A Mozgó Világ internetes változata. 2010 június. Harminchatodik évfolyam, hatodik szám

«Vissza

Fáy Miklós: Hegedűs a levegőben (Joseph Stein–Jerry Bock–Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn – Vígszínház. Tevje: Reviczky Gábor, Golde: Halász Judit, Cejtel: Láng Annamária, Hódel: Kovács Patrícia. Rendező Eszenyi Enikő.)

Nem állítom, hogy emiatt aludnék nyugtalanul, de számomra lehetetlen átlátni, hogy mi zajlik a Vígszínházban. Nyilván van valami koncepció, társulatépítés, nézőnevelés, de én csak annyit érzékelek, hogy mintha felírtak volna egy nagy lapra mindenféle színházi művet, bekötötték volna a szemüket, és aztán böktek. Ajjaj, ez egy opera, na mindegy, majd lesz valahogy. Ajjaj, ez az Othello, azt most pont nem tudjuk kiosztani, nem baj, hívunk vendégeket. Ajjaj, ez a Játék a kastélyban, nem lehet azt mondani, hogy ennél időszerűbb darabot keresve sem találhattunk volna, de megoldjuk. Vagy megoldatlanul hagyjuk. Ajjaj, ez pedig a Hegedűs a háztetőn.

Ez viszont nagyon nagy baj. Nem állítom, hogy úgy pottyant be a darab a Víg mennyezetén, mint valami eltévedt ejtőernyős, játszott ez a társulat már West Side Storyt, azt is Eszenyi Enikő rendezésében, nyilván nem akartak lemondani egy műfajról csak azért, mert vannak Pesten musicalre szakosodott színházak. Mégis szeretne az ember valami erősebb okot is találni arra, hogy miért választottak egy ettől a színháztól némileg idegen darabot – okot, azonkívül, hogy szeretni szokták a népek. Tényleg szeretni szokták, és valaha nagy kaland volt a magyarországi bemutató, Bessenyeivel és Kazal László nélkül, de vajon meddig lehet még erre alapozni egy darab sikerét? Ma, amikor az ember nem érti, hogy mi tiltanivaló volt egy ennyire békés és ártatlan zenés darabban, esetleg azt sem érti, hogy mi játszanivaló van benne. Azt az egyet sehogy sem tudom megkajálni, hogy a Hegedűs a háztetőn „aktuálisabb, mint valaha”, és ezzel kellene küzdeni az intolerancia, a szélsőjobb térnyerése, a kirekesztés vagy bármi ellen. Ahhoz ez cukros víz, melódiakoktél az anekdotagyűjteményben, attól, hogy valaki megtapsolja, mert a színész ragasztott szakállban azt énekli, hogy ha ő gazdag lenne, másnap még nagyon nyugodtan tud gyűlölködni.

Marad tehát az a megoldás, hogy azért tűzték éppen most műsorra a Vígszínházban a Hegedűst, mert a darab nagyon jó, és a társulat kiválóan elő tudja adni. Olyan érvek, amelyek előtt meg kell hajolni. Ha igazak.

A darab persze, fenntartva a már mondottakat, tényleg jó. A dalok a helyükön vannak, van benne óriási, zenei és szövegi szállóigévé vált dal, vannak benne finomabb musicalslágerek, amelyekben éppen az a jó, hogy nincsenek elkoptatva, félig vagy egészen el lehetett őket felejteni, és aztán rájuk csodálkozni, hogy tényleg, ez is a Hegedűsben van. Van benne egy hatalmas szerep, amire életeket és karriereket lehet alapozni, egy erős mintaként is funkcionáló viszony élethez, Istenhez, dallamok, amelyek ott motoszkálnak az ember fejében. Cukros víz, de a limonádé és a kóla nem véletlenül sikeres ital. Azok is tudnak életet menteni, ha arról van szó. Ha meg nincs életmentés, akkor is el tudom képzelni, hány idős házaspárt vigasztalt meg a Szeretsz engem? Van, ami kihűl, van, ami elmúlik, és akkor egy olcsó kis dal nagyon meggyőzően azt állítja, hogy a hétköznap a szerelem mélysége, értelme, ereje. Olyan pillanatokban, amikor még Shakespeare-nek se nagyon van érvényes szava, mert már nem a születő, lángoló, beteljesedő szerelemről kell beszélni, ez a két, szinte névtelen szerző (mert hányan mondják meg biztonságosan kapásból, hogy Bock és Harnick közül melyik volt a zeneszerző és melyik a szövegíró) tökéletesen kielégítő megoldást ajánl.

Nézzük, mit ajánl ehhez a Vígszínház. Halász Juditot Golde szerepében, amivel csak az az egyetlen (na jó, nem egyetlen, de legfőbb) baj, hogy Halász Judit képtelen színésznőként viszonyulni a szerephez. Egyszerűen nem kockáztat, nem mutatja meg, hogy miféle alakról van szó, jóságos tündérként danolászik és mesemondó hangon beszél, tökéletesen értelmetlenné téve nemcsak a Szeretsz engem? dalt, de az egész szerepet, sőt Tevje szerepének a ráeső részét is. Nincs néző, aki megértené, hogy mi félnivalója lehet a tejesembernek ettől az áldott asszonytól, miért kell bonyodalmas álmokat és hazugságokat kieszelnie a családi béke megőrzéséért, egy édes mamóka, meg kell neki mondani, hogy ez van, és kész.

Sajnos nem állíthatom, hogy ez az egy hiányzik a tökéletes Tevjéhez, tekintve, hogy szinte minden hiányzik, ha Reviczky Gábor a főszereplő. Elsősorban is: hiányzik a hang. Ezt körülbelül lehetett sejteni, normális ember nem gondolta, hogy Reviczky leénekli Anatevka egéről a csillagokat is, de mikrofonnal ma már sokat lehet ügyeskedni. A jelek szerint azért annyit nem. Reviczky énekhangja szűkös, érdektelen és – tekintve, hogy állandó kétségbeesésben kell énekelnie, soha nem lehet biztos abban, hogy a megszólaltatni kívánt hang fog-e megszólalni, vagy egyáltalán, megszólal-e valami – teljesen kifejezéstelen. Vannak egészen biztató kísérletek arra, hogy esetleg zenei kíséret mellett elszavalná a dalokat, a Ha én gazdag lennék így indul, és egy ideig ebben a szellemben is megoldhatónak látszik, de aztán nem megy, kezdődik a nyöszörgés, a hang orrüregbe helyezése, amitől nyomorúságos kántálássá válik az ének, Tevje pedig egészséges, robusztus férfiból nyamvadt kis gilisztává változik.

Hogy az éneklés elégtelensége vagy a rossz rutin okozza, az eldöntendő kérdés, vagy talán el sem kell dönteni, lehet, hogy mindkettő, és különben is mindegy, de Reviczky Gábor a prózai részekben sem találja a figurát, ernyedett alakot formál, ízületi bántalmaktól szenvedő lötyögőt, aki mintha mindig kissé részegen mászkálna a világban. Az alakítás egésze karikatúra, mutogatás, pofavágás, gyenge rendezői kézen átfutó színészi önkény.

Nem mintha veszedelmesen gyengén rendezte volna meg a musicalt Eszenyi Enikő. Inkább sehogy. Vannak pontok, amelyeket lehet szeretni, például a levegő használatát, a légtornászmutatványokat, a dróton a háztetőre engedett hegedűst, majd az ugyanezen a dróton pörgő Fruma Sárát, vagyis Pápai Erikát, aki nemcsak forog, de, ha jól számolom, a társulatból egyedül énekel kielégítően. Tevje a csillárba kapaszkodik gazdag álmában, és a csillár viszi őt vissza a valóságba, ahol le is ereszkedik. Ha egy mű a címében és a bevezetőjében is azt jelzi, hogy szép dolgot kell létrehozni anélkül, hogy kitörnénk a nyakunkat, akkor ennyi veszély tökéletesen indokolt. Csak közben a szépet felejtették el létrehozni. Pontosabban: van azért valami szép, a festett háttéren a mozgó felhők, ügyes játék a valóságossal és a hangsúlyozottan festőivel, és megint csak a helyén van, a Hegedűs poros csizmájához valaha Chagall adta az ihletet. Néha azon kapom magam, hogy már egy perce a felhőket nézegetem, felőlem táncolhatnak előttük akármit, nem érdekel.

Lassan haladunk a musicalben, és a lassú haladás a zenekarra is hatással van, a szívem szakad meg G. Dénes Györgyért, aki kiügyeskedte zenére, hogy azt énekeljék az öreg, impotens férjről, hogy „mindig melletted – ül, / sose álmodj”, de olyan a tempó, akkora a szünet, hogy az ül–áll pár egyáltalán nem tűnhet fel a nézőknek. Feltűnik helyette, hogy Kovács Patrícia mintha kényszermunkán lenne a társulatnál, kényelmetlen számára Hódel szerepe, borzalmasan énekel, ritmikailag követhetetlenül, pedig dolgozik érte az árokban a karmester Rácz Márton. A másik nagylány, Chava Láng Annamária szerepe. A nem különösebben érdekes éneklés mellé azt tudja nyújtani a színésznő, hogy a drámai kiabálásoktól és üres jajongásoktól viszketni kezd a néző füle, remélem, ő közben még kínosabban érezte magát. A férfi mellékszereplőkről csak az elkeseredés hangján lehet szólni, az, hogy színi egyetemet végzett fiatalemberek olyan hangon képesek énekelni, mint Szőcs Artúr vagy Józan László, óhatatlanul is azt a kérdést veti föl: mivel foglalkoznak vajon a tanintézetben? Ehhez képest lehet, hogy mellékes kérdés az: mi történik a Vígszínházban?

 

 

 

 

 

Joseph Stein–Jerry Bock–Sheldon Harnick: Hegedűs a háztetőn – Vígszínház. Tevje: Reviczky Gábor, Golde: Halász Judit, Cejtel: Láng Annamária, Hódel: Kovács Patrícia. Rendező Eszenyi Enikő.

 

 

Kapcsolódó írások:

Molnár Gál Péter: Lift nincs (Játékszín – Neil Simon: Mezítláb a parkban. Fordította Vajda Miklós, díszlet Menczel Róbert, jelmez Berzsenyi Krisztina, rendező Balázsovits Lajos. Szereplők Balázsovits Edit, Hajdú István, Kiss Mari, Reviczky Gábor, Kuti László, Harcsik Róbert. ) Molnár Gál Péter Lift nincs Hátul, a szín fenekén...

Molnár Gál Péter: Bánk tökön szúrja magát (Katona József: Bánk-bán. Zene Sáry László. Díszlet Ambrus Mária. A marhákat a Katus Alt Bt. készítette. Jelmez Benedek Mari. Dramaturg Ungár Júlia. Rendező Zsótér Sándor. Szereplők Láng Annamária, Bánki Gergely, Nagy Zsolt, Sárosdi Lilla, Somody Kálmán, Katona László, Terhes Sándor, Tóth Péter, Péterfy Borbála, Schilling Árpád, Rába Roland. Bemutatta a Krétakör társulat a Vakok Intézete Nádor Termében, 2007. április. 17. ) Molnár Gál Péter Bánk tökön szúrja magát Reinhardt megrendezte...

Győrffy Iván: Polifónia (Kultúrház, 2006. január 9., hétfő M2 18.30, 20.35, M1 22.45. Műsorvezető Kulcsár Vajda Enikő, Winkler Nóra; felelős szerkesztő Görög Athéna, Erdős Gábor. ) Győrffy Iván Polifónia Az a legjobb, ha egy kulturális...

Molnár Gál Péter: Outlet-Lear (Shakespeare: Lear király. Tragikus játék az élettel két részben. Nemzeti Színház, 2007. február 7. Fordította Vörösmarty Mihály-Mészöly Dezső. Rendező Bocsárdi László. Díszlet Bartha József. Jelmez Dobre-Kóthay Judit. Zene Könczei Árpád. Szereplők: Blaskó Péter, Varga Mária, Söptei Andrea, Vass Teréz, Jordán Tamás, László Zsolt, Stohl András, Bodrogi Gyula, Törőcsik Mari, Spindler Béla, Gazsó György, Hevér Gábor, Orosz Róbert, Újvári Zoltán, Vida Péter, Cmarits Gábor, Ficzere Béla, Előd Álmos, Kassai László, Fadgyas Ábel. ) Molnár Gál Péter Outlet-Lear Kezdetben lett volna Törőcsik mint...

Molnár Gál Péter: Óvakodj a törpétől (A mikádó. A Színház- és Filmművészeti Egyetem Bábszínész III. évfolyam vizsgaelőadása, 2007. január 12. Zene Arthur Sullivan, szöveg William Schwenck Gilbert. Magyar szöveg Kovách Kálmán és Romhányi József fordításainak felhasználásával Góczán Judit. Rendező Balázs Zoltán. Osztályvezető tanár Meczner János. A bábokat tervezte Gombár Judit, készítette Lellei Pál. Bábkonzultáns Erdős István. Zenei vezető Dinyés Dániel. Szereplők Papp Zoltán/Orendt Gyula, Jankovics Péter/Kelemen Dániel, Bercsényi Péter/Tihanyszegi Zsolt, Gémes Antos/Bálint Gábor, Vesztl Zsófia/Denk Viktória, Karádi Borbála/Haris Nadin, Nagy Viktória Éva/Németh Renáta, Gombai-Nagy András/Sebestyén Pál. ) Molnár Gál Péter Óvakodj a törpétől Colin Higgins Óvakodj...

 

 

Cimkék: Fáy Miklós

 

 

 

 

 

© Mozgó Világ 2010 | Tervezte a PEJK