintve attól, hogy az orosz nyelvben a "katolicseszkij" csak a Római Katolikus Egyházra, s annak papjaira, híveire vonatkozhat, magyarul a "katolikus" kifejezés másik, "egyetemes" értelmmel is bír, az orosz "szobornüj" viszont a görög "katholikosz" (egyetemes joghatósággal bíró pap) szláv megfelelője. A görög ajkú ortodoxok pedig a "katholike ekklesia" kitételt mondják a hitvallásban, hasonlóan a magyar katolikusokhoz, az orosz ortodoxok pedig a magyar protestánsokhoz hasonlóan "egyetemesnek" nevezik az Egyházat.

 

A "szobornoszty" - azaz közösség - kifejezés az orosz ortodox teológiában arra utal, hogy az evangélium hirdetése és a hitről való tanúságtétel nemcsak a hierarchiának, hanem ennek az egész keresztény, imában egyesült közösségnek a feladata. Az Egyház valójában Isten aktív népe, amelynek egyetemesnek kell lennie térben, időben és mélységben. "Menjetek tehát, és tegyetek tanítvánnyá minden népet" (16) - sajnos nem teljes a fordítás: eis ton kosmon hapanta (az egész világra menjetek). Krisztus Egyházának emellett bármely kor s kultúra számára van üzenete: "Azt tartsuk meg, amit mindenhol, mindig, mindenki hittel

p.45

elfogadott" (17) - vallotta Lerinumi Szent Vince az ágostoni kegyelemtan elleni V. századi művében. Georgij Florovszkij (Berki Feriz fordításában) így nyilatkozott: "A Hagyomány a Lélek bizonyságtétele, szüntelen kinyilatkoztatása és örömhirdetése... A Hagyomány nemcsak megőrző, konzervatív, hanem elsősorban erősítő és megújító... A Hagyományhoz való hűség nemcsak összhangot jelent a múlttal, hanem egy bizonyos függetlenséget is a múlttól... A Hagyomány a Lélek állandó jelenléte, s nem csupán bizonyos szavak állandó ismétlése. A Hagyomány charizmatikus, nem pedig történelmi jelentőségű." (18) Az Egyház katolicizmusa azonban nemcsak az egész földet, nemcsak a történelmet, hanem magát az embert is teljes mélységében áthatja: nincs olyan tudományos, kulturális érték, amely közömbös maradna előtte.

 

A mai hivatalos egyházi álláspontot a "szobornoszty"-ról Pimen pátriárka így foglalta össze: "a Szentlélek kegyelmi működésének az eredménye, a Lélek pecsétje, amelyet az Apostolok Egyháza az első pünkösdön kapott; következésképp a szobornoszty az Egyház alapvető, állandó vonása... Munkánk egyik lényeges eleme, hogy tisztázzuk a katolicitás fogalmának igazi tartalmát." (19)

 

A "szobornoszty" níceakonstantinápolyi hitvallásban gyökerező fogalma Homjakovnál újul meg: "hiszek az egy, szent, egyetemes [katolikus-szobornaja] és apostoli Egyházban". Az egyetemesség Homjakov szerint - a meglévő, élő hagyományra alapozva - egyrészt földrajzi, másrészt kegyelemtani értelemben valósulhat meg, mivel minden ember üdvösségre vonatkozó igényére választ ad az Egyház. Ezért szükségtelen, hogy az egységnek külső vonatkoztatási pontja legyen (a római pápát, de burkoltan a moszkvai pátriárkát is érti ezalatt), hanem elegendő egy belső egység.

 

p.46

A homjakovi "szobornoszty"-ról doktori disszertációmban (20) már részletesebben írtam, nem említve egy érdekes momentumot, főként Johann Adam Möhler és Homjakov teológiai kapcsolatát. Möhler az egyházatyák szellemében 29 évesen 1825-ben összeállított "Die Einheit in der Kirche, oder das Prinzip des Katholizismus" c. munkájában több rokon vonást fedezhetünk fel a homjakovi egységen alapuló egyetemesség kérdésében. Erről Nyikolaj Szergejevics Arszenyev, Szergej Bolsakov, Karl Eschweiler, valamint Bernhard Schultze és Stanislaw Tyszkiewicz munkáiban bővebben olvashatunk. Mivel disszertációm előszóban lefektetett pontos célja az, hogy hogyan, milyen háttérrel és környezetből született Homjakov "Cerkov odna" című értekezése, hogyan teltek meg, bővültek újabb és újabb tartalommal az író szavai 150 év alatt, és milyen nehézséggel találja magát szembe a XXI. század elejei katolikus magyar fordító - le kellett mondanom a két mű teológiai összevetéséről. Külön fejezetet, külön disszertációt érdemelne a téma. De Homjakov olvasottsága oly nagy volt, hogy szigorúnak kellett lennem önmagamhoz is.

 

Ugyanez a problémám valójában magával a szobornoszty-tannal is. Számos tanulmányban dolgozzák fel kitűnően a kérdést (a fentebb említetteken kívül kiemelten Frederick C. Copleston S.J., Jaroslav Pelikan és Antonella Cavazza, aki a témát a II. Vatikáni Zsinat szellemében vizsgálta) – mégis valami megmagyarázhatatlan zavart engem mindig Homjakovnál. Egészen addig, amíg el nem készítettem disszertációm tematikáját. Ekkor derült ki, hogy ebben a felosztásban nincsen helye a homjakovi szobornosztytannak. Megtalálhatjuk az "Egyház" minden (valójában nem megfoghatóan létező) ismertetőjegyét és tulajdonságát műveiben, kisebb-nagyobb ellentmondásokkal. Lehetne még erről írni, ha nem a klasszikus katolikus dogmatika terminológiájában fejezném ki magamat, amelyben már minden tulajdonságát, jellemzőjét alfejezetekben kimerítettem.

p.47

 

Ezért megkockáztatom azt a tézist, hogy a "homjakovi szobornoszty" magyar megfelelője nem más, mint "az Egyház ismertetőjegyei és tulajdonságai". Nem azonos tehát a katolicitás, egyetemesség jegyével.

 

1.4. Apostolitas – az Egyház apostolisága

 

Az előző részben a Florovszkij-idézetben felvillantott hagyomány fogalmából következik jelen témánk: az Egyház apostolisága, amely a folytonosságra utal; vagyis a Jézus Krisztustól az apostolok révén átörökített tanítás, életforma és magatartás küldetésnek tekintett megőrzésére.

 

De kiket tekinthetünk apostoloknak? Jézus földi életében még nem született meg az Egyház. A Szentlélek indítására pünkösdkor (a hiányzó 12. "mandátum" betöltésére tartott szavazás után) "szolgáimra és szolgálóimra" (21) árasztotta ki Lelkét az Úr. "Mert az ígéret nektek szól, valamint a ti fiaitoknak, és mindazoknak, akik távol vannak, de akik közül mindenkit meghív magához a mi Urunk, Istenünk... Ők [a megkeresztelkedettek] pedig állhatatosan kitartottak az apostolok tanításában, a kenyérszegés közösségében és az imádságokban... Amikor látták  Péter és János állhatatosságát,  és megtudták, hogy írástudatlan és tanulatlan emberek, elcsodálkoztak, és rájuk ismertek, hogy Jézussal voltak." (22) A Tizenkettő különleges megbízatására, meghatalmazására csak az ún. "galileai krízis" után kezdte felkészíteni Jézus őket, az oldás és kötés, a bűnbocsátás, a keresztelés, valamint az eukarisztikus átváltoztatás hatalmának odaadásával. Idővel (már az újszövetségi szentírásban is) az apostoli név másokat is megilletett, pl. Szent Pált.

 

p.48

Ebből következően nem lehet a kérdést mereven szemlélni. Az "apostoliság" életforma, amely három mozzanatból épül fel: ezek az eredet apostolisága - azaz a krisztusi elgondolás alapján eredetileg alapított és szervezett Egyház szellemisége; a tanítás apostolisága - az idők végéig megörökített kezdeti magatartást minden megváltozott körülmény között éltető és ismerő kegyelmi tudás; és az apostoli utódlás, vagyis a teljes egyházi hatalmat magában egyesítő püspökök testülete (ez Oroszországban nem mindig azonos a Szent Szinódussal).

 

Az ortodoxia hagyományról alkotott felfogása testesíti meg leginkább az apostoliságot. A hagyománytisztelet diktálta többek közöttt a máig is háromszoros alámerítéses keresztelést, a negyvennapos csecsemők templomi bemutatását és "az ajtókat! az ajtókat!" liturgiai jelentőségét.  A pravoszlávia hűséges a múlthoz, mérlegre téve örökségét, különbséget téve hagyomány és hagyományok között.

 

2. Az "Egyház" lényeges tulajdonságai

 

Ahogy fentebb említettem, tanulmányom nem teológiai, hanem nyelvészeti dolgozat. Ezért nehéz választás elé kerültem, amikor a tematikát állítottam össze. Tisztában vagyok azzal, hogy sem Homjakov ekkléziológiája, sem az ortodox egyháztan nem szorítható ilyen osztályozás keretei közé. De én most nem pravoszláv hittant készítek, hanem szemantikai elemzéshez egy szöveg hátterét vizsgálom. Ennek értelmében egy magyar katolikus befogadó összes asszociációja egy ma már talán nem is divatos, hagyományos szemléletre épül: az apostoli hitvallásban rögzített négy ismérvre, az egyházhierarchiára, valamint a kegyelmi

p.49

rendre. Ezért erre kell építenem, nem pedig az oly szép, de sokszor idegennek tűnő ortodox kánonokra, liturgiára. Tudom, hogy megközelítésem nem szokványos, de a közös pontok így érződnek leginkább. Tisztában vagyok azzal, hogy ennyi erővel akár sintoista szemmel is tárgyalhatnám Homjakov életművét (számos közös vonást fel is tudnék mutatni) - csak éppen a magyar megértés szempontjából semmi értelme nem lenne.

 

Ezért ragaszkodom a hagyományos katolikus felosztáshoz, ismerve több jeles kortárs római teológus azon munkáit, ahol már nem választják külön az Egyház ismertetőjegyeit és tulajdonságait, hanem együtt tárgyalják őket, arra hivatkozva, hogy a vándor Egyház fogalma és az Egyház eszkatológiai vonatkozása, valamint a triumfalizmus veszélye megkívánja, sőt megköveteli az ismertetőjegyek nem tényszerű, hanem dinamikus (azaz feladatközpontú) szemléletét is.

 

Összegezve: az Egyházat nemcsak kegyelmi rend jellemzi, hanem bizonyos külsőleg észlelhető, megtapasztalható, kegyelmet eszközlő tulajdonságok is, ezek azonban nem azonosak az Egyházzal - ezért tettem azt a címben idézőjelbe. Ezeket a megtapasztalható, összefüggő  egyházi sajátossságokat én "ismertetőjegyekként és tulajdonságokként" vizsgálom, Homjakov pedig (részben) "szobornosztyként" tárgyalja. Az Egyház észlelhető arcának fontos eleme még a hierarchikus megszervezettség, amit azonban, annak közismertsége miatt külön nem részletezek, csak ha a kontextus megköveteli.

 

2.1.Visibilitas  az Egyház láthatósága (és Szvetlov láthatatlan szeretetorganizmusa)

 

Krisztus Isten országát (ami szűkebb értelemben az Egyházra is vonatkozik) mindig látható dolgokhoz hasonlította: templom, hegyre épült város, háló, nyáj,

p.50

szántóföld. Ezek mind környezetüktől konkrétan megkülönböztethető dolgok, ugyanúgy, mint az ószövetségi választott nép, liturgiája és körülmetélése révén. Minden ember igényel valamilyen közösséget, amelyhez a tartozását bizonyos külső jelekkel is kifejezésre óhajtja juttatni. "Ti tanúi vagytok ennek, és Isten is, hogy milyen szent, igaz és feddhetetlen módon éltünk értetek, akik hívők lettetek" (23) - írja levelében Szent Pál. De ugyanakkor figyelmeztet: "Ha valaki a hitetlenek közül meghív titeket és el akartok menni, mindent egyetek meg, amit elétek tesznek, anélkül, hogy lelkiismereti okból bármit kérdeznétek. De ha valaki azt mondja nektek: 'Ez a bálványok áldozatából való', ne egyétek meg amiatt, aki szóvá tette, és a lelkiismeret miatt." (24)

 

Az Újszövetség Máté evangéliumával, Jézus családfájával kezdődik, kiemelve ezzel, hogy Isten Krisztusban látható, hallható, tapintható formában testesült meg. Az Egyház ugyanígy érzékszerveinkkel érzékelhető, mivel Krisztus Teste; azaz lényegéből következik, hogy külső vonásokat (az emberi együttélésből következően törvényeket, jogot, függő viszonyt, tekintélyt stb.) is tartalmazzon.

 

Mégis, miért lehet kérdés a látható, illetve a láthatatlan Egyház viszonya? Mert egyik részét sem lehet egyoldalúan hangsúlyozni. Nem lehet a hierarchia szerint osztályozni tagjait, mert nem tudhatjuk, éppen milyen fokban engedik működni saját magukban az isteni kegyelmet. A "láthatóság" tehát a szakramentalitásból fakad (25), s ha az egységes Egyház nem volna szent, nem tudná Isten szentségre hívó, egyházéltető akaratát tükrözni - akár homályosan is.

 

A prostestáns teológia (természetéből adódóan) eredetileg tagadja az Egyház láthatóságának kérdéskörét. Azonban saját felekezetük definiálására s védelmére, az ún. valódi Egyház szektáktól, torzulásoktól való megkülönböztetésére kísérletet

p.51

tettek bizonyos külső, megtapasztalható jelek, jegyek alapján. Így alakult ki jelen témánkban a protestáns egyháztan bizonyos fokú ambiguitása.

 

A pravoszlávia a kétezer éve hagyományos irányzatot követi. Idézem Berki Ferizt: "az Egyház látható és láthatatlan, emberi és isteni. Látható, mert konkrét emberi közösségek alkotják; láthatatlan pedig, mert magában foglalja az elhunytakat, szenteket és angyalokat is. Emberi, mert földi tagjai tévedhetnek és bűnösök; isteni, mert feje a Krisztus, és a Szentlélek élteti irányítja. Nincs elkülönülés a látható ecclesia militans és a láthatatlan ecclesia triumphans között, mert a kettő egyetlen, osztatlan valóság. Az Egyház a földön is menynyei dolog, az örökkévalóság élő képe az időn belül." (26)

 

Az ortodoxia autokefál vonása azonban az egyes nemzeti Egyházak együttes kormányzásának látható egysége nélküli "visibilitas"-t elhomályosítani képes. Erre mutatott rá Homjakov ekkléziológiájában, teológus elődeinél jobban hangsúlyozva az Egyház spirituális jellegét. Ezen elképzelése Lev Tolsztoj 1901-es kiközösítése után szélsőséges követőkre talált – a "látható Egyház lelkiséget elnyomó" fogalmának nyílt ellenzői lettek a nyugati terminológiában adogmatikusoknak nevezett "bogoiszkatyeli", mint pl. Vaszilij Rozanov, vagy a "Pétervári Vallásfilozófiai Ülések" résztvevői. (27)

 

Leskovec professzor úr könyvében (28) felhívja a figyelmet Pavel Szvetlovra, aki a latitudinarista irányzat (29) képviselőjeként azt vallotta, hogy az Egyház tárgyalt tulajdonsága nem lényegi. Szerintük a Krisztus Misztikus Testében egyesült keresztény egyházak nem képezhetnek látható valóságot; a kialakult hierarchikus struktúra nem a tulajdonság része, mivel az Egyház lényegét tekintve kizárólag a szentség és a szeretet lelki szervezete – ebből következően láthatatlan.

 

p.52

Megjegyzésre méltónak tartom a témánkhoz áttételesen kapcsolódó, az egyetemes zsinat természetére, összetételére vonatkozó pravoszláv teológiai vitát, amely az Orosz Ortodox Egyház 19171918as helyi zsinatán kezdődött, majd felerősödött a II. Vatikáni Zsinat után, s napjainkig az ortodox hittudósok kutatásainak egyik fő iránya lett.  

 

2.2. Indefectibilitas – az Egyház fogyatkozhatatlansága (főleg Szolovjov írásaiban)

 

Különös fontosságot nyer a probléma a fogyatkozhatatlanság római katolikus dogmája szemszögéből. "Te Péter vagy, és én erre a kősziklára fogom építeni egyházamat, s az alvilág kapui nem vesznek erőt rajta." (30) Vagyis az Egyház létét nem lehet megrontani, sem a visszafordíthatatlan elmúlással, sem gonosz, ártó lélekkel. Folytonossága és fennmaradása Isten ígérete alapján biztosított, amely a katolikus hit alapján a római pápa egyházi tanítóhivatalában konkretizálódik. De vajon hogyan viszonyult mindehhez a XIX. századi pravoszláv szellemi élet?

         

Vlagyimir Szolovjov az orosz társadalomban egyre erősödő (posztumusz) homjakovi hatásra, de főleg belső indíttatásból azt vallotta, hogy a keresztény egyházak misztikus egysége töretlen, jó alapot szolgáltatva a megszületendő valóságos, egy, szent keresztény kultúrához. Ehhez először a benső életet kell egyesíteni (vagyis a Keleti Egyházakat a nemzetek feletti spirituális hatalommal rendelkező Nyugattal), hogy aztán közösen vehessék át az uralmat a politikában, teokráciában megteremtve azt a látható Egyházat, amely Isten Országának tényleges és objektív formája.

 

p.53

Élete vége felé azonban Szolovjov ezt a nézetét is finomította, felvetve a "jánosi Egyház" (vagyis a kegyelemmel teljes lelki átrendeződés) gondolatát. Szimbolizmusának is a teurgia vált céljává, vagyis az isteni akarat jegyében hálás munkatársként "együtt-teremtett" szellemi univerzumra eszmélés, amelyben megtestesül az abszolút jó, igaz és szép. Ezen gondolat és az egyházi indefektibilitás meglátásom szerint tökéletes illusztrálására a talán "irodalomteológiának" nevezhető műfajt hívom segítségül.

 

A "Három beszélgetések" c. szolovjovi mű (1899–1900) befejezésében a főként zsidók által lakott és kormányzott, egyébként autonóm Palesztína császárvárosává lett Jeruzsálemében az egységes emberiség császára klerikusok és az igen megfogyatkozott világi hívek részvételével egyetemes zsinatot hív össze szeptember tizennegyedikére. Beszédében a katolikusoknak visszaadja a Vatikánt összes világi privilégiumával, az ortodoxoknak konstantinápolyi régészeti világmúzeumot, a tudósoknak bizottságokat és szabad Szentíráskutató világintézetet ígér. Ezt nem fogadja el Péter pápa ("non praevalebunt portae inferni (31) – suttogta"), János sztarec ("hangosan sóhajtott") és Pauli professzor ("felemelte a fejét, bizonytalan mozdulattal felállt, megmaradt hitsorsosai követték, s velük együtt odaült János sztarec és Péter pápa, meg köreik közelébe") (32). A császár és tanácsadója, a nagy mágus dühe a bennük Antikrisztust felismerő pápa és sztarec ellen fordul. Mindketten meghalnak, romolhatatlan holttestükért később Pauli professzor megy titokban, éjszaka szamárháton Jeruzsálembe. "Amint letették a földre a hordágyakat, az élet lehelete beköltözött a holtakba... Megszólalt az életre kelt János sztarec: 'Nos hát fiacskáim, nem is váltunk el. Most pedig azt mondom nektek: itt az ideje, hogy teljesítsük Krisztusnak a tanítványaiért mondott utolsó imáját, hogy egyek legyenek, mint ahogy Ő maga egy az Atyával. Így e krisztusi egyesülés érdekében tisztelettel adózunk, fiacskáim, szeretett

p.54

testvérünknek, Péternek. Utoljára hadd legeltesse Krisztus juhait. Úgy bizony, testvér!' És megölelte Pétert. Akkor odalépett Pauli professzor: 'Tu es Petrus!', s a pápához fordult: 'jetzt ist es ja gründlich erwiesen und außer jedem Zweifel gesetzt' (33). És erősen megszorította jobbjával a kezét, balját pedig e szavakkal nyújtotta János sztarecnek: 'So also, Väterchen, nun sind wir ja Eins in Christo'. Így valósult meg az egyházak egyesülése a sötét éjszakában, egy magas és elhagyatott helyen. Az éjszakai sötétséget azonban hirtelen fényes ragyogás világosította meg, és megjelent az égen a nagy jel: a napba öltözött asszony, lába alatt a hold, fején pedig a tizenkét csillagból álló korona... Péter pápa felvette pásztorbotját, és örömmel kiáltott fel: 'Íme a zászlónk! Menjünk utána!'" (34)

 

Nem szokásos egy hittudományi áttekintésben irodalmi idézetet hozni. Mégis megtettem, mivel az napjaink egyik jelentős nemzetközi teológiai irányzatát támasztja alá, amelyet főleg a nemrég elhunyt "eukarisztikus ekkléziológus", Alexander Schmemann, a crestwoodi Szent Vlagyimir Ortodox Teológiai Kar dékánja képviselt. Schmemann (aki kitűnő tanulmányt írt Homjakovról) (35) társaival, Nyikolaj Afanaszjevvel, Koulomzinenel és Johann Meyendorffal az a "La primauté de Pierre dans l'Eglise Orthodoxe" c. Tanulmánykötetben (36) azt a tételt állította fel, hogy a jelenlegi (általuk "konfesszionálisnak" nevezett) Egyház nem lehet azonos a kezdeti, krisztusi Egyházzal, mivel az mentes volt a később kialakított igazságszolgáltatási, kánonjogi struktúráktól. Más, ma élő kortárs szerzőkkel egyetemben ők is azon az állásponton vannak, hogy a jogi jellegzetességek az Egyházban profán elemek, s az egyházi szervezetbe indokolatlanul épültek be – mintegy megkérdőjelezve annak Isten által megígért fogyatkozhatatlanságát.

 

p.55

2.3. Infallibilitas – az Egyház tévedhetetlensége (Afanaszjev műveiben)

 

Gál Ferenc a Katolikus Lexikonban az Egyház tévedhetetlenségét tömören így foglalta össze: "az egész Egyház különleges karizma alapján a kinyilatkoztatott igazságokat a hitében és a tanításában (37) romlás és hamisítás nélkül megőrzi." (38) Tehát az infallibilitás nem más, mint az Egyház fogyatkozhatatlanságának egyik jellegzetes megnyilatkozási formája. Nec falli, nec fallere potest: sem megtévesztésnek, sem tévedésnek nem lehet kitéve – de csak a krisztusi kinyilatkoztatás megőrzésében és tolmácsolásában. Azaz nem hibáktól mentes, hanem mindörökké a lényeghez hűséges. Homjakov korában a katolikus Egyház még kétféle tévedhetetlenséget fogadott el: az ok-okozat mintájára a tanítóhivatal aktív és a hívek passzív (rossz kifejezéssel) csalatkozhatatlanságát. A II. Vatikáni zsinat az aktív formát aztán az egész Egyházra kiterjesztette; hangsúlyozva, hogy "az Egyház a maga egészében tévedhetetlen, a tanítóhivatal pedig csak szócsöve a tévedhetetlenségnek" (39).

 

Ennek a dogmának csak az első felét fogadja el a pravoszláv teológia. "A keleti ortodoxok szerint a krisztusi igazságot az Egyház egésze őrzi. Tévedhetetlensége az Istennel való egységből adódik. Az Egyetemes Egyházat a Szentlélek tanítja, ezért az Egyetemes Egyház nem tévedhet, nem választhat hazugságot az igazság helyett, és nem vezethető félre. 'Az Egyház tévedhetetlenségének hordozója nem egy személy, nem is az egyetemes zsinat, hanem az Egyház egészének, plérómájának a köztudata, lelkiismerete.'

 

Ezzel a felfogással szemben a római Egyház szükségesnek tartja, hogy legyen olyan tanító testület, amely hitelesen tolmácsolja a kinyilatkoztatást, mert a papság és a hívek egyetemes köztudata téves, babonás, illuzórikus nézeteket is igaznak tarthat – mint a történelemben nemegyszer előfordult –, továbbá egyes tételekre vonatkozólag egymástól lényegesen eltérő, sőt egymással ellenkező álláspontokat is képviselhet." (40)

 

p.56

Témánk, a homjakovi ekkléziológia szempontjából a tévedhetetlenség érdekes megvilágítást nyer. Az orosz ortodox Egyház főleg dogmatikai kérdéseket vizsgáló, utcai harcok és ágyúdörgés közepette különleges felelősségtudattal megtartott 1917-18. évi helyi "reformzsinatán" sor került a szobornoszty-tan vizsgálatára is. Amikor összeomlott minden politikai struktúra s a szinodális rendszert megszüntették, a püspökök a hívek számára valami "megfogható" lelki tájékozódási pontot, támaszt kerestek. Oeldemann rámutat tanulmányában, hogy "die im Laufe der Reformdiskussion erfolgte Akzentverschiebung kann als die idealistische Konzeption Chomjakovs in reale Strukturen der Kirche umzusetzen versuchte" (41).

 

A zsinat, majd az azt követő véres évtizedek a XIX. századtól eltérő szemléletet kényszerítettek a pasztoráción keresztül az ortodox hittudományra. Néhány teológus a probléma mélyebb vizsgálata után egészen új szemszögből kezdte megközelíteni a kérdést: a filozófia oldaláról. Az új ismeretelméleti viszonyulás lényege az volt, hogy a gondolati tartalmak ábrázolt tárggyal való kapcsolatát keresték, "latinosan" az obiectum materiale (az emberi ismeret), az obiectum formale quod (az ismeret értéke) és az obiectum formale quo (a reflexió) tárgyán keresztül. (42) A haladó pravoszláv teológiai irányzat ennek megfelelően  tudatosan törekedve arra, nehogy Krisztus tévedhetetlenségének karizmáját intézményesítsék  az alábbi megállapításokat tette: (43)

a) az Egyház karizmatikus teljességének tárgya: csak szabad akarattal válhatnak az emberek az Egyház tagjaivá, az isteni kegyelemből és a kölcsönös szeretetből fakadó hitet megvallva.

b) Ennek oka maga az Egyházban misztikusan jelenlévő Krisztus, aki a hitét Péterként vallja meg a Szentlélekben,  megvédve azt minden tévedéstől.

 

p.57

Ezekkel az elvekkel összhangban Nyikolaj Afanaszjev egyrészt azon ortodox teológusok véleményét bírálta, akik a pápai infallibilitást támadva a tévedhetetlenséget kizárólag az egyetemes zsinatnak tulajdonítják; másrészt azokét, akik az egyetemes zsinat rendeleteinek tévedhetetlenségét nem tartják teljesnek, amíg azt a hívek el nem fogadták. Szergij Bulgakovval egyetértve Afanaszjev szerint az infallibilitást nem az Egyház személyes (római egyházfő), vagy kollektív (egyetemes zsinat) szervezetében kell keresni, hanem magában az Egyház belsejében - a szobornosztyban.

 

 

 

Jegyzetek:

 

 

1.) "A fekete lyuk... egy összeomló csillag, amely előbb láthatatlanná válik, majd törpévé zsugorodik. Léte még megfigyelhető, de már csak az egykor hatalmas tömegének körzetében zajló mozgásokban. Törmelékdarabok, melyek képtelenek kiszakadni az egykori anyatest vonzásából, reménytelenül száguldanak kisebb központok körül, míg végül összeütköznek és megsemmisítik egymást." (In: RATZINGER, Joseph: A föld sója. Kereszténység és Katolikus Egyház az ezredfordulón.Beszélgetés Peter Seewalddal. Budapest, 1997.  p.97)

2.) Szent Ágoston püspök azért hitt, hogy "meg tudjon érteni". Szemlélete nagy hatással volt Szent Tamásra is.

3.) Lk 22,19

4.) Nícea városát a legfrissebb szakirodalom már Nikaiának említi, de ez a névforma igen nehezen honosodik meg.

5.) Ef 1,910

6.) Jn 10,16

7.) IVANCSÓ István: Eteria útinaplója. Nyíregyháza, 1996, pp.41-42

8.) Gal 5,13

p.58

9.) Teológiáját Tenace így foglalja össze: "Chomjakov non e solo ideologo dello slavofilismo. E teologo della Chiesa e della societa. Cerca di capire quale e la natura della Chiesa una (La Chiesa e una, 1867) definendo tale unita in riferimento all' unico Cristo e all' unica fede tramandata dagli Apostoli e dai Padri, fede custodita nell' Ortodossia. La Chiesa e concepita quale communita capace di realizzare la societa ideale ad immagine della Santissima Trinita a condizione pero che viva secondo lo spirito del vangelo e confessi il dogma cosi come e stato trasmesso dalla Tradizione della Chiesa indivisa del primo millenio. Queste condizioni secondo Chomjakov, si trovano soltanto nella Chiesa ortodossa: "La Chiesa degli Apostoli nel IX. secolo non e ne la kathékaston (secondo ciascuno) come presso il protestanti, ne la Chiesa kata episkopon tés Romés (secondo il vescovo di Roma) come presso i latini, ma e la Chiesa katath'olon (secondo l'unita di tutti) come era prima dello scisma occidentale; poiché questo scisma, lo ripeto, e l'eresita contro il dogma dell' unita della Chiesa. Questa concezione della Chiesa come organismo integrale (detto sobornost') ha avuto un influsso notevole su quei teologi latini (Congar per es.) che anno promosso l'eclesiologia del Vaticano II." (In: TENACE, M.: A. S. Chomjakov (In: Dizionario dei teologi del primo secolo ad oggi. Casale Monferrato, 1998. p.302)

10.) DS 793 (DENZINGER, H. - SCHÖNMETZER, A.: Enchiridion Symbolorum. Herder, 1973.)

11.) Lumen gentium 8.

12.) In: BERKI F.: Ismerjük meg egymást (In: Egyházi Krónika 1969/2, p.5

13.) Jn 20,22-23

14.) Szolovjov világnézetének koronája a szofia-tan, amelyben az őskreatúra mindenegységét (hen kai pan) belülről kiindulva szemléli. A Bölcsesség (Szófia) teremtő Szeretetként valóságosan nyilatkozik meg, s láthatóan manifesztálódik szellemi Szépségként (harmónia). Lényegében Szolovjov megkülönbözteti az isteni, a teremtetlen Bölcsességet (Szofia tu Theu) a teremtettől. A teremtetlen, tehát az abszolút teremtő mindenegységet magában az Istenben, a Logoszban és az örök Istenemberben, Krisztusban látja. Ezzel szemben a teremtett Bölcsesség a szellemi őskreatúra mindenegysége. A Szófia alkotja a szellemi princípiumnak, mármint az égi Istenembernek a lelki perifériáját, mintegy Krisztus Misztikus Testeként. Ezt az égi Szófiát nevezi Szolovjov "istenemberség"-nek, vagyis "Krisztussal teljesen egyesült emberség"-nek - ami nem más, mint az ideális emberség, vagy az emberi lét egyetemes mindennel való egysége.

15.) In: MALINOVSZKIJ, N.: Pravoszlavnoje dogmaticseszkoje bogoszlovije. 1909, t.III. pp.506.

16.) Mt 28,19

17.) In: VINCE, Lerinumi Szent: Commonitorium 5,11

p.59

18.) In: BERKI F.: Az orthodox kereszténység. Budapest, 1975. p.219

19.) In: SANTINI, A.: Ezeréves az orosz Egyház. Beszélgetés Pimennel, minden oroszok pátriárkájával. Budapest, 1988. p.56

20.) BLUMENTRITT-VIRÁGHALMY L.: A homjakovi ekkléziológia szókincsének szemantikai elemzése. Budapest, 2002. 276 p.

21.) Csel 2,18

22.) Csel 2,39; 2,42; 3,13

23.) 1Tessz 2,10

24.)  1Kor 10,27-28

25.)  Az Egyház láthatóságát az I. Vatikáni zsinat nyilatkozatai alapján katolikus dogmának tekintjük.

26.)  In: BERKI F.: Az orthodox kereszténység. Budapest, 1975. p.249

27.)  Bővebben: ONASCH K. - CIPIN, V.: Az orosz ortodox egyház története. (In: Ecclesia Santa 4.) Budapest, 1999.  pp.146-148

28.)  LESKOVEC, P. SJ:  Note di ecclesiologia ortodossa dal XV al XX secolo. /Pontificio Istituto Orientale, manoscritto/ Roma, s.a., p.39 (A szöveg nehéz nyelvi logikájának megértésében dr. Takács József egyetemi docens volt segítségemre, amelyet ezúton is köszönök.)

29.)  Lsd: BLUMENTRITT-VIRÁGHALMY L.: A homjakovi ekkléziológia szókincsének szemantikai elemzése. Budapest, 2002. p.103

30.)  Mt 16,18

31.)  U. o.

32.)  In: SZOLOVJOV, V.: Az Antikrisztus története (In: Az orosz vallásbölcselet virágkora Tolsztojtól Bergyajevig. I. Budapest, 1988. pp.139-140

33.)  Most ez alaposan bebizonyosodott és kétségen felül áll.

34.)  In: SZOLOVJOV op. cit. pp.146-147

35.)  SCHMEMANN A.: Aleksei Stepanovich Khomyakov (In: Ultimate Questions. An Anthology of Modern Russian Religious Thought. New York  - Chicago - San Francisco, 1965. pp.29-69)

36.)  In: AFANASZJEV, N.: L’Eglise qui préside dans l’amour, (In: AFANASZJEV, N. - KOULOMZINE, N. - MEYENDORFF, J. - SCHMEMANN, A.: La primauté de Pierre dans l’Eglise Orthodoxe. Neuchatel, 1960. pp.7-64)

37.)  "in credendo et docendo"

38.)  In: GÁL Ferenc: Az Egyház tévedhetetlensége (In: Katolikus Lexikon. Szerk. Diós István. II. köt. Budapest, 1993. pp.850-851)

39.)  In: ELŐD I.: Vallás és Egyház katolikus szemmel. Budapest, 1981. p.227

40.)  Op. cit. p.230

41.)  In: OELDEMANN, J.: Die Auswirkungen der Sobornost'-Lehre auf das Landeskonzil 1917/18 der Russischen Orthodoxen Kirche (In: Ostkirchliche Studien, Würzburg 1992/4 p.278)

42.)  Bővebben: BOLBERITZ P.: Ismeretelmélet. A megismerés filozófiája. Budapest, 1981. pp.59-151

43.)  In: LESKOVEC, P. SJ: Note di ecclesiologia ortodossa dal XV al XX secolo. /Pontificio Istituto Orientale, manoscritto/ Roma, s.a.,  p.41

 

 

 

Impresszum:

Tudományos Lapok a rendszerről

(Szerk. Dr. Lea-Katharina STELLER. Szentendre, ISSN 1788-0963)

I/2. (2006) pp.33-59: Dr. Lea-Katharina STELLER: A katolikus értelmezés problematikája az Egyház ismertetőjegyeinek és tulajdonságainak orosz ortodox rendszerében

 

 

Copyright:

Szudétanémet Tudományos Gyűjtemény

Sudetendeutsche Wissenschaftliche Sammlung

Collections for Research into Sudeten German Minority